2012. augusztus 29., szerda

20.rész- Big girls don't cry... just sometimes

Na meghoztam a következő részt és nem kellett egy hónapot várni rá ahogy ígértem csak két napot :p jó olvasást! :)

Nem sokra rá, a többiek is csatlakoztak hozzánk a bárban – név szerint Tom, Georg, Gustav és Andreas- és ott folytattuk a marhulást, ahol valamikor az éjszaka közepén abba hagytuk. Még volt egy egész kerek délutánunk, mielőtt tovább indulunk és Tom remek ötlettel állt elő. Felvonultunk csapatosan a lakosztályomba és berendeltünk a szobaszerviztől egy csomó kaját, piát és filmet. A hatalmas ágyat befoglalta Gustav, Nina és Tom, Georg és Andy meg a két fotelba kiszorult. Belöktem a filmet a lejátszóba és próbáltam beverekedni magam az ÉN ágyamba, aminek a felén drága ikrem terpeszkedett.

- Menj már arrébb Tom! Nézd már meg mennyi hely van még melletted. –mutattam az ágy széle felé, miközben próbáltam helyet csinálni magamnak közte és Nina között.

- Ne engem piszkálj már. Gustavot persze nem basztatod. –csattant fel hisztisen, és az ágy túlsó végén kucorgó barátunkra mutatott.

- Gyere ide. – húzódott Gus felé Nina, hogy helyet csináljon nekem.

- Na, léteznek még normális emberek. –néztem szúrós szemekkel Tomra- lehet, hogy nem ártana fogyóznod, ha ekkora hely kell a nagy seggednek. – vetettem oda neki miközben bevackoltam magam én is.

- A szépen kidolgozott izmos hátam nem fér el öcsi. És lehet lekopni a formás fenekemről, jól van? Csak irigy vagy. –villantott egy egoista vigyort.

Már nyitottam volna ki a számat, hogy folytassam a szócsatát, mikor Nina finoman a mellkasomra csapott jelzés értékűen. - Elég legyen a hajtépésből kislányok kezdődik a film.

- Nem fáj a kezed?- fogtam ujjaim közé a kézfejét, amivel az előbb megütött és komolyságot színlelve törölgetni kezdtem- Kicsit kőporos lett. –virítottam egy hatalmas mosolyt felé.

- Hülye. – rántotta ki a kezét szorításomból, és durcásan nézett rám.

- Jesszus Bill ez már szakállas. Milyen kőporos? Hülye gyerek, ahhoz gyúrni kéne járnod. - nevetett fel cinikusan Tom.

- Huu... még egy szó és nem teszed zsebre amit kapsz. –fenyegettem.

- Kuss legyen, mert szétültetlek titeket! - Kelt fel Georg a fotelből és Tom mellé állt elég durcás tekintettel.

Egy pillanatig mindenki csak kussolt, és egymás reakcióját figyeltük, majd egyszerre tört elő belőlünk a nevetés.

- Na, megszólalt a pankrátor. Miért mi lesz Hagen?- fogta Tom a nevetéstől a hasát.

A következő pillanatban csak annyit láttam, hogy Georg lendületet vesz és ugrik egyenesen felénk. Épp hogy ki tudtam térni előle magammal rántva Ninát, így Georg Tomon és szegény Gustavon landolt keresztben. Mind hárman fájdalmasan felnyögtek, mi pedig csak röhögni bírtunk rajtuk.

- Au! - Húzta ki Nina nagy nehezen a lábát Georg alól, és a sajgó pontot masszírozta.

- Jól vagy? –öleltem magamhoz, de még mindig nem bírtam abba hagyni a nevetést, majd a következő pillanatban annyit láttam, hogy Andreas is repül és félig Georgra, félig az én lábamra sikerül érkeznie. Ha ezt valaki látta volna tuti hogy a diliházat hívja és egyesével vinnének el mindet kényszerzubbonyban.

- Muti a lábad. – vettem el Nina kezét a lábfejéről. –Á nem is látszik.

- De fáj. – mosolygott miközben próbált szomorú fejet vágni.

- Nem baj, ha nem adok rá puszit? –vigyorogtam még mindig rá.

- De! – kacagott fel és a képembe tolta a lábát.

- Lökött vagy. –húztam magamhoz és egy hatalmas puszit nyomtam az arcára.

- Ah, komolyan néha jobban szeretlek, mint a saját tulajdon tesóm. Miért nem te lettél a bátyám?- csimpaszkodott a nyakamba és egy hatalmas csókot nyomott az arcomra ő is.

