18.rész Überraschung

Már vagy tucatszor hallottam és láttam, ahogy Bill elénekli ezt a számot. Még magamnak is nehezen vallom be, hogy imádom, mert nagyon kifejező és talán az összes számuk közül, amit valaha hallottam tőlük, ez illik a legjobban a hangjához és az a töménytelen érzelem amit átad közben a hallgatóságának az valami varázslatos. Éppen a színpad előtt rohantam át vagy hatodszorra, mint a mérgezett egér, mikor fülemet megütötte a lágy dallam. Egy pillanat alatt kifutott minden gondolat a fejemből és helyét Bill hangja töltötte meg. Akaratomon kívül felé fordultam és csak néztem, miközben zsibbasztóan bódított édes hangja. Álltam, mint valami rakás szerencsétlenség és képtelen voltam tekintetemet levenni róla. Egy teljesen más dimenzióba repített és hagytam, hogy magával ragadjon. Minden megszűnt létezni és csak a hangját és Tom gitárjátékát hallottam. Aztán egyszer csak vége lett, a buborék, ami körbe vett kipukkadt és fülemet újra elárasztották a külső zajok, Bill felpillantott egyenesen rám én pedig elvesztem átható tekintetében, ami úgy fürkészett mintha a lelkem legmélyére lelátna. Egy másodperc elég volt, hogy felfogjam, mit csinálok és ösztönösen cselekedtem. Ijedtemben megfordultam és az ellenkező irányba elindultam, de két lépés után Lenzbe botlottam, aki meglepődve nézett le rám. Láttam, hogy mozog a szája, de egy szót sem értettem belőle. Az előbb történtek teljesen összezavartak és azt se tudtam egy pillanatra, hogy melyik bolygón vagyok. Kikerültem a férfit és sebes léptekkel folytattam utam a legközelebbi folyosó felé. Mire oda értem szinte futottam. Bevágódtam az első mosdóba, ami az utamba került és bezártam magam mögött az ajtót. „Nem vagyok normális, tuti hogy nem vagyok normális!” Győzködtem magam. A mosdókagylóhoz léptem és megnyitottam a csapot. Két nagy adag bő vízzel megmostam az arcom, ami segített kicsit tisztábban gondolkozni. Csak bámultam a tükörben a saját arcképemet és próbáltam meggyőzni magam továbbra is hogy nem vagyok ép elméjű. Becsuktam a szemem, de egyből ki is nyitottam és ijedtemben hátra léptem mikor megláttam magam előtt azt a bódító barna szempárt. „Nem ez csak valami vicc lehet. Az istenit Rose térj már észhez!” - győzködtem tovább magam már félhangosan mikor kopogást hallottam.

- Rose! Jól vagy? – szűrődött be egy izgatott női hangot odakintről. Lassan két mély levegő után nagyjából összeszedtem magam és elfordítva a zárat kinyitottam az ajtót.

- Igen persze jól vagyok. – erőltettem egy halovány mosolyt magamra nyugtatásképp.

- Csak láttam, hogy beviharoztál és jó pár perce bent vagy már. – fürkészett aggodalmasan Karoline - Azt hittem valami bajod van.

- Nem. Nincs semmi, jól vagyok, tényleg. - húztam még szélesebbre a vicsort a képemen és magára hagytam a lányt. Visszamentem a színpad elé hogy összeszedjem a papírjaimat, amit az egyik hangfalon felejtettem a nagy menekülésem közben. Felkészültem arra, hogy újra lássam Billt, de legnagyobb meglepetésemre már senki sem volt a színpadon csak a fény technikus gárda. Egy fokkal nyugodtabban nyúltam a mappám felé és a papírtömböt fellapozva ott folytattam a dolgom ahol abbahagytam. A fel-alá rohangászás és a sok elintéznivaló elterelte teljesen a gondolataimat egészen addig, míg a fiúk öltözője előtt elhaladva meg nem ütötte fülemet Bill éktelen üvöltése.

- A jó istenbe! Mi a fene ütött beléd? Elment az eszed? Ez már a második turné, amin részt veszel velünk és pontosan tudod, hogy nem iszok semmi agyon hűtött lónyálat, mert két korty is elég hogy begyulladjanak a hangszálaim. Vagy pont erre utazol? Hogy le kelljen mondani állomásokat és ne legyen melód? Szóljál, megoldhatjuk, hogy repülsz, csak egy szavadba kerül, bőven van más, aki betöltse a lóti-futi szerepét.

- Mi a rosseb van itt? Nyitottam be a szobába és Bill gyilkos tekintetével találtam szembe magam, amiben most gyengédség helyett egy nagy adag harag csücsült.

- Már csak te hiányoztál!- Csattant fel és a harag mellé undor ült ki a képére, amitől egy pillanat alatt eldurrant az agyam és a halálba kívántam magam, hogy képes voltam hagyni, hogy ez a seggfej elkábítson. Mindig sikerül elérnie, hogy ne változzon a véleményem róla.

