2012. július 8., vasárnap

14.rész. Valaki, akire mindig számíthatok

A keverőpult mellett lévő számítógép felé tolt és leültetett elé.

- Kapaszkodj meg. Ez a videó nem semmi. Sőt ez a csaj sem semmi. – Nyomott meg egy gombot mire elindult a videó, majd leült mellém a másik székre és a reakciómat bámulta.

- De ez…

- Igen jól látod. – nyugtázta kimondatlan gondolatomat.

Szörnyülködve néztem, ahogy Nitta felkapja a keze ügyébe kerülő vázát és teljes erőből a szemközti falnak hajítja, ami elől Jumbie épphogy ki tudott térni és hajszálon múlott, hogy nem a kiskutyán csattant, majd, mint valami őrült tombolásba kezdett. Olyan volt, mint egy tornádó, ijesztő látványt nyújtott.

- Ez még semmi. – pötyögött Tom a gépen, nem foglalkozva ledermedt halálra vált ábrázatommal.

- Ez szétszedi a konyhát! – szörnyülködve kaptam arcom elé, miközben nem tudtam levenni a szemem a képernyőn tomboló lányról. És közben bevillantak, amiket múlthéten vettem észre az étkezőben, de nem tulajdonítottam nagy jelentőséget nekik.

- És a legjobbat nem is láttad. – nyomott meg valamit megint mire egy újabb videó ugrott fel. Az emeleti folyosó egyik kamerájának a felvétele volt, ami pont rá látott a fenti különálló fürdőszobára. Egy darabig semmi mozgás nem volt aztán hirtelen, mint valami horror filmben át suhant a fürdőn a törölköző tartó, ami valószínűleg hangos csattanással vágódott neki a falnak, majd Nitta termett az ajtóval szemben lévő mosdókagyló előtt. Mint valami elmebeteg a tükörképével vitázott egyre hevesebben és ököllel addig ütötte, míg a tükör apró darabokba törve nem hullott a mosdókagylóba, utána pedig, mint valami őrült, mosolyogva nézegette egy darabig kézfejét, amiből ömlött a vér.

- Azt hiszem, egy kis friss levegőre van szükségem. –toltam ki magam alól a széket és botladozva indultam meg a lépcső felé, ami egyre messzebbre vitt azoktól a rémképektől, amiről biztosan tudtam, hogy kísérteni fognak még jó sokáig. Mint egy őrült úgy téptem fel a terasz ajtót. Gyomorom vészesen kavargott azzal fenyegetve, hogy bármelyik pillanatban kiadhatja a tartalmát. Egy darabig csak álltam a térdemet támasztva hosszan és mélyen szívtam be tüdőmbe az óceán felől jövő, enyhén sós és hűvös levegőt. Agyamat szüntelen ostromolták az előbb látott képkockák, ami egyáltalán nem segített csak még rosszabbul lettem. Térdre borultam és kezeimmel átfontam mellkasom attól félve bármelyik pillanatba elemeimre hullhatok és eltűnök mintha sosem lettem volna. Az undor a félelem és a keserűség maró elegye belülről égetett. „vajon ilyen lehet a pokol is?” Undorodtam magamtól, és ha képes lennék rá, legszívesebben bele fojtanám magam a medencébe, ami jelenleg egy karnyújtásnyira volt csak. Elmémbe egyszerre tódult be minden emlékkép Nittáról amiből a közös éjszakák sem maradtak ki. Remegve támaszkodtam meg a kövön és éreztem, hogy szépen fokozatosan teljesen elhagyja testemet minden erőm, ahogy hagyom, hogy démonjaim a földbe tiporjanak, és fölém magasodva kiröhögjenek, hogy milyen szerencsétlen idióta vagyok. Igazuk lenne, mert tényleg annak éreztem magam. Egy szerencsétlen vak idiótának, aki életében talán először gusztustalan mód undorodik magától. Legszívesebben köpnék egyet és alá állnék… ja, nem. Ezt már megtettem mikor egyáltalán szóba álltam Nittával. Lefeküdtem az alattam elterülő hűvös díszkőre és kíméletlenül ostoroztam magam… megérdemeltem. Az idő érzékem teljesen cserbenhagyott és magával vitte az összes többi érzékem is. Nem tudom meddig feküdhettem a földön összegubózva. Nem érzékeltem már se a gyenge szellőt, ami bőrömet simogatta eddig, se a kemény hideg követ, semmit. Mintha a semmiben lebegnék, és belülről égnék. Pulzusom erőszakosan és vadul lüktetett fülemben, egyre hangosabban és egyre idegesítőbben kizárva bármilyen hangot, ami körülöttem lehetett, miközben a tűz is egyre jobban tombolt bennem. Tűrőképességem határán voltam és éreztem, hogy egyre jobban zilálok mintha maratont futottam volna, holott egy lépést sem tettem, csak küzdöttem magam ellen, és a képek ellen, amik a fejemben cikáztak, de hiába. Mikor kicsit jobb lett és azt hittem túl vagyok rajta a felettem tornyosuló démon ördögi kacajt hallatott és újból belém rúgott. Hirtelen ötlettől vezérelve felpattantam és a medence felé futottam. Lábaim maguktól vittek, mintha nem is az enyémek lennének aztán elrugaszkodtam...

A hideg víz egy pillanat alatt átjárt és gond nélkül eloltotta azt a tűzet, amit én hatalmas erőfeszítéssel sem tudtam, és mint egy hatalmas Cunami kimosta fejemből a képeket és visszaadta a testem feletti hatalmam. Leúsztam az aljára és onnan bámultam felfelé a nagy feketeségre. Nyugalom, csend vett körül és egy békés érzés járt át elhitetve velem hogy örökre itt maradhatok és a gondokkal, amik a felszínen várnak soha többet nem kell foglalkoznom. Eljátszottam a gondolattal hogy mi van, ha nem úszom fel? Mi van, ha én nem akarom? Ha nem akarok több küzdelmet? Hisz, odafent úgyis csak eltaposnak…

Itt sokkal jobb és békésebb. A levegőm fogytán volt, de nem jutottam dűlőre magammal, nem éreztem magamban hajlandóságot arra, hogy felálljak, és lehajtott fejjel törjem az utat magam előtt, mint eddig mindig. Az egész életem ebből állt eddig és átjárt egy pillanatra az érzés, hogy nem akarom ezt. A tökéletes tükörsima vízfelszínt megtörte valami, a víz hullámozni kezdett ,de fogalmam se volt, hogy mitől, és nem is érdekelt. Aztán mégis felkeltette a figyelmem, hogy ez a valami, ami az előbb becsapódott a vízbe mozog, és felém közelít, majd hírtelen kettéválik és most már két valami közelít felém. Az egyik közel a vízfelszínen, a másik pedig velem egy mélységben szeli a habokat őrült módon. Nem értettem, hogy miért siet ennyire.

Talán ez volt az utolsó reális gondolatom mielőtt az oxigén hiány el nem vette volna az eszem. Testvérem aggódó és rémült arca villant fel előttem mielőtt elnyelt volna a sötétség teljesen. Csak azt érzékeltem, hogy valami húz,de semmi erőm nem volt már hogy segítsek, vagy hogy ellenálljak neki, csak hagytam had csináljon velem amit akar, nekem már úgyis mindegy.

A hideg levegő újra és újra átjárta tüdőm, kellemetlen jeges érzést hagyva minden egyes alkalommal maga után a klóros víz pedig mérhetetlenül marta a torkom. A pulzusom lustán dübörgött a fülemben és éreztem a hűvös szellőt, ami vizes bőrömet cirógatta. Nagy nehezen kinyitottam a szemem, de iszonyatosan égett a szárazságtól, ami sehogy sem akart elmúlni. Tom arca furakodott be látóteremben, szemeiben kétségbeesett félelmet és tehetetlenség tükröződött. Láttam, hogy mozog a szája és hozzám beszél, de csak tompa zúgást hallottam belőle, amit még a fülemben egyre ütemesebben dobogó pulzusom is elnyomott. Nem értettem miért ilyen ijedt hisz nem történt semmi. Arcomat permetszerű vízcseppek áztatták, de valami nem volt rendben, mert nem fentről jött, mint rendesen szokott, hanem oldalról. Lassan abba az irányba fordítottam tekintetem és Scotty rázta meg vizes bundáját, majd mikor észrevette, hogy őt nézem közelebb lépett, hogy izgatottan körbe szaglásszon és őrült módjára nyalogatni kezdte az arcomat örömében, amitől kicsit jobban magamhoz tértem és oldalra gurulva megpróbáltam felülni, de nem volt egyszerű, mert semmi erőm nem volt szinte és a fejem is kótyagos volt még, de Tom segítségével sikerült a művelet. Pár határozott mozdulattal kiráztam a fülemből a benne maradt vizet és homályos tekintettel néztem Tomot, aki mint valami fél őrült üvöltözik velem.

- Mi az isten képzeltél mi? Mi a jó büdös francot akartál csinálni mi? Eszednél vagy?!- kiabált velem viszonylag visszafogva magát, én pedig nem értettem mi a baja. Kezei közé vette arcomat így kényszerítve engem, hogy rá nézzek- Bill érted, amit mondok?- cikázott tekintete az arcom különböző pontjai között én pedig lévén hogy még mindig nem találtam a hangomat sehol sem, csak bólintottam, amennyire engedték bátyám kezei. - A szívrohamot hoztad rám! Ilyet még egyszer ne csinálj! Érted?! Mégis mit gondoltál?

- Semmit. – válaszoltam egy kis hatásszünet után rekedten, de a klór minden egyes szónál még jobban marta a torkom.

- Semmit… Hát ez óriási. A semmi miatt akartad megölni magad? –vonta fel a szemöldökét kérdőn, de a hangja vádló volt és iszonyatosan sértett.

- Nem akartam meghalni. – válaszoltam még mindig kótyagosan és zavartan.

- Ááá értem. Szóval csak sakkozni mentél le a medence fenekére és merő dacból nem akartál feljönni. – engedte el arcomat és dühösen leült velem szembe.

- Hagyjuk ezt Tom. - gyűrögettem arcomat.

- Persze, az ikertestvérem majdnem belehal a hülyeségébe, de hagyjuk. Gondolom az eszedbe se jutott, hogy velem mi lesz. Ugye?? – vizslatott még mindig mérgesen, de hangjából fájdalom áradt.

Az utolsó mondata teljesen kijózanított mintha nyakon borítottak volna egy vödör jeges vízzel. Tudtam, hogy igaza van, és minden oka megvan rá, hogy mérges legyen rám, mert iszonyatosan önző voltam és bele se gondoltam, hogy mi lenne Tommal, ha én nem lennék, de az ellenkezőjétől elszorult a szívem és egy rossz érzés kerített hatalmába.

- Ne haragudj, egy utolsó önző idióta barom vagyok, egyszerűen meg sem érdemlem, hogy ilyen testvérem legyen, mint te. - fakadtam ki egy rövidebb hallgatás után- Tom sosem éreztem ilyet. Teljesen padlón vagyok, érted? Életemben először érzem, hogy nekem ez nem megy, ehhez én kevés vagyok. Szerettem, érted? Közel engedtem magamhoz, túlont-túl közel engedtem magamhoz egy olyan embert, akit még a két kilométeres körzetemben sem akarok tudni, nem hogy a saját házamban, az ágyamban, az életemben. Nekem ez sok, nem megy. Mindig tudom, hogy kinek adhatom meg a bizalmat, és ha tévednék is te ott állsz mellettem mindig és figyelmeztetsz, ahogy én is ott állok melletted midig, de egyszerűen egy idióta voltam. Éreztem belülről nagyon is erősen hogy rossz ötlet, és hogy nagyon nem lesz jó vége ennek, de nem hallgattam rád, nem hallgattam a másik felemre, arra az emberre, akiről biztosan tudom, hogy jót akar nekem és sosem bántana, ahogy én sem tenném. Elbasztam. Kicseszettül elbasztam Tom! – üvöltöttem már szinte de jól esett mert éreztem hogy minden egyes szavam egy kis darabot kitép a bennem lévő feszültségből és messzire repíti. Remegő kézzel túrtam bele hajamba és arcomat térdemre hajtottam, el akartam tűnni a föld színéről, csak egyszerűen nem létezni, hogy ne kelljen szembe néznem azzal, amit műveltem, és legfőképp ne kelljen ikrem szemébe néznem. Két kezet éreztem meg magam körül mikor Tom magához ölelt. Csak ültünk néma csendben. Nem volt értelme beszélni, elég volt, hogy érezzem testvérem szeretetét és azt, hogy rá mindig számíthatok, hisz én vagyok neki az első és legfontosabb, ahogy nekem is ő. És hogy ez sosem fog változni.

14 megjegyzés:

  1. Szia!
    Nagyon-nagyon jó rész lett!
    Engem teljesen meghatott Tom és Bill kapcsolata még akkor is ha tudtam hogy szoros kötelék van köztük. Nitta pedig.... Nitta orvosi eset. Szegény Bill igen szerencsétlen az életben a szerelem terén.
    Folytatást minél hamarabb!
    Pusy:
    Vivvy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nagyon nagyon köszi!!! :) jól esik a kommented megpróbálok sietni :) :*

      Törlés
  2. Szupcsi az új rész :D nagyon tetszik :D szegény Bill sokkot kapot. bár a helyében én is hasonlóképp reagáltam volna :/ ez a Nitta csak nem 100as az tuti xD imádom ahogy az ikrekről írsz és a kapcsolatukról :) olyan szép :D
    rem hamar lesz folytatás :D
    puszi ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nagyon köszi :) szeretnék sietni az új résszel nem tudom de szerintem ti is sejtitek hogy nem sokat hallotok már majd Nittáról. a fenébe itt spoilerezek nah mindegy lényeg hogy rajta vagyok az ügyön és köszi még egyszer <3 :*

      Törlés
    2. valahogy várható volt h előbb-utóbb kikerül a sztoriból, de remélem utána is lesz folytatása :D

      Törlés
    3. naná hogy lesz :D és ha figyelmesen olvastad az első részeket szerintem azt is tudod hogy milyen szálon fog tovább futni a dolog :P

      Törlés
    4. van egy sejtésem :D remélem jó is xD

      Törlés
    5. hát egy 2-3 rész múlva sztem meglátod hogy igazad volt e vagy sem de majd kérek beszámolót ha eljutsz oda :D

      Törlés
    6. ez nem is volt kérdés ;) alap h írok :)

      Törlés
  3. Nagyon szuper rész lett! :) Szegény Billt annyira sajnáltam :(
    Folytatást akaroooooooook :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. sietek vele szívem :D hát ez van nem egyszerű az élet :)

      Törlés
  4. Okés hát most ledöbbentem... azt hittem csak nekem vannak nem normális szereplőim.:D nagyon el tudtam képzelni ezt a részt, az egész itt volt előttem főleg a videofelvételek meg a medencés jelenet. a tom es bill közötti kapcsolat nagyon meghitt. és át tudtál adni minden erzelmet ezért ha kicsit hirtelen jött is de át tudtam érezni bill fájdalmát. furcsa, hogy a medencét milyen előszeretettel használjuk mindannyian.:D az éppen készülőben lévő részemben is ott van, és dinánál is olvastam már. nagyon tetszett a te verziód! Tom mondatai nagyon megfogtak... biztosan tényleg igy ereznek. a sakkozós szövegen pedig a hugommal együtt szakadunk. csak gartulálni tudok, nagyon élveztem.:$$$

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. húgod is olvassa? :D hát igen nem tudom hogy jött ez a medencés téma, tudtam hogy ott van de igazából ezt a részt (a Bill szenvedésétől a végéig) ilyen transz félében írtam, teljesen nem így képzeltem csak magával ragadt az érzés és mire észbe kaptam az egész részt kitöltötte szal egy résszel több a sztori mint amit terveztem >< a medence is így hirtelen felindulásból jött. nagyon örülök hogy tényleg ennyire tetszik és ha minden jól alakul holnap hozom a folytatást :) :*

      Törlés