- Menj haza és pihenj le. Nem aludtál már isten tudja mi óta. – nézett rám szigorúan
- Dehogy megyek, nem vagyok fáradt valamennyit aludtam az éjjel Bill ágya mellett. –makacskodtam
- Ja, képzelem. –forgatta meg a szemeit- Attól nem lesz jobban, hogyha te zombi leszel. –mosolyodott el- Különben is a te állapotodban- mutatott a hasamra- pihenned kell. Majd én vigyázok rá és szólok, ha valami van.
- Jesszus Tom! Ne csináld már! – csattantam fel- ugye nem fogsz mindig ezzel jönni? Semmi bajom!
- tettem karba magam előtt a kezemet durcásan.
- Még! –vetett egy jelentőségteljes pillantást rám.
Vettem egy nyugtató levegőt és kifújtam
Az elmúlt pár órában 20 percenként lefolytattunk ehhez hasonló beszélgetést, hogy haza kéne mennem, pihenni kicsit. Ránéztem az órámra dél volt.
- Rendben. –adtam be a derekam és a táskámért nyúltam.
- Helyes- nézett rám diadalittas mosollyal.
Csak azért ültem autóba és vettem hazafelé az irányt hogy Tom végre leszálljon rólam.
Nem akartam sokáig otthon lenni. Még az alvásra sem akartam pazarolni az időmet. Gyors zuhany, eszek pár falatot és megyek vissza. Fizikai fájdalom volt otthagyni Billt a kórházban. Leparkoltam a ház előtt és berohantam. Rosa várt az ajtóban.
Keserűen nézett rám. Egy kis neheztelést is láttam az arcán irányomban.
- Szia! Van valami fejlemény?
A hangjából csak aggodalmat hallottam ki, lehet, hogy paranoiás lettem?
- Semmi új. – ráztam meg a fejem. –Csak enni meg fürödni jöttem haza.
- Le kéne pihenned kicsit. Nem vagy valami jó színben. – méregetett.
- Áhh. Most biztos, hogy nem. –legyintettem és elindultam az emelet felé hogy lefürödjek és átöltözzek.
Hajamat törölgetve jöttem le a lépcsőn és mielőtt a konyha felé vehettem volna az irányt Rosa jött elém pár szendviccsel.
- Gondoltam csinálok enni neked míg, zuhanyozol. –mosolygott.
- Jaj ez nagyon kedves. –néztem rá zavartan és elindultam a nappaliba a tányérral.
Unottan kapcsolgattam a Tv-t miközben befaltam a szendvicseket. Nem nagyon volt energiám elindulni úgy gondoltam még kicsit pihenek, mielőtt visszamegyek. Nemsokára elnyomott az álom.
Laposakat pislogtam mikor megébredtem. Felnéztem a tv feletti órára. Este 10. Körül néztem és hirtelen beugrott minden. Itthon vagyok. Elaludtam. Bill. Mennem kell! Mint valami puskagolyó úgy lőttem ki. felkaptam a táskám és fél pillanat múlva már az autóban ültem és száguldottam a kórház felé. Csendben benyitottam a szobába. Csak Tom volt bent.
- Szia. –köszöntem halkan.
- Szia. Látom sikerült pihenned. –húzta el a száját egy pici félmosolyra és felállt a kanapéról.
- Ne is mond. –forgattam a szemeimet.
- Nekem sem ártana. –nyújtózkodott- Reggel jön anya is vissza. Pont elkerültétek egymást. Most indult hozzánk taxival.
- Hát akkor mi tart vissza? – nyitottam ki az ajtót.
- Tom szó nélkül elindult kifelé.
- Ha valami van.. –nézett rám aggódva
- …Hívlak –fejeztem be helyette.
Becsuktam az ajtót, leültem a kis székre Bill mellé és megfogtam a kezét. Szinte egész éjjel fent voltam és hol beszéltem hozzá, hol csak néztem őt és az agyamat járattam. Már nem tudom mikor aludhattam el..
*
Reggel arra ébredtem, hogy valaki szólongat. Kinyitottam a szemem és körülnéztem.
- Nem lenne kényelmesebb a kanapén?
- Nem. Néztem fel kérdőn az ismeretlen nőre.
- Oh. Bocsánat én Simone vagyok. –mosolygott le rém- a fiúk édesanyja.
- Én Lizze. – néztem vissza rá zavartan. Totál nem így képzeltem el ezt a találkozást. Kicsit feszélyezve éreztem magam, amiért ilyen bunkó voltam.
- Tudom. Tom sokat mesélt nekem tegnap rólad.
- Mi van velem? – nyitott be az ajtón az említett.
- Semmi. –mondtuk egyszerre Simonenal.
- Ahha. – nézett ránk furcsán- Csak gondoltam szólok, hogy most kéne menned a dokihoz - fordult felém Tom- és nem ajánlom a korház elülső bejáratát, ha haza szeretnél menni utána. Hemzsegnek a firkászok.
Szuper. Ez még úgy hiányzott.
- Tényleg. Elkísérjelek az orvoshoz? –nézett rám várakozóan Simone.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése