2012. március 4., vasárnap

Viszlát édes....


- Cseszd meg Bill Kaulitz! Érted?? Cseszd meg! Akkor baszd el az életedet! Szarok rá! –üvöltöttem vele torkom szakadtából és minden egyes szavamnak egy-egy ütéssel adtam nyomatékot, ami a mellkasán landolt. Nem nagyon adta jelét annak, hogy különösebben meghatná az, amit mondok neki. Már igazából megszokhatta, mert lassan több mint másfél éve ez megy. Azelőtt sosem veszekedtünk. Na, jó mikor kicsik voltunk sokszor elő fordult, de azok csak gyerekes hisztik voltak, de ez most teljesen más volt. Most Bill jövőjéről volt szó. Teljesen tönkre tesz mindent, de szarik rá. Egy rózsaszín ködben úszik, és nem veszi észre a vízesést, ami felé közelít. Én lettem az első számú közellensége pedig rajta kívül mindenki látja, hogy fejjel megy a falnak, és hogy ez a szemét kis ribanc csak kihasználja. Én vagyok az egyetlen, aki néha napján a szemébe mondja, hogy baromi rossz úton jár. Már csak én maradtam. Tom már feladta pár hónap után. Szerinte hagyni kell, had kövesse el a maga hibáját majd tanul belőle. Tom mindig is reálisabb volt, mint ő. Billnek néha jött egy fuvallat, ami teljesen kifújta a fejéből az eszét és nem gondolkozott csak tette, amit helyesnek vélt. Lehetett ez nő, karrier, barátok terén teljesen mindegy volt. Sokszor álltunk ott mellette és sikerült helyre rázni a fejét, de most nagyon erősen azt érzem, hogy szélmalomharcot vívok és az istenért sem jutok egyről a kettőre vele. Iszonyatosan fájt látni, hogy egy olyan ember, akiért ölni is képes lennék, a szemem előtt akasztja fel magát képletesen szólva.
- Leálltál végre Lilian? – Nézett le rám iszonyatosan bosszúsan. A harag csak úgy lángot a szemeiben, de már nem hatott meg vele. Bennem is hasonló tűz tombolt. Egy pár pillanatig farkasszemet néztem vele. Kutattam tekintetében az ésszerűség nyomait hátha felfogott valamit abból, amit mondtam neki, de sajnos most is csalódnom kellett.
- Menj a picsába. – hagytam ott és elindultam a kert felé. Menet közben elő halásztam pulcsim zsebéből a cigimet. Terasz ajtó csapódás, öngyújtó kattanás, beszív, kifúj és próbál relaxálni. Ezek már bevett mozdulatok voltak egy-egy veszekedés után. Megcéloztam a kerti hintát és lehuppantam rá.
Halványlila gőzöm sem volt, hogy mi a fenét csináljak? Csináljam azt, amit Tom mond és nézzem végig, ahogy megköti a csomót a nyaka körül és ugrik? Én nem az a fajta vagyok. Ha kell az utolsó levegőmmel is azért fogok küzdeni, hogy megakadályozzam, hogy ez a nő teljesen tönkre tegye.
- Szia, kicsi lány! –hallottam meg Tom mindig mosolygós hangját a hátam mögül majd pár pillanat múlva már hátulról a nyakamon csüngött, hogy puszit nyomhasson az arcomra. - Hallom megint sikerült hajba kapni Billel. Még anyu is hallotta a ház túl végében. Nem nagyon örült.–engedett el és levágódott mellém.
- Csodálkozol? Akkora egy rohadt makacs hülye hogy az öszvér fülét farkát behúzva elsunnyogna mellette. Tisztára olyan, mint apa. –nyomtam el a cigi csikket és feljebb ültem a hintaágyon.
- Akárcsak te. –nevetett fel Tom, amit egy szúrós pillantással honoráltam.
- Jaaaj ugyan már Lili. Meg ne sértődj már rám. – lökött meg játékosan.
Szerettem Tommal lenni mikor kicsit idegesebb voltam, mert ő midig ért hozzá, hogy hogyan vidítson fel és oszlassa el azokat a borús felhőket.
- Már a gondolattól is feláll a szőr a hátamon, hogy azzal a szukával kell, egy asztalnál ülöm és egy egész ebédet végig jópofizni. Csakis anya miatt csinálom az egészet. – gyűrtem meg nyűgösen az arcom.
- Tudod, hogy nem szereti, ha vita van.
- Tudom. –mondtam lemondóan.
Ő bízik Bill ítélő képességében és mindig azt mondja, hogy már nagyfiú tudja mi a jó neki. Igazából nem áll jól neki ez a struccpolitika és ő sosem volt ilyen. Talán fél attól, hogy Bill olyan messzire menne, hogy képes lenne nem beszélni velünk, ha nem állunk mellé.
- Ne haragudj, de nem fogom a bátyámat hátba veregetni, hogy ügyes vagy, hogy örüljön, miközben baromira nem az.
- Nem is kell. Csak ne vitázz vele annyit.
- De nem nézhetem végig, hogy tönkre tesz mindent! –néztem kétségbeesetten rá. Ő csak bölcsen elmosolyodott és megölelt.
- Nem is kell, hugi. Mindig van más mód. - puszilt a hajamba.
Terasz ajtócsukódást és lépteket hallottam majd megállt előttem a hang okozója is.
- Elmegyek Molliért. –Jelentette be Bill. Hangjából még sütött a sértődöttség az előbbi vitánk miatt- Jó lesz, ha összeszeded magad kicsit és ráülsz a szádra hugi, mert rohadtul nem akarok cirkuszt, míg itt van! Érthető voltam? –nézett a szemembe várakozóan. Utálom mikor apáskodó. Nem tudom mire fel volt néha ilyen. A köztünk lévő 2 év különbség nem olyan nagy. Főleg nem így a 25 küszöbén. Mindig így próbálta meg az elhatározásait rám erőltetni. Mintha elfelejtené ilyenkor, hogy nekem is van 2 apám, mint neki és nincs szükségem harmadikra.
- Rendben, de akkor tartsd rövid pórázon a csajodat. –álltam fel és lazán elsétáltam mellette nem foglalkozva azzal, hogy utánam kiabál és szitkozódik. Nem nagyon rejtettem véka alá hogy nem bírom a nője fejét. Ez volt az egyetlen ok, amiért utáltam, hogy a bátyáim híresek. Körül voltak véve ilyen és ehhez hasonló hiénával, és persze hogy Billnek a leg gusztustalanabbat kellett ki pecáznia.
Sosem fogom elfelejteni az első komoly konfliktusomat vele. Mikor kimutatta a foga fehérét. Onnantól kezdve tudtam, hogy csak bajt fog okozni. Sikerült elérnie, hogy Bill kettőnk közül neki hisz. Szépen lassan elveszi tőlem a bátyámat és nem tudok mit csinálni. Egy pénzéhes, kétszínű, manipulatív kurva. Igen kurva. Szó szerint. Sikeresen félre is lépett csak azt nézte be a gyönyörűm, hogy a barátom haverjával szűrte össze a levet. Persze sikerült kidumálnia magát és ki maradt szarba, naná hogy én kaptam Billtől fejmosást, hogy mit képzelek magamról, hogy ilyeneket hazudozom Molliról.
A legszebb találkozásunk fél éve történt mikor Bill háta mögött megfenyegetett, hogy álljak le, mert szarul járok. Naná hogy nem álltam le. Majd pont ő mondja, meg hogy mit csináljak. A gondolatra felhorkantam. Kérdőn nézett rám anyu mikor beléptem a konyhába, de csak megráztam a fejem és megkérdeztem mit segíthetek.
Megterítettem meg az utolsó simításokat elvégeztem. Egy kicsit sikerült elterelnem a figyelmem és a lehető legtöbb nyugodtságot magamra erőltetni, hogy ne balhézzak, azzal a tyúkkal mikor meghozza Bill. Rimánkodtam minden percben, hogy csak még 2 perccel később jöjjenek, de tudtam, hogy előbb vagy utóbb jönnek, ha a fejem tetejére is állok, ki kell bírnom ezt a délutánt. Mikor az ikrek haza jönnek havonta, kéthavonta egyszer Amerikából anyu ragaszkodik a közös ebédekhez. Ez amolyan családi dolog. Amikor csak mi vagyunk. Tom sosem hozta a barátnőjét, de Bill most ki könyörögte anyunál, mert mondván ez most fontos. Hát igazából gőzöm sem volt, hogy minek kell ide hoznia őt, de hát nemsokára úgyis megtudjuk. Erre a gondolatra elhúztam a szám. Csak lennék már túl rajta.
Kulcscsörgésre lette figyelmes és kisebbik bátyám hangját hallottam meg, ahogy egy hatalmas „sziasztok”-kal jelzi, hogy megérkezett az én legrosszabb rémálmommal a jobbján.
Édesen aranyosan mosolygott Bill mellett majd színpadiasan oda sietett anyuhoz és megölelgette, aki hangyányi lelkesedéssel a hangában ölelte vissza. Mint egy vérbeli mérges kígyó nyuszika jelmezben. Hánynom kellett, de csak a szemem forgattam, amire válaszul Bill oldalba lökött és jelezte, hogy viselkedjek. Meglepetten felhúztam a szemöldököm majd gúnyosan rá pillantottam és tárt karokkal elindultam az ellenség felé.
- Mooolii!- Csúszott pár oktávval feljebb a hangom. Már-már súrolta a pláza picsák nyavalygásának hangszínét és átöleltem a lányt, aki meglepett fejet vágott, de visszaölelt. Mikor elengedett mid kettőnk arcát az a tipikus gúnyos „most legszívesebben megölnélek, de nem tehetem” mosoly keretezte.
- Azt hiszem, van még egy kis dolgom a konyhában. - füllentettem, hogy leléphessek. Valahogy kezdett kevés lenni az előszobában a levegő. Egyből a frigó felé vettem az irányt és kivettem az ásványvizet majd töltöttem magamnak.
- Szia, mit segíthetek? – jött be szöszike a konyhában kicsit hangosabban kiabálva, jelezvén a kint lévőknek szól inkább, mint nekem. Remek még egy pohár vizet sem ihatok meg anélkül, hogy elkapna a hányinger.
- Na, mit segíthetek sógornőm? – nevette el magát.
- Kösz inkább semmit tartsd magad távol kajától. Nem szeretem a patkányméreggel szórt raviolit.
- Jaaj… Ne gyerekeskedj Lili. –legyintett- Ennél jobb eszközeim is vannak, hogy kicsináljalak.
- Neked Lilian!- mordultam fel- Idefigyelj te szuka. Lehet, hogy a bratyómat úgy rángatod zsinóron, ahogy akarod, de átlátok rajtad és megtalálom a gyenge pontodat, ha addig élek is! - sétáltam vészesen közel hozzá, jóformán a képébe másztam. Csak ádázul állta a tekintetem majd egy pillanata alatt átváltott meglepett már-már mártír kifejezésbe. A következő pillanatban meg is hallottam az okát.
- Lilian Kaulitz-Trümper! Mégis mi a fenét jelentsen ez? – hallottam meg Bill hangját a hátam mögül. Tudtam, hogy rohadt nagy bajban vagyok a hangjából ítélve és abból, hogy csak akkor hív a teljes nevemen mikor nagyon zabos rám. Vetettem még egy ádáz pillantást a szöszire és bátyám felé fordultam, aki válogatott szitkokkal megspékelve leugatta a hajam, hogy miért támadok én a kis batárnőjére. Csak egyszer kaphatnám a kezeim közé…
- Bill! – sikkantott fel sírós hangon Molli és elrongyol mellettem, hogy a karjaiba vesse magát.
- Megmondtam, hogy nem akarok hisztit ma! Ugye?! – vette elő megint a lekezelő fölényes hangnemét mitől a szőr felállt a hátamon- Elegem van ebből érted?! Állítom, hogy direkt csinálod! Most pedig kérj bocsánatot Moltól és térjél már észhez!
Teljesen elöntötte az agyamat a szar és lepillantottam Mollira, aki Bill karjaiból félig meddig engem méregetett gúnyos mosolyra húzva száját.
- Bocsánat. –motyogtam az orrom alatt, de úgy égette a torkomat ez a szó mintha savat nyeltem volna.
- Semmi baj megbocsájtok. – játszotta az eszét Molli én pedig majd szétrobbantam a dühtől és nagyon fájt, ahogy Bill velem viselkedett és még jobban féltem, hogy elveszi őt tőlem ez a nő. Nem bírtam inkább elviharzottam mellettük és kirohantam a kertbe lehetőleg úgy hogy senki ne vegye észre ahol megadóan legördült az első könnycsepp, amit a többi követett. Megpróbáltam összeszedni magam, de nagyon nem ment. Csak összekuporodva leültem a bokor mögé a hintába és sírtam. Tudtam, hogy nem hagyhatom, hogy ennyire kikészítsen ez a csaj, de nem tudtam mit csinálni. Úgy éreztem magam, mint egy nyúl, aki csak vergődik a hurokban. Nem tudom mennyi ideje lehettem, kint de kezdtem megnyugodni mikor két kezet éreztem meg az arcomon. Kinyitottam a szemem és Tom aggódó tekintetét láttam magam előtt.
- Jól vagy kicsi lány? Mi történt? – húzott magához én pedig bújtam hozzá, mint egy kislány. Tom mindig is a mentsváram volt és Bill is. Mind a ketten olyanok voltak, mint az oroszlánok, ha valaki bántani mert, egyből elém álltak és megvédtek.
- Bill. – suttogtam rekedten- Hiányzik. Az elmúlt időben mást sem csináltunk csak veszekedtünk. Érzem, hogy egyre jobban távolodik Tom. És hogy kevés vagyok. Nem tudom megakadályozni.
- Hidd el, minden rendbe jön. Nem fogod elveszíteni. –törölte le könnyeimet.
- Te könnyen beszélsz. Az ikred. Nem bírtok egymás nélkül meglenni. De én csak szimplán a húgotok vagyok.
- Csak? – nézett rám meglepetten- Az egyetlen és pótolhatatlan kishúgunk vagy. – mosolyodott el.
- Lehet, hogy te így gondolod, de Bill tuti nem. – szomorodtam el újra- én vagyok az első számú közellensége, mert bántani akarom szíve hölgyét. - vettem gúnyosra a figurát.
- Az istenit már Lili szedd már össze magad! – váltott Tom türelmetlen hangnemre- Nem emlékszel, hogy ki zúzta le azt a hülye gyökér Hanst, aki folyton a nyakadon lógott és zaklatott?
- De… Bill… – húztam egy halvány mosolyra a szám az emlékre.
- Imád téged hugi. Csak ez a picsa teljesen kifordította magából. Helyre rázzuk okés?
- Rendben. – bólogattam és adtam neki egy puszit - Köszi.
- Jaaj hagyj már. –nevette el magát- inkább nyomás be és szedd össze magad. Anyu már nem tudja hol vagy és Gordon idegein táncol, mert kihűl a kaja.
Berohantam gyorsan összeszedtem magam és hálát adtam az égnek, hogy Tomnak még helyén van az esze Billével ellentétben. 10 perc múlva újult erővel felfrissülten és sűrű elnézések közepette ültem asztalhoz. Elővettem minden bennem lakozó közönyt és Billre és Mollira zúdítottam.
Egész jól telt az ebéd. Tom és Gordon között ültem, akik folyton ugrattak és nevetettetek el is felejtettem, hogy ki ül velem szemben, és hogy baromi dühösnek kéne lennem és átmászni az asztalon, hogy kikaparjam a szemét. Már javában zajlott az ebéd és anyuval megterítettünk a desszerthez mikor Bill kitolta maga alól a széket és felállt.
- Egy kis figyelmet szeretnék kérni. - húzta félmosolyra száját és látszott, rajta hogy majd ki csattan a boldogságtól és kezénél fogva felsegítette a széken pöffeszkedő Mollit, aki hasonló mosollyal a száján felállt habár neki már sokkal mesterkéltebb volt. Egy laza vicsornak is be illett volna, de ezt csak én és a mellettem ülő Tom és Gordon vette észre. Éreztem, hogy itt valami készül és baromira nem tetszett. Inkább elkezdtem kiüríteni a pezsgős poharam tartalmát, hogy lefoglaljam addig is a szám mielőtt valami olyan gondolat csúszik ki rajta amilyennek nem kéne.
- Azért szerettem volna kicsit eltérni a megszokottól és elhozni Molt, hogy bejelentsek valamit. –Nézett körbe rajtunk majd tekintete Mollin állapodott meg - Megkértem a kezét tegnap és igent mondott. Nem sokára összeházasodunk. – közölte velünk a hírt kitörő örömmel.
Egy pillanatig síri csend lett, amit fuldoklásom hangja tört meg, ugyanis a meglepetéstől sikerült félre nyelnem az utolsó korty pezsgőmet. Anya reagált elsőként és az asztalt megkerülve Bill majd Molli nyakába vetette magát. Gordon és Tom meglepetten hol Billéket hol egymást nézték hol pedig engem és a reakcióm. Majd sután ők is felálltak és gratuláltak. Csak ültem ott és bambán bámultam rájuk.
- Lili. Te nem is gratulálsz? – Kérdezte anya meglepetten.
Tekintetem Tomra vándorolt, aki feszülten engem figyelt. Tudta, hogy bármelyik pillanatban robbanhatok. Lassan kimérten felálltam az asztaltól és anya szemébe néztem.
- Ne haragudj, de nem. – majd Billre pillantottam - Nem fogom végig nézni, hogy teszi tönkre magát. Különben is. Azt hiszem, az én szavam már úgy se számít. - dobtam le a szalvétám az asztalra és még egy utolsó pillantást vetettem Tomra, aki kicsit csüggedten, de még is engem féltve nézett vissza rám.
Felkaptam a kis táskám az előszobában és elhagytam a döbbent csendtől kongó házat.
Egyből a kocsihoz rohantam, beültem és gondolkodás nélkül elhajtottam.

Már egy hete hogy Bill bejelentette elveszi Mollit. Azóta nem beszéltünk mióta ott hagytam őket az ebédnél. Csak Tommal és anyuékkal beszélek, de ezt az űrt, amit Bill hiánya okoz, nem tudják pótolni. Egyszerűn nem tudtam felfogni, hogy romolhatott el ennyire minden.
Felnéztem a gyönyörű napsütéses égre majd le a telefonomra. Már 10 perce itt kéne lennie Tomnak bosszankodtam kicsit, de hát sosem volt erőssége a pontosság…
- Ne haragudj, hogy késtem. –Hallottam meg kicsit lihegő hangját a hátam mögött. Megperdültem a tengelyem körül és a nyakába ugrottam.
- Semmi baj. –adtam egy puszit neki- Lényeg hogy itt vagy! –mosolyodtam el.
Még egy hétig lesznek körülbelül itthon és utána megint ki tudja, mikor látom őket újra. Tommal minden nap találkozunk ebben a parkban, mivel Molli és Bill miatt én ugyan be nem teszem a Berlini lakásukba a lábam. Iszonyatosan rosszul érintett az eljegyzés híre és olyan volt, mint egy fájdalmas pofon. Bill azóta nem keresett és én nem látom értelmét, hogy tovább rágjam a fülét. Úgyis én vagyok a szemét a szemében.
- Mi újság Lili? –nyújtotta karját Tom.
- Minden változatlan. Gondolom Bill beszámolt volna róla, ha hirtelen visszatér az a hiányzó kereke. - karoltam bele Tomba és elindultunk, hogy a már-már szokásosnak mondható kört lerójuk a parkban.
Kezdett kimenni a fejemből minden aggodalom és boldogtalan gondolat. Gyönyörű napsütéses tavaszi idő volt. Rengeteget nevettem Tom sztorijain, amiket Los Angelesben éltek át.
- … És képzeld el tisztára olyan volt, mint egy nagy gyerek…- ecsetelte Tom mikor nem messze tőlünk a padon egy ismerős szőke hajzuhatagot vettem észre. A Gyomrom összeugrott dió nagyságúra mikor felismertem oldal profilból. Molli volt az. De valami rohadtul nem stimmelt, mert egy férfival enyelgett, aki határozottan nem az én bátyám volt.
- Bassza meg. Tom oda nézz! – mutattam feléjük és megtorpantam. Tomnak is leesett az álla mikor felfogta, hogy mit is lát pontosan.
- Gyere!- húztam be a kezénél fogva a pad mögött húzódó sövény mögé. Nem tiltakozott jött utánam egyből.
- Ezt a rohadt ringyót. - szitkozódott Tom és ökölbe szorult a keze- Azt mondta, hogy egy régi barátnőjével találkozik.
- Ja, barátnő… - forgattam a szemem. Legszívesebben rá ugrottam volna a csajra és addig vertem volna, még van benne szusz, de erőt vettem magamon és csendben, feltűnés mentesen oda osontunk a padjukhoz hogy a bokor oltalmában kihalhassam, mire készül vagy, hogy ki ez a férfi.
- Tudod, hogy vissza kell mennem vele Marc. – cincogta behízelgő hangján Molli.
- Hiányozni fogsz bébi. Még meddig akarod ezt a szerencsétlen idiótát lehúzni?- érdeklődött a pasas.
Tommal értetlenül egymásra néztünk és éreztem, hogy nagyon vészesen közel vagyok ahhoz, hogy leleplezve magunkat elmondjam ennek a cafkának, hogy merre van, az előre- Szeretnélek elvinni este vacsorázni és nálam is aludhatnál. Adj be annak a Billnek valami kamu dumát, hogy hol leszel. Nem mehetsz el megint úgy, hogy alig látlak. - csókolgatta Mollit.
- Jesszus Marc ne itt! Még a végén valaki meglát. – nyávogott- Rendben mond, hogy hol és mikor és ott leszek. –folytatta mézesmázos hangon.
- Lorenz Adlon. Este 7. Foglalok asztalt cica. És milyen alibivel lépsz le?
- Ott leszek. - egyezett bele Molli és tudtam, hogy nyakon csíptem- A „barátnővel találkozom” sztori mindig beválik. – nevetett fel.
- Remek. Ezek szerint a vacsorát is ő állja. Balek. - nevetett fel Marc.
- Jesszus ennyi az idő mennem kell szivi. - adott egy csókot Marcnak. - Szeretlek.
- Én is cica. – Elköszöntek egymástól és felálltak mind a ketten hogy két különböző irányba elinduljanak.
- Huu ezt nem fogja, szárazon megúszni azt garantálom és letépem annak a pöcsnek a golyóit is. –mázott ki elsőnek Tom a bokor mögül mikor kellő távolságba ért Molli.
- Relax, Tom. - nyugtattam bátyámat miközben egy terv körvonalazódott a fejemben. Hamarosan letépheted. - veregettem meg a vállát és beavattam a tervembe.
***
Délután fél7 magasságában bevágódtam a kocsimba, hogy át guruljak Billhez és Tomhoz. Az első lépés szerint i kell békülnöm Billel és valahogy el kell érnem, hogy, elmenjünk abba az étterembe.
Nem hajtottam agyon a kocsit, szépen komótosan mentem, hogy még életlenül se találkozzak össze Mollival. Mikor felhajtottam a kocsi feljáróra a ház előtt és becsöngettem a gyomrom görcsbe rándult. Nem tudtam, hogy Bill mennyire fogja bevenni a nagy összeborulást. Neki nem nagyon tudtam hazudni sosem. Lazán átlátott rajtam…
- Igen?- szólt be a kapu telefonba Tom.
- Hali én vagyok. Beengedsz?
- Naná! –hallottam meg mosolygós hangját.
Leparkoltam Tom Audija mellé az enyémet és láb remegve indultam meg az ajtó felé.” Az istenit Lilian! Szedd már össze magad!” Szidtam magam. Végül is nem egy szív műtétre készülök csak a bátyámat verem át az ő érdekében... De jó…
- Szia, hugi!- nyitott ajtót Tom és üdvözölt két puszival.
- Szia! Üdvözöltem én is. Bill merre van? Hozzá jöttem. – Játszottam a szerepem, mivel mindketten teljesen tisztában voltunk azzal, hogy miért vagyok itt.
- Nappali. – Mutatott a ház belseje felé, és küldött egy bíztató mosolyt. Nagy levegőt vettem és megindultam arra amerre bátyám intett.
Bill éppen a Tv-t bámulta mikor beléptem.
- Szia. – köszöntem halkan, amire egy fagyos tekintetet kaptam válaszul. Ez nem lesz fáklyás menet, gondoltam magamban, de legalább a Tv-t nem hangosította feljebb szóval hallani szeretné miért jöttem. Szuper…
- Hozzád jöttem. – húztam kicsit az időt, míg összeszedem a gondolataimat. Tom feltűnésmentesen felült a konyhapultra Bill mögé és onnan leste az eseményeket.
- Valahogy sejtettem. – Kapcsolta ki a tv-t és felém fordult. – Földbe gyökerezett a lábad vagy mi? Ülj már le. – mutatott a kanapé másik végére.
- Nos azért jöttem, hogy megbeszéljek veled valamit. Illetve bocsánatot kérjek. – Sütöttem le a szemem.
- Hallgatlak. - könyökölt a kanapé háttámlájára.
- Sajnálok mindent, amit mondtam az elmúlt időszakban Molliról. A sok veszekedést, mindent. Lehet, hogy félre ismertem őt és most hogy el fogod venni pár dolgot átgondoltam. –a szavakat alig bírtam ki préselni magamból, legszívesebben elmondtam volna mindent Billnek, de tudtam, hogy addig, amíg a saját szemével meg nem győződik róla, nem fogja elhinni és csak veszekedés lesz belőle.
- Hát nem tudok mit mondani erre. –Szólalt meg végre egy kis idő után- Örülök, hogy így gondolod és megbocsájtok. –húzta egy laza fél mosolyra a száját, amiből tudtam, hogy minden oké és hogy nem gyanít semmit. – Szeretném, ha majd hármasban is leülnénk és vele is megbeszélnéd. –fogta meg a kezem. Biztos jól esne neki. – nézett a szemembe mosolyogva. Kedvem támadt volna bőgni és zúzni, vagy megölni azt a nőt. Hogy használhatta ennyire ki Billt… Nem érdemli meg...A bátyám az egyik leg nemesebb ember a világon és nagyon tud szeretni, és azokat, akiket szeret azokért a tűzbe is menne. Amennyire keménynek mutatja magát annyira sebezhető. Tudtam, hogy a ma este folyamán nagyon össze fog törni, hogyha a tervem sikerül. Isten lássa lelkem, bármit megtennék azért, hogy ne így legyen, de meg kell tennem. Az ő érdekében.
- Apropó, ő merre van? –tettetem a hülyét.
- Barátnőjével találkozik. Tudod rég találkoztak. Ilyen csajos este. – Magyarázta Bill lelkesen bennem meg forrt a düh. Ránéztem Tomra, akinek hasonló képpen torzult az arca, ahogy nekem, ha hagyom.
- Ja, persze. Tudom. –Mosolyogtam én is Billel.
- Ha már így újra szent a béke elmehetnénk vacsizni valahova. –Vetette fel az ötletet Tom miután rendezte az ábrázatát és visszatért a szerepébe.
- Igen ez jó ötlet. –Értettem vele egyet és Billre nézte várakozóan.
- Benne vagyok. – válaszolta lelkesen.
- Egy ilyen nem minden nap történik. Szerintem adjuk meg a módját. Mit szólnátok a Lorenz Adlon-hoz? – Csapta össze kezeit Tom és várakozóan Billre nézett.
- Nekem jó! - húzta meg a vállát- megyek, összekapom magam- pattant fel a fotelből és elindult a szobája felé. Tommal összemosolyogtunk és nagyon reméltük, hogy gördülékenyen fog menni az este. Bill önmagához képest hamar elkészült.
- Na, mehetünk? –pörgette az ujján a slusszkulcsot- Én vezetek! –Mosolyodott el. Kifejezetten jobb volt a kedve. Behuppantunk a kocsiba és már repesztetünk is az étterem felé. Személy szerint mos az egyszer nem bántam h Bill úgy vezetett, mint egy őrült, mert nagyon paráztam hogy esetleg Molliék nem lesznek már ott. elvégre fél9 van- néztem az órámra. Bill leparkolt a bejárat előtt kiszálltunk és lepasszolta a kocsi kulcsot a srácnak, hogy vigye a parkolóba. Bele karoltam Jobbról Tomba, balról pedig Billbe és besétáltunk. Maga az étterem csodaszép volt. Méregdrága és luxus. Ahogy elnéztem ez nem 5 csillagos volt, hanem minimum 8.
- Jó estét. – Köszöntötte Bill a fő pincért- Bill Kaulitz vagyok és egy három személyes asztalt szeretnék. Mondta nemes egyszerűséggel mintha csak a sarki vegyesboltba kérne egy kiló kenyeret. Meglepődtem mikor a srác bólintott és intett, hogy menjünk utánuk. Ez a hely úgy nézett ki mintha hetekkel előbb kéne helyet foglalni. Szememmel folyton a vendégeket pásztáztam hátha kiszúrom Mollit. Legnagyobb örömömre megláttam őket két asztallal arrébb épp heves csók csatát vívtak. Tomot lazán oldalba böktem és fejemmel intettem feléjük. Eltorzult a feje és egyből Billt bökdöste, de úgy hogy le sem vette a szemét a gerlepárról mintha elrepülnének. Bill megállt egy pillanatra szórakozottan, de arcáról egyből lefagyott a mosoly mikor meglátta merre mutat Tom. Egy pillanatig dermedten nézte őket. Iszonyatosan sajnáltam abban a pillanatban és mocskosul utáltam magam pedig nem kellett volna. Nem csináltam rosszat. Tudtam, hogy Bill össze fog omlani és semmi jelét nem láttam arcán, hogy másképp lenne, de hirtelen megkeményedtek vonásai, és mint egy őrült indult meg az asztal felé.
- Basszus Tom. Ebből baj lesz! –tuszkoltam magam előtt hogy induljon meg Bill után és fogja, le mielőtt valami nagy hülyeséget csinálna.
- Jó estét. Nem zavarok? – Állt meg az asztal előtt Bill iszonyatosan zabosan. Molli ijedtében hátra ugrott és úgy nézte őt mintha szellemet látna.
- Te mégis mi a jó francot keresel itt? –rángatta fel a karjánál fogva a székről a lányt.
- Engedj, el Bill ez fáj! –nyafogott.
- Bill állj le. - Tette vállára Tom a kezét- Ne csinálj itt jelenetet. - Próbálta nyugtatni, de Bill ügyet se vetett rá.
- Nem azt kértem, hogy nyafogj, hanem hogy válaszolj a kérdésemre hallod?! - Rázta meg Mollit.
- Na, jól van, állj le!- Állt fel Marc. Tom úgy helyezkedett, hogy Bill és Marc közé tudjon állni. Körbe lestem és mindenki minket nézett ledermedve, de szó szerint mindenki, még a pincérek is.
- Te mégis ki a faszomnak képzeled magad mi? –engedte el Bill Molli karját és a csávóhoz sétált. Hangja nyugodt volt. Túlságosan is nyugodt, ami nagyon nem tetszett nekem.
- Hogy én mit képzelek? –nevetett fel fölényesen a fazon- Ne is haragudj, de te vagy akkora balek hogy nem vetted észre hogy átvertek kisapám. És ha még egy újjal hozzányúlsz, a csajomhoz azt nem teszed zsebre, amit tőlem kapsz. Billnél kiütötte a biztosítékot a „csajom” szó.
- Mond még egyszer te patkány. –Sziszegte Bill miközben közelebb lépett hozzá.
- Az vagy! –nevetett újra Marc- Egy szerencsétlen Ba…- A mondatot nem tudta befejezni, mert Bill egy pillanat alatt előtte termett és egy behúzott neki egy akkorát hogy Marc megtántorodott tőle és a szék támlájába kapaszkodott meg egy pillanatra majd neki akart menni Billnek, de menet közben elkapta Tom jobbegyenese mitől padlót fogott.
- Mákod van, hogy jók a reflexeim és nem nyúltál az öcsémhez, mert akkor nem úszod meg ennyivel te szemét. - Hajolt le hozzá Tom és lekezelően megpofozgatta.
- Neked elment az eszed? – ütötte ököllel Molli Bill hátát. Oda léptem hozzá és megfogtam a kezét.
- Ugye ezt te se gondoltad komolyan? – húztam fel a szemöldököm és egy határozott mozdulattal lelöktem a székre.
- Te mit képzelsz magadról? –sipítozott mire kapott tőlem egy hatalmas pofont, amitől érdekes módon be tudta fogni a száját.
Bill intett egyet mire a pincér, aki az előbb kísért minket gyors léptekkel ott termett mellette.
- Takarítsák el a szemem elől ezeket. –nézett végig lesajnáló tekintettel Mollin és Marcon.
A srác csak bólintott és intett a biztonságiaknak, akik elkezdték kifele cibálni a földről éppen feltápászkodott Marcot majd a másik kettő Molli karját fogta, meg aki Bill után nyavalygott miközben kifele cipelték.
- Bill. édesem, kérlek, beszéljük meg! Ez egy baromi nagy félreértés. Én, szeretlek.
Bátyám csak lesajnáló tekintettel nézte, míg elcipelték ki és udvariasan megköszönte a pincérnek és elindult kifelé velünk a nyomában. Láttam, rajta hogy iszonyatosan összetört annak ellenére, hogy nagyon keménynek mutatta magát. Mikor kiértünk az étterem elé Bill megállt és vett egy nagy levegőt.
- Annyira sajnálom Bill. – Simítottam végig a hátán.
- Ne sajnáld Lili. Én voltam ekkora balek, és majdnem elkövettem életem egyik legnagyobb baklövését. – Lassan megfordult és rám emelte tekintetét. Arca iszonyatosan meggyötört és szomorú volt. - És te végig tudtad és meg akartál óvni. Annyira sajnálom, hogy nem hittem neked és csak bántottalak. - csuklott el a hangja.
- Az istenit Bill nincs mit megbocsájtanom. – mosolyodtam el és megöleltem őt- nagyon szeretlek hallod?
- Én is szeretek hugi. És ígérem, hogy hallgatni fogok rád. –szorított erősen magához.

Nem mindig helyes az, amit csinálunk, de azért vannak az igaz barátaink, családunk, akik szeretnek, hogy terelgessék utunkat. Ők azok, akik mindig mellettünk állnak, ha a világ ellenünk is fordul.








14 megjegyzés:

  1. Sziaa Nani :)
    Hát én is a végére értem ^^ Nekem igazából nagyon tetszett az egész,eleinte kicsit furcsálltam a harmadik Kaulitz tesó dolgot,de aztán rájöttem,hogy ugyebár a fantáziánk mindenre képes,tehát olvastam tovább és a közepe fele már teljesen megtetszett az ötlet. A téma is rendben volt,és örülök,hogy a végén sikerült leleplezni Mollit és minden jóra fordult. Tetszik ahogyan fogalmazol,és igazán bő a szókincsed,tetszik ahogyan a szavakat,kifejezéseket használod :)
    Szal gratula,nekem nagyon bejött ez a novella ^^

    VálaszTörlés
  2. Nagyon köszi Eszit ^^ tényleg jól esik <3 :)

    VálaszTörlés
  3. Hello Nani!
    Mit mondhatnék, nagyon tetszett. ^^ A túlfűtött indulatok teljesen átjárják a novellát. Ez különösen tetszett benne. :D
    Rea

    VálaszTörlés
  4. nagyon köszi^^ <3 :D hát sok dühöm volt benne volt mit kiírni... :P

    VálaszTörlés
  5. Kedves Nani!

