6.rész

Hoztam is a következő részt :) jó szórakozást
jah és én ezt a számot szántam hozzá :)

-Mi?-dermedt meg és elengedett.

-Én tettem.-emeltem rá könnyes szemeimet.Tudtam,hogy ezzel most örökké el fogom veszíteni őt.

-De...de miért?És hogyan?Úristenem...-túrt a hajába eltorzult arccal.

-Mindent el mondok csak ülj le.-foglaltam helyet a kanapén,ő pedig a tőlem legtávolabbi fotelban.Nagy levegőt vettem és belekezdtem.-Apám nem volt igazán apának mondható,inkább tönkre tette az életünket mit sem segítette.Alkoholista volt,nem dolgozott.Emiatt elég komoly tartozásai voltak nem is akármilyen embereknél.Volt hogy öcsémet megverték a nyílt utcán,mert hogy nem fizetett időben.3 hétig volt kórházban,mert annyira súlyosak voltak a sérülései.Apám még egy "bocsit" se tudott oda lökni.E mellett folyton rettegésben éltünk.Apám vert minket.Akármilyen pitiáner baja volt rajtunk vezette le.Úgy csinált,mintha minden a mi hibánk lenne pedig ez épp,hogy fordítva volt.Egyik este egy baltával a kezében lépett be a nappaliba és azt mondta megöl minket.Hiába próbáltuk lenyugtatni,nem hallgatott senkire.Nekünk támadt mi pedig menekültünk...Végül anyuék ki tudtak menni a házból,de én maradtam.Tudtam ennek most kell véget vetni,máskülönben az életünk teljes terrorban fog folytatódni.Az előszobában hallgatóztam egy kicsit de egy neszt se hallottam.Ahogy elindultam a nappalin keresztül a konyhába mögöttem termett és lendített,a lapockámat érte el,de szerencsére nem túl mélyen.
-Akkor onnan van az a heg...,nem pedig egy családi nyaraláson szerezted...-jegyezte meg kicsit nekem,de legfőképpen inkább magának.-Folytasd...-sóhajtotta és arcát a kezébe temette.
-Fájt de erőt vettem magamon és befutottam a konyhába,ott magamhoz vettem egy kést.-újra átéltem minden egyes pillanatot.A szívem őrülten kalapált,a kezem remegett és a sírás fojtogatott miközben meséltem.-Alighogy megfordultam a balta tőlem 5 centire vágódott bele a konyhaszekrénybe.Fújtatva közeledett felém,nyakán az erek úgy dudorodtak,hogy azt hittem menten szétrobbannak.Fenyegetően nézett rám,majd egy hangos ordítással megindult.Léptei nem voltak túl biztosak,az alkoholnak hála így el tudtam előle ugrani,de elkapta a hajamat és visszarántott.Alkarját a nyakamnak feszítve tartott.Addig kapálóztam míg végül hasba könyököltem mire kicsit összegörnyedt én pedig kiszabadultam a szorításából és mögé léptem.A torkának szorítottam a kést...és egy mozdulattal végig húztam...Aztán,hogy ne maradjanak nyomok felgyújtottam a házat...-fejeztem be beismerő monológomat.Óvatosan rá néztem,a mély döbbenet és a félelem egyszerre tükröződött az arcán.
-Nem hiszem el,hogy ezt tetted...-szólalt meg remegő hangon.
-Hidd el,muszáj volt...-mondtam könnyeimmel küszködve.
Nem mondott többet,felállt és bement a hálószobánkba.Nem bírtam tovább engedtem a könnyeimnek hagy nyaldossák az arcomat.Fátyolos szemeimmel láttam ahogy Bill újra feltűnik egyik még ki nem pakolt böröndje kíséretében és végig ment a nappalin.
-Hova mész?-siettem utána kétségbeesetten.
-Gondolkoznom kell...Te nem az vagy akinek hittelek.Nem ismerlek...-vette magára a kabátját.
-Ne mondj ilyet...Bill én az vagyok akibe beleszerettél másfél évvel ezelőtt.
-De Kimy,megöltél egy embert...és ez túl sok nekem...Sajnálom.-vette fel a táskáját.Mégegyszer rám nézett majd elhagyta a házat,én meg csak álltam,mintha odagyökeredzett volna a lábam.Most sétált ki az életemből az az ember aki eddig a világot jelentette nekem és aki a szívem nővekedő gyerekem apja.Tudtam most már nem vagyok más a szemében csak egy gyilkos...de hát igaza van.Életemben először éreztem,azt hogy megbántam,de csak azért,mert ezzel elveszettem az egyetlen férfit akit szerettem.