Megint előjött az a rémálmom, ami pár héttel ezelőttig megkeserítették az éjszakimat, amin még a nyugtatók sem segítettek és minden éjszaka verejtékben fürödve riadtam meg. Futok, menekülök előle, de elkap, nem szabadulok. Most sem volt ez másképp. Mikor felültem az ágyon sötét volt. Riadtan néztem körül. Bill keze finoman siklott a derekamra, amitől nagyon megijedtem és ugrottam egyet.
- Nyugodj, meg csak én vagyok. – hallottam meg bársonyos hangját a hátam mögül. Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt és odabújtam hozzá, hogy érezem az illatát, megnyugodjak kicsit.
- Hogy vagy? –kérdezte óvatosan.
- Hát jobban.. Valamivel – vettem egy újabb nyugtató nagy levegőt, de éreztem, hogy ujjaim megint görcsösen szorongatják a pólóját.
- Nagyon megijesztettél Lizze. - Hangja tele volt aggodalommal- Ez így nem mehet, tovább el kell mondanod, hogy mi, folyik itt.
- Tom?
- Lent van. Tajtékzik. Alig bírtam lebeszélni róla, hogy szóljon a rendőröknek. Meggyőztem, hogy várjunk vele, míg nem beszéltünk veled.
- Rendben mennyünk le. – adtam meg magam.
Nem bírtam egy tükörbe sem belenézni. A nélkül is tudtam, hogy borzalmasan festhetek. Begumiztam a hajamat és elindultam Bill után le a nappaliba. Tom elénk sietett, ahogy meghallotta, hogy jövünk. Nem szóltam egy szót, sem amíg le nem ültünk kint a kertben.
- Mit szeretnétek tudni? – kérdeztem gépiesen.
Reméltem, hogy el tudom mondani az egész sztorit anélkül, hogy ki ne, boruljak megint.
- Mindent! –mondta Tom türelmetlenül
- Az elejétől. – egészítette ki Bill
Nagy levegőt vettem és belekezdtem az én kis történetembe.
- Az egész körülbelül 4 éve kezdődött 18 évesen ismertem meg Markot. – szűrtem a fogaim között a nevét- Másfél évig nagyon boldogok voltunk, már tervezgettük, hogy összeköltözünk eljegyezés esküvő és a többi. A két évet be sem töltöttük, amikor összeköltöztünk. Az első fél év maga volt a mennyország. Nagyon boldog voltam. Aztán kezdődtek a gondok.
Egyik este Mark a barátaival bulizott. Mikor hazajött annyira részeg volt, hogy rá sem ismertem. Nem nagyon ivott azelőtt. Legalábbis előttem nem. Dülöngélve össze-vissza beszélt. Próbáltam segíteni neki eljutni az ágyáig és rábeszélni, hogy feküdjön le és nyugodjon meg, de egyre jobban felbőszítettem vele. Egy hatalmas ütést éreztem és nekiestem a falnak. Levette a cipőjét eldobálta a szobában és kidőlt. Éreztem, hogy valami meleg és ragacsos folyik az arcomon végig. Kifutottam a fürdőbe hogy megnézzem mi az. Az arccsontomon végig egy mély vágás éktelenkedett, amiből folyt a vér. A gyűrűje felsértette az arcom, amikor megütött. Először magamat hibáztattam. Nem kellett volna erőltetnem semmit.
Másnap, amikor magához tért és látta az arcom teljesen kiborult. Mintha skizofrén lett volna és nem is ő tette volna. Bocsánatomért esedezett, bevitt az ügyeletre is hogy megnézzenek. Láttam rajta hogy tényleg bántja és nagyon szerettem ezért megbocsájtottam. Az eset után pár héttel éppen az egyik barátommal beszélgettem telefonon, amikor hazaértem. Mark már otthon volt. Amint meghallotta, hogy egy fiúval beszélek láttam, hogy vörösödik a feje a dühtől ezért gyorsan letettem a telefont. Hosszasan kiabált velem hogy megcsalom, meg mekkora egy szajha vagyok én meg bőgve próbáltam neki magyarázni, hogy nagyon rosszul gondolja. Elkapta a karomat, elkezdett rángatni és üvöltözte, hogy az övé vagyok, és hogy felejtsem el az össze fiú barátomat, mert egyesével nyírja ki mindent. Nekivágott a beépített szekrénynek és elviharzott. Nagyon megijedtem tőle. - az emlék hatására egy könnycsepp gördült le az arcomon. Bill kivette a kezemből a zsepi maradványait, amit tépkedtem megfogta a kezemet és átkarolt.
- És mi történt azután? –kérdezte hitetlenkedve Tom.
- A kezének a nyoma napokig ott éktelenkedett a karomon. Persze pár óra után hazajött és megint a bocsánatomért esedezett. Akkor már szabályosan féltem tőle. Egy idő után sűrűsödtek a veszekedések, kiabálások, verések. Körülbelül fél évig bírtam. Egyik reggel miután Mark dolgozni ment összepakoltam pár fontosabb cuccom, beültem a kocsiba és elmentem anyuhoz. Persze ott is megtalált. Tudta, hogy oda megyek először. Anyu ráhívta a rendőrséget mikor megpróbálta ránk törni az ajtót. Nem sokáig volt bent csak egy éjszakát, de akkor én már nem voltam otthon. Elkezdtem menekülni előle. Eléggé befolyásos barátai vannak a rendőrségnél és elkezdett nyomoztatni utánam.
Mindig megtalált eddig. Nagyon nagy szerencsém volt, hogy el tudtam menekülni előle. Volt, hogy már a figyelmezetés után az autóban ültem, de pár hétnél, hónapnál tovább sehol sem tudtam megmaradni. A föld alól is elő kapart volna.
- És miért keverte bele Billt is ebbe az egészbe? – kérdezte feldúltan Tom- Miért fenyegette őt is?
Azt írta: „Látom, nem tanulsz a múltból és megint összeszedtél valami hapsit! Azt hiszed, hogy őt megvédi az, hogy híres?” –idézte Tom.
Csak ráztam a fejem és éreztem, hogy kezdem elveszteni az önkontrollom.
- El kell mennem! – pattantam fel hirtelen- Nem hagyhatom, hogy megint megtörténjen.. –csuklott el a hangom. Nem hozhatom rátok a bajt. Még nem késő lelépnem..
- Nem mész te sehova. –húzott vissza Bill a padra és magához ölelt.
- Na, jó én most azonnal megyek a rendőrségre. –pattant fel Tom a székből.
- Ne! – szóltam rá rémülten- Nem figyelsz? Hiába szólsz nekik! Pár nap és újra kiengedik. Ezzel csak még jobban felhúzod!
- Igen és akkor mégis mit csinálunk? Várunk ölbe tett kézzel még eljön érted? Ez nem játék Lizze!- Csattant fel.
- Szerinted én nem tudom? –fordultam teljes testtel felé.
Teljesen elöntött a méreg és az utolsó mondatokat üvöltöttem. - Az elmúlt másfél évben próbálok megszabadulni tőle, de egyszerűen nem nyugszik, amíg az övé nem leszek vagy meg nem öl!
Tom hátra hőkölt, de bosszúsan méregetett.
- Jó akkor keresünk más megoldást!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése