Na bocsi a késésért most néztem hogy majdnem egy hónapja nem hoztam frisst ebből. Ez tarthatatlan állapot volt. Remélem tetszik. Kommentek jól esnének :)
- Nina! – vágtam ki a lengőajtót magam előtt és egy pillanat múlva már a levegőbe kaptam, és úgy pörögtem vele.
- Jesszus! Bill! Ne! Még mindig rosszul vagyok ettől!- nevetett a fülembe. - Tegyél már le.
Két fordulat után eleget tettem a kérésének, de még mindig ugyan olyan erősen szorítottuk egymást.
- Istenem, két éve nem láttalak. –engedtem el, hogy végig tudjak nézni rajta- Semmit sem változtál. - konstatáltam mosolyogva és egy hatalmas puszival üdvözöltem.
- Te viszont annál többet. –nevetett fel újra- Látom losziban a szőke a menő. –túrt bele hajamba és egy gonosz mosoly keretében beleborzolt.
- Hé! Ne már!- fogtam le a kezét és a hajamat igazgatva hátraléptem egyet tőle.
- Látom semmit sem változtál, a külsődet leszámítva. B-Kay. –nevetett fel újra, mire tettetett durcás fejjel beintettem neki.
- Gyere ide. –kapta el a kezem és újból magához húzott. - Tom! –kiabált bele hirtelen a fülembe és szabályosan kiugrott a karjaim közül, hogy tesóm felé siessen, aki pár lépéssel arrébb állt tőlünk.
- Szia, Nina!- zárta karjaiba ő is a lányt.
- Azt hiszem itt nincs dolgom. –hallottam meg Rose hangját a hátam mögül. Mire megfordultam csak egy pillanatra láttam az arcát, amin egy furcsa kifejezés ült és a következő pillanatban eltűnt az ajtó mögött, ahonnan mi jöttünk Tommal. Mielőtt elmerülhettem volna gondolataimban, Nina újra magára vonta a figyelmemet egy kérdés halmaz keretében.
- És mond, csak hol van a bátyád?- vágott közbe Tom.
- Kint van a kocsiban. Egyedül akartalak meglepni titeket, - vázolta helyzetet Nina - ami össze is jött volna, ha ez a nő nem akadékoskodik. Komolyan, ki ez? –nézett felháborodva ránk. - És hol van David?
Imádtam Ninát, de egy méreg hullám futott végig rajtam a hangleejtésétől, és attól a halvány undortól, ami a hangjában volt, ahogy Roseról beszélt. Elkaptam a tekintetem róla és hátat fordítva neki és Tomnak egy kicsit arrébb sétáltam, miközben a falakon függő képeket bámultam, terelés képpen. Tom vette a lapot és szinte azonnal átvette a szót és képbe helyezte őt.
- Na de ez nem lényeg, komolyan itt van Andy is?- lelkendezett Tom és az ajtó felé vette az irányt.
- Állj már meg!- fordultam vissza feléjük. - gondolkozol is néha, vagy csak nehezéknek van a fejed a nyakadon?- gyűrögettem a homlokom gondterhelten- Körülbelül három tucat rajongó van már most kint, ha nem több. Ha meguntad az életed csak tessék. - intettem a bejárat felé.
- Basszus tényleg. –csapott a homlokára.
- Jó reggelt!- ráztam meg a fejem egy kisebb mosoly keretében. Lökött.
- Majd én kimegyek és behozom. –ajánlkozott Nina- hátulról támadunk. –kacsintott egyet és kiviharzott az ajtón, egy hatalmas mosoly keretében.
Andreas és Nina testvérek voltak. Másfél év korkülönbség volt csak köztük- Andy javára-de nagyon jól kijöttek, szerették egymást és kisiskolás korunk óta elválaszthatatlan barátok voltunk mi így négyen. Nina olyan volt mintha a húgunk lenne. Nem is tudom, hogy And miatt e, vagy sem, de sosem tekintettünk rá nőként, és Nina is élvezte és sokszor kihasználta, hogy három bátya is van, aki tűzön-vízen keresztül, de megvédik őt.
Nagyon hamar elrepült az a pár óra velük, ami a koncertig volt és utána egy kis magán after partit is rendeztünk a szállodában –természetesen nem ittuk halálra magunkat csak sztorizgattunk és rengeteget baromkodtunk- csoda volt, hogy nem dobtak ki minket úgy, hogy a lábunk se éri a földet. Valamikor délután tért csak magához a társaság. Mire nem jó a pihenőnap.
***
- Basszus Bill meddig tollászkodsz még? Nem fotózásra mész csak ide lemegyünk a bárba.
- Nem mondod?- léptem ki a fürdőből és egy hatalmas mosolyt villantottam Nina felé, aki az ágyamon hasalt és unottan a telefonját nyomogatta. Amint meglátott felpattant és hozzám sietett, megragadta a karom és már húzott is a lakosztályom ajtaja felé.
- Állj már meg. –fékeztem le- egy cipőt legalább felvehetek?- jót nevettem rajta. Iszonyat türelmetlen természete volt.
- Minek az. Gyere már. –kapta el a karom és megint cibálni kezdett, én pedig fél lábon ugrálva próbáltam követni őt, miközben a szabad kezemmel a cipőmbe bújtam bele és mind ezt úgy kellett megoldanom, hogy lehetőleg ne nyaljam fel a parkettát.
- Komolyan ilyenkor a kutya se hiszi el rólad, hogy a 21-et is betöltötted. Úgy viselkedsz, mint egy kisiskolás lány, aki beszabadult a játékboltba. - csuktam be az ajtót magam mögött és büszke voltam, hogy megoldottam a cipő felvételt baleset nélkül.
- De még milyen játékboltba. –kacagott fel – Na, gyere már!- karolt belém és a lift felé vettük az irányt.
- Emlékszel mikor Tom bele volt zúgva a negyedikes matektanárotokba és állandóan körülötte lebzselt?- kacagott fel Nina.
- Naná. Abban az évben volt életében először és utoljára kitűnő matekból. –kacagtam fel én is az emléken, mikor a lift csengővel jelzett és kinyílt az ajtaja. Reflexből elindultam befelé, nem számítottam rá, hogy esetleg van bent valaki és sikeresen összeütköztem Rosesal. A nevetés is a torkomon akadt, mikor lágy barna szemeibe néztem. Egy pillanatra át járt az az érzés, amit tegnap délután is a hangpróba végén. Mire reagálhattam volna valamit, egy „bocsánat” keretében kikerült és elviharzott.
- Ez a nő mindig ennyire savanyú?- kérdezte félhangosan Nina, miután becsukódott a lift ajtaja.
- Tessék? –kérdeztem vissza, mikor felfogtam, hogy hozzám beszél.
- M ütött beléd Bill?- fürkészett furán, majd láttam arcán a lassú felismerés nyomait, mikor kigyullad odabent a fény, mert összeállt a kirakós.
- Na, ne. Te szerelmes vagy belé. –kapta szája elé a kezét és egy hatalmas minden tudó joker mosoly ült ki az arára.
- Dehogy is!- néztem rá csúnyán- Rémeket látsz. Hogy én meg ő. Ne nevettess már.
- Bill. Nem tudsz átverni. – tagolta a szavakat. Ismerlek már egy jó ideje és nem sokszor voltál igazán szerelmes, de felismerem rajtad a jeleit. Te. Most. Szerelmes vagy.
- Nem vagyok!- néztem rá még csúnyábban, de nem nagyon hatotta meg. Karba tett kézzel állta dacosan a pillantásomat és láttam rajta, hogy esze ágában sincs kiverni az elméletét a fejéből. - Ez nem igaz.—sóhajtottam, miközben gondterhelten a hajamba túrtam.
- Ne izgulj ez nem a világ vége. –simogatta meg a vállamat bátorítóan. – Gyere, igyunk egyet. Jót fog tenni.
Kinyílt a lift ajtó a bár szintjén és az egyik eldugottabb boksz felé húzott. A pincér egyből ott termett előttünk és Nina már kérte is az első kör piát.
- Wiskey-kóla. A kedvenced. Jót fog tenni. - tolta elém a poharat, amiben bátorítóan megcsörrentek a jégkockák.
Egy húzásra kiittam majdnem a felét.
- Na. Elmondod mi bántja a kicsi szíved? – nézett rám egy barátságos mosollyal.
- Nem megy ez nekem. – szuggeráltam a poharat előttem.
- Mi? Mi nem megy Bill? Hogy beszélgess vele? Vagy, hogy elmond neki, mit érzel? Ki vagy te? És mit csináltál az én Billemmel?
Megmosolyogtatott felháborodása, de még mindig nem bírtam levenni a szemem az italomról és rendületlenül forgattam a poharat a kezemben, miközben a fejemben cikáztak a gondolatok ezerrel.
- Már nem vagyok az a Bill. Azt hiszem valami nagyon megváltozott itt bent, - mutattam a fejemre- és itt. - majd a mellkasomra.
- Tudom. –simította végig mutatóujjával a karomon éktelenkedő sebhelyet- De ez akkor sem jó így. Saját magadat fosztod meg az új lehetőségektől és az élettől. Nem zárkózhatsz be a csigaházadba. Nem úgy ismerlek, mint aki felad akármit is első nekifutás után.
Nem válaszoltam neki, hanem újból egy hatalmasat kortyoltam az italomból. Vele olyan könnyű volt megosztanom, ami a fejemben volt. Talán ő volt az egyetlen. Tommal nem kellett beszélnem a gondjaimról, tudta ő a legapróbb rezdülésemből és pont ez hiányzott, hogy valakinek beszélhessek arról, mi zajlik le bennem. Valaki olyannak, akiben megbízok, és aki ismer, mint a tenyerét. Nina a legnagyobb útvesztőből is könnyű szerrel talál kiutat, és olyan egyszerű érvekkel és logikával tud mindig rá világítani a dolgokra, hogy a lehetetlenről is elhiteti, hogy könnyűszerrel megoldható. De most valahogy ezt a fajta lelkesedését is kevésnek éreztem.
- Nem érzem, hogy meg tudnék újra bízni valakiben. – smaragdzöld szemeibe.
Csak fújt egyet és rosszallóan fürkészett, de szája sarkában ott volt az a szeretetteljes mosoly.
- Legalább csak próbáld meg. Az én kedvemért. – váltott könyörgő tekintetre, ami megmosolyogtatott.
- Rendben kicsi lány- húztam közelebb magamhoz és átöleltem. Jó darabig ültünk így, csendben. Én a gondolataim között úszkáltam ő pedig az italát iszogatva nekem dőlve, csendben hagyta, hogy az előbbi kis beszélgetésünket emésztgessem és a karomat simogatta, némán jelezve hogy nem vagyunk egyedül.
