Ez az első fanfictionom.Vagyis az első olyan, amit tervezek megírni az elejétől a végéig :) Remélem tetszeni fog nektek! Szeretném ha írnátok visszajelzéseket hogy hogy tetszett, vagy ha nem tetszett akkor építő jellegű kritikát hogy javíthassak rajta :) Jó olvasást!
A Főúton elszáguldó sportautó zajára ébredtem fel. Minden apró zajra megébredtem éjszaka.
Pedig nyugtatót is vettem be. Rápillantottam az éjjeli szekrényen álló órára 10:00.Szuper.Fáradtan kislattyogtam a konyhába hogy készítsek magamnak egy kávét. Tej, 3In1-ben kávé,kanál,bögre… Hol van a bögre. A fenébe. Még nem pakoltam ki azt a táskát amiben a kedvenc bögrém volt. El is ment a kedvem az egésztől. Inkább csináltam magamnak egy szendvicset és elmajszoltam a TV előtt, majd lefürödtem,átöltöztem és nekivágtam a városnak. Még csak 2 napja költöztem ide. Jó lenne megismerni Los Angeles-t. Plusz, hétvégén hazalátogatok anyuhoz meg hugihoz és megígértem huginak hogy viszek neki valami kis ajándékot. Valami elefántosat.
Leparkoltam egy hangulatos sétálóutca hálózat egyik sarkánál és nekivágtam a forgatagnak. Ahogy nézelődtem eszembe jutott hogy vennem kéne pár dolgot az új házamba. Megint sietősen kellett távoznom az előzőből. De most nem ezért vagyok itt jutott eszembe hanem hogy Anna-nak ajándékot találjak. Körülbelül másfél óra és vagy 30 üzlet és stand után rátaláltam a tökéletes ajándékra.
Kezembe forgatva sétáltam és gyönyörködtem legújabb szerzeményemben. Egy gyönyörű üveg elefántban. Hugi biztos örülni fog neki. Hirtelen egy tompa lökés ébresztett fel gondolataimból és én a földön találtam magam, mellettem az imént csodált elefánt darabjai.
Felnéztem és két gyönyörű barna szem nézett engem tele megbánással és kíváncsisággal.
- Jesszus! Ne haragudj. Az én hibám! Nem figyeltem. –Mentegetőzött tulajdonosa miközben kezét nyújtotta hogy fel segítsen a földről.
- Uh, azt hiszem ennek annyi. Nagyon sajnálom, tényleg. –Hajolt le az elefánt darabjaiért.
- Neked nem esett bajod? Annyira figyelmetlen vagyok. - Szabadkozott tovább, miközben hitetlenkedve néztem.
- Nem történt semmi. Az elefántot meg itt vettem az egyik árustól. Nem pótolhatatlan. - Próbáltam mosolyogva megnyugtatni. Esküszöm jobban kiakadt mint én.
- Nem baj, gyere mutasd meg hogy hol vetted, veszek neked egy újat, vagy legalább had fizessem ki.
- Nem erre tényleg semmi szükség- Nyugtattam tovább.
- Jó de akkor legalább egy kávéra vagy valamire had hívjalak meg. Annyira röstellem. - kérlelt .
Na jó, nem bánom. - Adtam meg magam végül.
Igaz nem szeretem ha helyettem fizetnek vagy elhalmoznak ajándékokkal és nem csak az ő hibája volt, én sem figyeltem. De végtére is nem az Eiffel tornyot akarja megvenni nekem. Csak egy kávé.
Megkönnyebbülve fújta ki a levegőt.
- De bunkó vagyok! Be sem mutatkoztam. A nevem Bill. – hadarta.
- Tudom. Én Lizze vagyok. –válaszoltam zavartan.
- Vajon miért nem lepődöm meg ezen
Elmosolyodott és a fejét rázta.
- Nos hova menjünk Lizze?
Vette elő legbájosabb féloldalas mosolyát amitől elállt a lélegzetem egy pillanatra.
Egy sarki kávézóban kötöttünk végül ki, nem messze a sétálóutcától. Bill rengeteget faggatott hogy honnan jöttem,mit csinálok,mi a hobbim és ehhez hasonló kérdésekkel bombázott. Én készségesen válaszoltam mindenre.
Át beszélgettük az egész délutánt. Elsétáltunk a közeli parkba. Gyönyörű volt. Lassan esteledni kezdett és észbe kaptam mennyi dolgom van még otthon. Bill elkísért a kocsimhoz.
- Hát köszönöm a kávét és a sétát. Na meg persze a beszélgetést.
- Én köszönöm- mondta Bill és a vállamra tette a kezét.
Mélyen a szemembe nézett és elővette azt a féloldalas mosolyát amitől elállt a lélegzetem.
- Még találkozunk. Ugye?
- Biztos vagyok benne- válaszoltam.
Kinyitotta nekem a kocsi ajtaját hogy be tudjak szállni. Nagyon figyelmes.
- Vigyázz magadra hazafelé. este veszélyesebbek az utak.
Majd elsétált.
Az elkövetkező 2 napban folyton Bill járt a fejemben, meg az a délután. Annyira távolinak éreztem. Mintha álmodtam volna. Végre sikerült kipakolnom és berendeznem a házat. Be vackoltam magam a TV elé egy tál kukoricával. Nagyon remélem hogy most hosszabb ideig maradhatok..Tetszik ez a ház.
Csöngettek. Vajon ki lehet az ilyenkor? Gyomromban gombóccal indultam el ajtót nyitni.
- Ki az?- szóltam ki.
- Futár vagyok. Csomagot hoztam.
Egy kicsit megnyugodtam és ajtót nyitottam. Átvettem,aláírtam és már a nappali felé tartottam hatalmas adag kíváncsisággal. Vajon mit rejt a tenyérnyi kis fehér doboz?...
Pedig nyugtatót is vettem be. Rápillantottam az éjjeli szekrényen álló órára 10:00.Szuper.Fáradtan kislattyogtam a konyhába hogy készítsek magamnak egy kávét. Tej, 3In1-ben kávé,kanál,bögre… Hol van a bögre. A fenébe. Még nem pakoltam ki azt a táskát amiben a kedvenc bögrém volt. El is ment a kedvem az egésztől. Inkább csináltam magamnak egy szendvicset és elmajszoltam a TV előtt, majd lefürödtem,átöltöztem és nekivágtam a városnak. Még csak 2 napja költöztem ide. Jó lenne megismerni Los Angeles-t. Plusz, hétvégén hazalátogatok anyuhoz meg hugihoz és megígértem huginak hogy viszek neki valami kis ajándékot. Valami elefántosat.
Leparkoltam egy hangulatos sétálóutca hálózat egyik sarkánál és nekivágtam a forgatagnak. Ahogy nézelődtem eszembe jutott hogy vennem kéne pár dolgot az új házamba. Megint sietősen kellett távoznom az előzőből. De most nem ezért vagyok itt jutott eszembe hanem hogy Anna-nak ajándékot találjak. Körülbelül másfél óra és vagy 30 üzlet és stand után rátaláltam a tökéletes ajándékra.
Kezembe forgatva sétáltam és gyönyörködtem legújabb szerzeményemben. Egy gyönyörű üveg elefántban. Hugi biztos örülni fog neki. Hirtelen egy tompa lökés ébresztett fel gondolataimból és én a földön találtam magam, mellettem az imént csodált elefánt darabjai.
Felnéztem és két gyönyörű barna szem nézett engem tele megbánással és kíváncsisággal.
- Jesszus! Ne haragudj. Az én hibám! Nem figyeltem. –Mentegetőzött tulajdonosa miközben kezét nyújtotta hogy fel segítsen a földről.
- Uh, azt hiszem ennek annyi. Nagyon sajnálom, tényleg. –Hajolt le az elefánt darabjaiért.
- Neked nem esett bajod? Annyira figyelmetlen vagyok. - Szabadkozott tovább, miközben hitetlenkedve néztem.
- Nem történt semmi. Az elefántot meg itt vettem az egyik árustól. Nem pótolhatatlan. - Próbáltam mosolyogva megnyugtatni. Esküszöm jobban kiakadt mint én.
- Nem baj, gyere mutasd meg hogy hol vetted, veszek neked egy újat, vagy legalább had fizessem ki.
- Nem erre tényleg semmi szükség- Nyugtattam tovább.
- Jó de akkor legalább egy kávéra vagy valamire had hívjalak meg. Annyira röstellem. - kérlelt .
Na jó, nem bánom. - Adtam meg magam végül.
Igaz nem szeretem ha helyettem fizetnek vagy elhalmoznak ajándékokkal és nem csak az ő hibája volt, én sem figyeltem. De végtére is nem az Eiffel tornyot akarja megvenni nekem. Csak egy kávé.
Megkönnyebbülve fújta ki a levegőt.
- De bunkó vagyok! Be sem mutatkoztam. A nevem Bill. – hadarta.
- Tudom. Én Lizze vagyok. –válaszoltam zavartan.
- Vajon miért nem lepődöm meg ezen
Elmosolyodott és a fejét rázta.
- Nos hova menjünk Lizze?
Vette elő legbájosabb féloldalas mosolyát amitől elállt a lélegzetem egy pillanatra.
Egy sarki kávézóban kötöttünk végül ki, nem messze a sétálóutcától. Bill rengeteget faggatott hogy honnan jöttem,mit csinálok,mi a hobbim és ehhez hasonló kérdésekkel bombázott. Én készségesen válaszoltam mindenre.
Át beszélgettük az egész délutánt. Elsétáltunk a közeli parkba. Gyönyörű volt. Lassan esteledni kezdett és észbe kaptam mennyi dolgom van még otthon. Bill elkísért a kocsimhoz.
- Hát köszönöm a kávét és a sétát. Na meg persze a beszélgetést.
- Én köszönöm- mondta Bill és a vállamra tette a kezét.
Mélyen a szemembe nézett és elővette azt a féloldalas mosolyát amitől elállt a lélegzetem.
- Még találkozunk. Ugye?
- Biztos vagyok benne- válaszoltam.
Kinyitotta nekem a kocsi ajtaját hogy be tudjak szállni. Nagyon figyelmes.
- Vigyázz magadra hazafelé. este veszélyesebbek az utak.
Majd elsétált.
Az elkövetkező 2 napban folyton Bill járt a fejemben, meg az a délután. Annyira távolinak éreztem. Mintha álmodtam volna. Végre sikerült kipakolnom és berendeznem a házat. Be vackoltam magam a TV elé egy tál kukoricával. Nagyon remélem hogy most hosszabb ideig maradhatok..Tetszik ez a ház.
Csöngettek. Vajon ki lehet az ilyenkor? Gyomromban gombóccal indultam el ajtót nyitni.
- Ki az?- szóltam ki.
- Futár vagyok. Csomagot hoztam.
Egy kicsit megnyugodtam és ajtót nyitottam. Átvettem,aláírtam és már a nappali felé tartottam hatalmas adag kíváncsisággal. Vajon mit rejt a tenyérnyi kis fehér doboz?...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése