1.rész "Ismeretlen ismerős"

Elkezdtem egy új sztorit ami a héten pattant ki a fejemből és most jön hozzá az ihlet nagyon. Első próbálkozásom hogy Bill szemszögéből írok és nagyon új még ez nekem és remélem hogy tetszeni fog nektek és jó lenne hogyha írnátok visszajelzéseket hogy milyen. Akár pozitív akár negatív hisz az előbbi az segít abban hogy többet tudjak írni az utóbbi meg javulni segít. Jó lenne tudni hogy ti milyennek látjátok a sztorit. Ez egy kis ízelítő rész lesz. Nem is húzom az időt. Jó olvasást!

Ez a nap is baszottul unalmasan indult, mint az összes. Igazából LA, nem nagyon tartogatott kihívást számunkra már. Szeretek itt lakni, de kezdem kiismerni minden zugát és mintha egy kicsit unalmas és megszokott szaga lenne a dolognak. Hát igen ez vagyok én. Nem bírom a változatlanságot. Folyton a bátyám agyára megyek ezzel, de hát az isten szerelmére már lassan 3 éve élünk itt és ez mégsem Németország. Nem az otthonom. Ideje lenne lepattanni. Hiszen annyi helye van még a világnak ahol nem fognak visítozó tini lányok kergetni ahányszor kilépek az utcára, mert végtére is ezért költöztünk ide anno. Mondjuk, ha jobban bele gondolok, maximum Alaszkát célozhatnánk meg. Gondolatára a hideg is kirázott. Én meg a hideg idő….Inkább LA…Mindegy egy darabig kell már csak a seggemen ülni, gondoltam mosolyogva a hamarosan elkészülő albumra, a promóra és az azt követő turnéra. A pörgés az életem, és az hogy miden nap más vár, és meghalni nem lesz időm nem, hogy unatkozni. Ez éltet.

- Na, mi van öcsi? Az éjszakai pornó maratontól a képedre fagyott ez a bárgyú mosoly? – hallottam meg bátyám nevetgélését és anélkül, hogy rá emeltem volna a tekintetem tudtam, hogy egy szál alsógatyában csoszog a kávéfőző felé, hogy megigya a reggeli adagját.

- Neked is jó reggelt te ős tulok. –vetettem oda neki fél vállról.

- Jaj, ne lányoskodjál már öcsi, csak szívatlak. – nevetgélt és leült velem szembe.

Jól sejtettem, hogy arra nem vette az energiát, hogy felöltözzön. Színpadiasan arcom elé emeltem bal karom és rá pillantottam az órámra.

- Már ne is haragudj Tom de cseszettül fél9 van. Tudod te mit jelent ez?- néztem nyúzott fejére. Úgy nézett ki, mint akin átment egy nyerges kamion, de rohadjon meg az agya még ilyenkor is a baromságokon járt ahelyett, hogy a fontos dolgokon járna. Nem válaszolt csak megrántotta a vállát.

- Te vagy a határidőnapló. –eresztett meg egy bárgyú vigyort mire elöntötte a szar az agyam. Rohadtul értett hozzá Tom hogy kapjak agyvérzést tőle akár startból a nap elején.

- Bazd meg Tom körülbelül fél óra múlva bent kell lennünk Davidnél. Rémlik valami?

- Na és?

- Na és??! – azt mondta, hogy fontos és külön kiemelte, hogy ne késsünk. Tudod, hogy milyen zabos mikor nem vagyunk pontosak és rohadtul igaza van, mert mindig rád kell várni.

- Rám?? –nézett nagy szemekkel Tom - Na, ne nevettess. - ürítette ki a bögréjét és a mosogatógéphez sétált, hogy eltüntesse benne.

- Igen, rád. Komolyan mondom, hogy ha sminkelek is gyorsabban végzem, mint te. Markold meg a szottyadt golyóidat és kurva gyorsan tépjél fel az emeletre és öltözz, fel van rá 10 perced, amiből már 9 letelt!- mutattam neki az utat és közben egy hajszál választott el attól, hogy ne üssem le.

- Jól van, na, öcsi relax. Még a végén lerobban a fejed a helyéről. Már vörösödsz. –Röhögött újra mikor elhaladt mellettem.

- Kibaszott gyorsan húzzál, mert megfolytalak. - löktem rajta egyet jelzés értékűleg és a kocsi kulcsért nyúltam.

- Jesszus te akarsz vezetni?- hallottam meg Tom hangját a lépcsőről engem fixírozott gúnyos fejjel. Határozottan rajtam mulatott.

- Probléma?- fordultam hátra olyan nyugodtan, mint amilyen nyugodtan csak tudtam, de ha szemmel ölni tudtam volna, akkor a drága bratyóm már a földön fetrengett volna kínok közt vergődve az tuti.

