9.rész

Nos elérkezett az idő.Hoztam az utolsó részt...Nagyon köszönöm azoknak akik olvasták és írtak.Nem tudjátok mennyi erőt adtatok nekem :) tényleg nagyon hálás vagyok nektek.Ez egy kicsit hosszabb lett,mármint hozzám képest.Remélem tetszeni fog.Ne felejtsetek el majd véleményt írni.Sok-sok puszi mindenkinek.Jó szórakozást^^

http://www.youtube.com/watch?v=Yi-NC0pgeI8
bocsi de csak így tudom belinkelni hozzá a zenét :/


Szavai hosszan visszhangoztak a fülemben. Nem volt elég egy elmebeteg az életemben?Most itt van még egy aki ráadásul nyomozó,vagyis csak az volt. Soha nem lesz ennek vége…Soha nem lesz már nyugtom.A hívatlan látogatónak köszönhetően este csak forgolódtam,alig aludtam egy órát, aminek az volt a következménye,hogy reggel iszonyat fáradtan keltem. Az orvosom ébresztett, hogy elvégezzen néhány rutin vizsgálatot, mielőtt kienged. Viszonylag gyorsan végzett, megírta a zárójelentésemet és minden jót kívánva utamra engedett. Kilépve a kórházból megcsapta az arcomat a hideg, kora őszi levegő. Fogtam egy taxit és elindultam hazafelé. Út közben az ablaknak döntöttem a fejem és bámultam a mellettünk elsuhanó várost és közben állandóan kattogott az agyam.Elvesztettem mindent, ami fontos volt nekem…Elvesztettem az esélyt egy új élethez,az esélyt,hogy családom legyen egy férfival,aki szeret és bizonyára egy gyönyörű kisfiúval,aki az apja szemeit örökölte volna.Könnyeim lassan utat törtek maguknak,hogy aztán végigszántsák arcomat.Tényleg ezt érdemlem?Ekkora nagy hibát követtem el amikor megöltem?Meddig szenvedek még emiatt?Ahogy egyre ezen gondolkodtam egyre lejjebb és lejjebb csúsztam önmagamban.Sose éreztem még magam ennyire szomorúnak és üresnek.
- Megérkeztünk kisasszony.-fordult hátra a sofőr.-Jól érzi magát?
- Persze…- válaszoltam halkan,fizettem és kiszálltam.Az ajtóban tétován álltam,az ujjaimmal a kulcsaimat birizgáltam a kezemben.Egyedül kell folytatnom az életemet.Ez most valahogy lehetetlennek tűnt…Vettem egy mély levegőt és a kulcsot elforgatva  a zárban beléptem az üresen kongó házba.Az előszobában levettem a cipőmet.Igazából ennem kellett volna valamit,de valahogy nem volt semmi étvágyam.Most már minek?Úgy döntöttem bemegyek a hálóba és lefekszem,lábaimat szinte húztam egymás után.Vánszorogtam akár egy nyugdíjas csiga,de a nappalihoz érve megtorpantam.Nem hittem el ami ott fogadott.
- Szia…-állt fel.
- Bill…-suttogtam és rohanni kezdtem felé.Úgy bújtam hozzá,mintha egybe akarnék olvadni vele.A zokogás hangosan tört ki belőlem.Kiadtam minden fájdalmat magamból.Akkor abban a percben nem érdekelt miért van ott és mit akar mondani csak egy volt a lényeg.Ott volt!Ha nem tartott volna biztos összeestem volna.Óvatosan leültetett a kanapéra, a mellkasára döntött a karomat pedig nyugtatóan simogatta.
- Úgy sajnálom,hogy nem voltam itt.Kérlek bocsáss meg.-mondta rekedten a hajamba.Nem tudtam megszólalni.Nehéz elmondani mit éreztem akkor abban a percben.Utáltam, haragudtam rá, de volt egy sokkal erősebb érzés bennem, az hogy hiányzott.Hiányzott az illata,az ölelése és minden ami ő maga.És ott volt, tényleg ott volt.Rá volt a legnagyobb szükségem, arra, hogy ő ott legyen nekem.Hosszú ideig nem is szólaltunk meg, a szoba csöndjét az én halk szipogásom  zavarta meg.Összeszedtem minden erőmet és elhúzódtam tőle.
- Mit csinálsz itt?- kérdeztem magam elé bámulva.
- Anyud felhívott… azt mondta beszélni akar velem.Először nem tudtam mit tegyek de végül találkoztam.A vele való beszélgetésem végre ráébresztett arra,hogy jobban szeretlek annál,mint hogy egy olyan dolog miatt hagyjalak el,amit akkor,ott tényleg muszáj volt megtenned.Azonnal jönni akartam hozzád,de láttam rajta,hogy még mondani akar nekem valamit.Amikor elmesélte mi történt,olyan volt mintha egy vödör jeget öntöttek volna rám.Elvesztetted a kisbabánkat…én miattam…Ha itt lettem volna úgy hajítom ki a nyomozót a lakásból,hogy a lába nem éri a földet…-hangját itt kicsit felemelte.-A közeledbe nem engedtem volna.Kicsim…-guggolt le elém és két keze közé fogta az enyéimet.-Bocsáss meg kérlek.Ígérem soha többet nem hagylak el,mindig veled leszek.-szemei könyörgően néztek az enyémbe.Ő könyörög nekem?Mi az ő hibája?Amiket mondott,teljesen váratlanul értek.Soha nem hibáztattam volna őt a gyerekünk elvesztéséért és semmi másért sem.Nem volt mit megbocsájtanom.
-Szeretlek.-ennyit tudtam mondani.Mosolyogva hozzám hajolt és megcsókolt.Minden rendben lesz hiszen ő ott van velem,vagyis remélem.Elmondtam Billnek,hogy Mr.Nelson bejött hozzám a kórházba és szépen szólva nekem esett.
-Többet a közeledbe nem fog menni,megígérem.-puszilta meg a homlokom.
A napok teltek múltak,lelkileg kezdtem kicsit összeszedni magam,de nem igazán mentem ki a házból.Úgy éreztem az az egyetlen biztonságos hely ahol nem érhet baj.
A tv-t kapcsolgattam,nem is néztem igazán mik mennek csak váltogattam a csatornákat.
-Biztos nem akarsz kimozdulni valahova?Elviszlek vacsorázni.Na mit szólsz?- támaszkodott a kanapé támlájára Bill és megsimogatta az arcomat.Megráztam a fejem.-Ahj szerelmem ez így nem lesz jó.-sóhajtott.Megszólalt a csengő,aminek a hangjára összerezzentem.-Meg nézem..-mondta a reakciómat látva.
Az ajtó túl oldalán nem más állt, mint Mr.Nelson.
-Jó napot.-biccentett mikor Bill ajtót nyitott.
-Maga meg mit akar itt?-mérte végig egy parányi undorral Bill az exnyomozót.
-Én  -kezdte volna de Bill közbe vágott.
-Igen maga most fogja magát hátat fordít és elmegy innen.Elfejti ki az a Kimberly Hansen és hogy hol lakik,mert ha még egyszer meglátom a házam közelében hívom a rendőrséget és feljelentem zaklatásért.Iparkodjon amíg szépen kérem rá.-nézett rá fenyegetően.Mr.Nelson egy ideig farkas szemet nézett Billel,majd fogta magát és elsietett.
-Ki volt az?-ültem fel és kikapcsoltam a tv-t.
-Csak egy fickó akart ránk sózni valami hülye matracot.-legyintett.-Szóval.-ült mögém a hajamat félresöpörte a nyakamból.-Mi lenne,ha…-csókolgatta lágyan a nyakamat.-Ha összeütnénk valamit vacsira,aztán majd meglátjuk.-folytatta le egészen a vállamig.
-Héj,hagyd abba.-álltam fel mosolyogva.-Akkor kezdjünk neki annak a vacsorának.-húztam fel őt.
Nem tudom Bill, hogy csinálta de kaja készítés közben újra boldog voltam és önfeledten nevettem.Billnek hála megint az voltam aki a történtek előtt. Rájöttem arra amit addig is tudtam,hogy enélkül a férfi nélkül nem vagyok semmi,ő az aki színessé teszi az amúgy teljesen szürke hétköznapokat.
Az egész este olyan varázslatosan telt.Jó volt újra hozzábújni az ágyban,érezni teste melegét,az illatát és azokat a bársonyos csókjait.Minden tökéletes volt újra.
Az éjszaka hirtelen felriadtam.Patakokban folyt rajtam a víz.Kikeltem az ágyból és elindultam az alsó szintre a konyhába.Épp leléptem volna az első lépcsőfokra mikor hallottam valami neszt a sötét folyosóról.
-Van ott valaki?-próbáltam kicsit hunyorogni hátha látok valamit de hasztalan volt.-Van ott valaki?-ismételtem meg újra.Ekkor az árnyak közül kilépett Mr.Nelson,pisztolyt tartva felém.
-Jó estét.-suttogta.
-Maga meg mit csinál itt?-álltam egy helyben.
-Mondtam,hogy nem adom fel.Addig nem amíg be nem ismeri,hogy maga tette.-közeledett vészesen.
-Maga tényleg nem normális.-ráztam a fejem.-Kérem tegye le a fegyvert és nyugodjon meg.
-Kirúgtak!Fel tudja ezt fogni?Engem!Kirúgtak csakis maga miatt!-hajította el a pisztolyt és nekem rontott.Fojtogatni kezdett.-Az én hibátlan és fényes karrierem nem érhet így véget,egy ilyen kis semmirekellő,hazug némber miatt.-szorítása egyre erősebb lett,hiába próbáltam magamról lefejteni az ujjait.Kapálóztam,karmoltam,de nem értem vele semmit.A látásom kezdett homályosulni.
-Hagyja békén!-hallottam meg Bill hangját,aztán elrángatta tőlem Mr.Nelsont.Fuldokolva estem a földre,levegő után kapkodva.Tompán láttam dulakodásukat.A nyomozó talán leüthette Billt,mert egy hangos csattanás után már nem mozdult meg.
-Bill!-szaladtam volna oda hozzá,de két kéz újra a nyakamra fonódott,ami megakadályozta a tovább haladást.
-Ismerd be!Ismerd be!Addig nem engedlek el amíg nem hallom a te szádból.-rázott meg közben.Neki tolt a felsőszint korlátjának,olyan erővel tolt,hogy azt hittem a kettétörik és mind ketten zuhanunk egy emeletet,de nem.Masszívan kitartott.Ahogy A nyomozó vaskos kezei is.Egy percre se gyengült a szorítása én pedig már éreztem,hogy nem sokáig bírom.Egy hangos üvöltés hangzott fel az engem szorító férfi mögül,majd megláttam Bill magas alakját.Hatalmas erővel lökte meg amitől megtántorodott,engem magával rántva.
-Eressze el.-lépkedett fenyegetően felénk Bill.Kicsit,mintha éreztem volna,hogy gyengülnek az ujjak a nyakamon.Bill elvesztette a türelmét és egy olyan jól célzott ütéssel találta el a nyomozót,hogy az állkapcsa szinte beleroppant.Innentől olyan volt minden,mint valami lassított felvétel.Mr.Nelson elvesztve az egyensúlyát hátrafelé kezdett dőlni,gyorsan elkapta a csuklómat,mire én is majdnem elkezdtem lebucskázni a lépcsőn.Bill elkapott a derekamnál,és magához rántott ezzel engem megmentve.Viszont Mr.Nelson végig gurult a hosszú lépcsősoron.Egy hangos roppanás adta tudtunkra,hogy valami baj lesz.Az utolsó lépcsőfokról lezuhanva végig terült a földön,meg se moccant.
-Maradj itt.-parancsolt rám Bill és lerohant a nyomozóhoz.Megnézte a pulzusát,majd felállt de nem szólt semmit.
-Na?-kiáltottam le rettegve a választól.Kérlek add istenem,hogy ne legyen komoly baja.-fohászkodtam magamban.Még mindig csak állt,felém se nézett.-Bill!-szóltam rá ingerülten.
-Meghalt.-mondta félhangosan még mindig csak egy pontot bámulva.
-Mi?Ezt nem mondhatod komolyan.-Futottam le én is és Mr.Nelson nyakára nyomtam az ujjam.Semmi.-Uritenem.Megöltünk!Megöltük!-kezdtem teljesen kétségbe esni.-Uram isten…-túrtam idegesen a hajamba.-Szólnunk kell a rendőrségnek.
-Megőrültél?Szerinted nem szállnának még többen rád ha kiderülne,hogy mi után nyomozott?Kicsit furcsa,hogy pont itt halt meg,ahol te voltál.Nem.Valami más megoldás kell.-nézett ki az ablakon.-Meg van.Hozd az ásókat a hátsó kertbe.
-Micsoda.Bill ezt nem gondolhatod komolyan…-néztem rá elhűlve.Nem hittem el,hogy képes lenne rám.
-Kicsim ennek az embernek se macskája se kutyája,nincs senkije.Nem fogják keresni.-emelte fel a fejemet és a szemembe nézett.-Tedd azt amit mondtam,rendben?-lassan bólintottam és elindultam a garázsba a cuccokért.Rettegtem az egésztől.Talán le tudnám róla beszélni Billt.Rohamos léptekkel igyekeztem a kert hátsó végébe.Bill már ott volt a hullával.Brr… még belegondolni is borzasztó…Elvette tőlem az egyik ásót és munkához látott.
-Figyelj…biztos,hogy ez jó ötlet?-hintáztam egyik lábamról a másikra.Iszonyú bűntudatom volt…
-Nem lesz semmi baj.Bízz bennem kérlek és segíts.-nyújtotta nekem a másikat.Nagy levegőt vettem és ásni kezdtem közben pedig nem próbáltam a mellettem holtan fekvő nyomozóra nézni.Zavart már,hogy még mindig nyomozónak hívom a fejemben,pedig már nem is az főleg most már…
-Jó azt hiszem elég mély.-mászott ki a gödörből Bill,majd segített nekem is kijönni.Óvatosan belegörgette a holttestet.Elkezdtük rászórni a földet.Gyorsan dolgoztunk.Úgy feküdt ott mintha bármelyik pillanatban felkelne.Remegett a kezem,a lábam.Egyszerűen nem hittem el,hogy megtettük…
-Oké.Végeztünk.-lapogatja el a frissen hatolt földet.-Ez a kettőnk titka marad örök időkig.-ölelt magához szorosan.Hihetetlen volt amit Bill megtett értem akkor,örökké hálás leszek neki,amíg világ a világ.
Mindenki azt látja amit látni akar,de ha valaki tényleg kíváncsi a dolgokra az megtanul a dolgok mögé nézni,megtanulja,hogy talán az igazság nem is olyan egyszerű,mint bárki is gondolná.Ne ítélj el senkit,amíg nem ismered a történetét
Vége.

8.rész

 Helló mindenki.hoztam az új részt ami remélem tetszeni fog :) jó olvasást

-Mi?-kérdeztem teljesen lefagyva.Minden végtagomban megfagyott a vér.A fülem sípolni kezdett,az agyam teljesen kikapcsolt,hogy ne kelljen feldolgozni a hallottakat.Fél percig csak ijedten néztem rá majd a hasamhoz kaptam ami már szinte már fájóan lapos volt.A szemeim megteltek könnyel.-Anya…nem.-bámultam rá könyörgően hátha biztosítékot ad arról,hogy ez nem is igaz csak valami buta tréfa,de nem tette.-Nem,nem,nem.-ordítottam egyre csak sírva.A szívmonitor majd felrobbant már mellettem,a hirtelen hangulat változásomtól.Kitéptem az infúziót és minden egyebet a karomból.

-Kicsim…-közelített felém édesanyám de ellöktem. Ekkor egy orvos lépett be vagy 4 nővér kíséretében.

-Kérem nyugodjon meg.-lépkedett felém a doki a nővérkék pedig megpróbáltak lefogni.

-Ne,ne hagyjanak!-kapálóztam és kiabáltam,mint egy őrült.Azt hiszem egy-kettőt erőteljesen meg is rúgtam de nem érdekelt csak hagy tomboljak,hagy eresszem ki magamból ezt az iszonyatos fájdalmat.Úgy ziháltam,mint valami megveszett állat.Hogy kérhetik azt hogy nyugodjak meg?Hát nem értik?Elvesztettem a kisbabámat!Senki nem érti és nem hagynak békén.Abban a pillanatban mindenkit gyűlöltem…Úgy éreztem mindenki ellenem van.Anya sem csinált semmit,az ápolók egyre erősebben próbáltak az ágyhoz nyomni még mozdulni sem tudtam.Aztán egy apró szúrást éreztem a bal karomon.A lélegzésem lassulni kezdett a képek pedig összemosódtak egyetlen színes folttá,majd pár másodperc múlva már magával is ragadott az édes tudatlanság.Mikor újra magamhoz tértem kicsit jobban voltam,de lehet csak az erős nyugtató hatása volt még mindig amit belém nyomtak.Anya most már közelebb ült,közvetlenül az ágyamnál.Nem szólt egy szót se csak nézett rám és megfogta a kezem.Elhúztam.Tudtam,hogy ha hozzám ér újra elfog a sírás.Megértően bólintott,az ágyam melletti asztalhoz fordult és a rajta lévő kajával teli tálcát elém tette.Megráztam a fejem és visszaadtam.

-Kicsim enned kell…-erősködött.

-Nem megy.-suttogtam.-És már amúgy sincs értelme.

-Drágám,tudom hogy most szörnyen érzed magad,de nem adhatod fel.

-Miért nem?Mindent elvesztettem.Bill elment…Tudja…-emeltem rá könnybe lábadt szemeimet.

-Mi?De hát honnan?-hangja aggódóan csengett.

-Elmondtam neki.Az a nyomozó teljesen felforgatta az életemet.Állandóan ideges voltam Bill pedig észre vette…Nem titkolhattam tovább.

-Akkor ezt nem is tudja mi történt most?

-Nem,de ha tudná se érdekelné szerintem.-sóhajtottam szomorúan,megint felrémlett előttem a tekintete,ami újra sírásra késztetett.

-Annyira sajnálom kicsim.Miattam történt ez az egész.Ha még idejében elhagytam volna apátokat,nem kellett volna megtenned…Minden az én hibám,én vagyok az anyátok mégis te védtél meg minket és nem én benneteket…-mondta bűnbánóan.Soha nem mondta még ezt és nem is akartam,hogy ezt érezze,minden úgy történt ahogy kellett,hogy történjen.

-Anya,ne hibáztasd magad.Ami történt megtörtént és ez így van jól.Túl éltük azt az estét és csak ez a fontos.Ne emészd magad ezen,mert semmi értelme.-simítottam meg az arcát.Nagyon rosszul éreztem meg magam mint testileg,mint lelkileg,de nem akartam,hogy anya most ezt beszélje be magának.Nem ő tette hanem én.Én öltem meg.Ott volt előttem a döntés és én azt tettem,amit a legjobbnak láttam.Rajtunk kívül senki sem érti,hogy annak semmi értelme nem lett volna,ha csak szimplán feljelentjük.Lecsukták volna,és?Kijött volna és folytatta volna a terrorizálásunkat vagy épp már a börtönből intézkedett volna.Így is úgy is kinyírt volna minket,ha akar.De ez nem érdekelne senkit.A gyilkos az gyilkos.Furcsa…Mindenki elítélne emiatt,de az én helyembe mások mit tettek volna?Másokra könnyű mutogatni,de ha a saját védelmükről van szó az már teljesen más…Persze..Az élet és az emberek már csak ilyenek…

Anya bent maradt még pár napot,de rávettem,hogy menjen haza.Nem szerettem,ha egyedül hagyja húgomékat.Először ellenkezett,de aztán beleegyezett.Sokat jelentett,hogy ott volt.Ő volt aki tartotta bennem a lelket.Miután elment nem sokra rá az orvosom jött be és tájékoztatott,hogy holnap végre hazamehetek.Haza…,oda ahol csak a szorongató üresség vár.Távozása után felhívtam anyut,hogy értesítsem a fejleményekről.Kicsit megnyugodott.A testvéreimmel is beszéltem pár mondatot,a vége felé már a sírás fojtogatott így jobbnak láttam letenni.Nagyon hiányoztak.minden ami eddig fontos volt számomra már messze van tőlem.A telefonkönyvekben sokáig bámultam Bill nevét.Vajon megbocsájt valaha?Vagy legalábbis megért egy kicsit?Elmondta már valakinek?Gondolat menetemből az ajtó nyitódása zökkentett ki.Egy olyan valaki lépett be rajta akire a legkevésbé sem számítottam.

 -Jó estét.-vette le a kalapját.

-Magának is.Mit keres itt?-kérdeztem csodálkozva.Mr.Nelsonra gondoltam volna utoljára,hogy bejönne hozzám.

-Miattam vesztette el a gyerekét…Sajnálom.-jött közelebb az ágyamhoz.

-Nyomozó…-nem tudtam mit mondani erre,hiszen igaza volt.

-Már nem vagyok az,idő előtt nyugdíjba küldtek a történtek miatt.-mondta rekedten.

-Oh,sajnálom.-feleltem együtt érzőn,belül viszont nagy kő esett le a szívemről.Végre vége.Soha többet nem kell látnom ezt az embert.

-De…ha már nem is nyomozó,akkor is bebizonyítom,hogy maga volt.Tudom,hogy maga tette.-nézett rám keményen.-Nem adom fel amíg be nem ismeri.-hajolt közelebb hozzám.-a felcsillant remény a nyugodt életről most újra a sötétségbe veszett.Mint mikor kisüt a nap és te élvezni akarnád a napfényt de hirtelen beborul az ég,a semmiből nem várt vihar támad.

-Magának már teljesen felemésztette az elméjét ez az ügy.Teljesen tönkre tette az életemet,miért nem tud már végre békén hagyni?Ha már úgy sem nyomozó menjen el valami szép helyre és pihenje ki magát.Nagyon magára férne úgy látom.

-Nem Kimberly,nem.Nem menekül előlem.Már olyan közel vagyok.Tudom,hogy nemsokára megtörik és bevall mindent.-szemei betegesen csillogtak,ami kicsit megrémített.Olyan volt,mintha megbolondult volna,vagy legalábbis már kezdene.

-Még egyszer elmondom,hogy megértse.Nem én voltam.Nem én öltem meg.-néztem mélyen a szemébe.

-Hazudik!-csattant fel amitől kicsit összerázkódtam.-Tudom,hogy hazudik,de én elkapom.Meglátja…-kezdett hátrálni,majd elhagyta a kórtermemet.

7.rész

 Sziasztok hoztam a következő részt és mellé megint egy számot.Nem tudom miért de nagyon rákattantam erre XD nem muszáj bekapcsolni hozzá persze :) 

A hozzáfűzni valóm még annyi,hogy nemsokára véget ér ez a sztori,már csak pár rész van hátra belőle :)

jó olvasást kívánok

Hiába is reméltem Bill nem jött vissza. Állandóan csak az arcát láttam magam előtt mielőtt kilépett volna az ajtón. Az a csalódott és lemondó pillantás,mint egy kés szúrás a szívembe,olyan volt. Úgy éreztem minden az értelmét vesztette. Az ablakon beszűrődő napsugarak sem voltak már olyan fényesek és melegek.A madarak csicsergése is mintha tompább lett volna azóta. Alig ettem,csak akkor mozdultam meg ha muszáj volt,máskülönben csak feküdtem az agyon mint egy élettelen rongybaba. Talán két nap telhetett el, így vagy három?Ugyan ki számolja… A csengő fülsüketítő hangja járta át az egész lakást.Nagy nehezen feltápászkodtam és elvánszorogtam az ajtóig. Imádkoztam,hogy ne az legyen mögötte akire gondolok,de hiába reménykedtem.
-Jó napot.-üdvözölt ugyanazzal az idegesítő hanglejtéssel ahogy szokott.
-Magának is.-feleltem kedvtelenül és engedtem,hogy bejöjjön.Igazán semmi kedvem nem volt most hozzá és a hülye kérdéseihez.
-Nem néz ki valami jól.-foglalt helyet az egyik bőrfotelban.-Történt valami?
-Mintha nem tudná.-forgattam a szemem,már ekkor kezdtem kicsit ideges lenni,mit köntörfalaz itt ha úgy is mindig szemel tart mostanában.
-Elég furcsa,hogy a barátja csak ilyen hirtelen távozott.
-A párok olykor szoktak veszekedni tudja.A terhesség kicsit kiborított mindkettőnket.Kell neki pár nap és minden rendben lesz.-mondtam szemrebbenés nélkül miközben belül majd meghaltam azért ez tényleg így legyen,bár erre semmi esély nem volt.
-Mindegy nem is ezért jöttem. -köszörülte meg a torkát és elővett a kabátja alól egy dossziét.-Valami nem stimmel az apja gyilkosságát illetően. Elmondása szerint valószínű,hogy az egyik piszkosabb ügye miatt ölhették meg és itt van a bökkenő.Ez hogy elvágták a torkát nem fér össze ezzel.Az olyanok fejbe lövik az embert és el van intézve.Nem fajulnak ilyen véres leszámoláshoz.Higgye el tudom,nem egy ilyet láttam már életem során.Szóval ezt a feltevést el is felejthetjük.-mosolygott rám olyan „most meg vagy” vigyorral.Nálam ekkor szakadt el végképp a cérna.
-És már megint ott tartunk,hogy én voltam.Nézze, ez az eset hatalmas törés volt a családom és az én életemben is.Erre jön maga és újra felszakítja a sebeinket.-álltam fel és egy kicsit meg is szédültem de folytattam.-Miért csinálja ezt?Örömet okoz magának,hogy szenvedni lát?Nem tesz mást csak követ és zaklat egyfolytában.Hagyjon már békén,érti?-üvöltöttem,de iszonyatosan elkezdett görcsölni a hasam,a nadrágomat pedig kezdte átitatni a vér.
-Jézusom,jól van?-szaladt oda hozzám a nyomozó aztán sötétbe borult minden.
Gépek egyenletes csipogására eszméltem fel.A fertőtlenítő szaga átjárt mindent,így még mielőtt kinyitottam volna a szemem tudtam,hogy kórházban vagyok.Arról viszont fogalmam nem volt,hogy miért.Fáradtan,hunyorogva néztem körbe.Édesanyám a falhoz helyezett fotelban aludt előre hanyatlott fejjel.
-Anya.-mondtam rekedten.Álmosan rám nézett és ahogy tudatosult benne,hogy ébren vagyok az ágyamhoz sietett.
-Jajj kincsem.-ölelt meg óvatosan.-Hogy érzed magad?
-Te hogy kerülsz ide?Mi történt?-hagytam figyelmen kívül a kérdését és helyette bombáztam az enyéimmel.Könnyek gyűltek a szemébe.
-Ahj édesem annyira sajnálom.-szorongatta a kezemet.
-De mit?-még mindig halvány lila gőzöm nem volt mit keresek itt.
-A..a…kisbabád…-dadogta remegő ajkakkal.

6.rész

Hoztam is a következő részt :) jó szórakozást
jah és én ezt a számot szántam hozzá :)

-Mi?-dermedt meg és elengedett.

-Én tettem.-emeltem rá könnyes szemeimet.Tudtam,hogy ezzel most örökké el fogom veszíteni őt.

-De...de miért?És hogyan?Úristenem...-túrt a hajába eltorzult arccal.

-Mindent el mondok csak ülj le.-foglaltam helyet a kanapén,ő pedig a tőlem legtávolabbi fotelban.Nagy levegőt vettem és belekezdtem.-Apám nem volt igazán apának mondható,inkább tönkre tette az életünket mit sem segítette.Alkoholista volt,nem dolgozott.Emiatt elég komoly tartozásai voltak nem is akármilyen embereknél.Volt hogy öcsémet megverték a nyílt utcán,mert hogy nem fizetett időben.3 hétig volt kórházban,mert annyira súlyosak voltak a sérülései.Apám még egy "bocsit" se tudott oda lökni.E mellett folyton rettegésben éltünk.Apám vert minket.Akármilyen pitiáner baja volt rajtunk vezette le.Úgy csinált,mintha minden a mi hibánk lenne pedig ez épp,hogy fordítva volt.Egyik este egy baltával a kezében lépett be a nappaliba és azt mondta megöl minket.Hiába próbáltuk lenyugtatni,nem hallgatott senkire.Nekünk támadt mi pedig menekültünk...Végül anyuék ki tudtak menni a házból,de én maradtam.Tudtam ennek most kell véget vetni,máskülönben az életünk teljes terrorban fog folytatódni.Az előszobában hallgatóztam egy kicsit de egy neszt se hallottam.Ahogy elindultam a nappalin keresztül a konyhába mögöttem termett és lendített,a lapockámat érte el,de szerencsére nem túl mélyen.
-Akkor onnan van az a heg...,nem pedig egy családi nyaraláson szerezted...-jegyezte meg kicsit nekem,de legfőképpen inkább magának.-Folytasd...-sóhajtotta és arcát a kezébe temette.
-Fájt de erőt vettem magamon és befutottam a konyhába,ott magamhoz vettem egy kést.-újra átéltem minden egyes pillanatot.A szívem őrülten kalapált,a kezem remegett és a sírás fojtogatott miközben meséltem.-Alighogy megfordultam a balta tőlem 5 centire vágódott bele a konyhaszekrénybe.Fújtatva közeledett felém,nyakán az erek úgy dudorodtak,hogy azt hittem menten szétrobbannak.Fenyegetően nézett rám,majd egy hangos ordítással megindult.Léptei nem voltak túl biztosak,az alkoholnak hála így el tudtam előle ugrani,de elkapta a hajamat és visszarántott.Alkarját a nyakamnak feszítve tartott.Addig kapálóztam míg végül hasba könyököltem mire kicsit összegörnyedt én pedig kiszabadultam a szorításából és mögé léptem.A torkának szorítottam a kést...és egy mozdulattal végig húztam...Aztán,hogy ne maradjanak nyomok felgyújtottam a házat...-fejeztem be beismerő monológomat.Óvatosan rá néztem,a mély döbbenet és a félelem egyszerre tükröződött az arcán.
-Nem hiszem el,hogy ezt tetted...-szólalt meg remegő hangon.
-Hidd el,muszáj volt...-mondtam könnyeimmel küszködve.
Nem mondott többet,felállt és bement a hálószobánkba.Nem bírtam tovább engedtem a könnyeimnek hagy nyaldossák az arcomat.Fátyolos szemeimmel láttam ahogy Bill újra feltűnik egyik még ki nem pakolt böröndje kíséretében és végig ment a nappalin.
-Hova mész?-siettem utána kétségbeesetten.
-Gondolkoznom kell...Te nem az vagy akinek hittelek.Nem ismerlek...-vette magára a kabátját.
-Ne mondj ilyet...Bill én az vagyok akibe beleszerettél másfél évvel ezelőtt.
-De Kimy,megöltél egy embert...és ez túl sok nekem...Sajnálom.-vette fel a táskáját.Mégegyszer rám nézett majd elhagyta a házat,én meg csak álltam,mintha odagyökeredzett volna a lábam.Most sétált ki az életemből az az ember aki eddig a világot jelentette nekem és aki a szívem nővekedő gyerekem apja.Tudtam most már nem vagyok más a szemében csak egy gyilkos...de hát igaza van.Életemben először éreztem,azt hogy megbántam,de csak azért,mert ezzel elveszettem az egyetlen férfit akit szerettem.

5.rész

Megint kicsit megkésve de hoztam az új részt :) remélem mindenkinek elnyeri majd a tetszését.jó olvasást kívánok^^

-Oh,jó napot Kimberly.-próbált mosolyogni azt hiszem de nem nagyon jött össze.

-Ne jó pofizzon ha megkérhetem.Mi dolga van erre?Pont itt pont ekkor?-hangom kicsit idegesen csengett.

-Csak nem hitte,hogy elmenekülhet előlem?-húzta fel a szemöldökét.

-Ki akar menekülni?Magának teljesen agyára ment ez az ügy.-fogtam a fejem,egyre jobban kezdett szöget ütni az agyamban,hogy a nyomozónak hiányzik egy kereke.

-Ugyan,mind a ketten tudjuk miért most jöttek le a párja szüleihez.-sandított rám.

-Talán mert lehívtak?Istenem...kérem ne lásson túl sokat a dolgok mögé...semmi oka nincs rá.-könyököltem az asztalra.

-Nem dőlök be magának.-mosolygott rám.-Kiderítem az igazságot.-hajolt közelebb hozzám.-Kiderítem ha addig élek is.-dőlt vissza.

-Miért olyan fontos magának ez az ügy?-sóhajtottam lemondóan és közben hátra néztem,hogy Simone nem jött-e még vissza.

-Nézze ez utolsó ügyem és szeretnék sikeresen visszavonulni.Szóval jó lenne ha nem köntörfalazna,hanem elmondaná mit tud...mert tudom,hogy titkol valamit,talán még a barátja elöl is.Ugye,nem lenne jó ha őt is belekeverném ebbe az egészbe?-hangsúlyából valamiféle fenyegetést véltem felfedezni.

-Őt hagyja ki ebből...-sziszegtem a fogam között.

-Magán múlik,ha továbbra sem beszél más eszközökhöz nyúlok.

-Menjen a francba...-fordultam sarkon és ott hagytam.

-Minden lépését szemmel fogom tartani.-jegyezte meg mögöttem,de nem fordultam meg,mert akkor olyat tettem volna amit biztos,hogy megbánok.Visszaültem az asztalhoz ahova nemsokkal utánam Simone is helyet foglalt.

-Hova tűntél az előbb?-rak elém egy nagy adag sült krumplit.

-Csak kimentem a mosdóba.-kezdtem babrálni az ételt.Egyre csak a nyomozó szavai csengtek a fülembe és egyre idegesebb lettem.

-Kimy...-fogja meg a kezem ami már ökölbe szorult.-Szeretném ha elmondanád mi a baj.Amióta megérkeztetek látom,hogy valami nincs rendben.-szemei aggódva fürkészték az enyémet.

-Csak egy kis családi zűrzavar.-erőltettem magamra egy mosolyt.-De majd megoldódik.

-Ha bármiben tudok segíteni szólj.-simogatta meg lágyan az arcomat.

-Rendben.Köszönöm.

-Na,jó együnk aztán lassan elindulunk haza.-látott hozzá ő is az evésnek.Egy percig elmerengve néztem őt.Simone a legcsodálatosabb ember akivel valaha találkoztam.Mindig mosolyog,teli van energiával.A szeretetéből mindenkinek jut kivétel nélkül még nekem is...Nem érdemlem meg se őt,sem a többieket,de főleg Billt nem.És ha megtudnák mit tettem erre ők is rájönnének.Egytől egyig hátat fordítanának nekem,de igazuk is lenne,hiszen gyilkos vagyok...Egy olyan valaki akit minden ember elítél anélkül,hogy megkérdezné miért tettem és elgondolkodna a dolgokon.

-Végeztél?-zökkentett ki Simone hangja.

-Igen,mehetünk.-töröltem meg a szám egy szalvétával és felálltam.A kávézó felé néztem de a nyomozónak már hűlt helye volt.Persze,biztos már a parkolóban vár,hogy "visszakísérhessen" a házhoz.Simone a kocsiban megpróbált kicsit felvidítani és elterelni a gondolataimat,ami féleg-meddig sikerült is de amikor a visszapillantóból megláttam egy kissé rozzant szürke Ford-ot,a düh megint elöntötte az agyamat.Legszívesebben kirángattam volna a kocsiból és vagy hatszor-hétszer áthajtottam volna rajta.A mérgem kicsit sem mérséklődött mikor bementünk a házba.Simone előtt megpróbáltam kicsit visszafogni magam,ami igen nehéz volt,de nem akartam,hogy megint kérdezősködni kezdjen.

-Úgy látom a fiúk még nem értek haza.-jött vissza Simone miután bejárta a házat.-Kimegyünk kicsit sétálni a partra?

-Aha.-bólintottam rögtön.Reménykedtem,hogy a tenger zúgása kicsit megnyugtat.

-Menj előre,azonnal megyek én is csak becsukom elől az ajtót.-tűnt el a nappaliból én pedig elindultam a másik kijárathoz ami a partra vezetett.Amint kiléptem rajta kis mécsesek kanyargó útvonalát láttam le egészen a partig.Követtem őket,míg nem pillantottam Billt egy gyönyörűen megterített asztalnál ülve.

-Csak,hogy itt vagy.Már fel akartam hívni anyut mi tart ennyi ideig.-lépett oda hozzám és a székhez vezetett,a meglepetéstől szóhoz se jutottam.

-Mi ez az egész?-kérdeztem miután kicsit észhez tértem.

-Ez az én kis meglepetésem.Bár mindenki segített benne.-vigyorgott.

Minden annyira romantikus volt,nem tudom mióta tervezhette,de nagyon jól esett.Megettünk egy jó nagy adag fagyit ketten aztán egy nem várt fordulat jött.Letérdelt elém.Tudtam mi következik.Becsuktam a szemem vettem egy mély levegőt,a szorítása erősebb lett,mintha le akarná tépni a kezemet.Újra kinyitottam a szemem.Apám feküdt ott előttem.A csuklómat szorítva próbálta magát felhúzni és végig a szemembe nézett.Tekintette izott a dühtől.Nyakán a vágásból csak úgy ömlött a vér.

-Ne!-ugrottam fel a székről és távolodni kezdtem tőle.-Te meghaltál!Hagyj végre békén!-kiáltottam és futni kezdtem a ház felé.Mikor visszanéztem nem láttam mást csak egy döbbent Billt ahogy engem néz.Meg sem álltam fel a szobáig,ahol azonnal zokogni kezdtem.Miért történik ez?Miért nem hagyj békén?Legyen vége ennek....nem akarom....-ziháltam.Bill nemsokára utánam jött.Elém állt és csak annyit mondott haza megyünk és már pakolta is a bőröndöket.Nem mondtam semmit.Megvártam amíg mindent összepakol és követtem le a kocsiig.Elbúcsúztunk Toméktól akik még mindig nem értettek semmit.Az autóban egyikünk sem szólalt meg.Bill idegesen szorította a kormányt.Kicsit ijesztő volt,hiszen soha nem láttam még dühösnek.Másfél órás hallgatás után végre megérkeztünk.Amint beléptünk az ajtón Bill elhajította a böröndöket és kiabálni kezdett.

-Beszélj!Ki ölte meg?Tudom,hogy tudod,kár lenne tagadni de ebből már elegem van!Most már mondd el az igazat.-csak úgy tajtékzott.-Válaszolj már!-ragadta meg a karom és közel hajolt hozzám.-Na,Gyerünk!-üvöltött rám.

-Én voltam.-suttogtam alig hallhatóan....

4.rész

 Szép napot mindenkinek :) itt van az új rész.kommenteknek örülnék :) jó olvasást  :D



 Másnap olyan kipihenten keltem,mint már nagyon rég.Billnek igaza volt,tényleg jót tett,hogy eljöttünk most ide.Semmi idegeskedés semmilyen nyomozó miatt.Mosolyogva nyújtózkodtam egyet majd adtam a mellettem alvó Bill arcára egy gyengéd puszit,mire nyöszörögve a másik oldalára fordult.Kimásztam az ágyból és lementem a konyhába ahol Simone már javában készítette a reggelit.
-Jó reggelt.-köszöntem és leültem az asztalhoz.
-Jó reggelt drágám.--nézett hátra.-Hogy aludtál?
-Egész jól.-nyomtam el egy ásítást.-Még nem látszik de tiszta frissnek érezem magam.-nevettem.
-Ez nagyszerű,mivel arra gondoltam,hogy ne csak babaruhát menjünk el venni,hanem csináljunk egy ilyen igazi csajos bevásárló túrát.-tette elém a palacsintával jól megpakolt tányért.Hirtelen valami hideg végig futott a hátamon.
-Jól érzed magad?-kérdezte aggódóan.-Egy pillanatra nagyon elfehéredtél.
-Aha.-dörzsölgettem a karomat ami még mindig libabőrös volt.
-Ha nem érzed jól magad nem muszáj mennünk.
-De jól vagyok.-vettem kezembe a villát és gyorsan legyűrtem a reggelit,egyrészt azért mert kicsit remegett a kezem,másrészt kicsit kellemetlen volt,ahogy Simone aggódóan figyelte minden mozdulatomat.És mind ennek tetejébe az a hülye érzés folytatódott...Felmentem az emeletre és a fürdő felé vettem az irányt,hogy kicsit megmossam az arcomat.A hideg víz kicsit megnyugtatott,de amikor lenéztem a mosdókagylóba ijedten hátra ugrottam.Az egész úszott a vérben,ahogy a kezem is.-Ne,ne,ne.-kezdtem őrült mód törölgetni a kezemet,amiről csak nem akart lejönni,mintha a teljesen ráivódott volna a bőrömre...Elhajítottam a textil darabot és a csempének dőlve leereszkedtem a földre.-Mi ez az egész?-hajtottam a térdemre a fejem.Reszkedtem,minden porcikámból.Tudtam,hogy fel kéne állnom és készülnöm kéne de nem ment...Nem mertem ránézni sem a kezemre,sem semmire.Féltem attól,amit esetleg láthatok.Csak ültem ott a hideg kövön,felhúzott lábakkal,mint egy rémült kisgyerek.Könnyeim néha hangtalanul csöppentek a térdemre.Hirtelen nyitódott az ajtó,nem tudtam mit csináljak.
-Te jó ég.Jól vagy kicsim?-guggolt le hozzám Bill.-Kicsim hallasz?-rázott meg finoman mire lassan ránéztem.-Mi történt?Fáj valamid?-simogatta gyengéden arcomat,megráztam a fejem és szorosan hozzá bújtam.Ha elmondanám neki nem csak,hogy bolondnak nézne de világos lenne számára,hogy én öltem meg apámat.
-Picit rosszul vagyok.-szólaltam meg halkan.
-Visszaviszlek az ágyba,rendben?-vett fel az ölébe és bevitt a szobánkba,ahol lefektetett és betakart.-Mostanában egyre rosszabbul vagy.
-Bill,terhes vagyok...-fogtam erre az egészet.-Ez ezzel jár.-mosolyogtam kicsit hamisan.
-Tudom...-sóhajtotta.-Csak rossz ennyire kikészülve látni.-ült le mellém.
-Rendben leszek majd,ne izgulj.Már jobban is vagyok.-ültem volna fel de Bill visszanyomott.
-Na persze.Te most szépen pihensz egy kicsit én pedig szólok anyunak,hogy később mentek.-adott egy puszit és már ki is ment.
Simone nem haragudott,hogy kicsit eltoltuk az indulást,még teát is küldött fel Billel.Kicsit nyugodtabb voltam,hogy ott feküdt mellettem.
-Azt hiszem lemondom a mai napot.-sóhajtotta.
-Miért?Hova mentél volna?-könyököltem fel,hogy a fejünk egy magasságba legyen.
-Tommal meg Gordonnal bementünk volna a városba,de nem akarlak itt hagyni.-puszilt bele a tenyerembe.
-Ne hülyéskedj,menj csak.-unszoltam az indulásra,viszont belül nagyon féltem mi lesz ha újra egyedül maradok.
-Biztos?-fürkészte a szemeimet.
-Ahj.Igen.Én is nemsokára összekészülök és megyünk anyuddal.-ültem fel az ágyban.
-Hát azért csak okosan.-állt fel.-Jól van,akkor megyek.Este találkozunk.-csókolt meg finoman.-Szeretlek.
-Én is téged.-mosolyogtam.
Miután Bill elment bekopogtam Simonehoz és szóltam neki,hogy negyed óra és indulhatunk.Nem sokat vesződtem a készülődéssel.Feldobtam egy szolid kis sminket,egy könnyed nyári ruhát és már mentem is le,ahol Simone már a slusszkulccsal a kezében várt mosolyogva.Szerencsére csak egy fél órára volt tőlük a pláza.Butikot butikra jártunk.A szatyrok száma a karunkon egyre csak növekedett.A bababoltba töltöttük a legtöbb időt.A sorok közt járkálgattam mikor megláttam egy iszonyú édes darabot.Elkezdtem Simonét keresni,mikor a butiknál egy nem várt személyt láttam meg.Ő meg hogy kerül ide?-idegeskedtem magamban amitől kicsit megszédültem.
-Jól vagy?-termett mellettem Simone.-Azt hiszem ideje ennünk valamit,majd utána folytatjuk.-fogta meg a kezem és a kajáldák felé vezetett.-Maradj itt,mindjárt itt vagyok.-ültetett le egy félre eső asztalhoz és elment hozni valamit.A tőlünk nem messze eső kávézóban újra láttam,az ideg annyira elkapott,hogy felálltam és oda mentem.
-Maga meg mit keres itt?-álltam az asztala elé karba tett kézzel.A méretes újságot ami múltkor is a kezében volt lassan leeresztette.

3.rész

 Bocsánat,hogy ilyen sokára hoztam a következő részt,de a lényeg hogy kész lett úgy hogy lehet olvasni :) véleményeknek örülnék :D

Elöntött a méreg,de lecsuktam a szemem és egy gyengéd szájra puszival fejeztem be a csókunkat.

-Ezt miért kaptam?-mosolygott rám.

-Az ebédért.-fogtam meg a kezét és tovább húztam.Úgy döntöttem nem szólok Billnek,hiszen mit tehetne?Amíg tisztes távolságba marad addig nem fogok aggódni.Mégis kicsit feszültebb lettem és gyorsabban szedtem a lábaimat.

-Kicsim,hova rohansz ennyire?-próbált kicsit lelassítani Bill.

-Bocsi.-nevettem erőltetetten.-Észre sem vettem.

-A nyomozó miatt vagy most ilyen,ugye?-jegyezte meg amitől rögtön lehervadt a mosoly az arcomról.Túl jól ismer már.-Remélem ha holnap leutazunk anyuékhoz kicsit megnyugszol.Tudod,hogy nem tesz jót a babának ha ilyen feszült vagy.-ölelte át a derekamat.

-Tudom.-sóhajtottam.-Én is remélem,hogy jót fog tenni.-döntöttem a vállára a fejem.

Reggel,ahogy felkeltünk rögtön csomagolni kezdtünk.Épp a ruháim között matattam,hogy mit is vigyek el mikor meghallottam a csengőt.

-Kicsim,megnéznéd?-kiabáltam ki Billnek és tovább hajígáltam a cuccokat az ágyra.

-Téged keresnek.-jött be pár perc múlva Bill.

-Ki?-kérdeztem és hajtogatni kezdtem az ágyon tornyosuló ruha kupacot.

-Mr.Nelson...-dőlt az ajtófélfának.

-Ahj.-sóhajtottam.-Befejeznéd a pakolást?

-Persze.-bólint.

-Köszönöm.-puszilom meg és kimegyek a nappaliba.-Jó reggelt nyomozó.Hogy hogy ilyen korán?-köszöntöm kedvesen pedig egyáltalán nem örülök a látogatásának.

-Jó reggelt.Gondoltam már fent vannak.De amint látom időben érkeztem.Készülnek valahova?-megint az „mostelkaptalak” nézés társult ehhez a mondathoz,ami lassan kezdett az agyamra menni...

-Igen.A hétvégét a barátom szüleinél töltjük.-mondtam mire érdekesen nézett rám.-Nyugodjon meg nyomozó...Ez már azelőtt meg volt beszélve mielőtt maga felbukkant...-forgattam a szemem.

-És ők merre laknak?-folytatta tovább a kérdezősködést.

-A tengerpart közelében,egy jól eldugott villában.-válaszoltam erősen megnyomva a „jól eldugott” szavakat.

-Rendben,akkor jó mulatást.-állt fel,én is ugyanígy tettem és kikísértem.Beszívtam és kifújtam egy jó adag levegőt.Nagyon idegesített már,főleg mióta rájöttem,hogy folyton követ minket akárhová is megyünk.

-Na,indulhatunk?-mentem be a szobánkba ahol Bill épp a böröndöket zárta le.

-Elment?

-Igen.

-Pár perc és itt sem vagyunk.Nyugalom lesz két napig.-mosolygott rám és kifelé kezdte vonszolni a táskákat.Míg Bill kint bepakolt a kocsiba én bezártam a házat.

-Akkor indulás.-indította be a kocsit és neki vágtunk a közel másfél órás útnak.Gordonék háza egyszerűen gyönyörű volt.Beépített medencével varázslatosan zöld növényzettel mindenhol és egy kis ösvénnyel le egészen a tengerpartig.Azért szerettem ezt a helyet mert,elég közel volt a tengerparthoz mégis kellően messze a nyüzsgéstől.És most pont erre volt szükségem egy kis nyugalomra,messze Mr.Nelsontól.

Út közben elbóbiskolhattam,mert Bill finom simogatására ébredtem.

-Itt vagyunk szerelmem.-láttam Bill mosolygós arcát magam előtt.

-Fent vagyok.-dörzsölgettem a szememet.

Ahogy kiszálltunk az autóból Simonék rohamoztak meg minket.

-Csak hogy ideértetek végre.-ölelgetett Simon.

-Bocsi anya,tudod milyen a forgalom a part felé.-adott egy puszit édesanyja arcára Bill.-Tom itt van már?

-Majd csak este fele jön.-mondta Gordon.-Segítek bevinni a cuccot addig ti menjetek be.-hajtott be minket Simonéval.

