Egy valóra vált álom?? (2.Rész)

- Szia kicsim. Milyen a volt a...Mi történt veled?- szalad hozzám anyu aggódva.

- Semmi..- megyek el mellette.

- Drágám, valami baj van?

- Nem. Nincs. Minden rendben. -válaszoltam gépiesen.

Felmentem a szobámba. Muszáj volt lezuhanyoznom, olyan mocskosnak éreztem magam. Miután kijöttem a fürdőből megálltam a szoba közepén. Bill nézett rám mindenhonnan. hirtelen elöntött a düh. Letéptem az összes képet, poszter miegymást. Összecsuklottam és a széttépett papírok közt elkezdtek folyni a könnyeim..

- Hogy tehette ezt velem?- nyögtem fájdalmasan. Nem akartam tovább élni. De nem tehettem meg. Itt van anyu, neki én vagyok a mindene. Így hát az öngyilkosság gondolatát elhessegettem. Végig feküdtem az ágyamon. A plafont bámultam. A rossz emlékképek  csak úgy cikáztak a fejemben. A szívem újra fájni kezdett, iszonyatosan fájt. Oldalra fordultam. A könnyeim végig folytak az arcomon. Lassan elnyelt az édes tudatlanság.

Mikor magamhoz tértem félhomály volt. Csak az utcai lámpák világították be a szobát. Ránéztem az órámra. Fél11. Akkor anyu már elment dolgozni. Felültem az ágyamon. Lassan végig néztem a padlón szétszórt papír fecniken az egyikről Bill arca nézett vissza rám. Hirtelen bevillant a tegnap este. Testemet elöntötte a félelem. Úgy éreztem meg fulladok, ki kell innen mennem.  Feltéptem az ajtót. A falnál ülve egy alakot vettem észre. Ismerősnek tűnt. Mire a lámpát felkapcsolhattam volna megszólalt:

- Kimy...

Amikor meghallottam a hangját ijedten vissza szaladtam a szobába és bezártam az ajtót az orra előtt.

- Kimy, kérlek hallgass meg. Nyisd ki az ajtót. - könyörög, a másik oldalról Bill.

- Nem, menj innen. Nem akarlak látni!- hátrálok az ajtótól.

Kérlek. Beszélni szeretnék csak veled. Annyira sajnálom a tegnap estét. - suttogja. Hangja tele van megbánással.

Pár pillanatig csak álltam és zakatolt a fejem. Magam sem tudom miért, de felkapcsoltam a villanyt és ajtót nyitottam. Belépett.

- Hú..- döbben le az összetépett papírrengetegen.

Végig nézett a falakon, amin a poszterek maradványai lógtak. Megfogta az egyik hozzá közel lévő darabot és nézegetni kezdte.

- Hogy kerülsz ide?

- Az after partys listán rajta volt a neved. Úgy már nem volt nehéz kideríteni a címed. - néz a szemembe, de még mindig a papírdarabbal babrál.

- Miért jöttél? –fonom keresztbe a karom a mellkasom előtt.

- Hogy bocsánatot kérjek. Valahogy jóvá szeretném tenni. - néz bűnbánóan rám.

- Jóvátenni?- Vágtam értetlen fejet.

- Kérlek. Ha nem számítanál, nekem nem csinálnám.

- Tegnap még nem sokra tartottál...

- Figyelj. Az nem én voltam. Úgy sajnálom. Nem akartam ezt. - fogja meg a kezem. Nem húzódtam el tőle.

Hiába próbáltam iszonyatosan utálni, azért amit tett velem nem ment.  

- Ugye ezt most nem csak azért csinálod, mert lelkiismeret furdalásod van?

- Nem. Komolyak a szándékaim. Kérlek, higgy nekem. – néz rám kétségbeesetten.

Vettem egy nagy levegőt, kifújtam és újra felnéztem rá.

- Oké.  Mindenki érdemel egy második esélyt. - mosolyodok el halványan.

- Köszönöm. – lágyulnak el vonásai.

- Akkor kezdjünk új lappal. Bill Kaulitz - nyújtja kezét egy hatalmas mosoly keretében. –mint egy kis bohóc- villant át az agyamon ami mosolyra késztetett.

- Kimy Braucher. - ráztam vele kezet és kitört belőlünk a kacagás.

- Mióta vagy itt?- néztem a ragyogó barna szemeibe.

- Pár órája. Anyuddal is beszélgettem. Nagyon kedves.

