9.rész

Nos elérkezett az idő.Hoztam az utolsó részt...Nagyon köszönöm azoknak akik olvasták és írtak.Nem tudjátok mennyi erőt adtatok nekem :) tényleg nagyon hálás vagyok nektek.Ez egy kicsit hosszabb lett,mármint hozzám képest.Remélem tetszeni fog.Ne felejtsetek el majd véleményt írni.Sok-sok puszi mindenkinek.Jó szórakozást^^

http://www.youtube.com/watch?v=Yi-NC0pgeI8
bocsi de csak így tudom belinkelni hozzá a zenét :/


Szavai hosszan visszhangoztak a fülemben. Nem volt elég egy elmebeteg az életemben?Most itt van még egy aki ráadásul nyomozó,vagyis csak az volt. Soha nem lesz ennek vége…Soha nem lesz már nyugtom.A hívatlan látogatónak köszönhetően este csak forgolódtam,alig aludtam egy órát, aminek az volt a következménye,hogy reggel iszonyat fáradtan keltem. Az orvosom ébresztett, hogy elvégezzen néhány rutin vizsgálatot, mielőtt kienged. Viszonylag gyorsan végzett, megírta a zárójelentésemet és minden jót kívánva utamra engedett. Kilépve a kórházból megcsapta az arcomat a hideg, kora őszi levegő. Fogtam egy taxit és elindultam hazafelé. Út közben az ablaknak döntöttem a fejem és bámultam a mellettünk elsuhanó várost és közben állandóan kattogott az agyam.Elvesztettem mindent, ami fontos volt nekem…Elvesztettem az esélyt egy új élethez,az esélyt,hogy családom legyen egy férfival,aki szeret és bizonyára egy gyönyörű kisfiúval,aki az apja szemeit örökölte volna.Könnyeim lassan utat törtek maguknak,hogy aztán végigszántsák arcomat.Tényleg ezt érdemlem?Ekkora nagy hibát követtem el amikor megöltem?Meddig szenvedek még emiatt?Ahogy egyre ezen gondolkodtam egyre lejjebb és lejjebb csúsztam önmagamban.Sose éreztem még magam ennyire szomorúnak és üresnek.
- Megérkeztünk kisasszony.-fordult hátra a sofőr.-Jól érzi magát?
- Persze…- válaszoltam halkan,fizettem és kiszálltam.Az ajtóban tétován álltam,az ujjaimmal a kulcsaimat birizgáltam a kezemben.Egyedül kell folytatnom az életemet.Ez most valahogy lehetetlennek tűnt…Vettem egy mély levegőt és a kulcsot elforgatva  a zárban beléptem az üresen kongó házba.Az előszobában levettem a cipőmet.Igazából ennem kellett volna valamit,de valahogy nem volt semmi étvágyam.Most már minek?Úgy döntöttem bemegyek a hálóba és lefekszem,lábaimat szinte húztam egymás után.Vánszorogtam akár egy nyugdíjas csiga,de a nappalihoz érve megtorpantam.Nem hittem el ami ott fogadott.
- Szia…-állt fel.
- Bill…-suttogtam és rohanni kezdtem felé.Úgy bújtam hozzá,mintha egybe akarnék olvadni vele.A zokogás hangosan tört ki belőlem.Kiadtam minden fájdalmat magamból.Akkor abban a percben nem érdekelt miért van ott és mit akar mondani csak egy volt a lényeg.Ott volt!Ha nem tartott volna biztos összeestem volna.Óvatosan leültetett a kanapéra, a mellkasára döntött a karomat pedig nyugtatóan simogatta.
- Úgy sajnálom,hogy nem voltam itt.Kérlek bocsáss meg.-mondta rekedten a hajamba.Nem tudtam megszólalni.Nehéz elmondani mit éreztem akkor abban a percben.Utáltam, haragudtam rá, de volt egy sokkal erősebb érzés bennem, az hogy hiányzott.Hiányzott az illata,az ölelése és minden ami ő maga.És ott volt, tényleg ott volt.Rá volt a legnagyobb szükségem, arra, hogy ő ott legyen nekem.Hosszú ideig nem is szólaltunk meg, a szoba csöndjét az én halk szipogásom  zavarta meg.Összeszedtem minden erőmet és elhúzódtam tőle.
- Mit csinálsz itt?- kérdeztem magam elé bámulva.
- Anyud felhívott… azt mondta beszélni akar velem.Először nem tudtam mit tegyek de végül találkoztam.A vele való beszélgetésem végre ráébresztett arra,hogy jobban szeretlek annál,mint hogy egy olyan dolog miatt hagyjalak el,amit akkor,ott tényleg muszáj volt megtenned.Azonnal jönni akartam hozzád,de láttam rajta,hogy még mondani akar nekem valamit.Amikor elmesélte mi történt,olyan volt mintha egy vödör jeget öntöttek volna rám.Elvesztetted a kisbabánkat…én miattam…Ha itt lettem volna úgy hajítom ki a nyomozót a lakásból,hogy a lába nem éri a földet…-hangját itt kicsit felemelte.-A közeledbe nem engedtem volna.Kicsim…-guggolt le elém és két keze közé fogta az enyéimet.-Bocsáss meg kérlek.Ígérem soha többet nem hagylak el,mindig veled leszek.-szemei könyörgően néztek az enyémbe.Ő könyörög nekem?Mi az ő hibája?Amiket mondott,teljesen váratlanul értek.Soha nem hibáztattam volna őt a gyerekünk elvesztéséért és semmi másért sem.Nem volt mit megbocsájtanom.
-Szeretlek.-ennyit tudtam mondani.Mosolyogva hozzám hajolt és megcsókolt.Minden rendben lesz hiszen ő ott van velem,vagyis remélem.Elmondtam Billnek,hogy Mr.Nelson bejött hozzám a kórházba és szépen szólva nekem esett.
-Többet a közeledbe nem fog menni,megígérem.-puszilta meg a homlokom.
A napok teltek múltak,lelkileg kezdtem kicsit összeszedni magam,de nem igazán mentem ki a házból.Úgy éreztem az az egyetlen biztonságos hely ahol nem érhet baj.
A tv-t kapcsolgattam,nem is néztem igazán mik mennek csak váltogattam a csatornákat.
-Biztos nem akarsz kimozdulni valahova?Elviszlek vacsorázni.Na mit szólsz?- támaszkodott a kanapé támlájára Bill és megsimogatta az arcomat.Megráztam a fejem.-Ahj szerelmem ez így nem lesz jó.-sóhajtott.Megszólalt a csengő,aminek a hangjára összerezzentem.-Meg nézem..-mondta a reakciómat látva.
Az ajtó túl oldalán nem más állt, mint Mr.Nelson.
-Jó napot.-biccentett mikor Bill ajtót nyitott.
-Maga meg mit akar itt?-mérte végig egy parányi undorral Bill az exnyomozót.
-Én  -kezdte volna de Bill közbe vágott.
-Igen maga most fogja magát hátat fordít és elmegy innen.Elfejti ki az a Kimberly Hansen és hogy hol lakik,mert ha még egyszer meglátom a házam közelében hívom a rendőrséget és feljelentem zaklatásért.Iparkodjon amíg szépen kérem rá.-nézett rá fenyegetően.Mr.Nelson egy ideig farkas szemet nézett Billel,majd fogta magát és elsietett.
-Ki volt az?-ültem fel és kikapcsoltam a tv-t.
-Csak egy fickó akart ránk sózni valami hülye matracot.-legyintett.-Szóval.-ült mögém a hajamat félresöpörte a nyakamból.-Mi lenne,ha…-csókolgatta lágyan a nyakamat.-Ha összeütnénk valamit vacsira,aztán majd meglátjuk.-folytatta le egészen a vállamig.
-Héj,hagyd abba.-álltam fel mosolyogva.-Akkor kezdjünk neki annak a vacsorának.-húztam fel őt.
Nem tudom Bill, hogy csinálta de kaja készítés közben újra boldog voltam és önfeledten nevettem.Billnek hála megint az voltam aki a történtek előtt. Rájöttem arra amit addig is tudtam,hogy enélkül a férfi nélkül nem vagyok semmi,ő az aki színessé teszi az amúgy teljesen szürke hétköznapokat.
Az egész este olyan varázslatosan telt.Jó volt újra hozzábújni az ágyban,érezni teste melegét,az illatát és azokat a bársonyos csókjait.Minden tökéletes volt újra.
Az éjszaka hirtelen felriadtam.Patakokban folyt rajtam a víz.Kikeltem az ágyból és elindultam az alsó szintre a konyhába.Épp leléptem volna az első lépcsőfokra mikor hallottam valami neszt a sötét folyosóról.
-Van ott valaki?-próbáltam kicsit hunyorogni hátha látok valamit de hasztalan volt.-Van ott valaki?-ismételtem meg újra.Ekkor az árnyak közül kilépett Mr.Nelson,pisztolyt tartva felém.
-Jó estét.-suttogta.
-Maga meg mit csinál itt?-álltam egy helyben.
-Mondtam,hogy nem adom fel.Addig nem amíg be nem ismeri,hogy maga tette.-közeledett vészesen.
-Maga tényleg nem normális.-ráztam a fejem.-Kérem tegye le a fegyvert és nyugodjon meg.
-Kirúgtak!Fel tudja ezt fogni?Engem!Kirúgtak csakis maga miatt!-hajította el a pisztolyt és nekem rontott.Fojtogatni kezdett.-Az én hibátlan és fényes karrierem nem érhet így véget,egy ilyen kis semmirekellő,hazug némber miatt.-szorítása egyre erősebb lett,hiába próbáltam magamról lefejteni az ujjait.Kapálóztam,karmoltam,de nem értem vele semmit.A látásom kezdett homályosulni.
-Hagyja békén!-hallottam meg Bill hangját,aztán elrángatta tőlem Mr.Nelsont.Fuldokolva estem a földre,levegő után kapkodva.Tompán láttam dulakodásukat.A nyomozó talán leüthette Billt,mert egy hangos csattanás után már nem mozdult meg.
-Bill!-szaladtam volna oda hozzá,de két kéz újra a nyakamra fonódott,ami megakadályozta a tovább haladást.
-Ismerd be!Ismerd be!Addig nem engedlek el amíg nem hallom a te szádból.-rázott meg közben.Neki tolt a felsőszint korlátjának,olyan erővel tolt,hogy azt hittem a kettétörik és mind ketten zuhanunk egy emeletet,de nem.Masszívan kitartott.Ahogy A nyomozó vaskos kezei is.Egy percre se gyengült a szorítása én pedig már éreztem,hogy nem sokáig bírom.Egy hangos üvöltés hangzott fel az engem szorító férfi mögül,majd megláttam Bill magas alakját.Hatalmas erővel lökte meg amitől megtántorodott,engem magával rántva.
-Eressze el.-lépkedett fenyegetően felénk Bill.Kicsit,mintha éreztem volna,hogy gyengülnek az ujjak a nyakamon.Bill elvesztette a türelmét és egy olyan jól célzott ütéssel találta el a nyomozót,hogy az állkapcsa szinte beleroppant.Innentől olyan volt minden,mint valami lassított felvétel.Mr.Nelson elvesztve az egyensúlyát hátrafelé kezdett dőlni,gyorsan elkapta a csuklómat,mire én is majdnem elkezdtem lebucskázni a lépcsőn.Bill elkapott a derekamnál,és magához rántott ezzel engem megmentve.Viszont Mr.Nelson végig gurult a hosszú lépcsősoron.Egy hangos roppanás adta tudtunkra,hogy valami baj lesz.Az utolsó lépcsőfokról lezuhanva végig terült a földön,meg se moccant.
-Maradj itt.-parancsolt rám Bill és lerohant a nyomozóhoz.Megnézte a pulzusát,majd felállt de nem szólt semmit.
-Na?-kiáltottam le rettegve a választól.Kérlek add istenem,hogy ne legyen komoly baja.-fohászkodtam magamban.Még mindig csak állt,felém se nézett.-Bill!-szóltam rá ingerülten.
-Meghalt.-mondta félhangosan még mindig csak egy pontot bámulva.
-Mi?Ezt nem mondhatod komolyan.-Futottam le én is és Mr.Nelson nyakára nyomtam az ujjam.Semmi.-Uritenem.Megöltünk!Megöltük!-kezdtem teljesen kétségbe esni.-Uram isten…-túrtam idegesen a hajamba.-Szólnunk kell a rendőrségnek.
-Megőrültél?Szerinted nem szállnának még többen rád ha kiderülne,hogy mi után nyomozott?Kicsit furcsa,hogy pont itt halt meg,ahol te voltál.Nem.Valami más megoldás kell.-nézett ki az ablakon.-Meg van.Hozd az ásókat a hátsó kertbe.
-Micsoda.Bill ezt nem gondolhatod komolyan…-néztem rá elhűlve.Nem hittem el,hogy képes lenne rám.
-Kicsim ennek az embernek se macskája se kutyája,nincs senkije.Nem fogják keresni.-emelte fel a fejemet és a szemembe nézett.-Tedd azt amit mondtam,rendben?-lassan bólintottam és elindultam a garázsba a cuccokért.Rettegtem az egésztől.Talán le tudnám róla beszélni Billt.Rohamos léptekkel igyekeztem a kert hátsó végébe.Bill már ott volt a hullával.Brr… még belegondolni is borzasztó…Elvette tőlem az egyik ásót és munkához látott.
-Figyelj…biztos,hogy ez jó ötlet?-hintáztam egyik lábamról a másikra.Iszonyú bűntudatom volt…
-Nem lesz semmi baj.Bízz bennem kérlek és segíts.-nyújtotta nekem a másikat.Nagy levegőt vettem és ásni kezdtem közben pedig nem próbáltam a mellettem holtan fekvő nyomozóra nézni.Zavart már,hogy még mindig nyomozónak hívom a fejemben,pedig már nem is az főleg most már…
-Jó azt hiszem elég mély.-mászott ki a gödörből Bill,majd segített nekem is kijönni.Óvatosan belegörgette a holttestet.Elkezdtük rászórni a földet.Gyorsan dolgoztunk.Úgy feküdt ott mintha bármelyik pillanatban felkelne.Remegett a kezem,a lábam.Egyszerűen nem hittem el,hogy megtettük…
-Oké.Végeztünk.-lapogatja el a frissen hatolt földet.-Ez a kettőnk titka marad örök időkig.-ölelt magához szorosan.Hihetetlen volt amit Bill megtett értem akkor,örökké hálás leszek neki,amíg világ a világ.
Mindenki azt látja amit látni akar,de ha valaki tényleg kíváncsi a dolgokra az megtanul a dolgok mögé nézni,megtanulja,hogy talán az igazság nem is olyan egyszerű,mint bárki is gondolná.Ne ítélj el senkit,amíg nem ismered a történetét
Vége.