Döbbenten nézett rám. Láttam, hogy emészti az imént hallottakat, majd a döbbenet helyét átvette a kisfiús kételkedő mosoly.
- Te most viccelsz velem?
- Nem. –húztam egy bizonytalan fél mosolyra a szám sarkát.
- Úr isten! – ölelt át Bill- Ez olyan hirtelen jött, de nagyon örülök! – nevetett a hajamba és nekem az az utolsó szikla is legördült a szívemről, akkora robajjal hogy csodálkoztam, hogy nem hallotta meg.
Tom lépett be a nappaliba.
- Khmm. –vágott bocsánatkérő fejet- Két rendőr keres téged Bill.
- Ahh. Remek. Mindjárt visszajövök. –nézett rám ragyogó barna szemeivel, lágyan megcsókolt és elindult bátya után.
Kimentem a konyhába, töltöttem magamnak egy pohár narancslét és elindultam a kertbe. Gyönyörű napsütéses idő volt és hőség. A gyenge szelő kellemesen kapott bele a hajamba. Lassan teleszívtam a tüdőmet a már-már fullasztó forró, párás levegővel, ami végig égette a torkomat. Elindultam a medencéhez leültem az árnyékba és lábamat a hűvös vízbe lógattam. Lassan kortyolgattam az üdítőmet. Ujjaimmal apró köröcskéket rajzoltam a hasamra. elképzeltem a kisfiúnkat –biztos voltam benne hogy fiú lesz- és olyan angyali arca lesz, mint Billnek.
Az elmúlt hetek eléggé megviseltek. De most úgy éreztem egyszerre minden helyre áll. Bill jól van, Markot keresik a rendőrök- habár tudtam, hogy addig, amíg rács mögött nem lesz, nem lesz nyugtom- de olyan érzésem volt mintha a mennyország egy karnyújtásnyira volna tőlem.
- Gyors voltam? –ölelt át Bill hátulról.
Nem számítottam rá és ugrottam egy picit ijedtemben.
- Csak nem megijesztettelek? –mosolygott gonoszan.
- Csak elgondolkoztam- néztem gyönyörű barna szemeibe.
- Igazából én is elgondolkoztam valamin – ült le mögém.
Átkarolta derekam mind a két kezével és hasamon összekulcsolta ujjait.
- Mit szólnál egy kis kikapcsolódáshoz?- tette állát a vállamra- Ránk férne. Elviszlek innen messzire pár hétre. - adott egy apró puszit a fülem tövébe.
Kellemesen bele borzongtam.
- Jó lenne. – simítottam végig alkarján.
- Ezt megbeszéltük. –adott egy puszit a hajamra.
- De..
- Mit de? Nincs de! – nevetett- Már bele mentél.
- Jó oké. De jó ötlet ez? Pont most? Épp hogy csak kiengedtek. Pihenned kéne. És..–soroltam aggodalmaimat.
- Hát, nem tudom te hogy vagy vele, de az én szótáramban a ’ kikapcsolódás’ az a pihenés és nem a meló. Vagy tévedek? Ne aggódj, egy kicsit lazíts. Árt a babának. – vette elő féloldalas mosolyát, ami a kedvencem volt.
- Igazad van. –mosolyogtam magamon.
- Na, ezt megbeszéltük. - simított végig az arcomon és lágyan megcsókolt.
Teljesen megtöltötte elmémet Bill, minden érzékszervem rá összpontosított teljesen kizárva a külvilágot. Ujjaimat a hajába túrtam és közelebb húztam magam hozzá. Fülem csak a lélegzet vételeit hallotta meg, bőröm csak érintésére reagált és édes csókjától izzott a vérem.
Mikor ajkaink elváltak egymástól szépen lassan árasztott el újból a külvilág megint. Ahogy lassacskán pulzusom közelített a normális felé egyre jobban éreztem a lágy szellőt, ami a bőrömet simogatta és a madarak távoli dalát. Bill lassú köröket írt le orra hegyével az arcomon meg-megszakítva útvonalát hogy apró csókokkal halmozzon el. Tökéletesen nyugodt voltam és biztonságban éreztem magam szerelmem karjaiban. Nem tudtam, hogy hova akar vinni, de igazából nem is érdekelt. Úgy éreztem, hogy a világ végére is elmennék vele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése