10év.... 1. rész

Úgy döntöttem, elég volt. Ell kell, hogy mondjam azt, ami bennem van. Egy éve gyűlik, és a mai nappal vége. Lezárom.
Idekint a medence partján üldögélve, rámtörtek az emlékek. Azóta, hogy Bill elment, közel egy éve már, nem voltam itt az udvaron. Akármerre nézek, mindenütt őt látom. Keserédes emlékek ezek, melyek miatt én is megjértam már a poklot, nem is egyszer. Hiába nézek a medencére, és látom magam előtt, ahogy Bill akkora hasast produkál, hogy az nekem is fáj, a víz színe hirtelen vörös lesz. Nem is a víz..az egész látómezőm. Az az egy ével ezelőtti nap beárnyékolja a napjaimat. Nem hagy nyugodni.
Azon a napon, éppen hazafelé tartottam anyától. Mind a két kezemben hatalmas csomag kaja, körülbelül 10 évnyire elegendő..alig bírtam hazacipelni. Bill persze ügyes volt, rosszullétre hivatkozva előbb lelépett a vacsiról, így úgy döntöttem, ha hazaérek, az összes kaját én fogom megenni, emellett pedig az éjjel folyamán egy lábasba teszem az egyik kezét. Az ajtóhoz lépve, hónom aljához ügyeskedtem az egyik szatyrot, hogy a zsebemben lapuló kulcsért nyúljak. Amikor megtaláltam, óvatosan próbáltam a zár felé nyújtózni, de hát miért is ne, a kulcs a zár helyett a földön landolt. Én eldobtam a csomagokat, majd felvettem a kulcsot, bejutottam a lakásba, felkaptam a szatyrokat, közben pedig Billnek kiabáltam.
-Okos voltál Bill, de most rohadtul meg fogod szívni.-letettem újból a kaját, majd visszamentem becsukni az ajtót, újra összeszedtem mindent, és elindultam befelé.
-Biiiiiillll..mi a fra..-ekkor szuszogást hallottam. a sötétben előtünt egy alak, majd megtorpanva láttam, hogy az nem is egy, hanem két árnyék. A szuszogás, sóhajtozás elég egyértelművé tette, hogy Bill jól érzi magát az előszoba közepén.
- Ó, ugyan már Bill, az előszobában?-végszóra felkapcsoltama villanyt. Majd rájuk pillantottam. Aztán a kezemben lévő dolgok egy szempillantás alatt a földre hulltak. Bill a fény és a kapcsoló hangjára megijedt, majd felém fordult teljes testével, és a lánnyal. Ekkor láttam meg, hogy Bill egy hatalmas kést szorít a lány nyakához, másik kezével pedig szorosan a száját tapasztja le. Hirtelen hátrébb léptem egyet, majd a szemébe néztem,és láttam. Láttam azt a Billt a szemén keresztül, akit nagyon régen elfeledtünk. Azt a Billt, aki már nem is ő. A gyilkost láttam ott. Annak idején Bill skizofrén lett, amit az orvosok sikeresen kezeltek egy újfajta, és azóta senkin ki nem próbált agysokkolással. Bill akkor nem ment messzire, azt állította hogy őt Carternek hívják, és fogalma sincs, hogy hol van. Kétszer-háromszor új kutyát kellett venni a szomszédnak, meg megannyi pénzt fizetni neki, hogy ne árulja el senkinek, hogy Bill kibelezte az ebeket. De rendbe jött. 10 éve láttam utoljára ezt a tekintetet. Reméltem, hogy soha többé nem jön elő.
A levegő feszültséggel lett teli, a lány zokogott, könnyei a véres arcán utat vájtak társaiknak. Nyeltem egy nagyot, majd megpróbáltam a legnagyobb nyugodtságban beszélni hozzá.
_ Bill...
_ Nem vagyok Bill!- jött az ideges válasz a fogai közt, melyet olyan indulattal mormolt el, ami szörnyen megrémített.Közelebb léptem egy lépéssel, kezeimet tenyérrel felé mutattam, hogy lássa, nem akarok bajt.
- Ne gyere közelebb!- hangzott el ismét az összezárt fogsora mögül. Keze mégerősebben megmarkolta a lány torkához nyomott kést, majd szélésebb terpeszbe állt.Végignéztem mindkettejükön. A lány ruhái tépedt állapotban hevertek a földön, illetve rajta. Azt hiszem meg is erőszakolta. Bill ugyanabban a cuccban volt, amiben utoljára láttam, annyi különbséggel, hogy a gatyája slicce és öve kikapcsolva volt, fehér pólója pedig a vértől mintássá változott.
-Mit csinálsz?- kérdeztem. Nem akartam, hogy valami nagyobb baj legyen ebből az egészből.
-Ez a rohadt kurva az ajtó előtt állt, majd amikor meglátott sikoltozva elindult felém. Gondoltam milyen jó, egy rajongó, aki szívesen adja nekem a szűzességét.- Bill a mondat után arcát a lány arcához dörgölte, majd megrántotta a bal kezével az egész testét.Tudtam, hogy ő már tényleg nem az a Bill, akit ismertünk. A hanglejtéséből a gonosz sugárzott, keveredve az őrült és agyilkos mindegy egyes jellemzőjével.- De nem volt hajlandó. Dehát ha az ember dugni akar, akkor dugni fog, igaz szépségem?- a lány újra zokogni kezdett, szemeivel kérlelően nézett rám.
-Bill..
-Nem vagyok Bill! Hányszor mondjam még el?! Az isten bassza meg, Tom, hányszor?
-Bocsáss meg. Sajnálom. Mi lenne, ha elengednéd a lányt, és beszélgetnénk kicsit kettesben?- a javaslatomra Bill elnevette magát.
-Nem aakrok én veled beszélgetni semmiről. Annak idején Tom, miattad lettem bezárva ebbe a rohadt testbe. Most végre kitörtem, és csak azért vagy még mindig életben, mert valamilyen oknál fogva tudom, hogy ki vagy. És tudom, hogy mindennél jobban szeretlek.-e mondat közben a tekintete kimeredt, valami olyasmiképp, mint amikor az emberre emlékroham tör. Majd hirtelen pislogott egyet, a kezét, mellyel idáig a lány száját fogta, lecsúsztatta az állára, hirtelen felrántotta azt, amitőla lány nyaka sima egyenletessé vált. Aztán a kés már indult is útjára. Nem volt semmi hangja. Bill mintha rajzolt volna egy félkört oda, majd pár másodperccel később hatalmas vérfolyam eredt útnak. Ledobta a lányt a földre, aki vergődve küzdött a levegőért. Olyan hirtelen történt, hogy szinte időm sem volt felfgoni, mi történik. Rosszul lettem. A testvérem elvágta a lány torkát..a testvérem elvágta... Bill elindult felém, miközben nyelvével a késen maradt vért ízlelte meg.
-De, őt nem szeretem. Minek éljen akkor?- ismét elnevette magát. Félelmetes volt. Ledermedtem a látottak miatt, a következő pillanatban viszont már én voltam Bill karjai között. Ugyanúgy hátulról fogott le, a kés szintén a torkomnak nyomva várta az engedélyt az újabb félkör rajzolására. Becsuktam a szemem. Hiszen nem tehettem semmit. Ha megmozdulok, meghalok. Így talán van még egy kis esély..csak egy kicsi.. "Engedj el, Bill..."
- Soha többé ne keress.- suttogta a fülembe, majd lelökött a földre a lány mellé.Mire magamhoz tértem, Bill már sehol sem volt. a kést a telefonba szúrta, a maga után nyitvahagyott ajtón át pedig befújt a hűvös levegő. a szellő térített észhez. Élek. Atya ég, életben hagyott... feltápászkodtam, a késért rohantam, majd miután rájöttem hogy ezt mennyire rosszul tettem, az ajtóhoz sétáltam és becsuktam azt. Visszamentem a nappaliba, és azt asztalra ültem. Mérlegeltem. Hosszú-hosszú perceken keresztül néztem a lányt a padlón, s hosszú-hosszú perceken keresztül sírtam. Majd végül felálltam, és a kanapéról leszedett takaróba csavartam a hullát, és elindultam az ásóért a kertbe.
A rohadt életbe, Bill.