13. „A pillanat mikor rá jössz nagyobb a baj, mint hitted”

- Te őrködsz!- Intettem Tom felé miközben őrületes sebességgel rohamoztam meg a szobám. Fogalmam se volt, hogy Nitta mikor ér haza, és pontosan mennyi időm van, de amilyen gyorsan csak tudtam rá vetettem magam a cuccaira. Nem tudtam, hogy mit is keresek pontosan. Az adrenalin csak úgy száguldozott az ereimben, iszonyatosan paráztam hogy le ne bukjak. Megpróbáltam minden cuccát úgy felforgatni, hogy ne hagyjak észrevehető nyomokat. Vagy fél órás kutatás után már kezdtem feladni, hogy valamit is találok és kezdtem úgy érezni, hogy talán a terv első része nem úgy fog elsülni, ahogyan akartuk. Csalódottan ültem le az ágyam végébe a földre és Susy fülét vakargattam, aki nem rég csatlakozott hozzám, mikor beugrott még egy hely, ami alapjáraton annyira lehetetlennek tűnt, hogy persze hogy nem azzal kezdtem. Felpattantam és a gardrób felé vettem az irányt, Nitta polcait kezdtem tüzetesen feltúrni. A legalsó polcról pakoltam ki a ruha stócot mikor mögötte beásva egy kemény borítójú könyvre bukkantam. Legalább is első ránézésre annak tűnt, de mikor kinyitottam rá jöttem, hogy ez nem egy egyszerű könyv, sőt nem is könyv, ez több, mint amit reméltem hogy találok. Egy napló volt. Nittáé. Bingó. Leültem és bele lapoztam. A naplót körülbelül 3 éve kezdte el írni. Nem volt időm mindent elolvasni mivel nem tudhattam, hogy mennyi időm van, ezért mint valami megszállott grasszáltam az oldalak között és olyan dolgokat után kutattam amik segítenek tisztábba látni és még többet fednek fel Nitta múltjáról.

„ 2009.08.03. …A terv bejött. Örökbe fogadtak és jó messzire kerültem az igazi szüleimtől. Soha többet nem akarok hallani róluk. Suliba fogok járni, és élem a viszonylag normális emberek életét. Senki nem sejt semmit és ez így van jól. Senki nincs itt, akivel tudok beszélni. Egy aranyos pár fogadott örökbe, eléggé hiszékenyek és teljesen beveszik azt a szerepet, amit játszok. Nem sejtenek semmit. Most jutottam el oda, hogy muszáj kiírnom magamból, ami bennem van. Egy hete olyannyira felgyülemlettek bennem a dolgok hogy a lebukás veszélye fenyeget és teljesen elronthatok mindent, ha nem vigyázok…”

Lapozgattam és el-elkaptam néhány mondatot az ez utáni bejegyzésekből, de igazából semmi érdekeset nem találtam benne azon kívül, hogy végig vergődött egy számomra még nem világos okból kifolyólag, amit nem taglalt eddig sosem, de egy biztos, hogy valami nagyon nincs rendben nála.

„2010.09.14. …Egy új lány jött a suliba két hete, Cintya. Az elmúlt egy év magánya valamelyest kezd eltűnni. Nem tudom milyen okból döntött úgy, hogy közeledik felém ahelyett, hogy jó messzire elkerül, mint a többi diák. Vele beszélgetek egyedül. Folyton dumál. Leőhetetlen, de nem bánom, mivel amíg ő magáról beszél, addig nekem nem kell megosztanom az én életemből semmit vele. Állandóan egy bandáról mesél, ami az ő kedvence. Valami Tokio Hotel vagy mi…”

„2010.09.29. ...Tegnapi napot Cintyvel töltöttem. A városban mászkáltunk és átmentem hozzá. Mikor beléptem a szobájába majdnem hanyatt estem. A fala tele volt poszterekkel és relikviákkal a kedvenc bandájáról. Ott láttam őt először életemben. Bill Kaulitz…”

„2010.11.01. …Az elmúlt több mint egy hónapom csak róla szólt. Sosem láttam még ilyen pasit. Teljesen bele zúgtam. Mindent tudok róla, már ami lehetséges, és ami a legjobb, hogy az utolsó információk szerint Los Angelesbe kötözött az ikrével. Minden klappol. Az enyém leszel Bill…”

Ezek szerint régebb óta tervezi ezt az egészet, mint ahogy képzeltem. Még a hideg is végig futott a hátamon és a hányinger is kerülgetett. Nagyon vissza kellett fognom magam, hogy ne cibáljam cafatokra a naplót, így erőt vettem magamon és inkább lapoztam tovább. Újabb viszonylag eseménytelen bejegyzések követték egymást, amiken egyre több szerepet kaptam és egymást követték az oldalak, amikről sütött, hogy megszállott lett. Volt egy komplett oldal, ami a nevemmel volt tele írva, szívecskékkel kidíszítve, „enyém vagy” „ az én Billem” és hasonló szövegekkel tarkítva. A következő bejegyzés, ami szemet szúrt pár hónapra rá írta.

