Odabent félhomály volt, csak az utcáról a reluxán beszűrődő fény és az ágytól nem messze lévő kis lámpa világította be a kórtermet. Billre pillantottam. Valahogy nem voltam felkészülve a látványra. Magatehetetlenül feküdt az ágyban és csövek meg infúzió lógott ki belőle. Becsuktam az ajtót és odasétáltam az ágyához. A Csendet csak a szívmonitor csipogása és a lélegeztető gép egyenletes pumpálása törte meg. Éreztem, hogy a könnyek szúrni kezdik a szememet. Borzalmas volt így látni. És tudtam, hogy akárki akármit mond, az én hibámból van itt.
- Bill, édesem. Hallasz? Annyira sajnálom. – folyt végig az első könnycsepp az arcomon.
- Itt ne merj hagyni. Szeretlek. És szükségem van rád. –simítottam végig az arcán.
Leültem az ágya mellé a székre és kezeim közé fogtam a kezét. Egész éjszaka nem mozdultam mellőle. Tom bejött, hogy rávegyen, menjek haza pihenni, de nem akartam. A harmadik próbálkozás után feladta és leült a kanapéra Bill másik oldalára. Megbeszéltük, hogy felváltva leszünk itt. Tom hazament hajnalban hogy lefürödjön, egyen és pihenjen kicsit. Meglepődtem mikor 2 óra múlva már vissza is ért.
- Nem tudtam aludni. –nézett rám szomorúan- Te nem vagy fáradt?
Őszintén szólva eléggé az voltam, de tudtam, hogy ha lehunyom a szemem csak a tegnap este fog pörögni a fejemben.
- Nem, de egy kávé jól esne. –álltam fel.
- Gyere, meghívlak egyre. –intett a fejével az ajtó felé.
- Rendben. – válaszoltam.
Adtam Bill kezére egy puszit és elindultam az ajtó felé.
Míg odaértünk az automatához nem nagyon beszélgettünk Tommal.
- Tegnap felhívtam Riát. –törte meg a hallgatásunkat miközben kivette a kávét a gépből.
- Hogy hogy? –néztem rá meglepetten és belekortyoltam az enyémbe.
- Ne nézz így rám. – mosolyodott el- Hiányzik. Mikor beszélgettünk róla rájöttem, hogy nekem nem kell más. És nem érdekel semmi és senki küzdeni fogok érte és megvédem. Nagyon nagy barom voltam mikor hagytam elmenni.
- És mit mondott?
- Hát igazából ő is meglepődött, de belement, hogy találkozzunk és megbeszéljük a dolgokat. – jelent meg egy aranyos mosoly az arcán.
Végre valami kis jó is történik. Mosolyogtam magamban én is.
- Anyu holnap délután jön. – váltott gyorsan témát.
Hát őszintén valamivel boldogabb körülmények között képzeltem el vele az első találkozást.
Mikor a kórterem elé visszaértünk az a doktor várt rám, aki tegnap megvizsgált.
- Jó reggelt! –köszöntöttem mikor odaértünk hozzá.
- Jó reggelt! – köszönt vissza- Megjöttek a laboreredmények. A betegségből maradéktalanul felgyógyult, de azért adok önnek még egy beutalót. –nyújtott át egy papírt.
Vetettem rá egy pillantást.
- Nőgyógyászati vizsgálat? Minek? –néztem fel értetlenül.
- AZ eredményei miatt bátorkodtam maga után nézni és láttam, hogy az elmúlt 1-2 hónapban még egyszer sem volt.
- Nem is, miért kellene? Nem kell havonta járnom. –még mindig nem értettem.
- Maga még nem is tudja? –nézett rám meglepődve az orvos.
- Miért mégis mit kéne tudnom? –most már kezdtem ideges lenni.
- Hát akkor gratulálok. – mosolygott a doki- Ön terhes.
Hirtelen megállt bennem az ütő.
- Tessék? –néztem vissza vegyes érzelmekkel. Egyfelől nagyon meglepődtem, de mérhetetlenül boldog is voltam. És szomorú is hogy nem Bill áll itt mellettem. Rengeteg kérdés cikázott a fejemben. Vajon ő mit fog majd szólni? És mi lesz ezután?
Tomra pillantottam. A meglepettségen kívül mást nem nagyon tudtam leolvasni az arcáról.
- Jól hallotta. Az orvos szerdán rendel a 2. emeleten délelőtt.
- Még egyszer gratulálok nektek. –nézett Tomra.
- Jaj nem én vagyok.. mármint…az öcsém.. – mutogatott hevesen Tom.
- Oh értem. Elnézést. Hát akkor én megyek is. –nézett zavartan ránk a doki- Várnak a betegek.
Azzal gyorsan elsietett.
- Uhh.. Hát ez most meglepett. –vakarta meg a fejét Tom.
- Nekem mondod? – siklott az egyik kezem a hasamra. Mosolyogva néztem fel rá.
- És most mi lesz?
- Mi lenne? Megyek holnap után a dokihoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése