- Nem fáradtság szívesen elkísérlek. És kérlek, tegeződjünk. - mosolygott rám.
- Rendben. – bólintottam megadóan. Aranyosnak tűnt.
- És, milyen vizsgálatra mész? - kérdezte Simone mikor kiszálltunk a liftből.
- Nőgyógyászhoz megyek. –néztem fel rá a papíromból, amin a rendelő szobaszáma volt.
- Csak nincs valami baj? - álltunk meg a keresett ajtó előtt és Simone rám emelte tekintetét, ami tele volt kíváncsisággal és egy kis aggodalommal. Nagy levegőt vettem és kifújtam. Nem tudtam, hogy mondjam meg és hogy mit fog reagálni rá. Gyakorlatilag ő lesz az első, akinek elmondom.
- Hát igazság szerint, attól függ, honnan nézzük. –kezdtem bele zavaros mondókámba- Van, akinek jó hír van, akinek kevésbé, szóval..
- Jesszus Lizze, bökd, már ki mi van! – vágott közbe türelmetlenül.
- Hát. Nagyon úgy néz ki, hogy terhes vagyok. –néztem fel rá mintha anyunak vallottam volna be az életem legnagyobb csínytevését és a szidást várnám.
Nem tudom, hogy miért reagáltam így, hiszen nem is az anyukám volt és már én is jócskán kinőttem a gyerekkorból. De úgy éreztem, hogy legalább annyira fontos a véleménye nekem, mint majd Billé lesz.
- Jesszus! Ez komoly?- nézett rám csillogó szemekkel és a kezét a szája elé kapta- Mióta tudod? Hányadik héten jársz? – árasztott el a kérdéseivel.
Nagy kő esett le a szívemről hogy pozitívan reagált.
- Hát igazság szerint nem tudom. –fújtam ki a bent tartott levegőt és elmosolyodtam- azért jövök, hogy megmondják.
- És ugye meg szeretnéd tartani? – simogatta meg a karomat.
- Az ellenkezője meg sem fordult a fejemben.- mosolyogtam rá magabiztosan.
Kinyílt mellettünk az ajtó és egy alacsonyabb barna hajú nővér lépett ki rajta.
- Lizze Taylor? –nézett rám kérdőn.
- Igen, - bólintottam.
- Jöjjön, a doktor úr már várja. –tárta ki nekem az ajtót.
Viszonylag hamar túlestem a keresztkérdéseken és az orvos a vizsgáló asztal felé vezetett, hogy ultrahangot csináljon. Azon gondolkoztam, hogy vajon mit láthat a monitoron, mert én semmit sem tudtam kivenni belőle, amíg meg nem mutatta, hogy mit kell nézni. A vizsgálat után kezemben a papírral léptem ki az ajtón.
- Na? Minden rendben van? – pattant fel a székből Simone.
- Persze. 5 hetes. Még képet is kaptam. –adtam át az ultrahangos képet.
- Na, tessék, nagymama lesz belőlem. – ölelt át nevetve.
- Kíváncsi leszek Bill, hogy fog reagálni. –néztem rá elszomorodva mikor elengedett.
Látszott rajta hogy kicsit lehúztam az örömét mikor kiejtettem Bill nevét, aki 2 emelettel feljebb az életéért küzd. És az én hibámból.
- Gyere, menjünk vissza. - karolta át a vállamat és elindultunk a lift felé.
Délután hazaugrottam, hogy kicsit rendbe szedjem magam és egyek valamit. A hátsó bejáratot használtam, ahogy Tom javasolta. Ahogy visszaértem Tom és Simone hazamentek. Megint egész éjszaka azon a kis széken kuporogtam. Kezdtem hozzá szokni, de nem nagyon lehetett volna kirobbantani engem onnan.
Reggel jött a szokásos vizit. Az ajtó előtt fel-alá járkálva vártam, meg míg a doktor úr a 2 nővérrel kijött.
- Most már bemehet. –intett az ajtó felé az orvos.
- Hogy van? –tettem fel a kérdést már sokadjára.
- A nehezén túl vagyunk. –jött közelebb.
A lélegeztető gépről lekapcsoltuk. A mély altatásból pár órán belül magához térhet, és akkor derül ki, hogy milyen mértékben sérült az agya.
- Köszönöm- bólintottam és sietve nyitottam ki az ajtót, hogy visszamenjek hozzá. Egy kicsit megkönnyebbültem, hogy nem volt arra a nagy gépre kötve. Úgy néz, most ki mintha csak simán aludna. Odasétáltam a táskámhoz és a telefonomat kutattam benne. Nagy nehezen rátaláltam és Tom számát pötyögtem be, hogy szóljak neki.
- Szia!- szólt bele a telefonba izgatottan – Jó hír ugye? Már nemsokára ott vagyunk. Mondtam anyunak, hogy korábban kellene bemennünk. Éreztem, hogy lesz ma valami.
Mosolyogtam magamban. El is felejtettem az iker telepátiát.
- Igen. Lekapcsolták a lélegeztető gépről és pár órán belül magához térhet.
- Rendben sietünk! Szia! –azzal letette a telefont.
Odasétáltam Bill ágyához és elfoglaltam a szokásos helyemet mellette.
Lágyan elkezdtem simogatni az arcát és figyelni minden rezdülését. Mindenemet odaadnám érte, hogy felkeljen és rám mosolyogjon újra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése