2012. november 30., péntek

21.rész Egy másik univerzum.

Nagyon köszönöm mindenki türelmét és remélem hogy nagyon fog tetszeni nektek a következő rész mert sok munkám van benne és az az apró változtatás amit nemtudom hogy észrevesztek vagy sem. Remélem az elöbbi lesz :)



Ahogy megszabadultam a bennem tomboló idegtől és lassan kitiztult az agyam meg is bántam hogy úgy leharaptam Bill fejét. Nem tehetett róla hogy rosszkor volt rossz helyen. Ennek már két napja és még mindig nem volt alkalmam bocsánatot kérni tőle és mintha kerülne, de ha össze is futunk muszájból, vagy véletlenül, az állandó megvetés és undor keveréke eltorzítja mindig vidám szép vonásait, ami kezd nagyon idegesítő lenni. Bezzeg ő lehet bunkó akárkivel következmények nélkül, de ha az ő lelkivilágába tipornak bele na az már katasztrófa és halállal lakoljon az illető. Ahogy rám néz hálát adok az égnek, hogy nem látok a szőke hajkoronája alá, mert szerintem egy kezemen nem tudom megszámolni hány elméletet rakott már össze fejben, hogy kínozna halálra amiatt a szörnyűséges rémtettem miatt. De azért engem sem kell félteni. Amit ad azt kap. Nem volt akkora főben járó bűn, amit akkor tettem, hogy ilyen szinten vérig kell sértődnie, hogy köszönni sem képes és ha kinyitja a száját úgy beszél velem, ahogy az ember az ellenségeivel sem szokott. Beképzelt hólyag. Majd én letöröm a szavát. Ma pihenő napunk van itt Brüsszelben és majd csak holnap délelőtt megyünk tovább. A nap lassan lemegy és az idő is kicsit kezd hűvös lenni. A hotelhez közeli parkból sétálok éppen vissza felé, egy könyvvel a kezemben és gondolatban már egy forró vízzel teli kádban ülök, ami kellemes melegével hívogat. A hotel előtt kedves mosollyal az arcán nyitja ki előttem az ajtót egy férfi. Megállok hallban egy pillanatra, körbenézek, majd a lift felé veszem az irányt de megakad a szemem az ikreken akik a lifttől pár lépésnyire állnak. Tom éppen hevesen magyaráz valamit Billnek aki olyan mint egy kitörni készülő vulkán. Pontosan úgy viselkedik, mint mikor valakinek a gyenge pontját nyomogatják és az illetőt elönti a pulykaméreg. Egy pillanatra beugrik hogy talán ez lesz az a pillanat és most kéne beszélnem Billlel. Tudtam, hogy halva született ötlet és nem sok pozitívumot vártam a dologtól, de gondolkodás nélkül teszek két bátortalan lépést feléjük. Tom vesz észre elsőre, egy pillanatra felém fordul és egy halvány mosoly féle villan át az arcán, majd Bill is megfordul, hogy megnézze mit néz az ikre. Megakadt tekintete rajtam, a kíváncsisága egyből eltűnik arcáról és felveszi a flegma, nem törődöm álcát amitől egy pillanatra riadót fújt egy hang a fejemben, hogy lehet ne most kéne még jobban felhúznom, de nem foglalkozom vele és teszek egy újabb határozott lépést feléjük. „Látom, hogy mit művelsz. Gondold végig és szedd össze az agyad. Nem lehetsz ekkora pöcs. Nem ezt érdemli.”- csípem el Tom utolsó testvérének címzett szavait mielőtt mosolyogva rám köszön és sietve elsuhant mellettem. Bill szemei szikrákat szórtak de az utolsó két lépést felé teljes határozottsággal és ridegséggel teszem meg és úgy döntök lesz ami lesz, most le fognak pattanni rólam a becsmérlő szavai. Már ha szóra méltat egyáltalán.
– Heló. Van egy perced? Beszélnünk kéne. – Néztem fel csoki barna szemeibe, amik furcsán, kimérten vizslatnak. Nem válaszol, csak telt ajkait összepréseli és ordít a fejéről, hogy van jobb programja is, mint hogy velem társalogjon, de mégis alig észrevehetően bólint egyet. „Szuper” – Arról a múltkori dologról szeretnék beszélni veled, mikor olyan bunkón rád förmedtem…- kezdek bele a mondandómba, mire Bill hátat fordít nekem és elindul a lift felé. – Hé! Hozzád beszélek! Nem tűnik fel? – Emelem fel a hangomat kissé.
– Gondoltam van lábad és utánam tudsz jönni ha akarsz. –nyomja meg a lift hívógombját és úgy néz vissza rám, mint valami gyagyásra.
– De ez akkor is bunkóság! Hogyha hozzád beszélnek, akkor add meg a másiknak a kellő...
– Hallod? Ha veszekedni akarsz, akkor előre szólok, hogy nem vagyok kíváncsi rá és itt most hagyjuk is oké?- fonja karba a kezét és a lift kijelzője felé fordítja tekintetét tüntetőleg.
– Nem. Nem vitatkozni akarok. –válaszolom egy mély nyugtató levegő után, minden hidegvéremet bele erőltetve abba az egy mondatba.
– Akkor?- fordul újra felém, megtisztelve annyival, hogy hajlandó rám nézni, miközben hozzá beszélek éppen. Nagyon a határán vagyok annak hogy eldurran az agyam és a torkának ugrok. Nem tudom hogyan csinálja de eddig senki sem volt képest ara, hogy ilyen rekord idő alatt kihozzon a sodromból.
– Csak szerettem volna bocsánatot kérni a múltkori miatt amikor üvöltöttem veled. Nem volt jogos, csak túl…
– Állj! Nem kell magyarázkodnod. Oké, el van felejtve. Nem érdekelnek a részletek. Csak ennyit akartál?- hadarja el minden érzelem nélkül kimérten egy szuszra, engem pedig úgy mellkason ver ez a fagyos viselkedése, hogy köpni nyelni nem tudok egy pillanatig, csak állok és nézem ahogy beszáll a liftbe. „Hogy mi van?” visszhangzik a fejemben a saját magamnak feltett kérdés. Érzem, hogy valami nem kerek és ez jobban fel idegesít, mintha nem bocsájtott volna meg, vagy megalázott volna a fél hotel személyzet és a két maroknyi vendég előtt.
– Na nem. Velem ezt nem csinálod értetted Bill Kaulitz?!- rontok neki félhangosan és az utolsó pillanatban belépek mellé a liftbe mielőtt becsukódna az ajtó- Most szépen elmondod, hogy mi a fene bajod van velem!- szorítom a lift egyik sarkába. Kíméletlen vagyok és csak a düh vezérel, amit sikerült megint előhoznia belőlem és az hogy ennek az egész dolognak most azonnal véget kell vetni- Nekem ebből elegem van! Érted?
– Nem tudom, hogy miről beszélsz. Te bocsánatot kértél, én pedig megadtam. Egy meg egy az kettő. Mit húzod fel magad ezen? Hol itt a baj?- húzza tovább az agyam és az utolsó idegszálamon táncol.
– Vagy most azonnal elmondod, hogy mi a fene folyik itt, vagy esküszöm, hogy nem teszed zsebre azt amit kapsz, mert kicsipkézem azt a helyes pofid, hadd örüljenek a kislányok, akik az első sorban csorgatják a nyálukat a koncerteken.


Csak állunk és farkasszemet nézünk ő pedig latolgatja az esélyeit. Egyikünk se moccan, majd egy pillanat alatt Bill vonásai megkeményednek, kitör fogságomból és engem kényszerít a mögöttem lévő tükör felé.
– Tudni akarod? Biztos vagy benne? Biztos vagy magadban? Ezt akarod?- nyom meg egy gombot amitől a lift megáll hátamon pedig végig fut a rémület jeges szele. A feszültség szinte tapintható köztünk.
– Meg őrülök tőled. –kezd bele a mondandójába, vészjóslóan halkan, a hátam pedig halkan puffan egyet a lift oldalán jelezve, hogy nincs menekvés. Nem merek felnézni a szemébe, a hangjából áradó feszültség bőven elég, hogy tudjam, ez még csak a kezdet és most minden mérgét rám fogja zúdítani és nincs menekvés, teljesen ki fog csinálni és nem lehet egy rossz szavam sem mivel én kértem tőle ezt. Én akartam, hogy kimondja. – Egyszerűen ki készítesz. a Sírba teszel. Embert még nem utáltam ennyire mint téged. Érted?- folytatja ugyan azon a hangszínén közben a tükörnek támaszkodik két oldat mellettem. Egy fojtogató érzés kerít hirtelen hatalmába és imádkozom, hogy minél hamarabb vége legyen és minden erőmet be kell vetnem, hogy össze ne törjek teljesen. Nem láthat a padlón. Felnézek lassan a szemeibe, amik szinte izzanak. Minden rezdülésemet figyeli. „Én is utállak” Szólal meg a kis hang a fejemben, de sehogy sem találom a hangomat, hogy ezt hangosan is a tudtára adjam. Határozottan utálni akartam de nem ment. Azok a mérges, de mégis gyönyörű szemek hipnotizálnak, leheletét érzem az arcomon, szinte centik választanak el tőle és úgy suttogja nekem hogy mennyire megvet. Legszívesebben a pokol egyik bugyrában égnék inkább el mint ez. Be akarom hunyni a szemem, hogy képzeletbe máshova repítsem magam de azok az igéző szemek fogva tartanak mint két bilincs. – Legalább annyira utállak mint magamat. Minden reggel ezzel az érzéssel kelek fel és ezzel fekszem le. – Tekintete végre elenged és lejjebb vándorol arcomon, hangjába beköltözik egy furcsa édes él. – Mikor meghallom a hangod, vagy megérzem az illatod ha elsuhansz mellettem, – folytatja tovább egyre halkabban kiejtve a szavakat, szinte már suttog és nagyon kell koncentrálnom, hogy értsem mit mond, ami cseppet sem egyszerű művelet orromban kábító édes illatával és a tudattal, hogy telt ajkai szinte súrolják arcomat és fülemet miközben hozzám beszél. – minden izmom megfeszül és teljesen elvesztem a fejem. Megőrjítesz. Egyszerre akarom, hogy mellettem legyél és érezhessem puha bőrödet az enyémen, ízlelhessem édes ajkad és akarlak minél messzebb tudni magamtól. Megrémítesz, összezavarsz és teljesen összetörsz. Nem vagyok elég erős hogy elviseljem ezt. Félek. Iszonyatosan rettegek... Tessék. Kimondtam. Ezt akartad, nem? Boldog vagy?! – Vált hangja újra kissé rideggé és az az édes furcsa él egy pillanat alatt eltűnik belőle. Keze megremeg testem mellett, idegesen fújja ki a levegőt és egy pillanat múlva már nem érezem bódító illatát magam körül. Pislogok párat mire felfogom, hogy a lift újra megy és Bill a tőlem legtávolabbi sarokban áll mint egy sóbálvány és a kijelzőt nézi idegesen. Próbálom megfejteni, értelmet találni szavaiban de pár pillanat után fel is adom a magammal való küzdelmet és engedek a bennem tomboló érzésnek ami percről percre egyre erősebb és nem akar mást csak kitörni. Egy lépéssel átszelem a köztünk lévő távot és mielőtt agyam utolérhetne már Bill forró ajkait csókolom. Szinte azonnal reagál és magához húz. Kétségbeesetten gyűi ujjai közé pulóverem finom anyagát és erősebben szorít magához. Kellemetlen érzés, szinte már fáj, de mégis a világ egyik legédesebbike is. Ha tehetném a bőre alá bebújnék.
– Gyere.- hajol el tőlem hirtelen ami szinte fizikai fájdalom. Reflex szerűen akarok arca után kapni, hogy újra ajkait ízlelhessem de mosolyogva megfogja a kezem és kivezet a liftből. Szinte rohanunk a folyosón, amit betölt a nevetésünk. Menet közben hátra-hátra lesek, hogy vajon ki nézi végig ezt az agyament jelenetet és jót röhög rajtunk, de egy lélek sem jár arra. Úgy érezem magam mint egy tini aki a szülei elől menekül. Bill behúz az utolsó ajtón a folyosó végén és erőszakosan a falnak nyom, hogy újra ajkaimat falhassa türelmetlenül. Kezemmel végig simítom kemény mellkasán és az ing anyaga alatt érezem bőre melegségét. Megfogom finoman a gombok mentén és egy heves mozdulattal letéptem róla. A leszakadt gombok szanaszét repülnek a szobában, Bill pedig kuncogással adja tudtomra, hogy élvezi hevességemet és türelmetlenségemet. Erősen bele markol a fenekembe és közelebb húz magához, ami már szinte lehetetlenség. Ajka és keze követelőző, erős és határozott. Türelmetlenül kapja le rólam a pulóverem és a pólóm, hogy egy laza mozdulattal a szoba valamelyik része felé hajítsa miközben az ágy felé húz. Minden egyes érintése és csókja olyan mint egy kisebb áramütés, amitől ereimben hevesebben lüktet a vér és a vágy egyre gyorsabban cikázik, hogy minden porcikámat átjárja, végül hasam aljában összpontosuljon és elmémre egy fátyolt terítve elbódítson.
– Au!- szisszenek fel, mikor megérzem a talpamba nyilalló éles érzést és fülemet is utol éri a reccsenés. – mi a nyavalya?- Nyúlok le támadómért ami nem volt más mint Bill egyik napszemüvege, közelebbről megnézve nem is akármelyik, az egyik kedvence amiért múlthéten a fél hotelt fel kellett túrni mert nem volt hajlandó elmenni nélküle.- Bocsi. -nézek fel rá nagy boci szemekkel. Felkészülök rá hogy keresztbe lenyel és venném fel a védekező pozíciót mikor megszólal:
– Kit érdekel ez a szar!- kapja ki kezemből mosolyogva és valamelyik sarok felé hajítja azt is, ahol hatalmas koppanással ér földet. Keze újra nyakamra csúszik de mielőtt ajkával birtokba vehetné az enyémet egy finom mozdulattal lökök rajta egyet mire meglepődve huppan le az ágyra. Ideje sincs reagálni mert már derekán ülök és csókolom, haraptam ahol érem. Elmém teljesen kikapcsol és csak az ösztöneimre és az érzékeimre hagyatkozom. Semmi mást nem akarok csak őt. Bőröm szomjazik érintésére és édes ajkára. Testem lángokban áll, amire gyógyírt csak ő adhat. Ajka és finom bőre az enyémen egyszerre gyógyít és korbácsol még nagyobb tüzet bennem, ami percről percre egyre jobban bódít. Felém kerekedik és finoman megcsókolja arcomat, majd lejjebb halad állkapcsomon keresztül a nyakam felé. Egyre hevesebben harapja, szívja majd finom csókjával enyhíti édes fájdalmamat. Végig simít combomon és belemarkol a fenekembe olyan erővel ami normál esetben fájna de most fel sem szisszenek csak egy jóleső sóhaj hagyja el ajkaimat. Az agyam egyik távoli zugában megfogalmazódik a kérdés, hogy a nadrágom mikor varázsolta le rólam, de nem tudok és nem is akarok választ keresni a kérdésre, csak hálát adok az égnek, hogy egy ruhadarabbal kevesebb és magamban azt a vékony pamutréteget is átkozom amin keresztül tökéletesen érezem kemény férfiasságát nekem feszülni. Tornádóként tombol bennem a vágy ami már szinte fizikai fájdalom és kezdem teljesen elveszteni a józan eszemmel a kapcsolatot. Érezem minden mozdulatán és csókján, hogy egyre feszültebb és benne is hasonló viharok tombolnak mint bennem, de mégsem lépi át a határt és nem szaggatja le rólam utolsó ruhadarabom. Egy igazi mazochista, és ez esetben szadista is, mert nem csak magát kínozza halálra hanem engem is. Izmai megfeszülnek, keze finom remegésbe kezd és érzem, hogy nem bírom tovább. Ha még egy percet kell így eltöltenem, szét robbanok a szó szoros értelemben.
– Érezni akarlak magamban. - suttogom, minden erőmet összeszedve – Most. Nem bírom.- marok bele hátába, mire félhangosan bele nyög a fülembe, ami nekem csak olaj az így is egész testemet emésztő tűzre. Arcán ott játszik az imádott félmosoly és szemeiben izzik a vágy, látszik rajta, élvezi, hogy kínozhat és az előbbi szavaim feleslegesek voltak mert olvas testem minden rezdüléséből. Kínzóan lassan végig vezeti oldalamon egyik kezét és ujját beleakasztja tangám szélébe, miközben tekintetét le sem veszi arcomról. Szeme cikázik pontról pontra, minden apró rezdülésem figyeli és kielemzi reakciómat. Minél jobban könyörgök némán a megváltásért arcán annál nagyobb az a gonosz mosoly. Csak egy reccsenést hallok és a következő pillanatban már a falatnyi ruhadarab megadva magát repül valamerre a szobába. Nem szakítja el figyelmét egy pillanatra sem az arcomról. Minden pillantásával elevenen felfal, miközben befekszik lábaim közé. Iszonyúan lassan és megfontoltan mozog, ezzel is fokozva az engem gyötrő kínt. Azt akarja, hogy könyörögjek a megváltásért, de nem akarom ezt a hatalmi játékot elveszteni, és ahogy látom ő sem. Lehajol a hasamhoz és lehelet finoman megcsókolja a köldököm felett. Egyszer, majd picit feljebb még egyszer és így halad csiga lassúsággal felfelé miközben tovább fixírozza arcomat, keresve a megadás nyomait rajta, de akármennyire is szenvedek nem akarom neki megadni ezt az örömet, már csak azért sem. Melleimnél elidőzik, tovább húzva az amúgy is pattanásig feszült idegeimet, de nem akarok könyörögni neki. Ugyan úgy kínozza magát, ahogy engem is, de mégsem akarja megadni az enyhülést kettőnknek. Kulcscsontomra ad egy finom csókot és a pánik kezd elfogni. Tudom, hogy mire megy ki a játék és vészesen közel jár az egyik gyenge pontomhoz és ezzel ő is tisztában van. Gonosz mosolyra húzza száját és nyakam legérzékenyebb pontjára ad egy lehelet finom csókot, jelezve, hogy ezután jön a kegyelem döfés. Egy pillanat alatt lecsap és vadul, szinte már állatiasan, mégis érzékien bele harap ugyanabba a pontba és megszívja, amitől testem kicsúszik az irányításom alól és életre kel. Nem érdekel semmi más csak ő és a kontrollom totálisan elvesztem.
– Tedd meg.-markolok bele erősen tarkójánál szőke hajába. Hangom ezúttal nem kérlelő. Azon a ponton már rég túl voltam. Szinte utasítom. Érzi, hogy már nem húzhatja tovább mert minden lehetséges határt átlépett és ép hogy kiejtem ezt a két rövid szót, megérezem kemény férfiasságát. Lassan, kínzóan lassan nyomul egyre beljebb bennem, ami egy még intenzívebb érzést kelt bennem. Az így is gyors ütemet diktáló szívem magasabb fokozatba kapcsol, és vérem még gyorsabban száguld ereimben és táplálja a bennem lázasan tomboló tüzet, majd lök rajtam egy erőset a végén, ami egy hatalmas nyögést csal elő mindkettőnkből. Lassú de határozott tempója gyorsabb és gyorsabb lesz, elszakítva ezzel minket az anyagi világtól. Minden mozdulat, érintés és lökés egyre jobban összeolvassza testünk és egy másik univerzumba repít ami csak a miénk és ahova csak mi együtt lépünk be először. Keze remeg, ahogy hozzám ér, egy ritmusra jár testünk, egy tempóra emelkedik és süllyed mellkasunk, egyszerre kapunk levegő után egyre sebesebben érjük el azt az elképesztő magasságot, amiről eddig nem is tudtam, hogy létezik. Hogy lehet két ember, két test, két lélek ennyire egy, és hogy hangolódhat két szív ennyire egymásra, hogy szinte egyszerre dobban? Nem tudom. Csak élvezem minden pillanatát. Az ő teste az enyém és az enyém az övé. Nincsenek határok. Csókja újra és újra egy adrenalin löketet ad nekem és neki is. Sebesen közelítünk ahhoz a ponthoz ahonnan nincs tovább. Légzésünk szakadozó, testünket egyszerre árasztja el apróbb remegés, ami szélsebesen sokszorozódik, hogy végül egy mindent elsöprő érzéssé álljon össze, ami minden izmot megfeszít pár pillanatra, hogy elégedetten és fáradtan ernyedjenek el. Lassan szállunk alá, a magasból. Fülemben ütemesen dobol a pulzusom egy gyönyörű dallamra, amit Bill fáradt szuszogása édesít meg. Édes illata körül vesz, ami egyszerre nyugtatja elmém, lassítja pulzusom, és indítja útjára azt az édes érzést, hogy a mennyországban vagyok még mindig. Vele együtt. Átjár egy jóleső fáradtság és közelségétől most teljesen megnyugszom míg végül az álom teljesen el nem nyom.

2 megjegyzés:

  1. Anyám :D naggyon keméééény :D huh...utálom ilyenkor,hogy ennyire vizuális tipus vagyok :P xDDD iszonyatosan jó lett :D mégmégmég :DDDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszi szépen :) megpróbálok sietni vele :D

      Törlés