Te vagy a mindenem

Hellóbelló :D hát írtam egy Tomos!! novellát.ilyen se volt még és azt sem tudom,hogy született de elkezdtem írni...spontán jött az egész és szeretném ezt Dórinak ajánlani :) jó olvasást :)

Egy újabb nap és én újra itt vagyok.Itt ülök a hintaágyban és nézem ahogy vele vagy.Öleled,csókolod,a nyakához bújsz ő pedig vidáman felnevet.Boldog vagy és ennek örülök,de belül minden nap kicsit összetörök.Látni őket nem könnyű,mégis itt vagyok,mert a barátja vagyok.Igen barát,semmi más.Volt időm,hogy bevalljam neki mit is érzek,de nem tettem.Féltem és végül elkéstem.Megtalálta őt aki minden tekintetben tökéletes a számára.És nem csak gyönyörű,kedves is.Egyáltalán nem az a tipikus picsa,mint ahogy azt sokan gondolják róla.Ha nem szeretném Tomot biztos teljesen odalennék érte,most viszont inkább irigység és bánatot érzek.Nem hibáztatom őt,hiszen ő se tudja mit érzek.Nem tudja senki.Ez az én kis titkom,amit örökké megőrzök.Félek,ha ez valaha kiderülne eltávolodnánk egymástól és inkább szenvedek titokban a közelében,mint távol tőle.Szükségem van rá,még úgy is ha soha nem lehet úgy az enyém ahogy szeretném.
-Mel,itt vagy?-legyez előttem Bill.Észre sem vettem,hogy leült mellém.
-Bocs,elbambultam.-mosolygok rá zavartan.
-Vettem észre,mivel legalább öt perce beszélek hozzád.-nevet.
-Most figyelek.-fordulok teljes testtel felé.
-Csak annyi,hogy este lesz egy kis családi vacsora,ugye eljössz?
-Persze.-bólintok és mintha megérezte volna,hogy valami baj megölel.
-Ugye tudod milyen fontos vagy nekem és Tomnak?Mintha a húgunk lennél és ha valami baj van nyugodtan elmondhatod.-mondja olyan halkan,hogy csak én halljam.Billt én is szinte a bátyámként szeretem...de Tomot...nem tudok rá testvérként gondolni.
-Én szerintem most megyek,de akkor este találkozunk.-bújok ki az öleléséből.
-Oké.Csini legyél.-kacsint rám én pedig elindulok a kijárat felé.
-Hát te meg hova mész?-állja el az utamat Tom.Akárhányszor a szemembe néz testem furcsa reakcióba lép.Hihetetlenül melegem lesz,a szívem pedig kihagy pár ütemet.Ennél jobban azt hiszem nem lehet szeretni egy embert.
-Haza.-válaszolok mosolyogva,hangom egyáltalán nem árulja el azt ami valójába végbe megy bennem.-Készülök az estére.
Arca felvidul.Imádom amikor mosolyog,amúgy is angyali arca akkor még tökéletesebb.
-Helyes.Ne késs.-vigyorog rám én pedig úgy érzem,ha most nem lépek le a földről kell majd feltakarítani engem.
-Akkor szia.-araszolok el mellette.Riának is integetek és elhagyom végre a villát.
Haza felé,újra gondolatok ezre rohamoz meg. Fogalmam sincs,hogy de beleszerettem.Egyszer csak észrevettem,hogy másképp nézek rá.Ha félmeztelenül állt előttem,mindent megadtam volna azért,hogy megérinthessem.Amikor láttam őket Riával azt kívántam bár én lennék az aki ennyire boldoggá tudja tenni,de ilyenkor mindig megszidom magam.Nem.Ő boldog Riával és csak ez számít.Remélem soha nem fogja megbántani.Annál szörnyűbb dolog el sem tudok képzelni,mint hogy szomorúnak lássam.Egy kósza könnycsepp  szántja végig az arcomat.Magam sem értem miért fájdítom a szívem.El kéne innen mennem hátra hagyva mindent,de legfőképp őt.Talán el tudnám felejteni,bár ez majdhogy nem lehetetlennek tűnik.
Otthon sötétség fogad,anyu még nem ért haza.Elmegyek zuhanyozni.Hosszan állok a forróvíz alatt,hátha kicsit ellazít és kicsit kitisztítja a fejem,de nem járok sikerrel.Elzárom a vizet és kilépek a kabinból.A tükörről letörlöm a párát és belenézek.Már rég nem az vagyok aki voltam.Elvesztettem önmagam és már fogalmam sincs ki vagyok.Vagyok a világban,de miért is?Egyedül ő az aki életet.Ő a mindenem ezen a világon.
Amit mindenki előtt mutatok csak egy buta és gyenge álarc,ami visszatartott könnyeket és ki nem mondott szavakat rejt.A maszk vékony és érzem,hogy egyszer kettétörik,megmutatva engem és ami bennem van.
Egy halk sóhaj után bemegyek a szobámba ruhát keresni.Hosszasan válogatok és próbálgatok.Semelyikben nem érzem magam jól.Ria mellett úgyis csak egy kis szürke egér leszek.Az önbizalmam a bokám alját verdesi vagy talán már azt sem.Mivel úgy érzem,mindegy melyik van rajtam,így az utolsót magamon hagyom.Gyorsan kisminkelem magam és indulok is.A magassarkú megkívánja,hogy kocsival menjek.Túl hamar érek oda,ezért az autóban maradok.Ujjaimmal a kormányon dobolok.Késztetést érzek,hogy elhajtsak,de mielőtt megtehetném valaki kopog az ablakon.
Bill az.Kedvesen mosolyog és várja,hogy kiszálljak.
-Ha itt vagy miért nem jöttél be?-kérdezi miközben lezárom a kocsit.
-Azt hittem túl korán jöttem.-mondok egy elég gyenge kifogást.
-Ugyan ne nevettess neked ide szabad bejárásod van.-nyújtja felém a kezét amit elfogadok és elindulunk befelé a házba.Már Gordonék is megérkeztek.Kedvesen üdvözölnek és megölelnek amikor észre vesznek.A szeretet ami belőlük sugárzik mindig melegséggel tölt el.Bill bemutat azoknak a rokonoknak akikkel még nem volt alkalmam találkozni.Mindenki mosolyog és kedélyesen beszélget.Tomékat viszont nem látom sehol.Bill kicsit fura,túlságosan pörög.Állandóan be nem áll a szája,én pedig minden mondatára megpróbálok reagálni.A lépcső felé pillantok és hirtelen már nem hallom Billt,mert csak rá figyelek.Ott áll és rám mosolyog.Felállok és odamegyek.
-Örülök,hogy itt vagy.-szemei ragyognak,ahogy ő maga is.-Nagyon csinos vagy.
-Te is.-nézek végig rajta.Kék inget visel,sötét farmert,a rasztái lazán összefogva a fején.Szívdöglesztően néz ki.Nemsokára mindenki elindul az étkező felé és helyet foglal.Az étel nagyon finom és a társaság is jó,bár néha Riáék felé pillantok,persze nem feltűnően.A vacsora vége felé Tom feláll,mindenki rá néz.
-Szóval kösz mindenkinek,hogy itt van.Azért akartam,hogy így együtt legyünk,mert szeretnék kérdezni valamit tőled.-Ria felé fordul,majd letérdel.A levegőm bent marad és csak mereven bámulom őket.Minden hang kívül reked csak a tudatalattim kétségbeesett kiáltozását hallom.Mi?Ez most tényleg megtörténik?Hirtelen mindenki tapsolni kezd,így én is összeütöm néhányszor a kezem.
-Mel,jól vagy?Nagyon elsápadtál.-érzem a csuklómon Bill kezét.
-Én...én...elnézést.-állok fel az asztaltól és kiviharzok a helységből,ki az egész házból,végig a homokos parton.Összecsuklom és könnyeim utat találva maguknak nyaldosni kezdik az arcomat.Eljegyezte...Visszhangzik a fejemben.De mit is hittem?Szeretik egymást...Egyszerűen ezt most akkor sem bírom feldolgozni.Úgy érzem magam,mint egy parton épített homokvár amit most elvitt a dagály.Tudtam,hogy vissza kell mennem,de nem bírok.Nem bírnám most látni őket.Igen,azt hiszem most kell elmennem innen.Itt kell hagynom ezt a várost.Összeszedtem annyira magamat,hogy ne rázzon a sírás és visszasiettem a kocsimhoz.Tíz perc múlva már otthon pakoltam a bőröndjeimet..Írtam anyunak egy levelet,amiben nem csak tőle búcsúztam el,de megkértem mondja el Toméknak is,hogy  elmentem.Fájó szívvel lépek ki a házból.Épp a csomagtartóba pakolok be mikor egy autót hallok közeledni.Tom kocsija parkol le a házunk előtt.
-Te meg hova tűntél?-száll ki belőle félig és aggódó szemekkel néz rám.Válasz helyett inkább bepattanok a kocsiba és gázt adok.A visszapillantóból látom,hogy követ és nem áll szándékában feladni egyhamar.A fényszórókkal folyamatosan villog,hogy húzódjak le,de én csak gyorsítok.Menekülök fejvesztve,áthajtva a piroson.Egy hangos duda,egy még hangosabb csattanás és elsötétül minden.
A szemem ég mikor újra kinyitom.Kórházban vagyok,csövek lógnak belőlem mindenhonnan,lélegeztetőn vagyok.Halkan nyitódik az ajtó én pedig odakapom a fejem.
-Szia.-köszön Bill és az ágyam mellé húz egy széket.-Hogy érzed magad?-simogatja a kézfejemet.Megrázom a fejem annak jeleként,hogy nem túl jól.-Értem.Itt van Tom is,beküldöm,jó?-aprót bólintok.Megpuszilj a a homlokom és kimegy.Tom nem sokkal később be is lép.
-Miért csináltad?Miért?-szeme könnyben úszik nekem pedig majd' megszakad a szívem.Szomorú,az én hibámból.-Tudod mit éltem át amikor láttam,hogy beléd megy az a kocsi?-járkál fel-alá.
-Sa..sajnálom.-veszem le a maszkot.Rám néz,majd leül mellém.
-Fogalmad sincs mennyit jelentesz nekem.-fogja meg a kezem.Éreztem,hogy nem bírom tovább és talán most van az utolsó alkalom,hogy elmondhatok neki mindent.
-Tom...van valami amit már rég el akartam mondani csak...-szinte suttogok,magamat alig hallom.Tom csak vár,hogy folytassam.-Csak nem akartam felkavarni mindent,mert tudom,hogy ez egy törés lett volna a kapcsolatunkban,de most úgy érzem már mindegy.Én beléd szerettem...Nem tudom,hogyan de megtörtént.Te vagy minden az életben ami számít.Ha nem lettél volna nekem,az létemnek semmi értelme nem lett volna.Az,hogy minden nap láthattalak fájt is,hiszen mással vagy,de mégis boldog voltam.Boldog,mert te is az voltál.-hirtelen úgy érzem meg kell álljak.A tüdőm sípolni kezd és mellettem a gép is.
-Mel...-néz rám rémült szemekkel.
-Nem,semmi baj.-mosolygok halványan és leszedem magam a gépről.Ezt most semelyik orvos nem zavarhatja meg.-Ria egy csodálatos lány,egy olyan valaki akit megérdemelsz.És én csak azt kívánom,hogy boldog legyél vele.-könnyeim már nekem is mardossák a szememet.
-Ha előbb mondtad volna...más lett volna minden.-csuklik el a hangja a sírástól.
-De így most jó minden,hidd el.Minden rendben lesz.-simítom végig arcát,ő pedig váratlanul hozzám hajol és csókot lehet cserepes ajkaimra.Mosolyognom kell.-Kérlek most menj és majd gondolj néha rám.-kérlelem.Tétován,de elindult kifelé.Egyedül maradtam és lassan lehunytam a szemem.Olyan álomba zuhantam ami örökké tart,de nem bánom.Így nem csak mellette lehetek,de vigyázhatok is rá innen fentről.Mert mindegy hol vagyok ő lesz a mindenem örökké.