- Nem kéne ezt ilyen félvállról venned. Nem vicceltem.
Bill leállította az autót a házam előtt majd kíváncsian és kicsit komolyabb arccal nézett rám.
- Mond meg nekem őszintén. Mi az amitől ennyire félnem kellene? Amitől féltesz?
Éreztem hogy elvesztem az önkontrollom. Az emlékek, a rég felgyülemlett feszültség és félelem
átvették az uralmat felettem. Nem tudtam megszólalni. Éreztem h mennem kell miközben a sírás fojtogatott. Feltéptem a kocsi ajtaját és rohamos léptekkel indultam meg a ház felé miközben könnyes szemmel és remegő kézzel kerestem a megfelelő kulcsot ami nyitja az ajtót. A kulcscsomó földre esett de mielőtt lehajolhattam volna érte egy kéz megragadott és magához húzott.
- Sshh.. Nem lesz semmi baj. Nem kell elmondanod ha nem akarod. – suttogta Bill miközben a hátam simogatta. Kellett mg pár perc hogy összeszedjem magam és meg tudjak szólalni.
- Ne haragudj de nem megy. – suttogtam rekedten .
- Szeretnéd hogy itt maradjak veled? – kérdezte miközben lehajolt a kulcsaimért.
Félszegen bólintottam. Még mindig nem találtam a hangom.
Átadta a kulcsokat és előre mentem ajtót nyitni. Csak az előszobában kapcsoltam villanyt annyira bevilágította a nappalit hogy megtaláltam a TV távirányítóját. Bill mögöttem jött. Mindegy volt igazából milyen műsor megy csak fényforrásnak kellett. Bill leült a széles kanapémra én meg bevackoltam magam mellé, fejemet a mellkasára tettem ő pedig átkarolt és a karomat simogatta.
Újra biztonságban éreztem magam. Nem is emlékszem rá hogy mikor aludtam el.
*
Másnap reggel a nap első sugarára ébredtem. Pont a szemembe világított. Szörnyű érzés volt. Felültem a kanapén és egyedül voltam. Mielőtt pánikba eshetem volna megláttam a kis asztalon egy papír cetlit rajta pár sorral:
„ Ne haragudj édesem, de el kell mennem.
Tomnak szüksége van rám. Holnap reggel hívlak.
Bill ”
Egy kicsit megnyugodtam de szégyelltem is magam a tegnapi kiborulásom miatt meg hogy így bealudtam mikor ő is itt volt. Felkeltem a kanapéról és elindultam a konyha felé. 6 óra. Szuper. Főztem egy kávét, beleöntöttem a kedvenc öblös bögrémbe, felöntöttem tejjel és elindultam vissza a nappaliba. Szépen lassan elkortyolgattam a tejeskávém mialatt végigpörgettem az összes csatornát. Sehol semmi érdekes. Mivel esélytelen volt hogy vissza aludjak elmentem letusolni, fogat mosni és elkezdtem bepakolni a cuccaimat amit viszek magammal anyuhoz. Kitakarítottam a házat is hogy ne kelljen azzal kezdenem mikor vasárnap hazajövök. Már a kocsiban ültem és hajtottam ki a városból amikor csörgött a telefonom. Bill volt az.
- Szia!- szóltam a telefonba.
- Szia! ne haragudj hogy tegnap este otthagytalak de muszáj volt. – kezdte Bill.
- Semmi baj. Igazából én érzem rosszul magam hogy csak így bealudtam. –húztam el a számat.
- Én is elaludtam. - nevetett - Arra keltem hogy Tom hív. Kész csoda hogy nem keltél fel a csörgésre meg hogy a telefonomat keresem. Lerobbant a kocsija a város túloldalán és megkért h menjek már érte.
- Mire jók a tesók. –vágtam közbe.
- Pontosan. Most visszük a kocsit szervizbe . Ha jól hallom te is úton vagy már.
- Igen, még 3 óra és ott vagyok.
- Ha odaértél hívj fel vagy küldj egy üzenetet. És vigyázz magadra.
- Rendben írok és vigyázok magamra. – ismételtem amit megígértetett velem.
- Szia.
- Szia.
Az út dög unalmas volt alig vártam hogy odaérjek. A zene valamennyire tompította az unalmamat de igazán akkor lélegeztem fel amikor beálltam szülőházam autófeljárójára. Anna futott elém és átölelt.
- Ugye hoztál nekem valamit? –tudakolta csillogó szemekkel.
- Persze prücsök majd bent odaadom. Gyere. – Mosolyogtam rá.
Anyu a tornácról sietett hozzám tárt karokkal és a nyakamba borult.
- De jó hogy végre látlak. – mondta boldogan miközben szorongatott – Gyere mennyünk be.
3-4 hónapja nem láttam se őket se a házat de nem sokat változott egyik sem.
Odabent a kedvenc sütim illata terjengett. Anyu megint kitett magáért.
Annanak odaadtam az ajándékot miután kivettem a táskám a kocsiból. nagyon örült neki és egyből elrohant a szobájába hogy betege a gyűjteményébe a kis elefántot.
- Meddig maradsz? –kérdezte anyu miközben két poharat vett elő a konyhában és megtöltötte üdítővel.
- Vasárnapig. – feleltem és jó nagyot kortyoltam a hideg, cukros léből.
Jól esett. Elfelejtettem vinni magammal az útra innivalót és már majdnem teljesen kiszáradtam.
- Az remek. Kicsivel több mint amennyit múltkor voltál nálunk. – mondta anyu keserédes mosollyal.
- Tudod hogy nem akarom hogy gáz legyen de megígérem hogy ha sikerül végre kicsit hosszabb időre letelepednem L.A.-ben akkor sűrűbben jövök.
- Nem menekülhetsz örökké édesem. – simított végig az arcomon anyu.
- Tudom. –feleltem- De egyenlőre jobb megoldást nem találtam.
Beszélgetésünket az ajtócsengő zavarta meg.
- Vársz valakit anya?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése