4.rész „Mi jöhet még?”

A kormányra borultam és becsuktam a szemem. Próbáltam megnyugodni és kitisztítani a fejem, de csak nagyon lassan ment. Egy idő után valamelyest összeszedtem magam és csak bámultam a háborgó tengert, - ami nagyon hasonlított a bennem tomboló hullámokra- és az előtte elterülő csendes sivár homokos partot. Egy furcsa hang kúszott a tudatomba majd mire felfogtam volna vagy egyáltalán tudtam volna mit kezdeni vele, hogy mi lehet az elhallgatott majd pár pillanat után újra kezdte. Vagy a hatodik alkalomra fogtam fel, hogy rezgésnek a tompa hangját hallom és az is összeállt, hogy valószínű valaki keres telefonon mint a barom, és hogy valószínűleg nagyon ideges lehet, hogy nem veszem fel. Sejtettem ki az. Az egyetlen ember a földön, aki képes ennyire kitartó lenni és soha fel nem adni, ha rólam van szó. Tom volt az a személy ezen a tetves bolygón, aki a legközelebb áll hozzám és bármit megtenne értem, ahogy én is érte. Benyúltam a kesztyűtartóba és elő halásztam Tom egyik telefonját, amit általában a kocsiban tart. Ő nem olyan mániás, mint én hogy állandóan magánál tartson egyet és folyton otthon felejti ezért tart belőle „vésztartalékot” a kocsijában, ami találó, mert most tényleg az van. Megnyomtam a zöld gombot és a fülemhez tartottam.

- Igen?- szóltam bele túlvilági hangon, ami még magamnak is riasztó volt hát még annak, aki hallgatja.

- Bassza meg Bill ezt ne csináld velem hallod?! Nagyon megijesztettél már vagy húszszor hívtalak!- hallottam meg Tom pánik ittas hangját a túl végről. - Hol vagy? Jól vagy?

- Igen persze ne aggódj. - vettem egy nagy nyugtató levegőt és a szemeimet dörzsöltem mintha most ébredtem volna valami álomból.

- Merre vagy Bill? Oda megyek.

- Nem kell, arra semmi szükség. Tényleg jól vagyok csak lejöttem a tengerpartra. Egyedül akartam lenni. - próbáltam nyugtatni. Vicces volt főleg így hogy magamat nem tudtam megnyugtatni hát még őt.

- Rendben, de siess haza. – hangja már halkabb volt, de cseppet sem nyugodt.

- Sietek. –nyomtam ki a telefont és ledobtam az anyós ülésre. Szinte azonnal gyújtást adtam és elindultam. Nem éreztem még kész magam, hogy emberek közé menjek, de muszáj volt hisz nem ülhettem ott sajnos életem végéig és Tom is aggódott értem nem akartam, hogy lerágja mind a tíz körmét. Amellett a kavargó őrület mellett, ami bennem tombolt még egy másik ismerős rossz érzés is hatalmába kerített, amit nagyon ritkán érzek, jóformán csak akkor mikor Tommal nem vagyunk egymás mellett. Ilyenkor olyan érzésem van mintha levágták volna az egyik karom és tudat alatt minden második gondolatom az, hogy vele mi lehet. Na, ezt most még erősebben éreztem.

Már kezdett sötétedni mikor felhajtottam a kocsi beállóra. Gyakorlatilag csak vonszoltam magam a házig és az életkedvem a nullához konvergált. Rohadt ritkán vagyok padlón, de akkor általában nagyon és ez meg is látszik rajtam. A fejem is nyilallni kezdett mikor beugrott, hogy ma még stúdió lesz. Már nagyon az utolsókat rúgtuk nagyjából 2 szám volt már csak hátra, amit fel kellett venni az egyiknek az alap megvolt csak rá kellett még énekelnem a másikból meg hiányzott még mellette Tom szóló gitárja is aztán még pár hét az utó munkálatoknak és kész az album. Valahogy most még munkához sem volt kedvem se hangulatom pedig az éneklés és a zene az egyik alap lételemem. Beléptem a lakásba és szokatlan csend fogadott. Ledobtam a kulcsot a kis asztalra lerúgtam a cipőm és elindultam, hogy megkeressem Tomot. Át villant az agyamon hogy mégiscsak elindult a tengerpartra utánam, de megláttam a konyha másik felében az ablakon kifele bámulni ő pedig amint belépetem felém kapta fejét. Csak fürkészett egy darabig majd egy enyhe mosoly jelent meg szája sarkában. A bennem lévő rossz érzés elszállt teljesen és egy kicsit mintha a vihar is csendesedett volna. Nem szólt semmit, de tudtam, hogy aggódik értem és nem volt neki sem kellemes az elmúlt pár óra.

- Fogjuk rá meg vagyok. – válaszoltam a kimondatlan kérdésére miközben leültem mellé.

Követett a tekintetével és továbbra is áthatóan fürkészett, de nem akartam a szemébe nézni, nem akartam, hogy olvasson bennem és nem akartam viszont látni az ő aggodalmával vegyített fájdalmam bennük.

- Bill nézz rám. –szólalt meg halkan. Hangja nyugodt volt. Vonakodva, de felpillantottam rá. Úgy nézett rám mintha nem is ikrek lennénk, mintha minimum 300 éves lenne és én pedig csak egy kis taknyos kölyök, aki nem látja át az élet nagy összefüggéseit ellentétben vele, majd elmosolyodott és megölelt. Egy jó ideig ültünk így, én bátyámba csimpaszkodtam ő pedig oltalmazóan ölelt magához. Hihetetlen nyugalom szállt meg egy pillanat alatt és tudtam és elhittem, amit Tom némán közölni akart velem, hogy minden rendbe jön. Nem is tudom, mit csinálnék, ha ő nem lenne. Valószínű már én sem lennék. Lehet, hogy idiótán hangzik, és sokan furcsának tekintik ez a fajta kapcsolatot, ami köztünk van, de mi nem. Mióta az eszünket tudjuk ebbe éltünk és egyfajta láthatatlan kapocs van köztünk. Sorsunk és életünk szálai olyannyira összetekeredtek, hogy lehetetlen csak az egyiket elvágni.  Ha együtt kezdtük el együtt is fejezzük be…

Megnyugodva és energiával feltöltve húzódtam hátrébb tőle majd egymásra néztünk és egyszerre nevettük el magunkat.

- Te hülye fasz. - lökött meg Tom viccelődve- Mindig csinálod az fesztivált meg az embernek az ideget.

- Na, megszólalt Mr. Tökély! – löktem vissza, amire nem számított és majdnem hanyatt esett a bárszékről. Egy pillanatra megállt az ütő mindkettőnkben majd még nagyobb röhögésbe kezdtünk.

- Na, jól van, húzzál fel készülni mielőtt még a balesetin kötök ki miattad. Mennünk kell vár a meló.

Felértem a szobámba és rá dobtam töltőre a jelenleg egyke telefonomat, amin ott virítottak bekapcsolás után David hívásai, amiből volt jó pár plusz egy új SMS, amit kb. fél órája írt.

„Megvan az alibid. Holnap reggel meló után nálam 8kor.”

Szuper. Kíváncsi vagyok Dave papa mit alkotott, habár ha ebből ki fogok jönni, jól akkor profi akrobata, leszek az ziher. Elhúztam gyorsan letusolni és felkaptam valami göncöt, körülbelül fél óra múlva teljes harci díszben a nappaliban virítottam, hogy indulhatunk. Tom éppen a telóját nyomkodta és úgy koncentrált a projektre, hogy a nyelve hegyét is kidugta, baromi vicces látvány volt.

- Nézd mit találtam!- nyújtotta felém a telóját, amin ott virított egy kép rólam az idei Coachellán készül, és éppen nagyban szenvedek a cigi meggyújtásával miközben egy pohár sörrel egyensúlyozok.

- Nagyon király! De ez most, hogy jött?

- Fent van már appban. – vigyorgott, mint a tejbe tök.

- Remek. Már látom a következő BILD cikket „Bill Kaulitz nem bírja elviselni a hírnévvel járó terheket ezért rászokott a cigire és erősen piál is!” – adtam elő Tomnak magam, aki fuldoklott a röhögéstől.

- Barom vagy!- Ha lesz is belőle cikk ki nem tojja le? Egy tuti, hogy a rajongó csajokról leolvadt a bugyi erre a képre. - nevetgélt szórakozottan és mutogatott pár kommentet, amire hát nincs szó. A pipacs hozzám képest fehér volt egyik másiktól.

- Na, jó vidd innen. – Léptem arrébb zavartan és az ajtó felé indultam nyomomban Tommal, aki látva zavaromat, naná hogy nem hagyta ki a piszkálódás részt. Még lassan 7 év után sem tudom megszokni, hogy ekkora szex szimbólumként, tekint rám néhány rajongó, nem vagyok akkora nagy szám, hogy ilyen szinten hanyatt essenek tőlem.

Beszálltam Tom mellé és elindultunk a stúdióba. Jobban szerettem mikor még csak az írás és a dalszerzés fázisában voltunk, mert akkor az alagsorban lévő stúdiónkat használtuk, de a felvételhez a nagy stúdió kellett szóval utazgathattunk. Kb. egy fél óra alatt ott is voltunk. Teljes átéléssel és újult erővel vetettem bele magam a melóba és az éjszaka alatt felvettük azt, ami még hiányzott, hogy már csak össze kelljen vágni a számokat. Fáradtan ültem a keverő mellett egy bögre kávéval és néztem, ahogy Tom éppen az egyik gitár részt játssza fel. Az órámra pillantottam. Már reggel 6 volt. Ismét jó hamar elment az idő. Kisétáltam, hogy az emeleti terasz felé vegyem az irányt és rágyújtsak mikor az egyik ajtó hirtelen kivágódott előttem, és ha nem figyelek tuti orrba nyom. Már vettem a levegőt hogy elküldjem az illetőt a náthás pöcsbe mikor Rose sétált ki mögüle egy halom irattal. Meglátott, megállt és csak meglepődve nézett rám. Pár pillanatig csak fürkésztük egymást mintha várnánk valamit. Szerintem nem tudta, hogy hányadán is álunk most és igazából én sem. Mikor utoljára találkoztunk tegnap délután eléggé csúnya vége lett a dolgoknak. Egy nyomasztó csend féle ült körénk, amit végül ő tört meg.

- Bocsi. – szólalt meg bátortalanul. Talán ez alatt a rövid idő alatt mióta ismerem most hallottam először ilyennek. eddig mindig kemény volt és határozott most pedig mintha kicsit rémült lenne.

- Semmi baj. - ráztam meg a fejem és a padlót fixírozva elsétáltam mellette, de elkapta a karom, ami eléggé meglepett.

- Nem csak erre gondoltam. Hanem a tegnapira is.

Egy pillanatig mérlegeltem, hogy most ez tényleg komoly e vagy csak a fantáziám játszik velem, de kezét még mindig éreztem felkaromon szóval tuti nem haluztam és lágy barna szemei is arról árulkodtak, hogy komolyan gondolta.

- Jól vagy? – próbálkozott megint szóra bírni, de csak álltam kukán és bámultam őt. Az agyam teljesen kiürült és nagyon hirtelen ért ez a váltás. Nem gondoltam volna róla, hogy bocsánatot kérne akármiért is. Egy erős karakán nőnek hittem eddig, aki magasan hordja az orrát és semmilyen körülmények között nem lenne hajlandó lealacsonyodni oda, hogy bocsánatot kérjen akárkitől, de tévedtem és ez nem sűrűn fordul elő velem.

- Igen, persze és köszi. –válaszoltam neki kicsit keményebben mikor meg tudtam szólalni, és ahogy elnéztem meglepődött rajta, de rohadtul nem foglalkoztam vele, kitéptem karom a kezéből és tovább mentem. Elő halásztam a cigimet a zsebemből és kiérve a teraszra már kattant is az öngyújtó. Ami az elmúlt pár napban történt az már rohadtul sok volt. Tudom, hogy nem Roseon kellett volna csattannia az ostornak, de igazából szegény megint rosszkor volt rossz helyen. Kicsit utáltam magam érte, de azért nem hagytam, hogy a lelkiismeret-furdalás úgy elhatalmasodjon rajtam, hogy ezt ő is lássa rajtam. Nevezetjük büszkeségnek nekem mindegy. Kevés embert engedek be az állarcom mögé és ő tuti, hogy nem lesz azok között a kevesek között… Elnyomtam a csikket és visszamentem a stúdióba. 8-ig az idő már valahogy gyorsabban elment főleg hogy egymást ugrattuk Georggal meg Gustavval és szemét húzás volt, de még Tomot is szívattuk, aminek az lett az eredménye, hogy vörösödött már a feje és ki is jött egyszer, hogy leugasson minket, hogy így sosem fogjuk befejezni az albumot, és hogy lehetünk ilyen gyerekesek. Hát istenem, ha fáradt vagyok, hülye vagyok, ezt ő is tudja és a két G is csak adták a lovat alám. Elköszöntem a többiektől, Tommal megbeszéltük, hogy itt hagyja nekem a kocsit és majd Gustav haza viszi. Fáradtan, de mégis jó kedvűen indultam meg David irodájához hogy megbeszéljem, vele az alibimet mielőtt elutazik. Lehet, hogy jobban tettem volna, ha az irodája közelébe se megyek…

Szívélyesen köszöntem Emmának és mentem volna tovább mikor megszólított.