    Elsőként szeretném az elnézésed kérni azért, hogy ilyen sokáig megvárattalak a kritikámmal, de az igazság az, hogy igen kusza, eseménydús nyaram volt. Tényleg szeretném meghálálni a türelmed, hogy kivártad, amíg ezt végre elolvashatod, hiszen tényleg nagyon sokáig húztam az időt, így azért, hogy valamelyest kárpótoljalak érte, igyekszem a lehető legjobban kidolgozott kritikát kiadni a kezemből. Remélem sikerülni fog.

    Mivel a második olvasással párhuzamossal írom a kritikámat, lehet, hogy lesznek hibák, amik felett elsiklok majd – hiszen mindig ennél is több olvasást igényel egy olyan kritika megírása, ami mindent magába foglal, és lehet, lesznek olyan kiemelendő erősségei is a novelládnak, amiket sajnos nem említek meg, ugyanúgy, ahogy a gyenge pontjait sem vehetem mindet észre. (Ezt mi sem példázza jobban, mint az, hogy nekem van olyan novellám, amiről négyen írtak már kritikát, mindig az egyre többet és többet javítgatott verziójáról, én magam pedig már annyiszor olvastam, hogy szinte fejből tudom az egészet, és mégis: sosem tudtam úgy elolvasni, hogy nem találtam benne legalább egy-két hibát… pedig amikor megírtam, akkor is úgy néztem rá, mint életem legjobb novellájára – és az ismerőseim 98%-ától is ugyanezt a visszajelzést kaptam róla…)

    Először is szeretném neked elmondani, hogy tetszik, ahogy írsz, érzem benned a tehetséget. Úgy érzem, hogy az alapod már megvan ahhoz, hogy erre építhess valami igazán szépet, kiemelkedőt, már csak csiszolnod kell az írásmódodon. De kinek nem? Senki sem tud tökéletesen írni, és ez így is van rendjén, mi csak törekedhetünk arra, hogy valami tökéleteset alkossunk, és még a tökéletes-közeli állapotot is csak bizony nagyon-nagyon sok gyakorlás, tanulás és olvasás árán érhetjük el, hát még a nem is létező tökéletest.
    Hogy miért törekedjünk a tökéletesre, ha írunk? Mert olvasóknak nagyok az igényeik – jó esetben. Ha nem, az nagyobb hiba, mintha az író maga adná alább. Nem tudom, mennyi vannak komoly terveid vannak az írással, de azért elmondom neked a következő történetet: Az író táborban ott volt egy kiadó két szerkesztője is, az egyikük tartotta az előadásokat, amelyek közül az egyiknek pont a javítás és a tökéletesítgetés volt a témája.
    Akkor mondta el nekünk az egyik szerkesztő, hogy korábban volt egy olyan munkahelye, ahol géppel utána ellenőriztek, és mindig készhez kapták az értékelést, és rájött, hogy az ő teljesítménye bárhogy is igyekszik, maximum 80-85%, és ugyanez igaz a könyvek szerkesztésénél is rá. Azt mondta, a másik szerkesztő olyan 90%-os hatékonysággal dolgozik. Tehát, ha valaki beküld egy kéziratot, amit meg szeretne jelentetni, és mind a kettőjük kezén keresztülfut, ők is többször elolvassák, és legjobb tudásukat is beleadják, sokat számít, mi az az alap, amiből dolgozniuk kell. Ha valaki egy olyat küld be, amiben 200 hiba van, ő 30-at hagy benne, a másik szerkesztő pedig abból a harmincból kiszűr további 27-et, vagyis 3 hiba marad a könyvben. De ha valaki egy 2000 hibával zsúfolt kéziratot küld be, akkor 30 marad benne, és igen kellemetlen, ha ezeket az olvasók találják meg.
    Bocsánat, tudom, kicsit elkanyarodtam, de egyrészt érdekesnek találom ezt a „történetet”, másrészt pedig úgy gondolom, hogy ez kellően szemlélteti, hogy miért olyan fontos mindig gyakorolni és fejleszteni a képességeinket, ha az alap már adott. :-)

    Ami elsőként szemet szúrt nekem, és szeretném gyorsan le is zárni ezt a témát, mert nem hiszem, hogy sokat kellene ecsetelnem - pedig fontos -, az a csúnya szavak mellőzése volna. Nekem a novelládban a szlengek mellett ez bántotta a legjobban szemem, miközben olvastam.
    Őszinte leszek veled, szerintem kiábrándító volt, hogy a történet már egy csúnya szóval kezdődik. Megértem én, hogy ez egy veszekedés, hogy a főszereplőd dühös, sőt, azt is, hogy tényleg vannak emberek, akik szóban így kommunikálnak, és a hiteles párbeszédírás alapja, hogy merjünk egyedien, a szereplők személyiségéhez illőt írni, de azt hiszem, azért egy kicsit szolidabb formában is kivitelezhető lett volna ez a kezdés.

    VálaszTörlés
  6. Aztán ott vannak a párbeszédeken kívüli – vagy legalábbis a szereplők által ki nem mondott – csúnyaszavak, amiket viszont tényleg minden további nélkül mellőzhettél, vagy legalább finomíthattál volna rajtuk. Most gondolj bele, hogy én első olvasásnál már a „szarik rá”-t olvasva is kicsit elhúztam a számat, így képzelheted, hogy a „kis ribanc” milyen hatást váltott ki belőlem. Én elhiszem, hogy E/1-ben meséled el a történetet, és ezek a főszereplőd gondolatai. És azt is tudom, hogy néha tényleg gondol az ember ilyeneket is egy-egy vita hevében, de nem hiszem, hogy ezeket le kellene írnunk. Mert ne feledjük: ez irodalom.

    Illetve a szlengesebb kifejezéseid is szúrták néha a szemem, mint például a „baromi rossz”, „sikerült helyre rázni a fejét”, „nem bírom a nője fejét”, „elöntötte az agyamat a szar”, „vettem gúnyosra a figurát”, „relax”, „paráztam”, „fazon” és társaik. Na meg persze, a „csaj” szó, ami egyáltalán nem illik irodalmi közegbe. Nagyon-nagyon sok szlenges kifejezést használtál, amik nekem kicsit szúrták a szemem. Mielőtt leülsz írni, mindig tisztáznod kell magadban, hogy itt valami sokkal nagyobb dologról van szó, mint egyszerű írásbeli „sztorizgatásról”, itt sajnos, nem sajnos, de nem férnek bele ezek a kifejezések.

    Mint talán emlékszel, a Dinának írt kritikámban hosszasan taglaltam a párbeszédek írását, amit Te sem alkalmazol tökéletesen, így neked is bemásolom ugyanazt, ha nem probléma. Úgy vettem észre, hogy ez a magyarázat elég hasznos szokott lenni, könnyen érthető és egyértelmű. Legalábbis a többségtől ezt a visszajelzést kaptam. És ha őszinte szeretnék veled lenni, sokkal egyszerűbb így, mint újra és újra leírni, mivel ez egy állandóan felbukkanó hiba az írók körében.

