ha szeretsz elengedsz...

Sziasztok^^ megint egy novellával jelentkezem.Ez is egy kicsit szomorkás de azért remélem tetszeni fog nektek.Nagyon jól esne pár komi,mert nem nagyon szoktam kapni visszajelzéseket,így nem tudom,hogy mi is a véleményetek.Jó olvasást :)
A fent található zenével jó az egész :)

Szívem össze-vissza kalapált.Tudtam,hogy nemsokára itt van.Ujjaimmal idegesen doboltam a lábamon,gyomrom görcsbe szorulva,torkomat a sírás fojtogatta.Az idő ólom lábakon vánszorgott,amit egyáltalán nem bántam.A legjobb az lenne ha megállna és maradna minden úgy mint ahogy volt,de nem lehet és ezt tudom jól.Mély elmélázásomból a csengő zökkentett vissza.Lassan elindultam ajtót nyitni,ahol ott állt Ő.Most is ugyanolyan tökéletes volt mint mindig,de szemei szomorúan csillogtak.

-Szia.-mondta rekedten.

-Szia.-léptem arrébb,hogy be tudjon jönni.Lehajtott fejjel lépkedett előttem,majd leült a kanapéra én pedig mellé egy karnyi távolságot hagyva.Sokáig csak tanulmányoztuk a parketta mintáját,aztán Bill felém fordult.

-Kimy...nem bírom...nem bírom megtenni...-fogta meg a kezem.-Biztos meg tudjuk oldani.

-Nem,nem tudjuk.Annyiszor megpróbáltuk már...

-De bármit megteszek,megváltozom ígérem.-simogatta ujjaival a kézfejemet.

-Bill,nem csinálhatjuk ezt egymással.Így teljesen tönkre fogunk menni mindketten.Ez lesz a legjobb,te is tudod.-mondtam remegő ajkakkal.Minden szó nehezen hagyta el a számat,hiszen nem ezt akartam.Szerettem őt,mindennél jobban.

-Sajnálok mindent...mindent.-hunyta le a szemét ahonnan lassan elindult egy könnycsepp,végig futott gyönyörű arcán és hangtalanul a kanapéra hullott.

-Bill,ne csináld.-fojtottam vissza a sírást.

-Mit?Hogy kimutatom,hogy kibaszott nehéz?Szeretlek és soha nem akartalak elveszíteni.-emelte fel kicsit a hangját mire én csak elfordultam.-Tudom,hogy ennyi és nincs mit tenni de nem akarom elhinni.-állt fel és idegesen a hajába túrt.Minden egyes pillanatban vissza kellett fognom magam,hogy ne bújjak a karjaiba és ne csókoljam ott ahol érem,de attól még nem változott volna semmi.Maradtak volna a veszekedések és kikészítettük volna a másikat lelkileg.

Egy ideig csak járkált fel-alá a szobában majd egy szomorú sóhaj kíséretében megállt előttem.

-Elhoztam a cuccaidat amiket kértél.

-Én is összepakoltam a tieidet.-mutattam a fotelra.

-Akkor én megyek is.-köszörülte meg a torkát.

-Várj... ezt is visszaadom.-húztam le az ujjamról a gyűrűmet amit a születésnapomra kaptam tőle.

-Ne.-tolta el a kezem.-Az a tiéd,ahogy a szívem is.-fürkészte barna íriszeivel az enyémeket.

-Szeretlek.-öleltem át.Ő ugyanígy tett.Homlokát a vállamra hajtotta.Így álltunk percekig.Tudtuk,hogy ez az volt utolsó belsőséges pillanatunk,mert ahogy kilép azon az ajtón az életünknek ez a fejezete lezárul és egy új történet kezdődik amiben a másik már nem játszik főszerepet.

Hátrébb léptem tőle.Vette a célzást,felvette a holmijait rejtő dobozt és elindult az ajtó felé.

-Vigyázz magadra.-állt meg a küszöbnél aztán hátat fordított és a kocsija felé vette az irányt.

-Ég veled Bill.-néztem a földet magam előtt.Bill hirtelen előttem termett és megcsókolt.Gondolkodás nélkül viszonoztam és szorosan hozzá simultam.

-Szeretlek.-suttogta mikor szétváltak ajkaink.

-Szeretlek.-feleltem egyre elvékonyodó hangon.

Újra megfordult de ezúttal vissza se nézett,iramos léptekkel haladt,majd megállt a postaláda mellett lévő kukánál és az egész dobozt belehajította.Megkerülve a kocsiját beszállt és hangos gumicsikorgással elment.
Becsuktam az ajtót és neki dőlve leereszkedtem a földre.Torkomból feltört a hangos zokogás,megtörve a szoba csöndjét.Térdeimet magamhoz húzva sírtam,úgy mint soha.Nem tudtam,hogy mi lesz ezután.

2 év eltelt,azóta egyszer sem találkoztunk.Minden kapcsolat megszakadt köztünk.A gyűrűjét még mindig az ujjamon viseltem.Hiába töltöttem egy évet utazgatással nem tudtam elfelejteni.Még mindig szeretem.Emiatt kapcsolatom sem volt azóta.Nem akartam senkit sem becsapni vagy hülyíteni.Szerencsére a barátaim mindig mellettem voltak,azt hiszem nélkülük be is csavarodtam volna.A legbuzgóbb Jess,a legjobb barátnőm.Akinek a nevét most is mutatta a telefonom kijelzője.
-Szia,mondd.-fordultam hasra az ágyon.
-Szia,gyorsan szedd össze magad ,mert úton vagyok érted.-mondta vidáman.
-Miért?Hova akarsz menni?-húztam a szám kicsit.
-Vásárolni.David nagyon felhúzott.Muszáj levezetnem a feszültséget úgyhogy öltözz.Tíz perc és ott vagyok.-tette le mielőtt tiltakozhattam volna.
Egy mélyet sóhajtva feltápászkodtam és a szekrényhez mentem.Gyorsan magamra kaptam egy kék atlétát,egy fekete csőfarmert és a kedvenc fekete magassarkúm.Még egy szolid smink és már kész is voltam.Bezártam a házat ezzel egyidejüleg érkezett meg barátnőm hangosan dudálva.
-Szia.-ültem be és köszöntem neki két puszival.-Na,mesélj.Mi történt?
-Mindig annyira fel tud idegesíteni a hülyeségeivel.-panaszolta és a gázra lépett.-Ezerszer megmondtam neki,hogy a mosatlan edényeket rakja be a mosogatógépbe,hogy ne nekem kelljen amikor a munkából hazaérek.Erre mit vár?Egy halom koszos tányér!Nem hiszem el,hogy olyan nagy kérés.-szorította meg erősen a kormányt.
-Nyugi.-simogattam meg a karját.-Szerintem már rég megbánta.Ahogy téged ismerlek tettél róla.-erre elmosolyodott.
-Csak egy kicsit helyre raktam.-jegyezte meg gúnyos vigyorral.Csak megráztam a fejem és nevettem.
Nemsokára meg is érkeztünk.Jess azonnal belevette magát a butikok sokaságába.Én pedig kitartóan helyeseltem vagy beszéltem le egy ruháról.
-Kimy!-szólt ki a fülkéből.
-Mi az?
-Nem tudnál hozni ebből egy számmal nagyobbat?-adott ki nekem egy farmert.
-Persze.-kezdtem menni a nadrágok felé.Meg találtam a kellő méretet és vittem is volna de mikor megfordultam beleütköztem valakibe és elejtettem a nadrágot.
-Ne haragudjon.-hajoltam le érte.
-Semmiség.-hallottam meg a férfi mély hangját.
-Bill?-egyenesedtem fel.
-Kimy?-nézett rám csodálkozva.-Tényleg te vagy?
-Bill.-ugrottam a nyakába.Ő is megölelt.-De megváltoztál.-néztem meg tetőtől talpig.A fekete hajából szőke lett,ami még jobban kiemelte csokoládé barna szemeit.Magasabb is lett,mert még magassarkúval is csak a válláig értem.Most még szexibb volt,mint rég.
-Te is.Nagyon csinos vagy.-mért végig elismerően.-És hogy vagy?
-Meg vagyok.-feleltem kurtán.Alig tudtam megszólalni.A szívem őrült mód kalapált a mellkasomban.-És te?-nyögtem ki nehezen.
-Nagyon jól.-mosolygott boldogan megvillantva tökéletes fogsorát.-Jaj annyi mesélni valóm van.Figyelj,nem akarunk együtt ebédelni?
-De.-bólogattam hevesen.
-Akkor találkozzunk egy óra múlva a földszinti étteremben.-pillantott az órájára.
-Rendben.
-Addig is szia.-intett és kiment a boltból.Én csak bambán mosolyogtam és két centivel a föld fölött lebegtem.
-Kimy,mi az istent csináltál ennyi ideig?Hahóóó.-hadonászott előttem amikor látta,hogy egyáltalán nem vagyok ott lélekben.
-Hm?-csak ennyi telt tőlem.
-Mi történt?Miért vágsz ilyen hülye fejet?
-Találkoztam Billel.-válaszoltam álmodozva.
-Jaj ne.Kimy,Kimy figyelj rám.-fogta meg két oldalt a fejem és kényszerített,hogy a szemébe nézzek.-Nektek nem ment,rémlik?
-De hátha most minden jobb lesz.Talán csak idő kellett.
-Kimy nem hiszem,hogy ez jó ötlet lenne.
-Meghívott ebédelni és elfogadtam.Látod?Lehet ő is újra akarja kezdeni.-csillogott a szemem.
-Jó de elmegyek veled.Rendben?-sóhajtott.-Hol taliztok?
-Lent az étteremben.Jess én annyira boldog vagyok.-szorítom magamhoz hirtelen Jesst.
Az az egy óra nagyon lassan telt.Egyre jobban izgultam de mégis ott volt az a levakarhatatlan szerelmes mosoly az arcomon.Alig vártam,hogy újra érezhessem ajkait és hogy minden reggel mellette ébredhessek.
-Siess már.-rángattam magam után barátnőmet.
-Ne rohanj már annyira.Megvár.-próbált lassítani a tempómon,ami nem igazán sikerült.
Az étterem tömve volt.
-Na,hol van a herceged?
-Nem tudom.-nyújtogattam a nyakamat.Végül észrevettem a leghátsó asztalnál vagyis csak a haját láttam.-Meg van.Gyere.
Átverekedtük magunkat a tömegen,de amikor végre odaértünk hozzá megdermedtem.Egy lány ült mellette.Kezeik az asztalon összekulcsolva.Ahogy meglátott minket mosolyogva intett.
-Ugye az nem ő...-súgta Jess.
-De.-indultam el feléjük.Jess aggódó tekintettel követett.
-Sziasztok.-üdvözölt minket miközben leültünk.
-Helló.-mondta Jess közömbösen.Én csak egy halványat mosolyogtam.
-Ó,bocsi.Jessica vagyok.-fogott kezet Billel.
-Én meg Bill.-rázta meg a felé nyújtott jobbot.-Ő pedig a menyasszonyom,Amber.-a szívem kihagyott egy dobbanást.Az nem lehet...A kezem az asztal alá rejtettem,nehogy kiszúrja Bill a gyűrűt.
-Gratulálok.-mondta Jess miközben engem bámult.Várta mikor borulok ki,de ez nem történt meg.
-Én is gratulálok.-vigyorogtam rájuk.-És mióta vagytok együtt?
-Már lassan egy éve.-mesélte Bill és szerelmesen Amberre nézett.Vidáman ecsetelte,hogy és mint jöttek össze.Én csak tartottam magam előtt a boldog álarcot,de belül teljesen összetörtem.Szilánkos,apró darabokra.
-Így elment az idő?-ugrott fel egyszer csak Jess.-Nekünk mennünk kell.Ne haragudjatok.-veregette meg észrevétlenül a hátam.
-Igen.-álltam fel én is.
-Nagyon jó volt látni Kimy.Remélem még összefutunk.-búcsúzott el egy gyengéd öleléssel.
-Én is.Sziasztok.-indultam el,barátnőm pedig szorosan mellettem arra az esetre ha összeesnék.Ahogy kiértünk a parkolóba a lábaim felmondták a szolgálatot és Jess karjaimba zuhantam.Beültetett a kocsijába.
-Kimy,Kimy hallasz?-pofozgatott meg gyengén.Lassan kinyitottam a szemem.-Annyira sajnálom.-simogatta meg a karomat.
-Nem számít...-mondtam halkan.
-Haza viszlek jó?
-Nem kell.Sétálok.-szálltam ki a kocsijából.
-Kimy,nem akarlak egyedül hagyni most.-állt elém.
-Nem lesz semmi baj.Nem csinálok semmi hülyeséget,ígérem.-nyugtattam meg de belül egyáltalán nem voltam olyan biztos ebben.Jess nagy nehezen rábólintott én pedig mentem,mentem oda ahonnan az egyik legkedvesebb emlékem maradt.Már este volt,a a levegő kicsit lehűlt de én mégis ott voltam.Álltam, és merengtem a csendben... Gondolataimba újra felszínre törtek a régi szép emlékek.Ez volt a mi helyünk.Ha veszekedtünk mindig kijöttem ide ő pedig nem sokkal később utánam.Soha nem felejtem el azokat a kibéküléseket.Még itt adta valamikor azt a gyűrűt amitől nem tudtam megválni.Emlékszem azt mondta bármi is történjen a szíve mindig az enyém marad.Lelki szemeim előtt újra lejátszódtak a nem rég látott képek.Könnyeim összefolytak néhány magányos esőcseppel...  Szívem sajgott miközben próbálta összeszedni szilánkosra tört darabkáit...Egyre jobban esni kezdett,de én csak néztem,hogy zavarja fel az alattam folyó vizet.Olyan volt,mint a lelkem.Zavaros,felkavart és háborgó.Tocsogó léptek ütötték meg a fülem.
-Te meg mit keresel itt?-kérdeztem de felé sem néztem.
-Aggódtam...Hiába próbáltál jó pofát vágni az ebédnél, láttam,hogy baj van.-könyökölt fel mellém a korlátra.
-Hagyjuk...Nem kéne itt lenned.
-Kimy.-fordított szembe magával.Haja nedvesen tapadt az arcára akár csak az enyém.-Nem értelek.Én azt hittem,hogy akkor ott lezártuk és tovább léptünk.Nagyon nehéz volt de sikerült talpra állnom és újra szerelmesnek lennem.De te most úgy viselkedsz,mintha megcsaltalak volna.Mi bajod van?
-Bill...hagyj kérlek...menj el.-néztem könyörgően a szemébe.
-Nem ameddig el nem mondod miért vagy ilyen és hogy miért hordod azt a gyűrűt...-szorította meg erősebben a karomat.
-Mert én még mindig szeretlek.Sosem tudtalak elfelejteni.Az,hogy ma találkoztunk azt hittem,hogy egy jel,hogy újra kezdjük.-hajtottam le a fejem.
-Én...
-Bill,nem kell mondanod semmit.Én képzeltem bele túl sokat...
-Ha csak egy hónappal hamarabb találkoztunk volna.-simogatta meg az arcomat.Ugyan úgy nézett rám mint amikor először azt mondta,hogy szeret.Lassan közeledni kezdett felém.Az ajkai már csak pár centire voltak az enyémektől.
-Ne.-hajoltam el bár iszonyat nehéz volt.Ott volt a lehetőség,hogy újra az enyém legyen,de mi értelme lett volna?Attól,hogy nekem fáj és szeretem,nincs jogom elrontani az ő boldogságát.Az hatalmas önzőség lett volna tőlem.Akkor értettem meg mit jelent az,hogy "ha szereted elengeded".Azt hittem,hogy még akkor megtettem ezt,de nem.De eljött az idő.Erőt vettem magamon és fátyolos szemekkel ránéztem.
-Szeretlek,de szívből kívánom,hogy boldog legyél Amberrel.
-Kimy...-símított végig a karomon.
-Sosem felejtelek el.-adtam egy gyengéd puszit az arcára.-Vigyázz nagyon magadra.-szorítottam meg a kezét,majd lassan elindultam.
-Kimy.-szólt utánam.
-Tudom...-fordultam vissza mosolyogva,egy utolsót intettem neki és tovább mentem.A gyűrűt mélyre csúsztattam a zsebembe,akárcsak az emlékeket a szívemben...