-Hogy vagy?Kezdődnek már a rosszullétek?-ültünk le a teraszon.

-Csak reggelente szédülök kicsit de nem vészes.-rántottam meg a vállam.

-Hogy én mit összeszenvedtem ezzel a két kis majmócával.-nevetett.-Már alig vártam,hogy túl legyek rajta.

-Remélem jól fogom bírni.Nem akarok Bill agyára menni.-mondtam elgondolkodva.Egyáltalán nem ott voltam fejben.

-Valami baj van?-fogta meg a kezem ami egyből visszarántott a jelenbe.

-Nem,nincs.Miből gondolod,hogy baj van?

-Csak amolyan női megérzés,de tudod,hogy nekem bármit elmondhatsz.-simította végig az arcomat.Ilyenkor mindig fordul egyet a gyomrom...Ha tudná mit tettem biztos nem így állna már hozzám...

-Tudom és köszönöm.-mosolyogtam rá.

-Akkor holnap benne vagy egy bevásárló körútban?-váltott gyorsan témát,amiért nagyon hálás voltam.

-Persze.-mondtam vidáman.

-Na miről megy a téma?-csatlakoztak hozzánk a fiúk is.

-Csak a holnapot beszéltük.-mondtuk egyszerre.

-Akkor mi is kirúgunk a hámból csapunk egy nagy partit itthon.-bökte oldalba Gordon Billt.

-Hogyne.Majd addig kiszabok nektek valami feladatot ameddig távol vagyunk nehogy unatkozzatok.-jegyezte meg Simone.

Az egész délutánt kint töltöttük és beszélgettünk.Mikor már a nap is lement bementünk és megcsináltuk a vacsorát Simonéval.Mielőtt még hozzákezdtünk volna az evéshez befutott Tom is,így teljes létszámmal láthattunk neki a vacsorának.Miután segítettem elpakolni,Billel kiültünk a hintaágyra.

-Olyan jó most itt veled.-szuszogott a nyakamnál,meleg lehelete csiklandozta a bőrömet.

-Mindig velem leszel?Még ha kibírhatatlan is leszek a terhesség miatt?-simogattam tenyerét.

-Mindig kicsim.Nincs semmi ami elválaszthat minket.-erre a mondatra nagyot nyeltem.-Szeretlek.-puszilt bele a nyakamba.

-Hogy van a boldog gerlepár?-ült le mellénk Tom.

-Te mindig el tudod rontani a pillanatot.-sóhajtotta Bill.

-Bocs öcsi.-nevetett.-Ha már én sem akkor te sem.

-Miért hol van Ria?-kérdeztem.

-Haza utazott a szüleihez egy hétre,hívott engem is de inkább itt maradtam és gondoltam akkor már én is meglátogatom anyuékat.És a legnagyobb örömömre ti is itt vagytok.-terült el egy idióta vigyor az arcán.

-Tom te olyan lökött vagy.-rúgtam meg finoman.

Tom hülyeségeitől elfáradtam,így nemsokára felmentem aludni.Végre gyomorgörcs nélkül tudtam álomba szenderülni,úgy éreztem most végre kicsit sikerült kizárnom mindent.Kiegyensúlyozottnak éreztem magam mégsem voltam arra felkészülve ami a következő nap várt...

2.rész

 Halihó :) hoztam a következő részt :) remélem ez is annyira  tetszeni fog mint az első.jó szórakozást kívánok.Jah és persze véleményt kérek  :D



Az az napi látogatásnak köszönhetően este furcsa rémálmaim voltak,így reggel elég fáradtan ébredtem.
-Jó reggelt.-köszöntött Bill egy gyengéd csókkal.
-Neked is.-válaszoltam nyúzottan.
-Baj van?-simogatta meg az arcomat.
-Nem,semmi csak este nem aludtam túl jól.-ültem fel és megdörzsöltem az arcomat.-Csinálok kávét.-keltem ki az ágyból és a konyhába mentem és közben folyton kattogott az agyam.Most miért zaklatott fel ez ennyire?Múltkor minden annyira könnyen ment...szem rebbenés nélkül bírtam a sok kérdést,de tegnap iszonyat nehéz volt tartani magam.Bár lehet,hogy csak a terhesség miatt van...Mindegy is végig kell csinálnom újra...Soha senki nem tudhatja meg,hogy én voltam...
Ki öntöttem a csészébe és megfordultam,hogy le tegyem az asztalra amikor megláttam egy véres kést az asztalon...még pedig azt a kést....A csésze egy nagy csattanással szilánkokra tört a földön.Csak megrökönyödve bámultam,nem lehet itt..nem az lehetetlen...Hátrálni kezdtem míg bele nem ütköztem a hűtőbe.
-Mi történt?-rohant ki Bill egy szál törölközőbe.-Kicsim,jól vagy?-szaladt oda hozzám én pedig kétségbe esetten ránéztem majd vissza az asztalra,ahonnan eltűnt a kés.
-Csak kicsit megszédültem és kiesett a kezemből.-hajoltam le,hogy felszedjem a darabokat.
-Biztos nincs semmi?-tette az állam alá a kezét,hogy felemelve a fejemet a szemembe nézhessen.
-Biztos.-erőltettem magamra egy halvány mosolyt és tovább szedegettem a földről a csésze nagyobb részeit,de láttam a szemem sarkából,hogy nagyon nem hisz nekem.-Jól vagyok,ne aggódj.-pusziltam meg és felálltam,jobbnak láttam ha inkább összesöpröm az egészet és menekülni akartam Bill elől.Mikor visszamentem már felöltözve a konyha pultnak támaszkodva engem vizslatott.
-Ahj kérlek ne nézz már így rám.-mentem el mellette.Nem szólt semmit csak ugyan úgy állt ott tovább,meg várta amíg gyorsan összetakarítok és elém állt.
-Ugye nem titkolsz semmit?
-Bill,ne kezdd már te is...elég nekem a nyomozó is...-sóhajtottam unottan.-Nem titkolok semmit.Előtted nincs titkom.-mondtam a szemébe életem legnagyobb hazugságát.
-Remélem is.Tudod,hogy megbízok benned.-ölelt át.Szarul éreztem magam,utálok hazudni neki.De muszáj,bele se merek gondolni mit csinálna ha megtudná,hogy milyen nővel is él együtt.-Megyek,mert elkésem.-puszilta meg a homlokom.-Ha bármi baj van hívj.-vette a kabátját.-Szeretlek.-mosolygott rám.
-Én is téged.-álltam az ajtóban.Még egyszer megcsókolt és elment.Leültem bent a kanapén.Mit keresett ott az a kés?Láttam,hogy ott van,de eltűnt...Mi ez az egész?Lehet kezdek becsavarodni?Pedig a java még hátra van...az a drága nyomozók gyöngye biztos rám lesz szállva egy jó ideig...-morfondíroztam magamban.Hogy ne ezen járjon folyton az agyam bele vetettem magam egy egész lakásos nagytakarításnak,a rádiót is feltekertem,nehogy halljam a saját gondolataimat.Dél felé fáradtan,de elégedetten dőltem a fotelba.Nem sokkal ezután Bill is megérkezett.
-Szia.-guggolt le elém és a kezembe adott egy doboz bonbont.
-Hát ez meg?-néztem rá csodálkozva.
-Gondolkoztam a reggelen...Sajnálom,hogy úgy letámadtalak.Tudom nehéz terhesnek lenni egy ilyen heves természetű férfi mellett,mint amilyen én vagyok,de hidd el,hogy csak féltelek titeket.
-Szeretlek.-húztam hirtelen magamhoz és megcsókoltam.Olyan szenvedéllyel mintha az lenne az utolsó.
-Ezt akkor vehetem egy "felejtsük el"-nek?-nevette.
-Igen.-cirógattam a haját.-Nem vagy,éhes?Összedobok valamit.
-Arra gondoltam,hogy elmehetnénk valahova.Úgy is olyan rég mozdultunk ki.
-Benne vagyok.-bólogattam.
-Akkor öltözz van rá öt perced,hogy elkészülj.
-Hogyne.-löktem le magamról és eltűntem a szobánkban.Olyan negyed óra múlva jöttem újra elő,immár teljes pompában.
-Csini vagy.Indulhatunk?-tartotta a kezét.
-Igen.-karoltam belé.
Kint kellemes idő volt,hét ágra sütött a nap de nem volt döglesztő meleg.Ennek örömére sétálgattunk kicsit a parkban,majd beültünk egy szabadtéri étterembe.Amíg vártunk Bill kiment a mosdóba.Én nézelődni kezdtem és egyszer csak meg akadt valamit a szemem.Egy furcsa alak a tőlünk nem messze lévő padon.Újságot olvasott ami mögül alig látszott ki mégis éreztem,hogy figyel.Próbáltam nem is figyelni rá,hátha csak a fantáziám játszik megint velem,így Billnek nem is szóltam egy szót sem.Ebéd közben már nem is figyelem,Bill teljesen elterelte a gondolataimat róla az állandó hülyéskedésével.Rengeteget nevettem.Mikor már alkonyodott elindultunk haza felé,megint éreztem,hogy valaki figyel de nem láttam senkit,de teljesen biztos voltam benne,hogy követnek.Megállítottam Billt és megcsókoltam,közben résnyire kinyitottam az egyik szememet.Igazam volt.Mivel azt hitte nem látom,még mindig közledett.A kissé telt alakban rögtön felismertem Mr.Nelsont...