    Most megkérlek rá, hogy vedd fel a hozzád legközelebb eső könyvet, lapozz bele, és keress ki egy párbeszédet! Én is így tettem, és ezeket találtam, habár közben egy kicsit lapozgattam, mivel igyekeztem változatosan kikeresni a példákat, mert bár nem minden fogom bemutatni a helyes írásmódot, érdemes mindet tanulmányozni:
    „- Hiszen maga már kész férfi! – kiáltott vidáman, és Octave felé nyújtotta kezét. – Milyen nagyot nőtt, mióta nem jártam Plassans-ban!
    (…)
    - Így hát a maga kosztosa volnék – mondta, és jó formájú, ápolt kezével szakállát simogatta. – Majd meglátja, milyen jól megleszünk… Igazán kedves, hogy nem felejtette el a Plassans-i kisfiút, és már az első levélre így törődött vele!
    (…)
    - Egy lány sosem tudhat elég keveset – jelentette ki befejezésül az anya.
    (…)
    - Akár hiszi, akár nem – mondta Vuillaume -, a lányom tizennyolc éves korában még nem olvasott egy regényt sem… Ugye, Marie?
    - Igen, papa.
    - Van nekem egy nagyon szép kötésű George Stand-regényem – folytatta Vuillaume. – Marie férjhezmenetele előtt pár hónappal elhatároztam, megengedem neki, hogy elolvassa, bár az anyja nem igen akarta.”
    (Émile Zola: Tisztes úriház)

    Tehát, akkor kezdem is a magyarázást. Ne aggódj, ha nem megy rögtön, hiszen én is többször utánanéztem, és sokat gyakoroltam, míg végül végérvényesen megmaradt bennem a helyes írásmód.

    Először a pont és a nagybetűk viszonyáról szeretnék még írni a párbeszédek esetében.
    Te ezt írtad:
    „- Tudom. –mondtam lemondóan.”
    De a könyvben ez áll:
    „- Így hát a maga kosztosa volnék – mondta, és jó formájú, ápolt kezével szakállát simogatta.”
    Mivel a gondolatjel utána a hozzáfűzött rész egyfajta kiegészítése az előtte lévőknek, így nem teszünk a „volnék” után pontot, helyette a helyes írásmód: volnék, szóköz, gondolatjel, szóköz, kisbetűvel kezdett mondat, melynek a végére írásjelet – pontot – teszünk, hiszen minden mondat végére kell. Ugyanígy nálad is, helyesen így festene:
    - Tudom – mondtam lemondóan.

    VálaszTörlés
  7. Ugyanez a helyes írásmód akkor is, amikor felkiáltó/felszólító/óhajtó/kérdő mondathoz
    fűzzük hozzá egy gondolatjellel a megjegyzésünket, egy apróbb változás lép fel csak ilyenkor.
    „- Hiszen maga már kész férfi! – kiáltott vidáman, és Octave felé nyújtotta kezét.”
    A helyes írásmód ilyen esetben: a mondat, melynek felkiáltójel/kérdőjel a vége, szóköz, gondolatjel, szóköz, kisbetűvel kezdett szóval a hozzáfűzött gondolatsor, melynek a legvégére pont kerül.

    Sajnos nem mindenre találtam a könyvben hirtelen példát, így én alakítom át az egyik példamondatom, hogy felvázoljak egy másik eshetőséget.
    Ez állt a könyvben eredetileg:
    „- Így hát a maga kosztosa volnék – mondta, és jó formájú, ápolt kezével szakállát simogatta.”
    Viszont akkor, ha a hozzáfűzött gondolatsor nem folytatása az előtte lévőknek, hanem egyfajta „közbevetése”, vagyis nem kapcsolódik szorosan hozzá, akkor szintén megváltozik a helyesírása. Vagyis, ha Zola nem írta volna oda a „mondta” szót, egészen máshogy nézne ki ez a részlet:
    - Így hát a maga kosztosa volnék. – Jó formájú, ápolt kezével szakállát simogatta.
    Mint látod, itt pontot tettem a megszólalás után, és nagybetűvel kezdem a hozzákötött gondolatmenetet, hiszen ezek nem tartoznak össze – két külön mondatot képeznek.

    Illetve van olyan eset is, amikor a megjegyzés a megszólalás közé ékelődik. Ilyen esetben két verzió is létezik. Az egyik az, ha két külön mondat között jegyzi meg az író a saját gondolatát:
    „- Van nekem egy nagyon szép kötésű George Stand-regényem – folytatta Vuillaume. – Marie férjhezmenetele előtt pár hónappal elhatároztam, megengedem neki, hogy elolvassa, bár az anyja nem igen akarta.”
    Itt a fentebb említett módon hozzácsatoljuk a megjegyzésünket, majd szóközt írunk, gondolatjelet, újra szóközt és új mondatba kezdve papírra vetjük a szereplőnk szavait. Persze ez így is írható, amennyiben a közbeékelt megjegyzés nem szerves része a megszólalásnak:
    „- Van nekem egy nagyon szép kötésű George Stand-regényem. – Jó formájú, ápolt kezével Vuillaume a szakállát simogatta. – Marie férjhezmenetele előtt pár hónappal elhatároztam, megengedem neki, hogy elolvassa, bár az anyja nem igen akarta.”
    Ebben az esetben is követjük az „eredeti” elveket, és a fentebb írt módon hozzákapcsoljuk a megszólalást.

    Másik lehetséges verziója annak, hogy közbevetünk valamit, ha a mondat közepébe ékeljük a gondolatainkat, akár ilyen módon is:
    „- Akár hiszi, akár nem – mondta Vuillaume -, a lányom tizennyolc éves korában még nem olvasott egy regényt sem… Ugye, Marie?”
    Ilyen esetben csak fogni kell a mondatot, lecsapni a vesszőnél, kettévágni azt úgy, hogy a vessző a hozzáfűzött megjegyzés utánra csússzon át, beillesszük a gondolatjelekkel a szavainkat, aztán a gondolatjel után jelen esetben nem szóközt írunk rögtön, hanem vesszőt, és csak azt követheti a szóköz, majd a beszéd folytatása.

    Tudom, talán kicsit hosszan írtam erről, nem is várom el, hogy rögtön mindent ez alapján írj, csak ha van időd, gyakorold egy kicsit, és amikor írsz, igyekezz mindig visszapörgetni magadban, hogyan is kell akkor ezt vagy azt helyesen megjeleníteni a párbeszédpanelekben. Ha pedig nem megy, akkor keress itt utána, olvasgasd ezeket a szabályokat, nézd meg, melyik illik ahhoz, amit éppen írni/javítani készülsz, vagy pedig keress meg engem nyugodtan facebookon, bármikor szívesen segítek neked ilyenekben (vagy bármi másban). És bevallom hősiesen, nekem rengeteg időmbe telt, mire megszoktam, hogy mit, hogyan kell helyesen. De azért remélem, neked könnyebb dolgod lesz vele. :)

    VálaszTörlés
  8. Ahol még néhol-néhol elcsúsztál az a mondatok modalitása volt. A teljesség igénye nélkül párat ki is emelek közülük, de elmagyarázom, hogy miért kellene máshogy írni, hol hibáztál, így remélem, a többit magad is megtalálod, és tudod javítani.

