8.rész

 Helló mindenki.hoztam az új részt ami remélem tetszeni fog :) jó olvasást

-Mi?-kérdeztem teljesen lefagyva.Minden végtagomban megfagyott a vér.A fülem sípolni kezdett,az agyam teljesen kikapcsolt,hogy ne kelljen feldolgozni a hallottakat.Fél percig csak ijedten néztem rá majd a hasamhoz kaptam ami már szinte már fájóan lapos volt.A szemeim megteltek könnyel.-Anya…nem.-bámultam rá könyörgően hátha biztosítékot ad arról,hogy ez nem is igaz csak valami buta tréfa,de nem tette.-Nem,nem,nem.-ordítottam egyre csak sírva.A szívmonitor majd felrobbant már mellettem,a hirtelen hangulat változásomtól.Kitéptem az infúziót és minden egyebet a karomból.

-Kicsim…-közelített felém édesanyám de ellöktem. Ekkor egy orvos lépett be vagy 4 nővér kíséretében.

-Kérem nyugodjon meg.-lépkedett felém a doki a nővérkék pedig megpróbáltak lefogni.

-Ne,ne hagyjanak!-kapálóztam és kiabáltam,mint egy őrült.Azt hiszem egy-kettőt erőteljesen meg is rúgtam de nem érdekelt csak hagy tomboljak,hagy eresszem ki magamból ezt az iszonyatos fájdalmat.Úgy ziháltam,mint valami megveszett állat.Hogy kérhetik azt hogy nyugodjak meg?Hát nem értik?Elvesztettem a kisbabámat!Senki nem érti és nem hagynak békén.Abban a pillanatban mindenkit gyűlöltem…Úgy éreztem mindenki ellenem van.Anya sem csinált semmit,az ápolók egyre erősebben próbáltak az ágyhoz nyomni még mozdulni sem tudtam.Aztán egy apró szúrást éreztem a bal karomon.A lélegzésem lassulni kezdett a képek pedig összemosódtak egyetlen színes folttá,majd pár másodperc múlva már magával is ragadott az édes tudatlanság.Mikor újra magamhoz tértem kicsit jobban voltam,de lehet csak az erős nyugtató hatása volt még mindig amit belém nyomtak.Anya most már közelebb ült,közvetlenül az ágyamnál.Nem szólt egy szót se csak nézett rám és megfogta a kezem.Elhúztam.Tudtam,hogy ha hozzám ér újra elfog a sírás.Megértően bólintott,az ágyam melletti asztalhoz fordult és a rajta lévő kajával teli tálcát elém tette.Megráztam a fejem és visszaadtam.

-Kicsim enned kell…-erősködött.

-Nem megy.-suttogtam.-És már amúgy sincs értelme.

-Drágám,tudom hogy most szörnyen érzed magad,de nem adhatod fel.

-Miért nem?Mindent elvesztettem.Bill elment…Tudja…-emeltem rá könnybe lábadt szemeimet.

-Mi?De hát honnan?-hangja aggódóan csengett.

-Elmondtam neki.Az a nyomozó teljesen felforgatta az életemet.Állandóan ideges voltam Bill pedig észre vette…Nem titkolhattam tovább.

-Akkor ezt nem is tudja mi történt most?

-Nem,de ha tudná se érdekelné szerintem.-sóhajtottam szomorúan,megint felrémlett előttem a tekintete,ami újra sírásra késztetett.

-Annyira sajnálom kicsim.Miattam történt ez az egész.Ha még idejében elhagytam volna apátokat,nem kellett volna megtenned…Minden az én hibám,én vagyok az anyátok mégis te védtél meg minket és nem én benneteket…-mondta bűnbánóan.Soha nem mondta még ezt és nem is akartam,hogy ezt érezze,minden úgy történt ahogy kellett,hogy történjen.

-Anya,ne hibáztasd magad.Ami történt megtörtént és ez így van jól.Túl éltük azt az estét és csak ez a fontos.Ne emészd magad ezen,mert semmi értelme.-simítottam meg az arcát.Nagyon rosszul éreztem meg magam mint testileg,mint lelkileg,de nem akartam,hogy anya most ezt beszélje be magának.Nem ő tette hanem én.Én öltem meg.Ott volt előttem a döntés és én azt tettem,amit a legjobbnak láttam.Rajtunk kívül senki sem érti,hogy annak semmi értelme nem lett volna,ha csak szimplán feljelentjük.Lecsukták volna,és?Kijött volna és folytatta volna a terrorizálásunkat vagy épp már a börtönből intézkedett volna.Így is úgy is kinyírt volna minket,ha akar.De ez nem érdekelne senkit.A gyilkos az gyilkos.Furcsa…Mindenki elítélne emiatt,de az én helyembe mások mit tettek volna?Másokra könnyű mutogatni,de ha a saját védelmükről van szó az már teljesen más…Persze..Az élet és az emberek már csak ilyenek…

Anya bent maradt még pár napot,de rávettem,hogy menjen haza.Nem szerettem,ha egyedül hagyja húgomékat.Először ellenkezett,de aztán beleegyezett.Sokat jelentett,hogy ott volt.Ő volt aki tartotta bennem a lelket.Miután elment nem sokra rá az orvosom jött be és tájékoztatott,hogy holnap végre hazamehetek.Haza…,oda ahol csak a szorongató üresség vár.Távozása után felhívtam anyut,hogy értesítsem a fejleményekről.Kicsit megnyugodott.A testvéreimmel is beszéltem pár mondatot,a vége felé már a sírás fojtogatott így jobbnak láttam letenni.Nagyon hiányoztak.minden ami eddig fontos volt számomra már messze van tőlem.A telefonkönyvekben sokáig bámultam Bill nevét.Vajon megbocsájt valaha?Vagy legalábbis megért egy kicsit?Elmondta már valakinek?Gondolat menetemből az ajtó nyitódása zökkentett ki.Egy olyan valaki lépett be rajta akire a legkevésbé sem számítottam.

 -Jó estét.-vette le a kalapját.

-Magának is.Mit keres itt?-kérdeztem csodálkozva.Mr.Nelsonra gondoltam volna utoljára,hogy bejönne hozzám.

-Miattam vesztette el a gyerekét…Sajnálom.-jött közelebb az ágyamhoz.

-Nyomozó…-nem tudtam mit mondani erre,hiszen igaza volt.

-Már nem vagyok az,idő előtt nyugdíjba küldtek a történtek miatt.-mondta rekedten.

-Oh,sajnálom.-feleltem együtt érzőn,belül viszont nagy kő esett le a szívemről.Végre vége.Soha többet nem kell látnom ezt az embert.

-De…ha már nem is nyomozó,akkor is bebizonyítom,hogy maga volt.Tudom,hogy maga tette.-nézett rám keményen.-Nem adom fel amíg be nem ismeri.-hajolt közelebb hozzám.-a felcsillant remény a nyugodt életről most újra a sötétségbe veszett.Mint mikor kisüt a nap és te élvezni akarnád a napfényt de hirtelen beborul az ég,a semmiből nem várt vihar támad.

-Magának már teljesen felemésztette az elméjét ez az ügy.Teljesen tönkre tette az életemet,miért nem tud már végre békén hagyni?Ha már úgy sem nyomozó menjen el valami szép helyre és pihenje ki magát.Nagyon magára férne úgy látom.

-Nem Kimberly,nem.Nem menekül előlem.Már olyan közel vagyok.Tudom,hogy nemsokára megtörik és bevall mindent.-szemei betegesen csillogtak,ami kicsit megrémített.Olyan volt,mintha megbolondult volna,vagy legalábbis már kezdene.

-Még egyszer elmondom,hogy megértse.Nem én voltam.Nem én öltem meg.-néztem mélyen a szemébe.

-Hazudik!-csattant fel amitől kicsit összerázkódtam.-Tudom,hogy hazudik,de én elkapom.Meglátja…-kezdett hátrálni,majd elhagyta a kórtermemet.