23.Rész

- Ez a kis balfék nem fogj még mindig fel, hogy hozzám tartozol?! –címezte félig nekem félig Billnek miközben szélsebesen táncoltak ujjai a billentyűzeten- azt hiszem, mégsem küldjük el a videót. Jobb ötletem van. - mosolyodott el ördögien, amitől kirázott a hideg. Valahogy nem akartam tudni mi az a „jobb” ötlet. Igazából ötletem se volt mit talált, ki de sejtettem, hogy nem lesz benne köszönet… minél hamarabb le kell lépnem, mert nagyon eldurvulhatnak a dolgok…

Délutánra össze is szedtem a gondolataimat és készen állt fejemben a terv. Éppen a nappaliban ücsörögtem, míg Mark a konyhában ügyködött valamit.

- Mark! –szóltam át neki és körülbelül fél pillanat múlva körülöttem lihegett, mint egy kis pincsi kutya- Azon gondolkoztam, hogy jót tenne egy kis friss levegő. Nem lehetne esetleg, hogy elmenjünk sétálni? –néztem rá nagy szemekkel bevetve minden bajomat- Elvégre lassan egy hete vagyok ide bezárva.

Ez volt a tervem egyik sarkalatos pontja. Hogy rá tudom e venni őt, hogy kilépjünk a házból. Egy darabig furcsán fürkészett majd elmosolyodott.

-  Elmehetünk, ha szeretnéd, de csak akkor, ha jó kislány leszel. –vette elő mézesmázos hangját.

„Naná hogy az leszek” gondoltam magamban „a jó kislányok menekülnek a rossz emberektől.”

- Az leszek. –Terült szét az én arcomon is egy hatalmas mosoly. Egy buktató pont kipipálva…

Felmentem az emeletre hogy átöltözzek és erőt gyűjtsek az akciómhoz. „Sikerülni fog”, „Nem lesz semmi baj” próbáltam nyugtatni magam, de amikor rájöttem, hogy nem megy inkább elindultam. Mark lent várt a bejárati ajtónál, szabadulásom kulcsait az ujján pörgetve.

- Mehetünk? – tartotta a kezét, hogy bele karoljak miután bezárta mögöttünk az ajtót.

Vonakodva, de belé karoltam.

- Bízom benned. –suttogta nekem és közelebb húzott magához. Tudtam, hogy életem legnagyobb színházi alakítását kell hoznom, hogy legalább fél méterre elmerjen engedni. Ahogy körülnéztem a zsúfolt városon itt annyi is elég lesz, hogy elkeveredjek.

 Mark végig csipogta az utat hogy milyen szép az idő, stb. de valahogy rohadtul nem kötött le. A környezetem vizsgáltam inkább hátha ismerős lesz valami. Csak egy tér vagy utca. Nemsokára imáim meghallgatásra találtak, mert egy parkot láttam meg előttünk nem messze és vele szemben egy ismerős piros épületet, egy pizzázót. Ezaz! Erre jártam már. Méghozzá akkor, amikor anyut mentem meglátogatni. Egy órás autóútra lehettünk körülbelül Los Angelestől. Már csak azt kéne kitalálnom, hogy hogyan lépjek le.

- Márk. Nem vagy éhes? – mosolyogtam rá édesen, ahogy csak tőlem tellett- Nézd, csak ott a sarkon hot-dogot árulnak, meghalok, hogy ehessek egyet. - rebegtettem pilláimat. Igaz egy falatot sem bírtam volna enni.

- Naná. –Irányított arra amerre az előbb mutattam. Bekapta a csalit.

Míg üdvözölte az eladó srácot és kikérte a hot-dogot fél szemmel engem figyelt, hogy megvagyok e még. Átvette az ételt és elővette a tárcáját, hogy fizessen. Ez volt az a pillanat mikor levette a tekintetét rólam. „eljött az én időm” gondoltam és hátat fordítottam, hogy bele vágódjam a tömegbe és eltűnjek Mark szeme elől, de legnagyobb szerencsétlenségemre pont egy biciklis srác jött velem szembe és majdnem elgázolt mikor valaki hátrafelé elrántott előle.

- Naaa hova lesz a séta szívem? Nem is kell a hot-dogod? – suttogta a fülembe Mark miközben a felkaromat szorongatta.

- Eressz, el ez fáj!- próbáltam hatni rá.

- Megmondtam, hogy ne próbálkozz semmi butasággal igaz? –szorított meg még erősebben a karom, amire felszisszentem- Most pedig nyomás haza. És ha kiabálni mersz vagy bármi nagyon megbánod.

Tudtam, hogy mindent leromboltam, amit eddig építettem ez alatt a pár nap alatt, és hogy iszonyatosan nagy bajban vagyok…

Mérgesen csapta be magunk mögött a bejárati ajtót és az emeleti szoba felé vonszolt. Mikor fölértünk bezárta az ajtót lelökött az ágyra és fölém térdelt. Megpróbáltam arrébb mászni, ellökni őt, de lefogta a kezeimet. Túl erős volt.

- Egy utolsó manipulatív ribanc vagy!- üvöltötte az arcomba. Teljesen elborult az elméje- Azt hiszed, hogy átbaszhatsz?! Mindent tudok, rólad éred?! MINDENT! Sosem leszel az övé! Te hozzám tartozol!