„2011.03.04. … Rengeteg mindent kiderítettem Billről az elmúlt hónapokban. Tudom, hogy hova jár enni, bulizni, vásárolni és hova megy, ha egyedül akar lenni. Általában Tom nélkül egy lépést sem tesz. Kifelé egy kemény maszkot mutat magáról, amiről süt, hogy minden rendben vele és hogy boldog. Valami van, viszont amit nem veszek észre… Ki kell, hogy derítsem mi az…”

Pár lappal később irtózatos dologra bukkantam. Egy teljesen tele firkált dupla oldalt. „ Mira meghalsz” „Ő az én pasim” „Ki nyírlak” és ehhez hasonló szövegek díszelegtek rajta. Nagyon megijesztett és felidegesített egyszerre. Egy irtózatosan rossz érzés kerített hatalmába. Felpattantam és fel alá járkálva lapozgattam tovább a naplót, amiben egyre ritkábbak lettek a bejegyzések.

2011.08.21. … Gabyval beszéltem ma. Teljesen mellettem áll. Megígérte, hogy segít. Vissza kell szereznem Billt. Ő az enyém! Ma követtem az ikreket a kedvenc kávézójukba. Most csak ketten voltak Mira mostanában egyre kevesebbet van velük. Ezek szerint hatott a névtelen levelem…”

„Hogy mi a retkes pöcs??!” Fagytam le az utolsó mondatnál. „Ez nem lehet igaz! Ő volt!! Ő miatta volt az első veszekedésünk Mirával. Ő indította el a lavinát! Nem ilyen nincs…” Mérgemben fölhöz vágtam a naplót, ami hangos puffanással ért célt. Fel tudtam volna robbanni. Teljesen szétvetett az ideg. Törni, zúzni és csapkodni lett volna kedvem, de csak leültem az egyik sarokba becsuktam a szemem és próbáltam minél jobban lenyugodni. Már nem volt sok a naplóból, de én már nagyon a türelmem határán táncoltam. Féltem folytatni. Féltem, hogy olyat találok benne, amitől teljesen ledobom a láncot és olyat teszek, amit később megbánok. Nem tudom meddig ültem a gardróbba mikor végre sikerült annyira lenyugodnom, hogy tovább tudjam olvasni a naplót. Oda nyúltam érte és bele lapoztam.

„2011.12.14. … A terv készen állt. Valahogy nagy port kell kavarnunk, a médiának is meg kell tudnia, hogy együtt vagyunk. Újra. Mira teljesen eltűnt a színről, Gabyval pedig az estéket az ikrek által sűrűn látogatott parti helyeken töltjük. Várunk a megfelelő alkalomra…”

Ez után nem volt több bejegyzés. A maradék lapok üresen sorakoztak a könyvben. Remegő kézzel tettem vissza oda ahol találtam és kisétáltam a gardróbból egyenesen Tom felé vettem az irányt. Muszáj volt vele is megosztanom, amit megtudtam. Próbáltam minél több nyugodtságot erőltetni magamba, de nem láttam a pipától konkrétan. Ha most Nitta itt állna előttem tuti, hogy megfojtanám. A folyosó végéhez értem mikor ismerős hang ütötte meg a fülem. Nitta hangjától minden izmom ideges görcsbe rándult és az összes idegszálam pattanásig feszült. Minden fegyelmemre szükségem volt és a jó öreg álarcomra, hogy viszonylag nyugodtan tudjak lesétálni a lépcsőn.

- Szia, szívem!- ugrott a nyakamba Nitta és megcsókolt. Legszívesebben a nyakát letekertem volna a helyéről, de nem tettem. - Mi a baj? Nagyon feszültnek tűnsz. - méregetett furcsán. Tomra pillantottam, aki megfagyva engem bámult Nitta mögött és tudta, hogy olyan dolgot találtam, ami messze magasan kibaszta a biztosítékot nálam.

- Csak fáradt vagyok. –húztam egy félelmetes vicsorba számat.

- Akkor gyere. – húzott a lépcső felé- majd én segítek rajtad, hogy ne legyél annyira fáradt. – mosolygott kacéran, amiről a naplója jutott eszembe és az, hogy vajon mennyire lehet ép elméjű, és hogy tükör előtt gyakorolta-e ezt a vigyort.

- Bocs, de beszélnem kell Tommal. Fontos. Melóval kapcsolatos, de te menj nyugodtan. - válaszoltam kimérten.

- Hát jó. –biggyesztette ajkát és felsétált a lépcsőn. Egy szó nélkül ragadtam meg Tomot és a hátsó kert legtávolabbi zuga felé vonszoltam.

- Bazd meg! Kurva nagy gáz van! – kezdtem bele minden előzetes nélkül- Megtalálta a naplóját. Tuti hogy elmebeteg. Jesszus! Teljesen kész… sokk! –kezdtem fel alá járkálni tesóm előtt- Ő volt! Érted? Ő volt! Ezt ááá nem hiszem el…

- Állj már le! És leszel szíves elmondani, hogy mi a náthás pöcsről vakerálsz? Mert egy szavadat sem értem.

- Már évek óta követ minket. Tudta hova járunk enni, bulizni, vásárolni, mindent tudott Miráról. –Mutogattam hevesen miközben magyaráztam. Nem láttam a méregtől konkrétan. -Ő küldte az a névtelen levelet. Emlékszel, amin az első cirkusz volt.

- Na, állj. Azt akarod mondani, hogy ez valami génhibás fan? Vagy stalker?

- Nem. Annál rosszabb. Valami mániákus. Igaza volt Andreasnak. Direkt nem adott meg magáról semmi infót mikor árvaházba került. Jesszus Tom látnod kellett volna azt a naplót! Úr isten! Ráadásul totálisan a megszállottam. Látnod kéne miket írt és…

- Jó az elsődleges az, hogy most próbálj meg megnyugodni. –tette kezeit a vállamra és maga felfordított, hogy abba hagyjam a kényszeres járkálást- Egy mély levegőt veszel és összeszeded minden erőd. Én felhívom Roset és beszélek vele. Ne aggódj minden renden lesz. Kitaláljuk, hogy hogyan tüntessük el véglegesen, de az elsődleges és legfontosabb hogy semmit sem szabad gyanítania, mert ki tudja, hogy mit fog rá reagálni.

- Igazad van. Fújtam ki az eddig bent tartott levegőmet és éreztem, hogy kezd a köd elszállni és tudok reálisan gondolkozni.

- Te most szépen felmész és eljátszod a jó barátot. Nem kell sokat gürcölni vele, mert úgyis azt hiszi, nem vagy toppon én pedig felhívom Roset és mindent elmondok neki és kitalálunk valamit.

Minden porcikám ellenkezett ellene, de tudtam, hogy Tomnak igaza van és össze kell szednem magam, hogy meg ne fojtsam, vagy le ne buktassuk magunkat. Lehet, hogy nevetséges, de szabályosan fostam tőle. Hiába egy 50 kilós csajról beszélünk, azért egy pszichopatát senki sem akar, a kiló méteres körzetén beül tudni nem hogy a saját ágyában. Fel mentem a szobába miután össze szedtem magamat és nagy szerencsémre Nitta éppen fürdött. Nem hezitáltam sokat ledobtam a ruháimat és beugrottam az ágyamba, hogy hitelesen elő tudjam adni, hogy alszok, mivel amilyen állapotban éppen voltam ziher hogy egy percet sem fogok aludni. Hallottam, ahogy ki csámpázik a fürdőből és éreztem, ahogy az ágy besüpped, jelezve hogy bemászott mellém. Finoman el kezdte simogatni a hátamat, amire az izmaim megfeszültek és a gyomrom görcsbe rándult, de nem akartam, hogy tudja, ébren vagyok, mert azzal csak az én helyzetemet nehezítettem volna. Egy rövid idő után feladta a küzdelmet, a másik oldalára fordult és elaludt, nekem pedig pörgött az agyam ezerrel, de valahol két gondolat között fél úton én is elaludhattam, mert arra ébredtem, hogy valaki finoman a vállamat rázza és azzal a lendülettel, ahogyan felriadtam a számat is befogta. Tom guggolt előttem, jelezve hogy maradja csendben. Mikor látta, hogy észnél vagyok és felfogtam az itinert intett és elindult kifelé a szobából.

- Mégis mi a franc van?- zártam be az ajtó halkan magam mögött.

- Kolosszális felfedezést tettem. - vigyorgott miközben elindulta lépcső felé- emlékszel mikor pár hónapja be akartak törni hozzánk?- nézett hátra várva válaszom.

- Igen, de az hogy jön ide? Nem mondod, hogy az is Nitta volt?

- Nem te idióta! De emlékszel, hogy utána David mit csinált?- fordult a konyha melletti folyosóra.

- Persze kamerákat szereltetett fel meg egy spéci riasztórendszert. Mié…. Bazd meg a kamera Tom! Azt ne mond, hogy találtál valamit!

- Micsoda? Naná hogy találtam. - Értünk le az alagsori stúdiónkba. - De kösd fel a gatyád én már végig néztem és majdnem szétbaszott az ideg. – Tárta ki előttem az ajtót, hogy bemehessek.