21.rész Egy másik univerzum.

Nagyon köszönöm mindenki türelmét és remélem hogy nagyon fog tetszeni nektek a következő rész mert sok munkám van benne és az az apró változtatás amit nemtudom hogy észrevesztek vagy sem. Remélem az elöbbi lesz :)



Ahogy megszabadultam a bennem tomboló idegtől és lassan kitiztult az agyam meg is bántam hogy úgy leharaptam Bill fejét. Nem tehetett róla hogy rosszkor volt rossz helyen. Ennek már két napja és még mindig nem volt alkalmam bocsánatot kérni tőle és mintha kerülne, de ha össze is futunk muszájból, vagy véletlenül, az állandó megvetés és undor keveréke eltorzítja mindig vidám szép vonásait, ami kezd nagyon idegesítő lenni. Bezzeg ő lehet bunkó akárkivel következmények nélkül, de ha az ő lelkivilágába tipornak bele na az már katasztrófa és halállal lakoljon az illető. Ahogy rám néz hálát adok az égnek, hogy nem látok a szőke hajkoronája alá, mert szerintem egy kezemen nem tudom megszámolni hány elméletet rakott már össze fejben, hogy kínozna halálra amiatt a szörnyűséges rémtettem miatt. De azért engem sem kell félteni. Amit ad azt kap. Nem volt akkora főben járó bűn, amit akkor tettem, hogy ilyen szinten vérig kell sértődnie, hogy köszönni sem képes és ha kinyitja a száját úgy beszél velem, ahogy az ember az ellenségeivel sem szokott. Beképzelt hólyag. Majd én letöröm a szavát. Ma pihenő napunk van itt Brüsszelben és majd csak holnap délelőtt megyünk tovább. A nap lassan lemegy és az idő is kicsit kezd hűvös lenni. A hotelhez közeli parkból sétálok éppen vissza felé, egy könyvvel a kezemben és gondolatban már egy forró vízzel teli kádban ülök, ami kellemes melegével hívogat. A hotel előtt kedves mosollyal az arcán nyitja ki előttem az ajtót egy férfi. Megállok hallban egy pillanatra, körbenézek, majd a lift felé veszem az irányt de megakad a szemem az ikreken akik a lifttől pár lépésnyire állnak. Tom éppen hevesen magyaráz valamit Billnek aki olyan mint egy kitörni készülő vulkán. Pontosan úgy viselkedik, mint mikor valakinek a gyenge pontját nyomogatják és az illetőt elönti a pulykaméreg. Egy pillanatra beugrik hogy talán ez lesz az a pillanat és most kéne beszélnem Billlel. Tudtam, hogy halva született ötlet és nem sok pozitívumot vártam a dologtól, de gondolkodás nélkül teszek két bátortalan lépést feléjük. Tom vesz észre elsőre, egy pillanatra felém fordul és egy halvány mosoly féle villan át az arcán, majd Bill is megfordul, hogy megnézze mit néz az ikre. Megakadt tekintete rajtam, a kíváncsisága egyből eltűnik arcáról és felveszi a flegma, nem törődöm álcát amitől egy pillanatra riadót fújt egy hang a fejemben, hogy lehet ne most kéne még jobban felhúznom, de nem foglalkozom vele és teszek egy újabb határozott lépést feléjük. „Látom, hogy mit művelsz. Gondold végig és szedd össze az agyad. Nem lehetsz ekkora pöcs. Nem ezt érdemli.”- csípem el Tom utolsó testvérének címzett szavait mielőtt mosolyogva rám köszön és sietve elsuhant mellettem. Bill szemei szikrákat szórtak de az utolsó két lépést felé teljes határozottsággal és ridegséggel teszem meg és úgy döntök lesz ami lesz, most le fognak pattanni rólam a becsmérlő szavai. Már ha szóra méltat egyáltalán.
– Heló. Van egy perced? Beszélnünk kéne. – Néztem fel csoki barna szemeibe, amik furcsán, kimérten vizslatnak. Nem válaszol, csak telt ajkait összepréseli és ordít a fejéről, hogy van jobb programja is, mint hogy velem társalogjon, de mégis alig észrevehetően bólint egyet. „Szuper” – Arról a múltkori dologról szeretnék beszélni veled, mikor olyan bunkón rád förmedtem…- kezdek bele a mondandómba, mire Bill hátat fordít nekem és elindul a lift felé. – Hé! Hozzád beszélek! Nem tűnik fel? – Emelem fel a hangomat kissé.
– Gondoltam van lábad és utánam tudsz jönni ha akarsz. –nyomja meg a lift hívógombját és úgy néz vissza rám, mint valami gyagyásra.
– De ez akkor is bunkóság! Hogyha hozzád beszélnek, akkor add meg a másiknak a kellő...
– Hallod? Ha veszekedni akarsz, akkor előre szólok, hogy nem vagyok kíváncsi rá és itt most hagyjuk is oké?- fonja karba a kezét és a lift kijelzője felé fordítja tekintetét tüntetőleg.
– Nem. Nem vitatkozni akarok. –válaszolom egy mély nyugtató levegő után, minden hidegvéremet bele erőltetve abba az egy mondatba.
– Akkor?- fordul újra felém, megtisztelve annyival, hogy hajlandó rám nézni, miközben hozzá beszélek éppen. Nagyon a határán vagyok annak hogy eldurran az agyam és a torkának ugrok. Nem tudom hogyan csinálja de eddig senki sem volt képest ara, hogy ilyen rekord idő alatt kihozzon a sodromból.
– Csak szerettem volna bocsánatot kérni a múltkori miatt amikor üvöltöttem veled. Nem volt jogos, csak túl…
– Állj! Nem kell magyarázkodnod. Oké, el van felejtve. Nem érdekelnek a részletek. Csak ennyit akartál?- hadarja el minden érzelem nélkül kimérten egy szuszra, engem pedig úgy mellkason ver ez a fagyos viselkedése, hogy köpni nyelni nem tudok egy pillanatig, csak állok és nézem ahogy beszáll a liftbe. „Hogy mi van?” visszhangzik a fejemben a saját magamnak feltett kérdés. Érzem, hogy valami nem kerek és ez jobban fel idegesít, mintha nem bocsájtott volna meg, vagy megalázott volna a fél hotel személyzet és a két maroknyi vendég előtt.
– Na nem. Velem ezt nem csinálod értetted Bill Kaulitz?!- rontok neki félhangosan és az utolsó pillanatban belépek mellé a liftbe mielőtt becsukódna az ajtó- Most szépen elmondod, hogy mi a fene bajod van velem!- szorítom a lift egyik sarkába. Kíméletlen vagyok és csak a düh vezérel, amit sikerült megint előhoznia belőlem és az hogy ennek az egész dolognak most azonnal véget kell vetni- Nekem ebből elegem van! Érted?
– Nem tudom, hogy miről beszélsz. Te bocsánatot kértél, én pedig megadtam. Egy meg egy az kettő. Mit húzod fel magad ezen? Hol itt a baj?- húzza tovább az agyam és az utolsó idegszálamon táncol.
– Vagy most azonnal elmondod, hogy mi a fene folyik itt, vagy esküszöm, hogy nem teszed zsebre azt amit kapsz, mert kicsipkézem azt a helyes pofid, hadd örüljenek a kislányok, akik az első sorban csorgatják a nyálukat a koncerteken.


Csak állunk és farkasszemet nézünk ő pedig latolgatja az esélyeit. Egyikünk se moccan, majd egy pillanat alatt Bill vonásai megkeményednek, kitör fogságomból és engem kényszerít a mögöttem lévő tükör felé.
– Tudni akarod? Biztos vagy benne? Biztos vagy magadban? Ezt akarod?- nyom meg egy gombot amitől a lift megáll hátamon pedig végig fut a rémület jeges szele. A feszültség szinte tapintható köztünk.
– Meg őrülök tőled. –kezd bele a mondandójába, vészjóslóan halkan, a hátam pedig halkan puffan egyet a lift oldalán jelezve, hogy nincs menekvés. Nem merek felnézni a szemébe, a hangjából áradó feszültség bőven elég, hogy tudjam, ez még csak a kezdet és most minden mérgét rám fogja zúdítani és nincs menekvés, teljesen ki fog csinálni és nem lehet egy rossz szavam sem mivel én kértem tőle ezt. Én akartam, hogy kimondja. – Egyszerűen ki készítesz. a Sírba teszel. Embert még nem utáltam ennyire mint téged. Érted?- folytatja ugyan azon a hangszínén közben a tükörnek támaszkodik két oldat mellettem. Egy fojtogató érzés kerít hirtelen hatalmába és imádkozom, hogy minél hamarabb vége legyen és minden erőmet be kell vetnem, hogy össze ne törjek teljesen. Nem láthat a padlón. Felnézek lassan a szemeibe, amik szinte izzanak. Minden rezdülésemet figyeli. „Én is utállak” Szólal meg a kis hang a fejemben, de sehogy sem találom a hangomat, hogy ezt hangosan is a tudtára adjam. Határozottan utálni akartam de nem ment. Azok a mérges, de mégis gyönyörű szemek hipnotizálnak, leheletét érzem az arcomon, szinte centik választanak el tőle és úgy suttogja nekem hogy mennyire megvet. Legszívesebben a pokol egyik bugyrában égnék inkább el mint ez. Be akarom hunyni a szemem, hogy képzeletbe máshova repítsem magam de azok az igéző szemek fogva tartanak mint két bilincs. – Legalább annyira utállak mint magamat. Minden reggel ezzel az érzéssel kelek fel és ezzel fekszem le. – Tekintete végre elenged és lejjebb vándorol arcomon, hangjába beköltözik egy furcsa édes él. – Mikor meghallom a hangod, vagy megérzem az illatod ha elsuhansz mellettem, – folytatja tovább egyre halkabban kiejtve a szavakat, szinte már suttog és nagyon kell koncentrálnom, hogy értsem mit mond, ami cseppet sem egyszerű művelet orromban kábító édes illatával és a tudattal, hogy telt ajkai szinte súrolják arcomat és fülemet miközben hozzám beszél. – minden izmom megfeszül és teljesen elvesztem a fejem. Megőrjítesz. Egyszerre akarom, hogy mellettem legyél és érezhessem puha bőrödet az enyémen, ízlelhessem édes ajkad és akarlak minél messzebb tudni magamtól. Megrémítesz, összezavarsz és teljesen összetörsz. Nem vagyok elég erős hogy elviseljem ezt. Félek. Iszonyatosan rettegek... Tessék. Kimondtam. Ezt akartad, nem? Boldog vagy?! – Vált hangja újra kissé rideggé és az az édes furcsa él egy pillanat alatt eltűnik belőle. Keze megremeg testem mellett, idegesen fújja ki a levegőt és egy pillanat múlva már nem érezem bódító illatát magam körül. Pislogok párat mire felfogom, hogy a lift újra megy és Bill a tőlem legtávolabbi sarokban áll mint egy sóbálvány és a kijelzőt nézi idegesen. Próbálom megfejteni, értelmet találni szavaiban de pár pillanat után fel is adom a magammal való küzdelmet és engedek a bennem tomboló érzésnek ami percről percre egyre erősebb és nem akar mást csak kitörni. Egy lépéssel átszelem a köztünk lévő távot és mielőtt agyam utolérhetne már Bill forró ajkait csókolom. Szinte azonnal reagál és magához húz. Kétségbeesetten gyűi ujjai közé pulóverem finom anyagát és erősebben szorít magához. Kellemetlen érzés, szinte már fáj, de mégis a világ egyik legédesebbike is. Ha tehetném a bőre alá bebújnék.
– Gyere.- hajol el tőlem hirtelen ami szinte fizikai fájdalom. Reflex szerűen akarok arca után kapni, hogy újra ajkait ízlelhessem de mosolyogva megfogja a kezem és kivezet a liftből. Szinte rohanunk a folyosón, amit betölt a nevetésünk. Menet közben hátra-hátra lesek, hogy vajon ki nézi végig ezt az agyament jelenetet és jót röhög rajtunk, de egy lélek sem jár arra. Úgy érezem magam mint egy tini aki a szülei elől menekül. Bill behúz az utolsó ajtón a folyosó végén és erőszakosan a falnak nyom, hogy újra ajkaimat falhassa türelmetlenül. Kezemmel végig simítom kemény mellkasán és az ing anyaga alatt érezem bőre melegségét. Megfogom finoman a gombok mentén és egy heves mozdulattal letéptem róla. A leszakadt gombok szanaszét repülnek a szobában, Bill pedig kuncogással adja tudtomra, hogy élvezi hevességemet és türelmetlenségemet. Erősen bele markol a fenekembe és közelebb húz magához, ami már szinte lehetetlenség. Ajka és keze követelőző, erős és határozott. Türelmetlenül kapja le rólam a pulóverem és a pólóm, hogy egy laza mozdulattal a szoba valamelyik része felé hajítsa miközben az ágy felé húz. Minden egyes érintése és csókja olyan mint egy kisebb áramütés, amitől ereimben hevesebben lüktet a vér és a vágy egyre gyorsabban cikázik, hogy minden porcikámat átjárja, végül hasam aljában összpontosuljon és elmémre egy fátyolt terítve elbódítson.
– Au!- szisszenek fel, mikor megérzem a talpamba nyilalló éles érzést és fülemet is utol éri a reccsenés. – mi a nyavalya?- Nyúlok le támadómért ami nem volt más mint Bill egyik napszemüvege, közelebbről megnézve nem is akármelyik, az egyik kedvence amiért múlthéten a fél hotelt fel kellett túrni mert nem volt hajlandó elmenni nélküle.- Bocsi. -nézek fel rá nagy boci szemekkel. Felkészülök rá hogy keresztbe lenyel és venném fel a védekező pozíciót mikor megszólal:
– Kit érdekel ez a szar!- kapja ki kezemből mosolyogva és valamelyik sarok felé hajítja azt is, ahol hatalmas koppanással ér földet. Keze újra nyakamra csúszik de mielőtt ajkával birtokba vehetné az enyémet egy finom mozdulattal lökök rajta egyet mire meglepődve huppan le az ágyra. Ideje sincs reagálni mert már derekán ülök és csókolom, haraptam ahol érem. Elmém teljesen kikapcsol és csak az ösztöneimre és az érzékeimre hagyatkozom. Semmi mást nem akarok csak őt. Bőröm szomjazik érintésére és édes ajkára. Testem lángokban áll, amire gyógyírt csak ő adhat. Ajka és finom bőre az enyémen egyszerre gyógyít és korbácsol még nagyobb tüzet bennem, ami percről percre egyre jobban bódít. Felém kerekedik és finoman megcsókolja arcomat, majd lejjebb halad állkapcsomon keresztül a nyakam felé. Egyre hevesebben harapja, szívja majd finom csókjával enyhíti édes fájdalmamat. Végig simít combomon és belemarkol a fenekembe olyan erővel ami normál esetben fájna de most fel sem szisszenek csak egy jóleső sóhaj hagyja el ajkaimat. Az agyam egyik távoli zugában megfogalmazódik a kérdés, hogy a nadrágom mikor varázsolta le rólam, de nem tudok és nem is akarok választ keresni a kérdésre, csak hálát adok az égnek, hogy egy ruhadarabbal kevesebb és magamban azt a vékony pamutréteget is átkozom amin keresztül tökéletesen érezem kemény férfiasságát nekem feszülni. Tornádóként tombol bennem a vágy ami már szinte fizikai fájdalom és kezdem teljesen elveszteni a józan eszemmel a kapcsolatot. Érezem minden mozdulatán és csókján, hogy egyre feszültebb és benne is hasonló viharok tombolnak mint bennem, de mégsem lépi át a határt és nem szaggatja le rólam utolsó ruhadarabom. Egy igazi mazochista, és ez esetben szadista is, mert nem csak magát kínozza halálra hanem engem is. Izmai megfeszülnek, keze finom remegésbe kezd és érzem, hogy nem bírom tovább. Ha még egy percet kell így eltöltenem, szét robbanok a szó szoros értelemben.
– Érezni akarlak magamban. - suttogom, minden erőmet összeszedve – Most. Nem bírom.- marok bele hátába, mire félhangosan bele nyög a fülembe, ami nekem csak olaj az így is egész testemet emésztő tűzre. Arcán ott játszik az imádott félmosoly és szemeiben izzik a vágy, látszik rajta, élvezi, hogy kínozhat és az előbbi szavaim feleslegesek voltak mert olvas testem minden rezdüléséből. Kínzóan lassan végig vezeti oldalamon egyik kezét és ujját beleakasztja tangám szélébe, miközben tekintetét le sem veszi arcomról. Szeme cikázik pontról pontra, minden apró rezdülésem figyeli és kielemzi reakciómat. Minél jobban könyörgök némán a megváltásért arcán annál nagyobb az a gonosz mosoly. Csak egy reccsenést hallok és a következő pillanatban már a falatnyi ruhadarab megadva magát repül valamerre a szobába. Nem szakítja el figyelmét egy pillanatra sem az arcomról. Minden pillantásával elevenen felfal, miközben befekszik lábaim közé. Iszonyúan lassan és megfontoltan mozog, ezzel is fokozva az engem gyötrő kínt. Azt akarja, hogy könyörögjek a megváltásért, de nem akarom ezt a hatalmi játékot elveszteni, és ahogy látom ő sem. Lehajol a hasamhoz és lehelet finoman megcsókolja a köldököm felett. Egyszer, majd picit feljebb még egyszer és így halad csiga lassúsággal felfelé miközben tovább fixírozza arcomat, keresve a megadás nyomait rajta, de akármennyire is szenvedek nem akarom neki megadni ezt az örömet, már csak azért sem. Melleimnél elidőzik, tovább húzva az amúgy is pattanásig feszült idegeimet, de nem akarok könyörögni neki. Ugyan úgy kínozza magát, ahogy engem is, de mégsem akarja megadni az enyhülést kettőnknek. Kulcscsontomra ad egy finom csókot és a pánik kezd elfogni. Tudom, hogy mire megy ki a játék és vészesen közel jár az egyik gyenge pontomhoz és ezzel ő is tisztában van. Gonosz mosolyra húzza száját és nyakam legérzékenyebb pontjára ad egy lehelet finom csókot, jelezve, hogy ezután jön a kegyelem döfés. Egy pillanat alatt lecsap és vadul, szinte már állatiasan, mégis érzékien bele harap ugyanabba a pontba és megszívja, amitől testem kicsúszik az irányításom alól és életre kel. Nem érdekel semmi más csak ő és a kontrollom totálisan elvesztem.
– Tedd meg.-markolok bele erősen tarkójánál szőke hajába. Hangom ezúttal nem kérlelő. Azon a ponton már rég túl voltam. Szinte utasítom. Érzi, hogy már nem húzhatja tovább mert minden lehetséges határt átlépett és ép hogy kiejtem ezt a két rövid szót, megérezem kemény férfiasságát. Lassan, kínzóan lassan nyomul egyre beljebb bennem, ami egy még intenzívebb érzést kelt bennem. Az így is gyors ütemet diktáló szívem magasabb fokozatba kapcsol, és vérem még gyorsabban száguld ereimben és táplálja a bennem lázasan tomboló tüzet, majd lök rajtam egy erőset a végén, ami egy hatalmas nyögést csal elő mindkettőnkből. Lassú de határozott tempója gyorsabb és gyorsabb lesz, elszakítva ezzel minket az anyagi világtól. Minden mozdulat, érintés és lökés egyre jobban összeolvassza testünk és egy másik univerzumba repít ami csak a miénk és ahova csak mi együtt lépünk be először. Keze remeg, ahogy hozzám ér, egy ritmusra jár testünk, egy tempóra emelkedik és süllyed mellkasunk, egyszerre kapunk levegő után egyre sebesebben érjük el azt az elképesztő magasságot, amiről eddig nem is tudtam, hogy létezik. Hogy lehet két ember, két test, két lélek ennyire egy, és hogy hangolódhat két szív ennyire egymásra, hogy szinte egyszerre dobban? Nem tudom. Csak élvezem minden pillanatát. Az ő teste az enyém és az enyém az övé. Nincsenek határok. Csókja újra és újra egy adrenalin löketet ad nekem és neki is. Sebesen közelítünk ahhoz a ponthoz ahonnan nincs tovább. Légzésünk szakadozó, testünket egyszerre árasztja el apróbb remegés, ami szélsebesen sokszorozódik, hogy végül egy mindent elsöprő érzéssé álljon össze, ami minden izmot megfeszít pár pillanatra, hogy elégedetten és fáradtan ernyedjenek el. Lassan szállunk alá, a magasból. Fülemben ütemesen dobol a pulzusom egy gyönyörű dallamra, amit Bill fáradt szuszogása édesít meg. Édes illata körül vesz, ami egyszerre nyugtatja elmém, lassítja pulzusom, és indítja útjára azt az édes érzést, hogy a mennyországban vagyok még mindig. Vele együtt. Átjár egy jóleső fáradtság és közelségétől most teljesen megnyugszom míg végül az álom teljesen el nem nyom.

19. rész- Kell egy barát…

Na bocsi a késésért most néztem hogy majdnem egy hónapja nem hoztam frisst ebből. Ez tarthatatlan állapot volt. Remélem tetszik. Kommentek jól esnének :)

- Nina! – vágtam ki a lengőajtót magam előtt és egy pillanat múlva már a levegőbe kaptam, és úgy pörögtem vele.

- Jesszus! Bill! Ne! Még mindig rosszul vagyok ettől!- nevetett a fülembe. - Tegyél már le.

Két fordulat után eleget tettem a kérésének, de még mindig ugyan olyan erősen szorítottuk egymást.

- Istenem, két éve nem láttalak. –engedtem el, hogy végig tudjak nézni rajta- Semmit sem változtál. - konstatáltam mosolyogva és egy hatalmas puszival üdvözöltem.

- Te viszont annál többet. –nevetett fel újra- Látom losziban a szőke a menő. –túrt bele hajamba és egy gonosz mosoly keretében beleborzolt.

- Hé! Ne már!- fogtam le a kezét és a hajamat igazgatva hátraléptem egyet tőle.

- Látom semmit sem változtál, a külsődet leszámítva. B-Kay. –nevetett fel újra, mire tettetett durcás fejjel beintettem neki.

- Gyere ide. –kapta el a kezem és újból magához húzott. - Tom! –kiabált bele hirtelen a fülembe és szabályosan kiugrott a karjaim közül, hogy tesóm felé siessen, aki pár lépéssel arrébb állt tőlünk.

- Szia, Nina!- zárta karjaiba ő is a lányt.

- Azt hiszem itt nincs dolgom. –hallottam meg Rose hangját a hátam mögül. Mire megfordultam csak egy pillanatra láttam az arcát, amin egy furcsa kifejezés ült és a következő pillanatban eltűnt az ajtó mögött, ahonnan mi jöttünk Tommal. Mielőtt elmerülhettem volna gondolataimban, Nina újra magára vonta a figyelmemet egy kérdés halmaz keretében.

- És mond, csak hol van a bátyád?- vágott közbe Tom.

- Kint van a kocsiban. Egyedül akartalak meglepni titeket, - vázolta helyzetet Nina - ami össze is jött volna, ha ez a nő nem akadékoskodik. Komolyan, ki ez? –nézett felháborodva ránk. - És hol van David?

Imádtam Ninát, de egy méreg hullám futott végig rajtam a hangleejtésétől, és attól a halvány undortól, ami a hangjában volt, ahogy Roseról beszélt. Elkaptam a tekintetem róla és hátat fordítva neki és Tomnak egy kicsit arrébb sétáltam, miközben a falakon függő képeket bámultam, terelés képpen. Tom vette a lapot és szinte azonnal átvette a szót és képbe helyezte őt.

- Na de ez nem lényeg, komolyan itt van Andy is?- lelkendezett Tom és az ajtó felé vette az irányt.

- Állj már meg!- fordultam vissza feléjük. - gondolkozol is néha, vagy csak nehezéknek van a fejed a nyakadon?- gyűrögettem a homlokom gondterhelten- Körülbelül három tucat rajongó van már most kint, ha nem több. Ha meguntad az életed csak tessék. - intettem a bejárat felé.

- Basszus tényleg. –csapott a homlokára.

- Jó reggelt!- ráztam meg a fejem egy kisebb mosoly keretében. Lökött.

- Majd én kimegyek és behozom. –ajánlkozott Nina- hátulról támadunk. –kacsintott egyet és kiviharzott az ajtón, egy hatalmas mosoly keretében.

Andreas és Nina testvérek voltak. Másfél év korkülönbség volt csak köztük- Andy javára-de nagyon jól kijöttek, szerették egymást és kisiskolás korunk óta elválaszthatatlan barátok voltunk mi így négyen. Nina olyan volt mintha a húgunk lenne. Nem is tudom, hogy And miatt e, vagy sem, de sosem tekintettünk rá nőként, és Nina is élvezte és sokszor kihasználta, hogy három bátya is van, aki tűzön-vízen keresztül, de megvédik őt.

Nagyon hamar elrepült az a pár óra velük, ami a koncertig volt és utána egy kis magán after partit is rendeztünk a szállodában –természetesen nem ittuk halálra magunkat csak sztorizgattunk és rengeteget baromkodtunk- csoda volt, hogy nem dobtak ki minket úgy, hogy a lábunk se éri a földet. Valamikor délután tért csak magához a társaság. Mire nem jó a pihenőnap.

***

- Basszus Bill meddig tollászkodsz még? Nem fotózásra mész csak ide lemegyünk a bárba.

- Nem mondod?- léptem ki a fürdőből és egy hatalmas mosolyt villantottam Nina felé, aki az ágyamon hasalt és unottan a telefonját nyomogatta. Amint meglátott felpattant és hozzám sietett, megragadta a karom és már húzott is a lakosztályom ajtaja felé.

- Állj már meg. –fékeztem le- egy cipőt legalább felvehetek?- jót nevettem rajta. Iszonyat türelmetlen természete volt.

- Minek az. Gyere már. –kapta el a karom és megint cibálni kezdett, én pedig fél lábon ugrálva próbáltam követni őt, miközben a szabad kezemmel a cipőmbe bújtam bele és mind ezt úgy kellett megoldanom, hogy lehetőleg ne nyaljam fel a parkettát.

- Komolyan ilyenkor a kutya se hiszi el rólad, hogy a 21-et is betöltötted. Úgy viselkedsz, mint egy kisiskolás lány, aki beszabadult a játékboltba. - csuktam be az ajtót magam mögött és büszke voltam, hogy megoldottam a cipő felvételt baleset nélkül.

- De még milyen játékboltba. –kacagott fel – Na, gyere már!- karolt belém és a lift felé vettük az irányt.

- Emlékszel mikor Tom bele volt zúgva a negyedikes matektanárotokba és állandóan körülötte lebzselt?- kacagott fel Nina.

- Naná. Abban az évben volt életében először és utoljára kitűnő matekból. –kacagtam fel én is az emléken, mikor a lift csengővel jelzett és kinyílt az ajtaja. Reflexből elindultam befelé, nem számítottam rá, hogy esetleg van bent valaki és sikeresen összeütköztem Rosesal. A nevetés is a torkomon akadt, mikor lágy barna szemeibe néztem. Egy pillanatra át járt az az érzés, amit tegnap délután is a hangpróba végén. Mire reagálhattam volna valamit, egy „bocsánat” keretében kikerült és elviharzott.

- Ez a nő mindig ennyire savanyú?- kérdezte félhangosan Nina, miután becsukódott a lift ajtaja.

- Tessék? –kérdeztem vissza, mikor felfogtam, hogy hozzám beszél.

- M ütött beléd Bill?- fürkészett furán, majd láttam arcán a lassú felismerés nyomait, mikor kigyullad odabent a fény, mert összeállt a kirakós.

- Na, ne. Te szerelmes vagy belé. –kapta szája elé a kezét és egy hatalmas minden tudó joker mosoly ült ki az arára.

- Dehogy is!- néztem rá csúnyán- Rémeket látsz. Hogy én meg ő. Ne nevettess már.

- Bill. Nem tudsz átverni. – tagolta a szavakat. Ismerlek már egy jó ideje és nem sokszor voltál igazán szerelmes, de felismerem rajtad a jeleit. Te. Most. Szerelmes vagy.

- Nem vagyok!- néztem rá még csúnyábban, de nem nagyon hatotta meg. Karba tett kézzel állta dacosan a pillantásomat és láttam rajta, hogy esze ágában sincs kiverni az elméletét a fejéből. - Ez nem igaz.—sóhajtottam, miközben gondterhelten a hajamba túrtam.

- Ne izgulj ez nem a világ vége. –simogatta meg a vállamat bátorítóan. – Gyere, igyunk egyet. Jót fog tenni.

Kinyílt a lift ajtó a bár szintjén és az egyik eldugottabb boksz felé húzott. A pincér egyből ott termett előttünk és Nina már kérte is az első kör piát.

- Wiskey-kóla. A kedvenced. Jót fog tenni. - tolta elém a poharat, amiben bátorítóan megcsörrentek a jégkockák.

Egy húzásra kiittam majdnem a felét.

- Na. Elmondod mi bántja a kicsi szíved? – nézett rám egy barátságos mosollyal.

- Nem megy ez nekem. – szuggeráltam a poharat előttem.

- Mi? Mi nem megy Bill? Hogy beszélgess vele? Vagy, hogy elmond neki, mit érzel? Ki vagy te? És mit csináltál az én Billemmel?

Megmosolyogtatott felháborodása, de még mindig nem bírtam levenni a szemem az italomról és rendületlenül forgattam a poharat a kezemben, miközben a fejemben cikáztak a gondolatok ezerrel.

- Már nem vagyok az a Bill. Azt hiszem valami nagyon megváltozott itt bent, - mutattam a fejemre- és itt. - majd a mellkasomra.

- Tudom. –simította végig mutatóujjával a karomon éktelenkedő sebhelyet- De ez akkor sem jó így. Saját magadat fosztod meg az új lehetőségektől és az élettől. Nem zárkózhatsz be a csigaházadba. Nem úgy ismerlek, mint aki felad akármit is első nekifutás után.

Nem válaszoltam neki, hanem újból egy hatalmasat kortyoltam az italomból. Vele olyan könnyű volt megosztanom, ami a fejemben volt. Talán ő volt az egyetlen. Tommal nem kellett beszélnem a gondjaimról, tudta ő a legapróbb rezdülésemből és pont ez hiányzott, hogy valakinek beszélhessek arról, mi zajlik le bennem. Valaki olyannak, akiben megbízok, és aki ismer, mint a tenyerét. Nina a legnagyobb útvesztőből is könnyű szerrel talál kiutat, és olyan egyszerű érvekkel és logikával tud mindig rá világítani a dolgokra, hogy a lehetetlenről is elhiteti, hogy könnyűszerrel megoldható. De most valahogy ezt a fajta lelkesedését is kevésnek éreztem.

- Nem érzem, hogy meg tudnék újra bízni valakiben. – smaragdzöld szemeibe.

Csak fújt egyet és rosszallóan fürkészett, de szája sarkában ott volt az a szeretetteljes mosoly.

- Legalább csak próbáld meg. Az én kedvemért. – váltott könyörgő tekintetre, ami megmosolyogtatott.

- Rendben kicsi lány- húztam közelebb magamhoz és átöleltem. Jó darabig ültünk így, csendben. Én a gondolataim között úszkáltam ő pedig az italát iszogatva nekem dőlve, csendben hagyta, hogy az előbbi kis beszélgetésünket emésztgessem és a karomat simogatta, némán jelezve hogy nem vagyunk egyedül.

18.rész Überraschung

Már vagy tucatszor hallottam és láttam, ahogy Bill elénekli ezt a számot. Még magamnak is nehezen vallom be, hogy imádom, mert nagyon kifejező és talán az összes számuk közül, amit valaha hallottam tőlük, ez illik a legjobban a hangjához és az a töménytelen érzelem amit átad közben a hallgatóságának az valami varázslatos. Éppen a színpad előtt rohantam át vagy hatodszorra, mint a mérgezett egér, mikor fülemet megütötte a lágy dallam. Egy pillanat alatt kifutott minden gondolat a fejemből és helyét Bill hangja töltötte meg. Akaratomon kívül felé fordultam és csak néztem, miközben zsibbasztóan bódított édes hangja. Álltam, mint valami rakás szerencsétlenség és képtelen voltam tekintetemet levenni róla. Egy teljesen más dimenzióba repített és hagytam, hogy magával ragadjon. Minden megszűnt létezni és csak a hangját és Tom gitárjátékát hallottam. Aztán egyszer csak vége lett, a buborék, ami körbe vett kipukkadt és fülemet újra elárasztották a külső zajok, Bill felpillantott egyenesen rám én pedig elvesztem átható tekintetében, ami úgy fürkészett mintha a lelkem legmélyére lelátna. Egy másodperc elég volt, hogy felfogjam, mit csinálok és ösztönösen cselekedtem. Ijedtemben megfordultam és az ellenkező irányba elindultam, de két lépés után Lenzbe botlottam, aki meglepődve nézett le rám. Láttam, hogy mozog a szája, de egy szót sem értettem belőle. Az előbb történtek teljesen összezavartak és azt se tudtam egy pillanatra, hogy melyik bolygón vagyok. Kikerültem a férfit és sebes léptekkel folytattam utam a legközelebbi folyosó felé. Mire oda értem szinte futottam. Bevágódtam az első mosdóba, ami az utamba került és bezártam magam mögött az ajtót. „Nem vagyok normális, tuti hogy nem vagyok normális!” Győzködtem magam. A mosdókagylóhoz léptem és megnyitottam a csapot. Két nagy adag bő vízzel megmostam az arcom, ami segített kicsit tisztábban gondolkozni. Csak bámultam a tükörben a saját arcképemet és próbáltam meggyőzni magam továbbra is hogy nem vagyok ép elméjű. Becsuktam a szemem, de egyből ki is nyitottam és ijedtemben hátra léptem mikor megláttam magam előtt azt a bódító barna szempárt. „Nem ez csak valami vicc lehet. Az istenit Rose térj már észhez!” - győzködtem tovább magam már félhangosan mikor kopogást hallottam.

- Rose! Jól vagy? – szűrődött be egy izgatott női hangot odakintről. Lassan két mély levegő után nagyjából összeszedtem magam és elfordítva a zárat kinyitottam az ajtót.

- Igen persze jól vagyok. – erőltettem egy halovány mosolyt magamra nyugtatásképp.

- Csak láttam, hogy beviharoztál és jó pár perce bent vagy már. – fürkészett aggodalmasan Karoline - Azt hittem valami bajod van.

- Nem. Nincs semmi, jól vagyok, tényleg. - húztam még szélesebbre a vicsort a képemen és magára hagytam a lányt. Visszamentem a színpad elé hogy összeszedjem a papírjaimat, amit az egyik hangfalon felejtettem a nagy menekülésem közben. Felkészültem arra, hogy újra lássam Billt, de legnagyobb meglepetésemre már senki sem volt a színpadon csak a fény technikus gárda. Egy fokkal nyugodtabban nyúltam a mappám felé és a papírtömböt fellapozva ott folytattam a dolgom ahol abbahagytam. A fel-alá rohangászás és a sok elintéznivaló elterelte teljesen a gondolataimat egészen addig, míg a fiúk öltözője előtt elhaladva meg nem ütötte fülemet Bill éktelen üvöltése.

- A jó istenbe! Mi a fene ütött beléd? Elment az eszed? Ez már a második turné, amin részt veszel velünk és pontosan tudod, hogy nem iszok semmi agyon hűtött lónyálat, mert két korty is elég hogy begyulladjanak a hangszálaim. Vagy pont erre utazol? Hogy le kelljen mondani állomásokat és ne legyen melód? Szóljál, megoldhatjuk, hogy repülsz, csak egy szavadba kerül, bőven van más, aki betöltse a lóti-futi szerepét.

- Mi a rosseb van itt? Nyitottam be a szobába és Bill gyilkos tekintetével találtam szembe magam, amiben most gyengédség helyett egy nagy adag harag csücsült.

- Már csak te hiányoztál!- Csattant fel és a harag mellé undor ült ki a képére, amitől egy pillanat alatt eldurrant az agyam és a halálba kívántam magam, hogy képes voltam hagyni, hogy ez a seggfej elkábítson. Mindig sikerül elérnie, hogy ne változzon a véleményem róla.

- Leszel szíves visszább venni és elmondani, hogy mégis a bajod? – erőltettem némi nyugalmat a hangomba, de szemem valószínű szikrákat szórt. A többiek körülöttünk döbbenten lesték az eseményeket.

- Ez az idióta- mutatott Susy felé vádlón- képes volt hűtött jéghideg Red Bullt hozni nekem mikor tudja, hogy érzékenyek a hangszálaim és nem ihatok ilyet.

Miután Mr. Puffancs elmondta, hogy mi a bánata a lány felé fordultam választ várva, hogy tőle is halljam a történetet.

- Ezeket nem neki hoztam, hanem a többieknek. Csak mielőtt elmondhattam volna Bill letámadott. Az ő energia italai ott van az asztalon már. –mutatott az említett irányba, miközben Billre nézett vádlón.

- Remek. Azt hiszem, jössz Susynak egy bocsánatkéréssel. –tettem karba a kezem várakozóan.

Reméltem, hogy sikerül elérnem a kellő hatást és miután mindenki boldog mehetek tovább a dolgomra. Nevetséges volt az egész hisztéria és át villant az agyamon hogy nem e vert át David és a szerződésem apró betűs részében megtalálom leírva, hogy óvónőnek is leszerződtetett nem csak Managernek. Bill feje pipacsot megszégyenítő színre váltott, és mint valami felajzott bika úgy vágtatott ki mellettem a szobából, hogy a menetszele majdnem kirántott az ajtón. Idióta!

***

Üvölteni lett volna kedvem. Tudtam, hogy Susy baromira nem érdemelte, meg hogy így elbánjak vele, de ő volt éppen kéznél. Majd ha sikerült lehiggadnom megkeresem és bocsánatot kérek tőle. Kivágtam az ajtót, ami a stadion mögötti elzárt rakodó térre vezetett. Mélyeket lélegezve próbáltam össze szedni magam miközben szokásom szerint fel-le járkáltam.

- Milka csokival kiengesztelheted, azt szereti. –hallottam meg Tom hangját az ajtóból.

- Mi va’? –fordultam felé, felháborodottságomat, cseppet sem leplezve.

- Susy. - intette maga mögé- tudod az asszisztensünk, akinek az előbb szedted le a fejét és faltad fel vacsorára.

- Ha-ha-ha… nagy poén volt. Egyedül találtad ki? - vettem elő legszarkasztikusabb formám.

- Baszki Bill mi a franc bajod van? Mióta szóvá tettem azt a pillantást Rose és közted csak a skalpokat gyűjtöd és olyan, vagy mint egy tetves sündisznó. Gustavot is sikerült magadra haragítani, ami nagy szó.

- Befognád a szád?! – rivalltam rá Tomra és egyre jobban kezdtem elveszíteni a türelmem.

- Jól van már Bibi… Nyugi van. – mosolygott rám idiótán és tudtam, hogy magában igen jól szórakozik rajtam. - Tudom, hogy fáj az igazság. –kuncogott fel, nekem meg elöntötte a szar az agyamat. Felkaptam egy félliteres üveget, aminek az alján volt még üdítő és egy határozott, de erős mozdulattal bátyám felé hajítottam, akit kellőképpen fejen talált.

- Baszd meg! Normális vagy? –dörzsölgette a fején a becsapódás helyét majd felkapta az üveget, amivel az előbb hókon találtam és egy hasonlóan intenzív mozdulattal felém repítette. Annyi időm volt, hogy felvegyem a védekező pozíciót így az üveg a combom hátsó részén csattant egy nagyot.

- Hülye állat! – üvöltöttem fel én is. Nem volt kellemes, de felkaptam a földről a palackot és mielőtt lendíthettem volna Tommal találkozott a tekintetünk. Egyszerre szakadt fel belőlünk egy hatalmas röhögés.

- Nem..Ne..Nem vagy normális! – fuldoklott Tom.

- Te se. – fogtam a hasam a nevetéstől.

Gert, az egyik biztonsági őrünk szakította félbe elmebomlásunkat:

- Ne haragudjatok, de előre tudtok jönni? Van egy kis gáz.

Meglepetten néztünk Tommal egymásra majd azonnal Gert után indultunk. Gőzöm se volt róla hogy milyen baj lehetett, amihez mi kellettünk. Lelki szemeim előtt megjelent, hogy a színpad romokban hever vagy Gustavval és Georggal történt valami, de mikor elsiettünk két jó barátunk előtt és saját szememmel győződtem meg menet közben arról, hogy a színpad áll, nem volt több ötletem hogy mi lehet az a hatalmas baj, míg az átkötő folyosón meg nem hallottam az előtérben zajló veszekedést.

- Nem, nem egy tetves rajongó vagyok! Fogd már fel. Ismerem őket! – zengte egy nagyon ismerős hang.

- Ezt etesd meg azzal, aki elhiszi! – nevetett fel gúnnyal a hangjában Rose.

Beléptünk a helyiségbe és majdnem leesett az állam a meglepetéstől.

17.rész Káosz&Zűrzavar

Idegesen vágtam ki az épület udvarára nyíló ajtót ahol a turnébusz állt miközben a zsebemben kutattam a cigim után. Remegő kézzel vettem a számba egy szálat és gyújtottam meg mikor hallottam, hogy az ajtó, amin az előbb kijöttem újra kivágódik és egy pár platform magas sarkúban vágtat felém valaki irtó zabosan. Nem kellett sokat gondolkoznom azon, hogy ki lehet mivel szinte azonnal megszólalt:

- Ez mégis mi a jó franc volt Bill?! – hallottam meg Rose dühös hangját.

- Az igazság. – Szívtam nagyot az égő cigarettából és felé fordultam- A kibaszott igazság, amit már rég el kellett volna mondani ahelyett, hogy rám erőltetsz egy über nevetséges történetet, amit senki nem vesz be, ha van egy csöppnyi esze és látta a karomat! – sétáltam teljesen közel hozzá, ami még jobban kiemelte a köztünk lévő magasságkülönbséget- És meg se kérdezed, hogy ÉN mit akarok –mutattam magamra és minden megvetésem és maradék dühöm rá zúdítottam- érted baszd meg?! Egyszer történik valami ami baszottul csak rólam szól és engem emészt napról napra és még el sem dönthetem, hogy mit akarok kezdeni ezzel a helyzettel, és hogy kivel akarom, vagy nem akarom megosztani. Mert jönnek az okosok, veled az élen, akik helyettem akarnak gondolkozni. Helyettem ne gondolkozz érted?! Csak ha megkérlek rá!

- Komolyan mondom őrületes vagy Bill! Nem gondolkozol igaz? Az eszedbe se jutott, hogy miattad csináltam? Mert tudtam, hogy mekkora hisztéria és cirkusz lesz ebből, ha kiderül, és hogy pontosan ez az utolsó, amire szükséged van, mikor fel akarsz dolgozni egy ilyen helyzetet. – Hangja furcsán csengett, furcsán idegesen, de még sem az a „megfolytalak te barom” féle idegesség volt a hangjában, hanem dorgáló és féltő. – Tudom, hogy milyen ez. Mindenki a környezetedben furcsán kémlel, mintha azt várnák, hogy mikor robbansz fel vagy törsz össze, de te már csak azért sem akarod megadni nekik ez és ott roskadsz magadba, ahol senki sem látja. A többi ember meg csak szánakozva bámulnak rád és úgy viselkednek veled, mint a hímes tojással és legszívesebben torkod szakadtából üvöltenél velük, hogy semmi szükséged a szánalmukra és minél messzebb futnál, amíg bírja a lábad és össze nem esel, csak ne jöjjön szembe veled még egy ember szánalommal a tekintetében, hogy segítsen. – Csak álltam vele szemben és valószínűleg a leg megrökönyödöttebb fejemmel bámulhattam rá. Teljesen leírta azt az érzés kavalkádot, amit én is nap, mint nap érzek. Most először álltam szembe egy olyan emberrel, aki tudja és érezte, hogy milyen lehet nekem. – Tudom, hogy milyen érzés. És ne haragudj, hogy nélküled akartam megoldani a helyzetet. Hiba volt. Sajnálom.

Ha az eddigiek nem készítettek ki eléggé, ez kibaszta a biztosítékot teljesen nálam. Egyszerre éreztem melegséget és ijedtem meg iszonyatosan ettől az érzéstől.

- Tartsd meg magadnak az együttérzésedet és old meg a helyzetet. – mutattam az épület felé és hangomból minden érzelmet kiöltem. - Elvégre az a dolgod. –fordultam sarkon és a busz felé vettem az irányt nem foglalkozva többet a hátam mögött hagyott döbbent nővel.

***

Legszívesebben üvöltöttem volna dühömben. Az elmúl három hónapom a banda körüli munkákon kívül abszolút Billről és a vele történtekről szólt. Mindent tőlem telhetőt megtettem, hogy a feszített munkatempójuk mellett legyen ideje és lehetősége feldolgozni ezt a sokkot, amit átélt. Tudtam és láttam rajta a jeleket kérdés nélkül, hogy mikor gyötörte álmatlanság vagy mikor borult ki ott ahol senki nem látja max a testvére. Minden apró rezdülését figyeltem, hátha valamelyikből le tudom szűrni hogy rossz úton járok vele és nem így kéne kezelnem őt, valamit elrontok és neki nem jó ez a helyzet, mást szeretne. Hogy miért ilyen „aljas” módszereket használtam? Mert a kommunikáció Bill és köztem az elmúlt fél évben fikarcnyit sem változott. Teljesen elutasító velem és ahol tudott belém kötött. Az első pillanattól mikor beléptem David irodájában és találkoztam velük, azóta Bill szemében ott csücsül az fájdalommal át itatott gyűlölet ha rám néz, amit nem tudom, hogy miért érdemeltem ki, de mára már ezt is meg tanultam kezelni. Ő is csak egy meló a sok közül, és próbáltam minél jobban elvonatkoztatni tőle, ami többé-kevésbé ment.

Vettem két mély levegőt és benyitottam a rádió stúdió szobába ahol a banda többi tagja még mindig ott ült a másik két műsorvezetővel, akik próbálták menteni a menthetőt. Amint Gustav meglátott felpattant az asztaltól Georggal és Tommal egyetemben, aki elég kellemes meglepetést okozott azzal, hogy most az egyszer azt csinálta, amit kértem tőle és hagyta had beszéljek én a testvérével, ami utólag így belegondolva nem volt valami jó ötlet mivel nem jártam valami nagy sikerrel.

- Menjetek a buszba, én is mindjárt megyek, csak beszélek a producerrel. – magyaráztam nekik miközben becsuktam az ajtót magunk mögött.

- Hol van Bill? Mi van vele? – fordult felém Tom aggódva.

Imádtam ilyenkor mikor Billről volt szó ott csillogott a szemében az a feltétel nélküli szeretet és odaadás ikre felé, ami mindig furcsa érzéssel töltött el.

- Eléggé zabos. A buszban van. Menj, én is mindjárt megyek. - mosolyogtam rá kedvesen és elindultam az ellenkező irányba. Viszonylag hamar megbeszéltem a producerrel a dolgokat és én is a turnébusz felé vettem az irányt.

Mikor beléptem az ajtón három levert sráccal találtam szembe magam. Furcsa volt így látni őket. Nem nagyon láttam még zenekart, akik ennyire egy húron pendülnek –ha élhetek ezzel a furcsa kifejezéssel- . Általában ha egyikük nincs jó passzban, a másik három tudja hogy kell felvidítani őt, de ez most más volt. Furcsa volt látni Tomot és Georgot egymás mellett, hogy csendben ülnek, és nem szívják egymás vérét, amivel folyton az agyamra mentek. Olyan volt a hangulat mint egy atomrobbanás után, az elpusztított városban. Sivár és üres. Csak jelenesetben Bill volt a bomba, aki teljesen letaglózta a többieket. Ikrek lévén hangulata teljesen át ragadt Tomra. Georg pedig merő jóindulatból nem piszkálja barátját, inkább együtt érez vele, Gustavval egyetemben. A becsukódó ajtó hangjára mind a hárman felém kapták a fejüket.

- Bill hol van? – néztem szét.

- Fent. –mutatott Tom az említett irányba és gondterhelten meggyűrögette az arcát.

- Remek. –ráztam meg a fejem és fáradtan huppantam le a velük szemben lévő fotelbe. – Egy elég erős visszhangra számíthatunk az elkövetkezendő időszakban, mivel élő volt a műsor, ami a leállítás előtt hangzott el az már az éterben van, szóval hála Bill kitörésének nem fogok ismételten unatkozni. Mintha nem lenne elég melóm e nélkül is.

- Te hallod magad miközben beszélsz? –hallottam meg Tom dühös hangját.

- Tessék? –néztem fel meglepetten a fölém magasodó férfire.

- Rohadtul jól hallottad! Nem tudom feltűnt e, hogy az előbb azért nyavalyogtál, mert melóznod kell. Tudod rohadtul szarok rá, mivel az öcsém teljesen padlón van! Ez kurvára nagyot nyom a latba. Elhiszed, hogy cseszettül teszek rá mekkora melód lesz a médiával? Ő az ikrem, és ha a feje tetejére is álla világ nekem ő a legfontosabb ezen a tetves bolygón, ha nem tűnt volna fel, úgyhogy rohadtul jó lesz, ha takarékra állítod magad, mert nem vagyok kíváncsi erre a szarságra! Kösz!

- Az istenért Tom ne csináld. Tudod, hogy nem úgy gondoltam. –kérleltem már tényleg a nyugalmam utolsó morzsáival hogy ne tegyen még egy lapáttal rá ő is. Tom olyan volt, mint valami jojó. Egyszer fent, egyszer lent. Hol jó volt a kapcsolatom vele és azt hittem, hogy kezdünk közös nevezőre jutni, de akkor mindig jön valami szarság és egymás torkának ugrunk. – Nyugodj meg kérlek. Nem akarom Billt bántani, te is tudod. Most mindenki feszültebb a kelleténél.

Tom nem válaszolt csak legyintett felém egyet jelezve magasról tesz arra, amit mondok és igen is haragszik rám, majd a busz hátulja felé vette az irányt. Tekintetem Gustavéval találkozott és egy bátorító mosolyt küldött felém. Halvány mosolya húztam én is a szám sarkát és inkább az ablak felé irányítottam tekintetem. Utána már se Billt se Tomot nem láttam. Az első pihenőnél leszálltam én is a két G-vel együtt át mentem a másik buszba. Egyből az emeletre mentem ahol nekem volt a kialakított sarkom. Törni-zúzni lett volna kedvem. Nem tudom mi idegesített jobban, az hogy Bill megint belém rúgott tök ok nélkül, vagy az, hogy a mai nap egy hatalmas katasztrófa volt. Elterültem a kanapén és gondolataimba merülve isten tudja mikor nyomott el az álom.

***

Másnap reggel úgy ébredtem, mint akit elbaszott egy rohadt nagy kamion. Egész éjszaka forgolódtam és nem nagyon sikerült aludnom. Nem, ma éjszaka nem a rémálmok gyötörtek, hanem Rose monológja kísértett. Lépten-nyomon ott zsizsegtek szavai a fülemben. Eddig nem volt valami felhőtlen a viszonyom vele. Azt hiszem már a megismerkedésünk sem volt zökkenő mentes. Nem tehet róla igazból, hogy ilyen kemény vagyok vele ez tény, de azon kívül, hogy folyton Mirára emlékeztet túl sok rosszat nem tett velem. Leszámítva egy két ballépését és a hülyeséget amit iszonyatosan irritálnak és bosszantanak. Miután ledöntöttem a dupla adag reggeli kávém és magamra cibáltam valami göncöt Tommal együtt csattogtunk le a buszról az összeszedett cuccainkkal amiket mögöttünk hoztak, hogy a többiekkel együtt birtokba vegyük a hotelszobánkat.

- Bécs. Imádom ezt a helyet.

- Igen én is.

Georg és Gustav idegesítően csicseregtek mögöttem. Először hátra akartam szólni nekik, hogy fogják már be, de rá kellet jönnöm, hogy attól hogy nekem pocsék a hangulatom, nem kell az övéket is elrontanom. Elég hogy Tom szenved, mert egy ekkora elcseszett ikre van, mint én. Most hogy aludtam rá egyet utólag bele gondolva elég nagy hülyeség volt kifakadnom a rádióban tegnap.