- Várjon Mr. Kaulitz.

a név eléggé megütötte a fülem. Emmával eddig egy szó sem váltottam és nem nagyon szoktak magázni. A reakcióm majdnem egy hatalmas röhögés volt, de csak egy értetlen fejet bírtam vágni rá.

- Igen? Fordultam meg kíváncsian.

- Mr. Jost azt kérte, hogyha megérkezik, szóljak be neki és majd ő kijön ön elé.

Na, most már végképp nem értettem semmit, de jó kisfiú módra bólintottam egyet és megvártam, míg a nő beszól telefonon.

- Szia!- lépett ki az ajtón kicsit feszülten Dave - Jól vagy? Tegnap rendesen kiakadtál.

- Naná, pazarul. - vágtam egy vicsornak is beillő mosolyt, amilyet a riportereknek tartogatok általában mikor rohadt hülyét kérdeznek. – Na és mi a szitu? Mi lesz a sztori a cápáknak?- Próbáltam a tárgyra térni, mert elég fáradt voltam ahhoz, hogy még bájcsevegjek két sort. - Nem megyünk be?

- De, de, mindjárt. előbb még szeretném, hogy megígérd, nekem nem fogsz jelenetet rendezni az irodámban. - nézett rám kérdőn, és próbálta érzékeltetni a hatalmi viszonyokat, hogy ő van fentebb. Igazából nulla volt majdnem az agy kapacitásom és semmire sem vágytam jobban, mint hogy Daviddel lefussam a kötelező kört és hazamenjek végre aludni egy értelmeset.  Ez mukkot nem értettem abból, amit összehordott, de semmi okot nem láttam jelenleg rra hogy a plafonra másszak, hacsak azt nem hogy David pazarul tudta húzni az időmet.

- Nem fogok, de mégis elárulnád, mi a fene van?

- Naná, persze, szóval mielőtt bent folytatnánk, szeretném, hogyha megértenéd, hogy nem láttam más kiutat és ez szerintem neked is egy jó lecke lesz és kétszer meggondolod, hogy hol iszod le magad a padló alá legközelebb.

- Na, jó térjünk a lényegre, mert nem csak hogy szart sem értek az egészből, de hulla fáradt vagyok, és nagyon kezdesz az idegeimen táncolni.

- Oké rendben akkor menjünk be. – nyitotta ki az ajtót, de ami az irodában fogadott teljesen lesokkolt. Egy pillanatig csak álltam, mint aki gyökeret ver majd egy hisztérikus röhögés féle szakadt fel belőlem.

- Dave haluzok vagy ez a ribanc tényleg itt van?!- néztem hátra a Manageremre és mikor láttam szemeiben, hogy egyáltalán nem a képzeletem játszik velem és ő is ugyan olyan jól látja Nittát mint én a szar elöntötte az agyamat.

-  Mégis mit jelentsen ez?- kezdtem elveszíteni a türelmem.

- A rohadt életbe. Megígérted, hogy nem fogsz jelenetet rendezni!- Tolt beljebb Dave az irodában és becsukta az ajtót.

- Igen, de az még az előtt volt, hogy egyáltalán közölted volna velem, hogy ez is benne lesz a tervben!- mutattam Nitta felé.

- Nem ez, hanem Ő. És ha azt hiszed Kaulitz hogy ez nekem olyan cseszett nagy öröm, akkor baromira tévedsz.

- Te csak ne pofázz bele! Nem osztottam lapot!- néztem rá gyilkos tekintettel- MI ez az egész David? Tudni akarom!

- Bocs, de nem találtam más ki utat, de a hajlandó vagy leülni és lenyugodni akkor elmondom a részleteket i nektek.

- Nem. Nem ülök le kösz! Csak mond már. Kezdett rohadtul viszketni a tenyerem és nagy késztetést éreztem rá hogy át ugorva az asztalon a nyakánál fogva kenjem a falra ezt a kis ringyót.

- Szóval, az lesz a terv, hogy egy kis ideig ki kellene bírnotok egymást. - kezdett bele a mondókájába David miközben a feje Nitta és köztem járt- ugyanis az a sztori hogy együtt vagytok.

- Hogy mi? –szakítottuk félbe egyszerre őt a csajjal. Pazar legalább egy valamiben egyet értünk.

- Igen jól hallottátok!- emelte fel David a hangját és kezdte elveszíteni a türelmét, ami most az egyszer rohadtul hidegen hagyott- Együtt fogtok mutatkozni, és mint egy boldog párocska, amíg el nem ül a botrány, de minimum egy hónapig. ÉS nincs, apelláta semmi cirkuszt nem akarok hallani vagy akármit. Nagyfiú vagy már Bill faszságot csináltál most edd is, meg amit főztél…

Nem válaszoltam Davenek mert tuti hogy valami olyat találnák mondani neki, amit később megbánok így csak bólogattam, de vérben forgó szemeimet le nem vettem Nittáról aki hasonló közönnyel a képén bámult engem.

- Remek… Mehetek?- nyúltam a kilincshez hogy minél hamarabb kiszabaduljak ebből a szobából, amit percről percre egyre kisebbnek éreztem.

- Egy pillanat Bill. Szerintem nem értettél meg teljesen. Nitta is veled megy.

- Na neeeem. Az már nem! Elcipelem magammal a puccos partikra, hogy lássák, de nem fogok egy fedél alatt élni vele. Nincs az a pénz. Be nem teszi a lábát a házunkba!

- David én suliba járok, nekem van, életem barátaim nem fogok gy napot sem vesztegetni erre a pöcsre.

- De igen is hogy fogsz!- fordult Nitta felé- Én a helyedben, csendben maradnék. Azt teszed, amit mondtam. Jusson eszedbe mivel játszol. Remélem, nem akarod a suli utolsó két évét kiskorúk börtönében leülni.

„Hogy mi? Még nincs 21?”- néztem döbbenten Davere- Most ugye csak viccelsz velem?!

- Szerinted mi a francért találtam ki ezt a fedő sztorit? Ha kiderül, hogy csak megdugtál egy kiskorút neked annyi. Muszáj egy kicsit kozmetikázni a sztorit. Így hogy „együtt vagytok” annyira nem nagy cucc.

- Hány éves vagy aranyom? –néztem cinikusan Nittára.

- 17. –húzta ki magát mintha felettébb büszke lenne rá.

- Hogy mennyi??- csúszott hangom pár oktávval feljebb- Ugye ez csak vicc…

- Nyugodj meg Bill nem lesz para. Ha azt csináljátok, amit mondok, mindenki mehet utána a maga útjára és kész. DE ha nem..

- Ez rám nézve gáz, hogy ennyi idős, de miért kerülne ő börtönbe? Mit csinált?- néztem Davidre mikor már annyira összeszedtem magam, hogy értelmes mondatot össze tudtam hozni a döbbenettől.

- Drogot árul és fogyaszt… Mellesleg te is kaptál a Martinidba mikor már amúgy is a sárga földig leittad magad. A pultos srác látta az egészet és hajlandó eskü alatt vallani.

- Azt a rohadt élet! Megöllek!- indultam el a lány felé de Dave elkapott.

- Megmondtam, hogy nem fogsz jelenetet rendezni itt!- lökött vissza az ajtó elé- Most pedig szépen összeszeded magad és Nittával együtt haza mentek majd délután haza viszed, hogy össze tudjon magának pár cuccot pakolni, mert beköltözik a Kaulitz házba, amíg el nem ül a botrány!

David mondandója végére teljesen a képembe mászott, már de éreztem, hogy kell valaki, aki vissza fog, hogy ne robbanjak fel. Egy pillanatra át suhant az agyamon hogy mi fog vissza tartani attól, hogy a kocsiban meg ne öljem ezt a kis csitrit, míg haza nem érünk. Csak bólintottam Davidnek és megadóan felemeltem a kezem hogy elengedhet, mert nem fogok církuszolni… legalábbis most nem…

- Gyere. –intettem a fejemmel Nitta felé, aki meglepődve méregetett engem mintha kicsit rá ijesztettem volna az előbbi kirohanásommal.

- David nem tudom hogy jó ötlet e ez. MI van, ha meg talál fojtani, míg oda, érünk. – nézett fel Manageremre és kicsit mintha hátrébb is lépett volna.

- Ne játszd az agyadat. –kezdtem elveszteni a türelmem tőle, de nagyon- akkor fojtalak meg, ha futod feleslegesen a köröket. Csak pakolgasd a csinos lábaidat egymás után és húzzunk innen, mert rohadt fáradt vagyok és az utolsó ideg rostjaimon táncolsz… Ha nem nyitod ki feleslegesen a szád nem lesz baj. - nyitottam ki az ajtót és meg sem várva őt elindultam.