1.rész

Sziasztok.végre újra jelentkezem és ezúttal egy sztorival :D remélem tetszeni fog nektek.jól esne pár komi ha már itt jártok vagy írhattok a chatbe is :) nah jó olvasást :)

Nagy élvezettel hallgattam ahogy utolsókat hörög a kezemben.Vére átáztatta a ruhámat ami még nagyobb mámort okozott.
-Soha többé nem árthatsz nekünk te féreg.-súgtam a fülébe.-Szép álmokat.-löktem el a hajánál fogva magamtól.Elnyúlt a földön,majd pár apró levegő vétel után mozdulatlan maradt.Elégedetten néztem,ahogy ott fekszik holtan előttem.Megnyugtatott a tudat,hogy többet nem kell rettegnünk tőle.Gyorsan lezuhanyoztam és új ruhát vettem fel.A két kanna benzint figyelmesen szét locsoltam a ház minden szegletébe aztán az ajtóban elővettem az öngyújtómat és a földre ejtettem.Megvártam amíg felcsapnak a lángok,majd beszálltam a kocsimba.Kicsit még gyönyörködtem az egyre romba dőlő házban majd az éj leple alatt elhagytam a helyszínt...

2 évvel később:
Sok idő volt talpra állni de sikerült és most boldog vagyok ahogy anyuék is.Én a barátommal élek már majdnem másfél éve,mi több nemsokára gyerekünk is lesz,a 4. hónapban vagyok.Mióta megismertem őt,az életem úgy érzem teljes.Ő az akit az élet nekem szánt,akivel tényleg életem végéig szerelemben élhetek.Szóval minden tökéletes...volt egy bizonyos napig...

-Kicsim,megjöttem.-halottam meg szerelmem hangját.
-Konyha.-kiabáltam ki az említett helységből.
-Szia.-puszilt bele a nyakamba és megsimogatta a kicsit már gömbölyödő pocakomat.
-Szia,milyen napod volt?-szedtem tányérokba a tésztát.
-Fárasztó...-ült le az asztalhoz én pedig elé tettem a gőzölgő ebédet.-Hm...ez nagyon jól néz ki.-látott neki.
-Jó étvágyat.-nevettem és én is enni kezdtem.
-Jaj,mielőtt elfelejtem,hívott anya,azt mondta menjünk le hozzájuk hétvégére.-mondta két falat között.
-Nem dolgozol?-néztem rá gyanakvóan.
-Nem.-mosolygott.-Szabadságot vettem ki.
-Ja,hogy ezt te már így eldöntötted.-nevettem.
-Mintha nemet mondanál.Tudom,hogy imádsz ott lenni.-puszilt meg.
-Utállak ilyenkor.-löktem meg játékosan.
-És készülj fel,hogy muszáj lesz anyával elmenned babaruhákat venni.Már nagyon be van zsongva.-vette el előlem már az üres tányért és berakta a mosogatógépbe.
-De még csak a negyedik hónapban vagyok.-álltam fel én is az asztaltól és betettem a maradékot a hűtőbe.
-Tudom kicsim,de ismered,ha ő egyszer felpörög egy témán nem lehet leállítani.-ölelt át hátulról.
-Nem is tudom,ezt ki örökölte tőle.-fordultam meg és a nyaka köré fontam a kezem.
-Akkor nagy valószínűség,hogy a kicsinek is jutott majd ebből a jó tulajdonságból.-húzott közelebb magához.
-Nem bánom,csak ne legyen akkora egómanó,mint te.Abból elég egy is.-vigyorogtam rá.
-Na,megállj.-csókolt meg és a nappali felé kezdett tolni,ott pedig ledöntött a kanapéra.Vadul a hajamba túrt mikor megszólalt a csengő.
-Megnézem.-sóhajtottam egyet megigazítottam a hajam és a ruhám és elindultam ajtót nyitni.A túl oldalon egy középtermetű,kicsit kopaszodó férfi várakozott.Öltözékéből nem tudtam megállapítani ki is lehet.Egy szürke öltöny volt rajta.
-Jó napot.Segíthetek valamiben?-kérdeztem végül.
-Jó napot.Kimberly Hansent keresem.-szólalt meg mély öblös hangján.
-Én vagyok.
-Nelson nyomozó vagyok.Az apja ügyét vizsgálom újra.-hirtelen megállt bennem az ütő,de az arcom kifejezéstelen maradt.-Megengedi,hogy feltegyek pár kérdést?
-Hogyne.Jöjjön beljebb.-tártam nagyobbra az  ajtót hogy be tudjon jönni.
-Ki volt az kicsim?-jött ki Bill az előszobába.-Oh,jó napot.-torpant meg rögtön.
-Jó napot.Jeffry Nelson.
-Bill Kaulitz.-fogtak kezet.
-Menjünk az ebédlőbe.-invitáltam tovább.Bill kérdően nézett rám,de én csak megráztam a fejem és Mr.Nelson után mentem.
-Hallgatom.-ültem le vele szemben.
-A minap a befejezetlen aktákat tologatva meg akadt a szemem az apja ügyén.Nem minden napi gyilkosság.Mondja,sok ellensége volt az apjának?
-Úgy gondolom igen.Sok piszkos ügye volt és tartozott is,nem is akármilyen embereknek.
-Maga szerint azok közül ölte meg valaki?-kulcsolta össze az asztalon a kezeit.
-Meg lehet.-válaszoltam nyomatékosan.
-Milyen volt a kapcsolata vele?
-Biztos olvasta,hogy alkoholista volt.Emiatt sokszor vitáztunk,amikor volt benne egy kicsi még az élő fába is belekötött.
-Szóval nem jöttek ki túl jól...-nézett rám kicsit elgondolkodva,majd elővett a belső zsebéből egy noteszt és beleírt valamit.-Rendben,egyenlőre ennyi lett volna.-rakta el a füzetkét és felállt.Kikísértem az ajtóig.
-Még jelentkezem.Viszlát.-köszönt el.
-Viszlát.-csuktam be az ajtót.Kicsit megszédültem.Hirtelen jött ez az egész.Azt hittem soha többet nem kell ezzel törődnöm erre meg betoppan ez az ember.Remek.Elmentem a fürdőbe,hogy megmossam az arcom.Nem szabad,hogy túlságosan felizgassam magam,árthat a babának.-nyugtattam kicsit magam a tükörképemet bámulva.
-Jól vagy?-kopogott be Bill.
-Igen.-jöttem elő.
-Ki volt ez a pasas és mit akart?
-Egy nyomozó.Apámról kérdezgetett,újra elővették az ügyet.-ültem le a fotelba.Bill is csak annyit tudott,hogy apámat megölték de a tettest nem kerítették elő.Sokszor gondoltam rá,hogy elmondom neki,de aztán elvettem az ötletet,elvégre gyilkos vagyok.Egy gyilkos aki még mindig nem bánta meg amit tett.
-Kicsim,minden rendben?-rántott vissza a jelenbe Bill meleg keze az arcomon.
-Persze.-mosolyogtam rá.
-Nem értem miért vették elő ezt most két év után.Csak felzaklatnak vele...Biztos nem fogják már megtalálni a gyilkost.-ölelt át és simogatni  kezdte a hátamat.Csak igazad legyen-gondoltam magamban,bár tudtam,hogy ez a nyomozó nem fogja feladni egy könnyen...