Mikor kis csapatunk beért a hotelbe Rose a recepcióra sietett, hogy átvegye a szobákat. Egy nagy adag közönnyel bámultam körbe a hallban, ezzel is elüssem az időt, mikor megakadt az egyik mellettünk álló asztalra letett újságon, ugyanis nem más, mint a saját arcképem vigyorgott vissza rám. „Bill Kaulitz kitálal!” – üvöltötték kíméletlenül a nagy betűk a kép felett. Egy tizedmásodperc alatt letudtam a magammal a vitát és a kíváncsiságom győzött, oda léptem és egy laza mozdulattal felkaptam, miközben a többiek megindulta a lift felé. Senkinek sem tűnt fel az előbbi műveletem én pedig lassan magamban számolva próbáltam a higgadtságomat megtartani, amíg a szobámba nem érek. Amint megkaptam a kulcsot viharoztam is be s hangosan kattant a zár utánam, nem foglalkozva azzal, hogy mindenki hülyén bámul utánam.

Levágódtam a kanapéra és fellapoztam az újságot. Nem volt nagy cikk inkább velős, de annál gusztustalanabb.

„ A fiatal énekes Bill Kaulitz tegnap délelőtt Párizsban egy élő rádióműsorban fakadt ki mikor az egyik műsorvezető faggatni kezdte a titokzatos sebhelyéről, amit három hónapja szerzett – Managerük elmondása szerint egy otthoni véletlen balesetben eredménye- de a műsor nem várt módon leállt. „Elmondom mi történt. De, csak azért mert már elegem van abból, hogy mindenki csak el akar kussoltatni, de nem veszik észre, hogy rohadtul nem erre van szükségem. Nem, nem baleset volt, ahogy mindenki hiszi, hanem egy eszelős idiótának köszönhetem név szerint Nittának, igen azzal a csajjal jártam…”- Nyilatkozta a Tokio Hotel frontembere a műsor megszakadása előtt. Alexandre Couteau rádiós műsorvezető így nyilatkozott az egyik helyi lapnak: „Én feltettem egy általam semlegesnek vélt kérdést, aminek eléggé sajnálatos következményei lettek. Nem gondoltam volna, hogy ilyen mély nyomott hagyott az eset az énekesen. Valósággal felrobbant mikor rákérdeztem hogyan sérült meg.” A rajongók között az interneten pillanatok alatt elterjedt a hír és a műsor után fél órával már ausztrál rajongói portálok is a rajongók aggodalmától és dühétől voltak hangosak, miszerint át lette verve és kedvencük elhallgatta előlük az igazságot. Habár ebben is megoszlottak a vélemények nagyon. „ Tudtam, hogy több van e mögött, mint szimpla baleset. Én láttam Bill kezét egy hete egy meet&greet alkalmával és eléggé csúnya az a heg. Csak nem tudom, hogy miért kellett hazudni nekünk.” „ Szerintem teljesen mindegy hogy szerezte. Lényeg hogy nem történt komolya baja és remélem, hogy jól van. Ha ránk tartozna biztos megosztotta volna velünk a hírt és nem találtak volna ki kamu mesét, de egy tuti, hogy ha megtalálom azt a csaj, megölöm!” Az eltérő ellentétektől függetlenül mind egyöntetűen aggódnak kedvencük miatt és remélik, hogy Bill, ha nem is osztja meg velük az eset részleteit, de jól van.

- Mit csinálsz? –hallottam meg tesóm hangját a hátam mellett és úgy dobtam el az újságot a kezemből, mint ha tüzes vasat fognék.

- Persze. – próbáltam leplezni hangomban a zavartságot, de Tomot nem tudtam átrázni.

- Mi a francnak olvasod ezt a szart?- emelte fel az újságot és a lehető legmesszebbre hajtotta.

- Mit tudom én! – csattantam fel idegesen. Tom nem válaszolt csak fura tekintettel méregetett.

- Gyere, mert rád várnak a többiek, megyünk hangpróbára. – nyújtotta a kezét, hogy felhúzzon a kanapéról, majd maghoz húzott és szeretetteljesen megveregette a hátam.

A stadionig az úton nem szóltam senkihez. Kicsit kivontam magam a forgalomból, jól esett. A fejemben akkora kupleráj uralkodott, hogy olyat még az egy hónapja nem takarított szobámban sem látni, én pedig ott ültem a kellős közepén, és mint a jó kis fiú a könyvtárban, próbáltam berendszerezni egy polcra az összes gondolatom és megoldatlan problémám sorrendben hátha kiigazodom közöttük. Mikor bekanyarodtunk a stadionnál és meghallottam a rajongóink hangját, egy pillanat alatt pattantam ki a kupim közepéről a valóságba, mint akit katapultáltak. Végig néztem azon az a kisebb tömegen, ami már ránk várt és a lelkesedésük teljesen magával ragadott. Melegség töltött el mikor az egyik transzparensre pillantottam: „Imádunk Bill! Veled vagyunk!” De a jó érzést rögtön átváltotta a bűntudat és át villant a fejemen, hogy az elmúlt időszakban nagyon elhanyagoltam őket és egy kezemen meg tudom számolni, hányszor léptem mondjuk be appba.

Kiszálltunk a hátsó udvaron és már vágódtunk is be a két hatalmas kamion mellett a stadionba, amik a színpadot és a cuccaink egy részét szállították. Odabent a szokásos élet volt. Mindenki rohant jobbra-balra és hiába volt már megépítve a színpad és összerakva a hangrendszer még millió meg egy dolga volt a stábnak, hogy estére minden pöpecül menjen.

Rose jött elő az egyik folyosóról nyomában 3 stábtaggal, akiknek ahogy kiadta a feladatot egyesével tűntek el mellőle.

- Bill. –Szólított meg miközben a kezében lévő összetűzött papírtömegben lapozgatott- Mark szólt, hogy hangpróba után menj az öltözőbe, mert az egyik ruhádon egy kisebb változtatást kellett eszközölni, és fel kell próbálnod.

Meg se várta válaszom már fordult Tom felé és neki is kiadta a feladatát, hogy menjen majd föl Hanshoz, mert a gitárokkal kapcsolatban akar valamit megbeszélni vele. Mire kettőt pislogtam a többiek már a színpadon voltak és Rose értetlenül bámult bele a képembe.

- Valami baj van Bill? –méregetett furcsán.

- Nem semmi. Kaptam észbe és próbáltam felvenni a többiek fordulatát, ami kicsit nehézkesen ment, tekintve hogy nem nagyon aludtam az éjjel.

- Szűz anyám egy kriptaszökevény hozzád képest egy értelmes lény. Szólok Susynak, hogy diktáljon beléd egy tálca Red Bullt. Még a végén elalszol, azt beesel a rajongók közé este.

Mire lereagálhattam volna epés megjegyzését, már elsuhant mellőlem, mint valami ciklon és Tom kezdte a véremet szívni, hogy mi a szart keresek még a színpadon kívül, és kezdené már a próbát. Gyér éberségemtől függetlenül elég jól lezajlott a hangpórba is. Épp egyik kedvenc számomból játszottunk el egy részletet, amit csak Tom kísér gitárral. Teljesen át árt a dal minden egyes akkordja és magával ragadott. Elrepített képzeletben erről a helyről. Megszűnt a külvilág és a pakolás zaját felváltotta Tom gitárjának hangja és egy semmivel össze nem téveszthető boldog érzés. A szám végén kinyitottam a szemem és Rose arcát láttam, tőlem nem messze állt. Engem figyelt.