- Leszel szíves visszább venni és elmondani, hogy mégis a bajod? – erőltettem némi nyugalmat a hangomba, de szemem valószínű szikrákat szórt. A többiek körülöttünk döbbenten lesték az eseményeket.

- Ez az idióta- mutatott Susy felé vádlón- képes volt hűtött jéghideg Red Bullt hozni nekem mikor tudja, hogy érzékenyek a hangszálaim és nem ihatok ilyet.

Miután Mr. Puffancs elmondta, hogy mi a bánata a lány felé fordultam választ várva, hogy tőle is halljam a történetet.

- Ezeket nem neki hoztam, hanem a többieknek. Csak mielőtt elmondhattam volna Bill letámadott. Az ő energia italai ott van az asztalon már. –mutatott az említett irányba, miközben Billre nézett vádlón.

- Remek. Azt hiszem, jössz Susynak egy bocsánatkéréssel. –tettem karba a kezem várakozóan.

Reméltem, hogy sikerül elérnem a kellő hatást és miután mindenki boldog mehetek tovább a dolgomra. Nevetséges volt az egész hisztéria és át villant az agyamon hogy nem e vert át David és a szerződésem apró betűs részében megtalálom leírva, hogy óvónőnek is leszerződtetett nem csak Managernek. Bill feje pipacsot megszégyenítő színre váltott, és mint valami felajzott bika úgy vágtatott ki mellettem a szobából, hogy a menetszele majdnem kirántott az ajtón. Idióta!

***

Üvölteni lett volna kedvem. Tudtam, hogy Susy baromira nem érdemelte, meg hogy így elbánjak vele, de ő volt éppen kéznél. Majd ha sikerült lehiggadnom megkeresem és bocsánatot kérek tőle. Kivágtam az ajtót, ami a stadion mögötti elzárt rakodó térre vezetett. Mélyeket lélegezve próbáltam össze szedni magam miközben szokásom szerint fel-le járkáltam.

- Milka csokival kiengesztelheted, azt szereti. –hallottam meg Tom hangját az ajtóból.

- Mi va’? –fordultam felé, felháborodottságomat, cseppet sem leplezve.

- Susy. - intette maga mögé- tudod az asszisztensünk, akinek az előbb szedted le a fejét és faltad fel vacsorára.

- Ha-ha-ha… nagy poén volt. Egyedül találtad ki? - vettem elő legszarkasztikusabb formám.

- Baszki Bill mi a franc bajod van? Mióta szóvá tettem azt a pillantást Rose és közted csak a skalpokat gyűjtöd és olyan, vagy mint egy tetves sündisznó. Gustavot is sikerült magadra haragítani, ami nagy szó.

- Befognád a szád?! – rivalltam rá Tomra és egyre jobban kezdtem elveszíteni a türelmem.

- Jól van már Bibi… Nyugi van. – mosolygott rám idiótán és tudtam, hogy magában igen jól szórakozik rajtam. - Tudom, hogy fáj az igazság. –kuncogott fel, nekem meg elöntötte a szar az agyamat. Felkaptam egy félliteres üveget, aminek az alján volt még üdítő és egy határozott, de erős mozdulattal bátyám felé hajítottam, akit kellőképpen fejen talált.

- Baszd meg! Normális vagy? –dörzsölgette a fején a becsapódás helyét majd felkapta az üveget, amivel az előbb hókon találtam és egy hasonlóan intenzív mozdulattal felém repítette. Annyi időm volt, hogy felvegyem a védekező pozíciót így az üveg a combom hátsó részén csattant egy nagyot.

- Hülye állat! – üvöltöttem fel én is. Nem volt kellemes, de felkaptam a földről a palackot és mielőtt lendíthettem volna Tommal találkozott a tekintetünk. Egyszerre szakadt fel belőlünk egy hatalmas röhögés.

- Nem..Ne..Nem vagy normális! – fuldoklott Tom.

- Te se. – fogtam a hasam a nevetéstől.

Gert, az egyik biztonsági őrünk szakította félbe elmebomlásunkat:

- Ne haragudjatok, de előre tudtok jönni? Van egy kis gáz.

Meglepetten néztünk Tommal egymásra majd azonnal Gert után indultunk. Gőzöm se volt róla hogy milyen baj lehetett, amihez mi kellettünk. Lelki szemeim előtt megjelent, hogy a színpad romokban hever vagy Gustavval és Georggal történt valami, de mikor elsiettünk két jó barátunk előtt és saját szememmel győződtem meg menet közben arról, hogy a színpad áll, nem volt több ötletem hogy mi lehet az a hatalmas baj, míg az átkötő folyosón meg nem hallottam az előtérben zajló veszekedést.

- Nem, nem egy tetves rajongó vagyok! Fogd már fel. Ismerem őket! – zengte egy nagyon ismerős hang.

- Ezt etesd meg azzal, aki elhiszi! – nevetett fel gúnnyal a hangjában Rose.

Beléptünk a helyiségbe és majdnem leesett az állam a meglepetéstől.