Szerelem a múlt árnyékában (7.Rész)

A srácok gondolkodás nélkül követtek és Bill is csatlakozott hozzánk miután visszaért a kocsitól.

Mikor felfrissültem kicsit, nagyobb kedvem volt a melegben tartózkodni. Elviselhetőbb volt.

Miközben a hajamból csavargattam a vizet észrevettem egy röplabda pályát. Ezer éve nem röpiztem. Még talán közép suliban utoljára tesi órán.

-  Látjátok, amit én látok? – kérdeztem a srácokat és a pálya felé mutattam.

- Huha! – lelkendezett Tom és Andreas.

- Biztos, hogy ez jó ötlet? – kérdezte félve Bill.

- Ugyan már csak passzolgatunk kicsit. –nem vérre menő- mosolyogtam.

- Na, jó. –adta meg magát ő is.

- Mi leszünk ketten, meg ti ketten!- mutatott Andreas magára és Tomra, meg utána ránk.

Felálltunk a pályára. Billé volt a kezdő ütés. Kérdőn nézett rám.

- Még nem röpiztél sosem? –kérdeztem

- Nem igazán. – fintorodott el.

Tartottam neki egy gyors bemutatót hogy hogyan kell szerválni és melyik labdát, hogy kell visszaadni.

Egész jól ment neki. A végén már inkább csak hülyültünk, mint játszottunk.

Öt óra felé indultunk meg haza. Az első dolgom az volt, hogy lezuhanyoztam és kimostam a sós vizet a hajamból. Eszembe jutott, hogy Bill szobájában felejtettem a ruhámat, úgyhogy egy szál törölközőben indultam meg célom felé. Imádkoztam, hogy ne találkozzak össze se Tommal, se Andreassal. Tuti hogy nem úsztam volna meg csípős megjegyzés nélkül. Végre beértem a szobába és elkezdtem kikutatni a táskámból a fehér neműt, egy trikót meg egy rövidnadrágot.

Kopogás nélkül nyitott be a szobába Tom. Annyira hirtelen pattantam fel hogy a törölközőm után kellett kapnom nehogy leessen.

- Uhh ne haragudj. – szabadkozott Tom- Csak Billt kerestem beszélni akartam vele.

Tom a fejét vakarta, beljebb jött és becsukta az ajtót. Nem igaz hogy nem veszi észre, hogy egy szál törölközőben állok, ami kb. épp, hogy takar. Zsörtölődtem, miközben szorosabbra fogtam a leplet magam körül.

- Amint látod nincs itt!

- Tudom. – indult el felém, arcán féloldalas mosolyával, ami ugyan olyan volt, mint Billé, de valahogy nem remegett tőle a lábam- Meg bolondítasz. – fogta meg a két karom miközben én még mindig a törölközőt szorongattam magamon. – Nem tudom, hogy mi de egyszerűen kikészít. –folytatta miközben a mélyen a szemembe nézett.

- Annyira ledöbbentem, hogy földbe gyökerezett a lábam. Persze ez is csak velem történhet meg… Amilyen szerencsém van, mindjárt benyit Bill..

 Végére sem értem a gondolatomnak mikor nyílt az ajtó. Iszonyatosan megijedtem és ellöktem magamtól Tomot. Bill kérdően méregetett minket, felmérte a helyzetet.

- Te mégis mi a fenét keresel itt? – nézett Tomra.

- Őő.. csak téged kerestelek.

Furcsán nézett rám Bill, de én annyira megijedtem és ledöbbentem, hogy egy szó sem jött ki a számon.

- Azt hiszem, én most megyek, majd később beszélünk. - osont ki tesója mellett Tom.

Bill elkapta a karját kifele menet és egy jelentőségteljes pillantást váltottak. Tudtam, hogy Tom nem úszta meg ennyivel.

- Bill!- szóltam rá mikor végre észhez tértem- Nem történt semmi. Tényleg csak téged keresett és váltottunk még pár szót. - Mentettem ki Tomot.

Igazából fogalmam sem volt, hogy miért. Talán nem akartam feszültséget szítani, de amikor az arcára néztem láttam, rajta hogy mennyire hálás és össze van zavarodva. Biztos, hogy nem direkt „zaklat”.

Bill Tekintete köztünk cikázott majd elengedte tesóját, aki szélsebesen eltűnt.

- Magadra hagylak, hogy felöltözhess. – mondta szűkszavúan.

- Kérlek, ne bántsd. Tényleg nem csinált semmit. – kérleltem.

Bólintott egyet és becsukta az ajtót. Gyorsan átöltöztem és megindultam a kert felé ahol a többiek is voltak. Nem nagyon akartam kettesben hagyni őket, még úgy sem hogy Andreas ott volt.

A kerti kanapén ültek hárman és beszélgettek, de láttam, hogyha szemmel ölni lehetne, Tom már nem élne. Kiléptem az üvegajtón és széles mosollyal elindultam feléjük. Amint észrevett Bill egyből átrendezte az arckifejezését, hogy lássam túl tette magát az előbbi incidensen, de tudtam, hogy még ezen gondolkozik és latolgatja melyik kínzási módszer hatásosabb.

Úgy tettem mintha nem történt volna semmi leültem Bill mellé, adtam neki egy csókot és hozzá bújtam. Közben néha-néha Tomra pillantottam, aki mindenféle kontaktot próbált kerülni velem. Andreas arcára kiült az értetlenség. Ismerte annyira a srácokat, hogy tudja, gáz van, de szerintem gőze sem volt arról, hogy én is benne vagyok a dologban.  Ahogy telt az idő és egyre jobban belemelegedtünk a beszélgetésbe, úgy oldódott a feszültség az ikrek között. Mikor egymást cukkolták és Bill érezhetően kevésbé volt feszült, végre fellélegezhettem, hogy nem fognak egymásnak esni..

*

- Miért védted meg Tomot? –kérdezte Bill mikor már az ágyban feküdtünk.

 Kérdőn néztem rá.

- Jesszus Lizze ne csináld már! –csattant fel-  Ismerem a tesómat! Jobban, mint bárki mást a földön. Tudom, hogy az első pillanatban beléd esett, amikor meglátott.

- Belém esett? – néztem rá értetlenül.

- Jó, ez erős kifejezés volt, de tuti hogy akar tőled valamit. Látom, ahogy rád néz! A parton is majdnem felfalt a szemével! – pattant ki az ágyból- És lehet, hogy neked csak üres poénnak tűnnek a   beszólásai– kiabált miközben elkezdett fel alá járkálni-, de  nagyon nem azok!

Felültem és elkaptam Bill karját az egyik fordulóban, visszahúztam az ágyra, kezeim közé fogtam az arcát és a szemébe néztem.

 - Idefigyelj Bill. –kezdtem nyugodtan- Mikor fogod már fel, hogy senki sem érdekel rajtad kívül? Nyugodj meg és vegyél egy mély levegőt! –mosolyogtam- Szeretlek! Csak téged, senki mást! Ezt vésd jól az eszedbe!

Becsukta a szemét vett egy mély levegőt, kifújta és csak utána nézett újra rám. Tekintete sokkal szelídebb volt, mint előtte.

- Én is szeretlek! – mosolygott vissza rám és lágyan megcsókolt, mellém feküdt és magához húzott.

A hátamat simogatta én pedig a szíve ütemét hallgattam, míg el nem aludtam..