5.rész

Megint kicsit megkésve de hoztam az új részt :) remélem mindenkinek elnyeri majd a tetszését.jó olvasást kívánok^^

-Oh,jó napot Kimberly.-próbált mosolyogni azt hiszem de nem nagyon jött össze.

-Ne jó pofizzon ha megkérhetem.Mi dolga van erre?Pont itt pont ekkor?-hangom kicsit idegesen csengett.

-Csak nem hitte,hogy elmenekülhet előlem?-húzta fel a szemöldökét.

-Ki akar menekülni?Magának teljesen agyára ment ez az ügy.-fogtam a fejem,egyre jobban kezdett szöget ütni az agyamban,hogy a nyomozónak hiányzik egy kereke.

-Ugyan,mind a ketten tudjuk miért most jöttek le a párja szüleihez.-sandított rám.

-Talán mert lehívtak?Istenem...kérem ne lásson túl sokat a dolgok mögé...semmi oka nincs rá.-könyököltem az asztalra.

-Nem dőlök be magának.-mosolygott rám.-Kiderítem az igazságot.-hajolt közelebb hozzám.-Kiderítem ha addig élek is.-dőlt vissza.

-Miért olyan fontos magának ez az ügy?-sóhajtottam lemondóan és közben hátra néztem,hogy Simone nem jött-e még vissza.

-Nézze ez utolsó ügyem és szeretnék sikeresen visszavonulni.Szóval jó lenne ha nem köntörfalazna,hanem elmondaná mit tud...mert tudom,hogy titkol valamit,talán még a barátja elöl is.Ugye,nem lenne jó ha őt is belekeverném ebbe az egészbe?-hangsúlyából valamiféle fenyegetést véltem felfedezni.

-Őt hagyja ki ebből...-sziszegtem a fogam között.

-Magán múlik,ha továbbra sem beszél más eszközökhöz nyúlok.

-Menjen a francba...-fordultam sarkon és ott hagytam.

-Minden lépését szemmel fogom tartani.-jegyezte meg mögöttem,de nem fordultam meg,mert akkor olyat tettem volna amit biztos,hogy megbánok.Visszaültem az asztalhoz ahova nemsokkal utánam Simone is helyet foglalt.

-Hova tűntél az előbb?-rak elém egy nagy adag sült krumplit.

-Csak kimentem a mosdóba.-kezdtem babrálni az ételt.Egyre csak a nyomozó szavai csengtek a fülembe és egyre idegesebb lettem.

-Kimy...-fogja meg a kezem ami már ökölbe szorult.-Szeretném ha elmondanád mi a baj.Amióta megérkeztetek látom,hogy valami nincs rendben.-szemei aggódva fürkészték az enyémet.

-Csak egy kis családi zűrzavar.-erőltettem magamra egy mosolyt.-De majd megoldódik.

-Ha bármiben tudok segíteni szólj.-simogatta meg lágyan az arcomat.

-Rendben.Köszönöm.

-Na,jó együnk aztán lassan elindulunk haza.-látott hozzá ő is az evésnek.Egy percig elmerengve néztem őt.Simone a legcsodálatosabb ember akivel valaha találkoztam.Mindig mosolyog,teli van energiával.A szeretetéből mindenkinek jut kivétel nélkül még nekem is...Nem érdemlem meg se őt,sem a többieket,de főleg Billt nem.És ha megtudnák mit tettem erre ők is rájönnének.Egytől egyig hátat fordítanának nekem,de igazuk is lenne,hiszen gyilkos vagyok...Egy olyan valaki akit minden ember elítél anélkül,hogy megkérdezné miért tettem és elgondolkodna a dolgokon.

-Végeztél?-zökkentett ki Simone hangja.

-Igen,mehetünk.-töröltem meg a szám egy szalvétával és felálltam.A kávézó felé néztem de a nyomozónak már hűlt helye volt.Persze,biztos már a parkolóban vár,hogy "visszakísérhessen" a házhoz.Simone a kocsiban megpróbált kicsit felvidítani és elterelni a gondolataimat,ami féleg-meddig sikerült is de amikor a visszapillantóból megláttam egy kissé rozzant szürke Ford-ot,a düh megint elöntötte az agyamat.Legszívesebben kirángattam volna a kocsiból és vagy hatszor-hétszer áthajtottam volna rajta.A mérgem kicsit sem mérséklődött mikor bementünk a házba.Simone előtt megpróbáltam kicsit visszafogni magam,ami igen nehéz volt,de nem akartam,hogy megint kérdezősködni kezdjen.

-Úgy látom a fiúk még nem értek haza.-jött vissza Simone miután bejárta a házat.-Kimegyünk kicsit sétálni a partra?

-Aha.-bólintottam rögtön.Reménykedtem,hogy a tenger zúgása kicsit megnyugtat.

-Menj előre,azonnal megyek én is csak becsukom elől az ajtót.-tűnt el a nappaliból én pedig elindultam a másik kijárathoz ami a partra vezetett.Amint kiléptem rajta kis mécsesek kanyargó útvonalát láttam le egészen a partig.Követtem őket,míg nem pillantottam Billt egy gyönyörűen megterített asztalnál ülve.

-Csak,hogy itt vagy.Már fel akartam hívni anyut mi tart ennyi ideig.-lépett oda hozzám és a székhez vezetett,a meglepetéstől szóhoz se jutottam.

-Mi ez az egész?-kérdeztem miután kicsit észhez tértem.

-Ez az én kis meglepetésem.Bár mindenki segített benne.-vigyorgott.

Minden annyira romantikus volt,nem tudom mióta tervezhette,de nagyon jól esett.Megettünk egy jó nagy adag fagyit ketten aztán egy nem várt fordulat jött.Letérdelt elém.Tudtam mi következik.Becsuktam a szemem vettem egy mély levegőt,a szorítása erősebb lett,mintha le akarná tépni a kezemet.Újra kinyitottam a szemem.Apám feküdt ott előttem.A csuklómat szorítva próbálta magát felhúzni és végig a szemembe nézett.Tekintette izott a dühtől.Nyakán a vágásból csak úgy ömlött a vér.

-Ne!-ugrottam fel a székről és távolodni kezdtem tőle.-Te meghaltál!Hagyj végre békén!-kiáltottam és futni kezdtem a ház felé.Mikor visszanéztem nem láttam mást csak egy döbbent Billt ahogy engem néz.Meg sem álltam fel a szobáig,ahol azonnal zokogni kezdtem.Miért történik ez?Miért nem hagyj békén?Legyen vége ennek....nem akarom....-ziháltam.Bill nemsokára utánam jött.Elém állt és csak annyit mondott haza megyünk és már pakolta is a bőröndöket.Nem mondtam semmit.Megvártam amíg mindent összepakol és követtem le a kocsiig.Elbúcsúztunk Toméktól akik még mindig nem értettek semmit.Az autóban egyikünk sem szólalt meg.Bill idegesen szorította a kormányt.Kicsit ijesztő volt,hiszen soha nem láttam még dühösnek.Másfél órás hallgatás után végre megérkeztünk.Amint beléptünk az ajtón Bill elhajította a böröndöket és kiabálni kezdett.

-Beszélj!Ki ölte meg?Tudom,hogy tudod,kár lenne tagadni de ebből már elegem van!Most már mondd el az igazat.-csak úgy tajtékzott.-Válaszolj már!-ragadta meg a karom és közel hajolt hozzám.-Na,Gyerünk!-üvöltött rám.

-Én voltam.-suttogtam alig hallhatóan....