1.rész

Sziasztok.végre újra jelentkezem és ezúttal egy sztorival :D remélem tetszeni fog nektek.jól esne pár komi ha már itt jártok vagy írhattok a chatbe is :) nah jó olvasást :)

Nagy élvezettel hallgattam ahogy utolsókat hörög a kezemben.Vére átáztatta a ruhámat ami még nagyobb mámort okozott.
-Soha többé nem árthatsz nekünk te féreg.-súgtam a fülébe.-Szép álmokat.-löktem el a hajánál fogva magamtól.Elnyúlt a földön,majd pár apró levegő vétel után mozdulatlan maradt.Elégedetten néztem,ahogy ott fekszik holtan előttem.Megnyugtatott a tudat,hogy többet nem kell rettegnünk tőle.Gyorsan lezuhanyoztam és új ruhát vettem fel.A két kanna benzint figyelmesen szét locsoltam a ház minden szegletébe aztán az ajtóban elővettem az öngyújtómat és a földre ejtettem.Megvártam amíg felcsapnak a lángok,majd beszálltam a kocsimba.Kicsit még gyönyörködtem az egyre romba dőlő házban majd az éj leple alatt elhagytam a helyszínt...

2 évvel később:
Sok idő volt talpra állni de sikerült és most boldog vagyok ahogy anyuék is.Én a barátommal élek már majdnem másfél éve,mi több nemsokára gyerekünk is lesz,a 4. hónapban vagyok.Mióta megismertem őt,az életem úgy érzem teljes.Ő az akit az élet nekem szánt,akivel tényleg életem végéig szerelemben élhetek.Szóval minden tökéletes...volt egy bizonyos napig...

-Kicsim,megjöttem.-halottam meg szerelmem hangját.
-Konyha.-kiabáltam ki az említett helységből.
-Szia.-puszilt bele a nyakamba és megsimogatta a kicsit már gömbölyödő pocakomat.
-Szia,milyen napod volt?-szedtem tányérokba a tésztát.
-Fárasztó...-ült le az asztalhoz én pedig elé tettem a gőzölgő ebédet.-Hm...ez nagyon jól néz ki.-látott neki.
-Jó étvágyat.-nevettem és én is enni kezdtem.
-Jaj,mielőtt elfelejtem,hívott anya,azt mondta menjünk le hozzájuk hétvégére.-mondta két falat között.
-Nem dolgozol?-néztem rá gyanakvóan.
-Nem.-mosolygott.-Szabadságot vettem ki.
-Ja,hogy ezt te már így eldöntötted.-nevettem.
-Mintha nemet mondanál.Tudom,hogy imádsz ott lenni.-puszilt meg.
-Utállak ilyenkor.-löktem meg játékosan.
-És készülj fel,hogy muszáj lesz anyával elmenned babaruhákat venni.Már nagyon be van zsongva.-vette el előlem már az üres tányért és berakta a mosogatógépbe.
-De még csak a negyedik hónapban vagyok.-álltam fel én is az asztaltól és betettem a maradékot a hűtőbe.
-Tudom kicsim,de ismered,ha ő egyszer felpörög egy témán nem lehet leállítani.-ölelt át hátulról.
-Nem is tudom,ezt ki örökölte tőle.-fordultam meg és a nyaka köré fontam a kezem.
-Akkor nagy valószínűség,hogy a kicsinek is jutott majd ebből a jó tulajdonságból.-húzott közelebb magához.
-Nem bánom,csak ne legyen akkora egómanó,mint te.Abból elég egy is.-vigyorogtam rá.
-Na,megállj.-csókolt meg és a nappali felé kezdett tolni,ott pedig ledöntött a kanapéra.Vadul a hajamba túrt mikor megszólalt a csengő.
-Megnézem.-sóhajtottam egyet megigazítottam a hajam és a ruhám és elindultam ajtót nyitni.A túl oldalon egy középtermetű,kicsit kopaszodó férfi várakozott.Öltözékéből nem tudtam megállapítani ki is lehet.Egy szürke öltöny volt rajta.
-Jó napot.Segíthetek valamiben?-kérdeztem végül.
-Jó napot.Kimberly Hansent keresem.-szólalt meg mély öblös hangján.
-Én vagyok.
-Nelson nyomozó vagyok.Az apja ügyét vizsgálom újra.-hirtelen megállt bennem az ütő,de az arcom kifejezéstelen maradt.-Megengedi,hogy feltegyek pár kérdést?
-Hogyne.Jöjjön beljebb.-tártam nagyobbra az  ajtót hogy be tudjon jönni.
-Ki volt az kicsim?-jött ki Bill az előszobába.-Oh,jó napot.-torpant meg rögtön.
-Jó napot.Jeffry Nelson.
-Bill Kaulitz.-fogtak kezet.
-Menjünk az ebédlőbe.-invitáltam tovább.Bill kérdően nézett rám,de én csak megráztam a fejem és Mr.Nelson után mentem.
-Hallgatom.-ültem le vele szemben.
-A minap a befejezetlen aktákat tologatva meg akadt a szemem az apja ügyén.Nem minden napi gyilkosság.Mondja,sok ellensége volt az apjának?
-Úgy gondolom igen.Sok piszkos ügye volt és tartozott is,nem is akármilyen embereknek.
-Maga szerint azok közül ölte meg valaki?-kulcsolta össze az asztalon a kezeit.
-Meg lehet.-válaszoltam nyomatékosan.
-Milyen volt a kapcsolata vele?
-Biztos olvasta,hogy alkoholista volt.Emiatt sokszor vitáztunk,amikor volt benne egy kicsi még az élő fába is belekötött.
-Szóval nem jöttek ki túl jól...-nézett rám kicsit elgondolkodva,majd elővett a belső zsebéből egy noteszt és beleírt valamit.-Rendben,egyenlőre ennyi lett volna.-rakta el a füzetkét és felállt.Kikísértem az ajtóig.
-Még jelentkezem.Viszlát.-köszönt el.
-Viszlát.-csuktam be az ajtót.Kicsit megszédültem.Hirtelen jött ez az egész.Azt hittem soha többet nem kell ezzel törődnöm erre meg betoppan ez az ember.Remek.Elmentem a fürdőbe,hogy megmossam az arcom.Nem szabad,hogy túlságosan felizgassam magam,árthat a babának.-nyugtattam kicsit magam a tükörképemet bámulva.
-Jól vagy?-kopogott be Bill.
-Igen.-jöttem elő.
-Ki volt ez a pasas és mit akart?
-Egy nyomozó.Apámról kérdezgetett,újra elővették az ügyet.-ültem le a fotelba.Bill is csak annyit tudott,hogy apámat megölték de a tettest nem kerítették elő.Sokszor gondoltam rá,hogy elmondom neki,de aztán elvettem az ötletet,elvégre gyilkos vagyok.Egy gyilkos aki még mindig nem bánta meg amit tett.
-Kicsim,minden rendben?-rántott vissza a jelenbe Bill meleg keze az arcomon.
-Persze.-mosolyogtam rá.
-Nem értem miért vették elő ezt most két év után.Csak felzaklatnak vele...Biztos nem fogják már megtalálni a gyilkost.-ölelt át és simogatni  kezdte a hátamat.Csak igazad legyen-gondoltam magamban,bár tudtam,hogy ez a nyomozó nem fogja feladni egy könnyen...