- És mit beszéltél vele? Nem lepődött meg, hogy itt vagy?

- Amikor ajtót nyitott kicsit ledöbbent. Hát elmondtam neki, hogy téged kereslek. - rántja meg a vállát mintha a világ leg természetesebb dolgáról beszélne.

Elképzeltem anyu arcát, amikor meglátja Billt az ajtónkban. Kitört belőlem a nevetés.

Kérdőn nézett rám, de csak legyintettem.

- Gyere, menjünk le pont kajálni akartam. - indultam meg a folyosó felé majd hirtelen megtorpantam. Valami eszembe jutott.

- Ugye az estét nem mondtad el.. –néztem rá félve.

- Nem, azt nem.

- Jobb is. Erről ne beszéljünk senkinek. - suttogtam.

Csak bólintott csendben. Elkaptam a karját és a konyha felé kezdtem húzni.

- Nincsenek testvéreid?- kérdezte mikor megérkeztünk célomhoz.

Éles témaváltás - mosolyogtam magamban.

- Nincsenek. –válaszoltam lazán.

Farkas éhes voltam és szerintem ő is így összedobtam pár szendvicset. És betelepedtünk a nappaliba.

- És apukád?

- Apu meghalt, amikor 6 éves voltam. Anyu az óta egyedül nevel.

- Sajnálom. –komorodott el az arca.

- Én is. De anyu a legjobb barátnőm. Rá mindig számíthatok.

- Minden este egyedül vagy?

- Nem mindig van, amikor bemegyek anyunak segíteni.

Láttam, hogy babrál az egyik sajt darabbal. Mintha valamit mondani akarna, de nem meri.

- Mi az?- figyeltem erősen a műveletet.

- Nem is tudom, hol kezdjem. - néz fel rám- Tudom, hogy fura meg miden de…

- Jesszus mond, már mi van. –szólok rá kíváncsian és türelmetlenül.

- Eljönnél velem a turnéra?

- Hát...nem tudom. - hajtom le a fejem. Meglepett a kérdése.

- Na, kérlek. - jött közelebb és próbált a szemembe nézni.

- Anyudat már megkérdeztem és elengedett. –nyom egy édes kisfiús mosolyt.

- Te milyen rafinált vagy. - nevetek

- Csak szeretnék még több időt veled tölteni.

- Jól van. Legyen. Mikor indulunk?- kaptam be egy falat paradicsomot.

- Holnap délben.

- Hogy? Ilyen hamar?

- Mennünk kell tovább. - húzza el a száját- többek között ezért is szeretném, ha jönnél.

- Akkor segíts bepakolni. - néztem rá pimaszul.

Csak bólintott egyet ravaszul és felmentünk a szobába, elővettem két nagy bőröndöt majd neki álltunk csomagolni.

- Biztos elég lesz ennyi cucc?- nézegetem a két teli táskát.

- Persze. Meg még majd úgy is veszünk ruhákat.

- Oké.  A többiek tudják, hogy megyek?- állok meg a pakolászásban és félve, kérdőn nézek rá.

- Ők találták ki. - válaszolja diadalmasan.

- Igen?- lepődök meg.

- Igen. Miután elmondtam, hogy mi történt, hát jól leugatták a fejemet. Aztán kitalálták, hogy gyere velünk.

- Aranyosak.

- Biztos el leszel velük. - simogatta meg a karom.

- Húú basszus nekem vissza kell mennem. –néz az órájára.

- Akkor holnap 11-re jövök érted. –ismétli el újra az időpontot meg még pár fontos apróságot, - hogy el ne felejtsem-, miközben kikísérem. Magára kapja a dzsekijét és felém fordul.

Ahogy tekintetünk össze találkozott elvesztem a kavargó barna szemeiben. Most határozottan más volt. Gyengéd és szeretettel teli.

- Jó éjt. –hajol közelebb és egy finom puszit nyom az arcomra. Éreztem, hogy menten el vörösödöm.

- Jó éjt. –suttogom és a kapuból figyelem, ahogy beszáll az autójába és elhajt. Teljesen elvarázsolt.

Az nap este alig tudtam aludni. Forgolódtam, dobáltam magam az ágyban. Sehogy sem volt jó. Inkább bekapcsoltam egy DVD-t és bambulni kezdtem. Nem sokat láttam, belőle mert zakatolt a fejem ezerrel. Nem is itt voltam már lélekben, hanem a holnapi napon izgultam. Aztán valamikor hajnalban elnyomott az álom.