- Nem, csak akkor hozom az iphoneom hogy megörökíthessem, hátha leveszel egy Hummert megint orral, mint pár hete. A rajongók biztos örülni fognak neki, hogyha meglátják appban és tuti, hogy életbiztosítást fog kötni mindegyik mielőtt a közeledbe merészkedik.

Tom már hétrét görnyedt a röhögéstől, de valahogy én rohadtul nem voltam humoros kedvembe.

- Pofa be és öltözz, mert itt hagylak! Különben is nem tehetek róla hogy az a fasz kijött az utcából mikor nekem volt elsőbbségem. – dünnyögtem az orrom alatt neki miközben feltéptem a bejárati ajtót. Előhalásztam a zsebemből a cigimet és rágyújtottam miközben lebattyogtam a kocsiig. Épp elnyomtam a csikket mikor Tom is méltóztatott befejezni a tollászkodást és bepattant mellém az anyósülésre.

- Fasza vagy, miattad siethetek megint. Van kemény 20 percünk, hogy átérjünk a város másik felébe.

Benyomtam a CD- a lejátszóba és feltekertem a maxra hogy még véletlen se halljam Tom epés megjegyzéseit. Imádom a bátyám, de néha az agyamra ment.

Te meg mi a fenét csinálsz? –néztem rá totál hülyén a pirosnál mikor a telefonjával kattintgatott, és naná hogy vakuval. –Fényes nappal vaku. Hülye kretén. Mákod van, hogy van rajtam szemüveg, mert kiégne a retinám.

- Ugyan már ne hisztizz. Kell a jó képminőség. Először rakok fel rólad képet a volán mögül az appba. Lehet, hogy most látják utoljára egyben a csinos pofidat a rajongók, mert elkapsz még egy Hummert és le stukkolod a kormányt.

- Seggfej. –mutattam be neki és hiába volt rohadtul szemét az előbb, de nevetnem kellett rajta.

Naná hogy 10 perc késéssel estünk be az épület bejáratán. A recepció előtt elsuhanva a liftek felé rohantunk. Mikor bekanyarodtam egy gyönyörű ismerős barna hajzuhatagot láttam meg az egyik liftbe beszállni. Megfordult és egy pillanatra találkozott tekintetünk. Azt hittem, hogy hallucinálok. Nem az nem lehet.. Mira... Itt? Csak képzelődöm. Hisz ő Németországban van a legjobb tudomásom szerint. Legalább is mikor utoljára láttam ott volt. Tom heves kapálózására tértem magamhoz.

- Mi a fészkes fene bajod van? Szellemet láttál vagy mi a pöcs?

- Nem, nem csak izé. Te is láttad?

- Mi? Mi a szarról beszélsz?- nézett rám Tom, mint ahogy az őrültekre szokás.

- Mira… Itt van.

- Jesszus Bill szedd már össze magad. Látszanak rajtad az elvonási tünetek. Csaj kell neked, de baszott gyorsan. – rázta a fejét és beszállt a liftbe. Követtem őt. A lábaim vittek előre gondolkodás nélkül, de az agyam egész máshol járt. Újra átpörgette az elmúlt két év eseményeit és nem láttam magam előtt semmit csak Mira arcát. Mikor boldogan nevetgélve futott el előlem a parton

Vagy mikor a kutyákkal játszott, vagy, ahogy a szemembe nézett. Azokban a kék szemekben ott volt az egész világ és minden, amire valaha is vágyhattam, de hirtelen azok a szemek gyűlölettel és haraggal teltek meg és apró ajkai elválva egymástól válogatott szitkokat szórt felém. Tudtam, hogy elrontottuk, helyrehozhatatlanul, valami tönkre ment és onnantól kezdve nem volt megállás a lejtőn lefelé. A lift csengője rántott vissza a múltból jelezve hogy felértünk a 10.-re. Felvettem a mindig mosolygós állarcomat, ami mögé rejtőztem. Egy ember látott be mögé, aki most is rosszalló pillantásokkal méregetett. Mikor beléptem a tárgyalóba Georg és Gustav már bent volt. Csak akkor vettem észre a szoba másik felében helyet foglaló Davidet mikor megszólalt.

- Na, csak hogy megérkeztetek. –csapta össze tenyerét és felállt, hogy üdvözöljön minket- még jó, hogy megkértelek ne késsetek.

Hangja dorgáló volt, de nem mérges. David mindig is a „gyerekeinek” tekintett minket, de cseppet sem volt az a szigorú „szülő” de mikor kellett az asztalra csapott. Leültem Gustav mellé és lepacsiztam vele Tom meg mellém huppant és Georggal elkezdték egymás vérét szívni.

- Nos, remélem, tudjátok miért hívtalak ide titeket. Nyakunkon van az új lemez és igazából tudom, hogy rohadt szemét húzás hogy épp most hagylak titeket itt, de tényleg nem tudok mást csinálni. Nagyúr a muszáj. - mosolyodott el kicsit fanyalogva- De gondolom, vagytok már annyira nagy fiúk, hogy tudjátok a dolgotokat nélkülem is és hát nem hagylak titeket itt felügyelet nélkül. –mosolyodott el- és óramű pontossággal meg is ékezett. –válaszolt az kopogásra Dave, ami félbe szakította- Gyere csak be.

Mikor kinyílt az ajtó és megláttam ki állt a másik oldalán majdnem szívinfarktust kaptam. Még jó hogy ültem, mert tuti hogy összecsuklottam volna álltamban. Az a lány tipegett be kecses járásával, akit a liftnél láttam lent. Annyira ismerős volt és mégis idegen. Becsukta maga mögött az ajtót és mosolyogva oda sétált Davidhez.

- Nos, srácok bemutatom Rose Duncan-t. Ő lesz a helyettesem, amíg nem leszek.

Tom krákogására tértem magamhoz. Felé fordultam és vigyorogva mutatta, hogy csukjam be a szám. Felnéztem és a csaj engem fürkészett fura értetlen tekintettel. Szuper már másodszorra néznek hülyének és még csak reggel van. Durcásan karba tettem a kezem és jeleztem, hogy kivonnám magam a forgalomból. Nem tudom mi az isten ütött belém, de hirtelen őrületes gyűlölet gerjedt bennem ez iránt a lány iránt. Nem tudtam, hogy miért utáljam jobban. Azért mert fájdalmas dolgokra emlékeztet, vagy azért mert ki kell bírnom vele egy légtérben. Baromira nem volt szimpatikus. Egy egoista picsának tűnt. Nem tudom mire verhette a mellét, de nem lehetett több 25 évesnél.

- Na, jó David ez most vicc?- szólalt meg mellettem Tom- Hány éves vagy szépségem? 18? –mérte végig szemérmetlenül a lányt, aki ügyet sem vetve rá fél vállról válaszolt neki.

- 26.

- Gratulálok. Szerinted 26 évesen tud annyit ez a lány, hogy elirányítson egy ekkora bandát, mint mi David? Kicsit jobban is válogathattál volna. - dőlt hátra fölényesen bátyám a székben. Ezaz megjött a bunkó Tom Kaulitz nőneműek féljetek- Ez még tuti, hogy szart se tud.

- Szerintem Tom nem kéne…- nem tudta befejezni David a mondatot, mert a lány leintette, hogy ő válaszolna inkább a kérdésre. Asztalra támaszkodott és félig át hajolt felette. A fehér ingje felső 1-2 gombja nem volt begombolva és tökéletes panorámába behajolt bátyám elé. Láttam, hogy egy pillanatra meg remeg a keze jó öreg farkalló művész tesómnak, de türtőztette magát. Tartotta magát a híres „ne bratyizz az ellenséggel” mondáshoz.

- Black Eyed Peas, Rihanna, Lady Gaga, FloRida, és a Linkin Park hogy már a többieket ne is említsem. Manager titkár majd Manager és társ Manager lettem. Jelenleg is 5 másik bandát viszek rajtatok kívül. Azt hiszem meg fogok birkózni Tom Kaulitz és a Tokio Hotel ügyeivel is. És csak hogy helyére kerüljenek a dolgok, mikor te még a rasztás hajadat lóbáltad a Durch den Monsun klippforgatásán én már a Metallica körül ugráltam. Úgy hogy válaszolva a kérdésedre, igen tudok annyit, hogy megbirkózzam a promótok és a turnétok lebonyolításával.

A monológ végén síri csend ült a tárgyalóra és mindenki Tom és Rose között kapkodta a fejét. Láttam Tomon, hogy legalább annyira meglepődött, mint én, de ügyesen próbálta leplezni. Büszkén kihúzta magát a székben és a leg gyilkosabb pillantásával örvendeztette újdonsült ideiglenes Managerünket.

- Nos, azt hiszem, mehetünk tovább. – törte meg a csendet David- Rose fogja lebonyolítani a dolgok oroszlán részét, de napi kapcsolatban, leszek vele szóval csak rendesen a babyszitterrel. - kacagott fel David, de Tom gyilkos pillantásával összetalálkozva lefagyott arcáról a mosoly és torkát megköszörülve folytatta-, mert mindenről tudni fogok. Szóval, ha nincs kérdésetek, akkor azt hiszem, hogy ennyi volt. Jövő héten utazom, addig tudtok személyesen is tudtok bombázni még a kérdésekkel utána már csak skype játszik.

Elsőként pattantam fel a székből, mint akit seggbe szúrtak nyomomban Tommal. Nem érdekelt merre csak minél hamarabb el akartam húzni a csíkot onnan. Még hallottam, hogy Georg és Gustav üdvözlik Roset mielőtt beszálltunk a liftbe.

- Nem kéne a két G-t megvárni?

- Minek? kérdeztem fél vállról. Van kocsijuk, tudják hol lakunk. - vetettem oda Tomnak és kiléptem a liftből. Meg se várva őt suhantam a kocsimhoz.