- Látom jól elvagytok. Az egész szint tőletek zeng. – hallottuk meg a női hangot, és mindenki egy emberként fordult az ajtó felé ahol Rose állt. - Nem akarok parti gyilkos lenni, de össze vagytok pakolva? Este indulunk tovább, ha elfelejtettétek volna. –húzta egy dorgáló mosolyra a száját, ahogy végig nézett rajtunk, majd Ninára és rám emeltet tekintetét, és az apró mosoly egyből lefagyott róla. – Aki nincs összecsomagolva azt valami irtó gyorsan menjen, mert nem fogunk várni rá. Itt marad takarítani. - hangja valamivel keményebb volt.

Mindenki síri csendben maradt, és a lakosztály olyan gyorsan kiürült mintha itt se lettek volna.

- Rose. –szóltam a lány után mielőtt utolsóként becsukhatta volna az ajtót maguk után. Visszafordult felém és csokoládé barna szemeit rám emelte. Gőzöm sem volt miért szólítottam meg. Elvesztem tekintetében, de agyam ezerrel nyomta a pánik gombot: „Gondolkozz! Bill, mondj valamit, mielőtt még hülyének néz”. Egy pillanat alatt megszakítottam a szemkontaktust és feszülten a tarkómat vakargattam, miközben körbe néztem. „Bingó”.

- Kérlek, szólj Natalienek hogy itt hagyta a hajlakkot, meg a fésűt tegnap este. Csak ha keresné, tudod. Nem válaszolt csak fürkészte arcomat pár pillanatig, - valószínű az őrültség nyomai után kutatott, de én semmit sem tudtam az övéről leolvasni - majd bólintott egyet kimérten és kisétált. „ Bassza meg Bill, de ökör vagy!” Korholtam magam miközben próbáltam bele fulladni a párnáimba, de nem sok sikerrel.

***

Kíméletlenül róttam a szokásos köreimet az oberhausen-i stadionban. Igazából rohadtul semmi dolgom nem lett volna, mint manager de úgy döntöttem, hogy besegítek a többieknek, éppen ahol kell, ráadásul most egy kicsit csúszásban is vagyunk mivel az egyik kamion, ami a színpad egy részét szállította defektet kapott és majdnem két órás késéssel ért csak ide. Jót tett a munka, legalább addig sem kalandoztak el a gondolataim és nem evett a méreg. Nem tudom, hogy mire fel, de iszonyatosan nem volt szimpatikus az a lány, és az sem tetszett, ahogy Bill körül lebzselt. Nem, nem voltam féltékeny. Mégis mire? Bill nem az enyém, és sosem lesz, ha rajtam múlik. Nem hiányzik egy elkényeztetett, egoista kisfiú nekem. Lehet, hogy csak három évvel fiatalabb nálam, de agyilag bőven kiskorúnak számít. Ráadásul annyit bír tollászkodni, mint valami díva. Nevetséges.

Éppen a fiúkat kerestem, hogy szóljak nekik hangpróba lesz. Útközben összefutottam Tommal, Gustavval és Georggal is. Nekik szóltam pipa. És naná hogy Billt kellett keresni megint. Hatalmas slungal nyitottam be a pihenőbe fél órás keresés után. Ez volt az utolsó lehetőségem, hogy megtalálom.

- Ennyire szerencsétlen nem lehetsz, hogy leiszod magad. Kell előke? –hallottam meg Andreas hangját és Billnek azt a tipikus nevetését. „Bingó. Itt van.”- nyitottam be gondolkozás nélkül, de abban a pillanatban a lélegzetem is elállt, ahogy megláttam őt és gyökeret vertem az ajtóban.

- Bocs. Én. Csak… - Dadogtam, mint valami idióta és a két srác tekintetének kereszttüzében égtem. Szó szerint. Mint a reistag.

Ott állt tőlem két méterre Bill, kezében a pólójával félmeztelenül, miközben engem nézett hasonló meglepett fejjel, mint ami az én arcomon is tanyázott- Én csak, ne haragudjatok- próbáltam össze hozni azt a fránya mondatot, miközben nem tudtam levenni a szemem a finoman kidolgozott izmos felsőtestéről és a mellkasán lévő tetoválásról. Vettem egy nagy levegőt, tekintetem a padlóra eveztem és elhadartam, amit akartam- Csak szólni akartam, hogy hangpróba. – fordultam meg egyből és a választ sem vártam meg úgy csuktam be az ajtót magam mögött.

Még az eset után negyed órával is kísértett Bill gyönyörű felsőteste, és éreztem, hogy minden alkalommal mikor megjelenik előttem, belevörösödök. „Az isten szerelmére Rose térj már észhez.” Sosem voltam az a romantikus fajta és egyszerűen dühített, hogy valami olyan történik velem, amit nem tudok kontrolálni. Teljesen a kezemben volt az irányítás az életem felet, de ezt a zűrzavart, amit Bill okoz bennem, nem tudom kezelni és ez nagyon kiborító. Tisztában voltam vele hogy teljesen feleslegesen futom a köreimet, mivel Bill sosem nézett rám nőként és mit akarna egy hozzám hasonlótól. Egy evolúciós szakadék tátong közöttünk. Jól el van azzal a Ninával vagy kivel. A tegnap délutáni jelenet villant be, mikor benyitottam hozzájuk. A fojtogató érzést újra a torkomba éreztem, mikor újra magam előtt láttam a képet, ahogy a karjaiban tartja azt a csajt. Nem, nem szerethetek bele. Ez abszurd. Különben is két hét van már csak a turnéból és utána vissza jön David,elválnak útjaink. Lehet, hogy nem találkozunk többet.

Minél több kört futottam le – agyban Bill körül, fizikailag pedig a stadionban - annál jobban felhergeltem magam. Éppen a stadionban lévő kisebb labirintuson vergődtem keresztül magam, hogy eljussak a színpadig, - miközben böngésztem azt a kisebb listát, amire a teendőimet firkáltam- mikor egy lökést éreztem, és azt, hogy a kezemben lévő papír rengeteg kiesik a kezemből és önálló életre kelve szétterül a padlón.

- A rohadt éltbe hogy nem tudsz figyelni!- üvöltöttem el magam teljes izomból, mielőtt megnézhettem volna, hogy ki az.

Az agyamra teljesen leszállt a lila köd, és mint valami felbőszült bika, vérben forgó szemekkel néztem fel arra a valakire, aki miatt a kezembe lévő papírok most a földön hevernek. Bill meglepetten pislogott le rám a telefonja mögül, bűnbánó hatalmas barna szemeivel. „Remek már csak ez hiányzott”.

- Ne haragudj, az én hibám, had segítsek. –hajolt le hogy elkezdje összeszedni a papírokat, de nekem az a bizonyos utolsó cérnaszál elpattant.

- Ne! Nem kell segítség! Hozzá ne nyúlj!- üvöltöttem fel, amire Bill megfagyott a mozdulatban, és hitetlenkedve nézett fel rám azzal a pár lappal a kezében, amit már összeszedett.

- De…

- Nincs de! Csak húzzál már el innen! Majd megcsinálom!- kiabáltam még mindig magamon kívül. Azt hiszem ott abban a pillanatban rá zúdítottam azt az ideget, ami bennem volt.

Döbbent tekintete dacosba már-már mérgesbe váltott és hasonló szikrákkal a szemében állta tekintetem egy darabig.

- Oké! – emelte fel a hangját mérgesen és egy pillanat alatt újból fölém magasodott. – Akkor szedd össze!- szűrte a fogai között a szavakat és földhöz vágta a papírokat, amiket fogott. – Baszódj meg. – prüszkölte és úgy suhant el mellettem, hogy majdnem fellökött. A feszültség minden porcikámban zsizsegett és kezem-lábam remegett, miközben a papírokat összeszedtem a földről. Üvölteni lett volna kedvem és tombolni, mint egy kisgyereknek. Muszáj volt levezetnem a feszültséget és a mappákkal a kezemben az első öltözőbe, ami szembe jött velem bevágódtam. Úgy ahogy volt az összes cuccot ledobtam a földre és a helyiségben lévő egyetlen kisebb fotelbe fásultan bele roskadtam. Szinte azonnal feltört belőlem a zokogás.

3 megjegyzés:

  1. O.O
    Istenem ezek a szerelmesek! :D Szegény Billt, hogy lebaszta Rose. xD Nagyon tetszett a rész.
    Nagyon kíváncsi vagyok mi sül ki belőle. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bill megérdemelte hogy rajta töltötte ki a dühét Rose mivel egy pöcs :D és miatta kapott idegrohamot is szal :D nah mindegy ez volt az írói betekintés :P köszi a kommented :)

      Törlés
  2. Igaz, de totál Bill párti vagyok. xD Még, ha egy kiba nagy pöcs akkor is xD :D A Bad boy-nak mikor lesz folytatása? *.* :)

    VálaszTörlés