- Nem tudsz te semmit rólam!- vágtam vissza neki kétségbeesetten.

- Dehogyis nem. Tudom, hogy felcsinált az a barom! Azt hiszed, nem tudtam, hogy terhes vagy? Mindent tudok rólad! - villogtak a szemei- De nem izgat. Te akkor is az enyém vagy. Együtt fogunk élni és ezek a gyerekek az enyémek! – vágta a fejemhez ellentmondást nem tűrő hangon.

- Soha! – üvöltöttem én is már vele. A félelem teljesen evette az eszem.

Mark válasza csak egy hatalmas pofon volt, amitől még a fülem is csengett. Eleredtek a könnyeim. Teljesen bepánikoltam.

- Eressz el! Kérlek… Ne…- csuklott el a hangom.

- Köszönj Billnek. - Intett a szoba egyik sara felé ahol csak most vettem észre, hogy egy kamera csücsül

- Ez…

- Igen jól látod, tele van a ház vele. Tudom, mit fogok csinálni vele. Szemet szemért… Ő elvett tőlem téged ezért nagyon csúnyán fog szenvedni mielőtt megkeresem és megölöm. – szemeiből sütött a düh és az őrület.

- Kérlek, ne bántsd. –próbáltam hatni rá- megteszek bármit. Elfelejtem őt és veled maradok, csak ne bántsd.

Válaszul csak az arcomba nevetett.

- Eljátszottad az utolsó esélyedet. –szállt le rólam és undorodva végig mért- most van egy kis dolgom. –vágta oda foghegyről és bezárta maga mögött az ajtót.

***

Igazából már kezdem feladni, hogy ez az e-mailes dolog, bejön. Lassan 3 apja küldtem el és semmi választ nem kaptam rá. Vajon elolvasta? Nem tudom. De azért ma is a kezembe veszem a gépet hátha jött valami válasz.

- Mit csinálsz?- hallottam meg Tom hangját a hátam mögött, aki egy tál kajával huppant le a mellettem lévő székbe.

- Csak megnézem Lizze e-mailjeit. –válaszoltam lemondóan.

Gépiesen megnyitottam a fiókot és elkezdtem böngészni a bejövő leveleket, amik tele voltak reklámokkal, amikor megakadt az egyiken a szemem.

- Tom!- vágtam oldalba bátyámat, aki majdnem félre nyelte a falatot.

- Mi a halál eszednél vagy? Megfojtasz!- prüszkölte mikor szóhoz jutott és a gépre meredt- Mire vársz?! Nyisd már meg!- förmedt rám mikor látta hogy habozom.

„ Tudod mit te patkány?! Gyere, hidd el, hogy én nagyobb fájdalmat tudok okozni neked! Én nem ugrálnék a helyedben, mert butaságokra sarkallja Lizzet amiért sajnos büntetés jár… ”

A szöveg alatt egy videó volt. Sejtelmem se volt, hogy mi lehetett az, de mikor megláttam az első képkockákat a vér is megfagyott bennem. Lizze volt rajta különböző szemszögekből mintha egy bekamerázott szobában lenne. Nagyon félt és teljesen össze volt törve. Az ágyon feküdt összegubózva és nagyon sírt. Majd váltott a kép arcán teljes elszántság látszott és fel alá járkált idegesen a szobában mintha valamin nagyon törné a fejét.

Éreztem, hogy az ideg és az adrenalin elöntik a testem és szenvedek a tehetetlenségtől. Az izmaim teljesen megfeszültek, mint az ugrásra készülő gepárdnak. A kép megint váltott, de ez most más volt mert itt hang is volt a videó alatt.

Mark a karjánál fogva ledobta Lizzet az ágyra és fölé hajolt közel az arcához és üvöltött vele:

„- Egy utolsó manipulatív ribanc vagy! Azt hiszed, hogy átbaszhatsz?! Mindent tudok, rólad éred?! MINDENT! Sosem leszel az övé! Te hozzám tartozol!

- Nem tudsz te semmit rólam!

- Dehogyis nem. Tudom, hogy felcsinált az a barom! Azt hiszed, nem tudtam, hogy terhes vagy? Mindent tudok rólad! Te akkor is az enyém vagy. Együtt fogunk élni és ezek a gyerekek az enyémek!
-Soha!”

Majd megpofozta Lizzet.

Ez a mozzanat volt az utolsó csepp a pohárban mérgesen ellöktem magamtól a gépet, ami a szőnyegen landolt.

- A rohadt életbe! Megölöm ezt a férget!- üvöltöttem teljesen magamból kikelve és fel alá kezdtem járkálni, mint egy ketrecbe zárt cirkuszi állat.

- Bill nyugodj már meg! Elszédülök tőled. Elkapjuk ez a mocskot. Remélem nem vágtad haza a laptopot, mert ezen van a nyom hozzájuk. - Hajolt le érte.

- Mi van?- Meredtem bátyámra mikor felfogtam utolsó mondatának lényegét- Miről beszélsz?

- Hát mondjuk, hogy az e-mail lapján le tudják nyomozni a rendőrök hogy hol, vannak.

- Bassza meg Tom te egy zseni vagy!- rohantam oda hozzá és a laptoppal a hóna alatt elkezdtem húzni a bejárati ajtó felé- ezt most elvisszük nekik. –kaptam fel a slusszkulcsot az asztalról és becsaptam az ajtót magunk után.