    Volt olyan, ahol a kijelentő mondatod, aminek a végére kérdőjelet írtál azért, mert valami kérdéses, megoldandó problémáról volt benne szó.
    „Halványlila gőzöm sem volt, hogy mi a fenét csináljak?”
    Ez egy kijelentő mondat, hiszen nem kérdezed, hogy van-e róla halványlila gőzöd, hogy mit tegyél, hanem kijelented, hogy ötleted sincs, hogyan tovább. Ennek ilyen egyszerű a magyarázata.

    Volt olyan, ahol a kijelentő mondat helyett felkiáltó jelet tettél a mondat végére, pedig azt egyedül felkiáltó, felszólító és óhajtó mondatok végére szokás tenni. Ilyen volt ez a mondatod is:
    - De nem nézhetem végig, hogy tönkre tesz mindent! –néztem kétségbeesetten rá. Ő csak bölcsen elmosolyodott és megölelt.
    Bá kétségtelenül van benne némi felcsattanás, legalábbis a szavakból ítélve, de az utána hozzáfűzött gondolatsor a párbeszédben nekem pont az ellenkezőjét mutatta érzelmileg, sokkal inkább valami csalódott, kétségbeesett, csendes letörtséget éreztem ki a sorok között, abban az esetben viszont pont illik a mondat végére, hiszen ez egy kijelentés. Azt mondja a főszereplőd, hogy nem nézheti végig ezt az egészet. Egyszerűen mondja. Helyesen szerkesztett párbeszédként pedig így kellene kinéznie:
    - De nem nézhetem végig, hogy tönkre tesz mindent –néztem kétségbeesetten rá. Ő csak bölcsen elmosolyodott és megölelt.

    A modalitásokkal elkövetett bakik közül a legsűrűbb hibád viszont mégis az volt, hogy felkiáltójel helyett pontot írtál a mondatok végére, például ezeknél is:
    „- Jaaaj ugyan már Lili. Meg ne sértődj már rám. – lökött meg játékosan.”
    „- Jaaj hagyj már. –nevette el magát- inkább nyomás be és szedd össze magad. Anyu már nem tudja hol vagy és Gordon idegein táncol, mert kihűl a kaja.”
    „- Bill állj le. - Tette vállára Tom a kezét- Ne csinálj itt jelenetet. - Próbálta nyugtatni, de Bill ügyet se vetett rá.”
    Egyrészt a „jaaaj” vagy a „jaaj” hivatalosan, helyesen „jaj” formában elfogadott, persze, lehetséges, hogy valamiért szeretnéd szemléltetni, hogy az, aki beszél, ilyen elnyújtva mondja, de hivatalosan „jaj” írandó.
    Másrészt a „jaj” egy mondatszó, és ezért a fentebbi esetekben vesszővel elválasztandó a mondat többi részétől, és felkiáltó jellegű mivoltából eredően a mondat végére felkiáltójelet kell tenni.
    Harmadrészt a felszólító (vagyis parancsot, kérést) kifejező mondatok is ugyanezt az írásjelet kapják a végükre. Vagyis a fentebbi párbeszédek így festenének:
    - Jaj, ugyan már Lili! Meg ne sértődj már rám! – lökött meg játékosan.
    - Jaj, hagyj már! – nevette el magát. - Inkább nyomás be,(vessző) és szedd össze magad! Anyu már nem tudja, (ide is kell egy vessző) hol vagy, és Gordon idegein táncol, mert kihűl a kaja.
    - Bill, (ide is kell egy vessző) állj le! - Tette vállára Tom a kezét. - Ne csinálj itt jelenetet! - Próbálta nyugtatni, de Bill ügyet se vetett rá.

    VálaszTörlés
  9. Itt pedig át is kanyarodnék a „vessző-kérdésre”. Alapvetően típushibád volt, hogy a megszólításokat nem választottad el vesszővel a többi mondatrésztől. Viszont aminek nagyon örültem, és jó, hogy már tudod, mert ez alól kivételt képeztek a köszönéseid, ott már nagyon jól alkalmaztad ezt a szabályt, mindig ügyesen elválasztottad a köszönést a névtől egy-egy vesszővel. Ennek kifejezetten örültem. Hát, akkor jöjjön is a következő lépcsőfok, hogy mikor kell még így eljárni:
    - Bill, állj le!
    Azért kell a vessző, mert Tom megszólította Billt a novelládban, vagyis ilyenkor a megszólított nevét így kell elválasztani a mondat többi részétől.

    Volt olyan is, hogy ezt írtad:
    „Érzem, hogy egyre jobban távolodik Tom.” – Ez így azt jelentené, hogy Tom távolodik egyre jobban, de te Billre gondoltál. Ahhoz, hogy ezt kifejezd, tudatosítani kell az olvasódban azt, hogy a mondat végére fűzött név egy megszólítás, és erre a helyesírásban elfogadott mód az, hogy egy vesszőt írsz elé, vagyis:
    Érzem, hogy egyre jobban távolodik, Tom.

    A legszembeötlőbb hibád pedig pont ezzel kapcsolatos: méghozzá az, hogy a címedben az „édes” egy megszólítás, így vesszőt kellene írnod előtte. Helyesen: Viszlát, édes…

    Olyan is van, hogy a megszólítás a mondatba ékelődik be, ilyenkor elé is, utána is vesszőt kell írni, így kell elválasztani a mondat többi részétől. Vagyis ez a mondatod:
    „- Jesszus Marc ne itt!”
    Helyesen ez így nézne ki:
    - Jesszus, Marc, ne itt!

    Vagy ez:
    - Az istenit Bill nincs mit megbocsájtanom.
    Helyesen:
    - Az istenit, Bill, nincs mit megbocsájtanom.

    Vagy pedig itt:
    - Engedj, el Bill ez fáj! –nyafogott.
    helyesen így nézne ki:
    - Engedj el, Bill, ez fáj! –nyafogott.
    Hiszen az engedj el, az elenged igekötős ige szétszedett formája, viszonylag ritka, hogy másik mondatrészbe kerüljön a két tagja egy ilyen igének. Persze, nem lehetetlen, de itt nem helyes úgy.

    VálaszTörlés
  10. Erről át is kanyarodnék a következő témára, amiről írni szeretnék neked valamennyit: az igekötős igékről, amiket sokszor nem írsz helyesen:
    „Bele karoltam Jobbról Tomba, balról pedig Billbe és besétáltunk…”
    „Bill most ki könyörögte anyunál…”
    „…a leg gusztustalanabbat kellett ki pecáznia.”
    „bevágódtam a kocsimba, hogy át guruljak Billhez és Tomhoz”
    Az igekötők az igékhez kapcsolódnak (és módosítják annak jelentését), és ezeknek az igéknek ez lenne az egyszerű, szótári alakjuk:
    - belekarol
    - kikönyörgi
    - kipecáz (Bocsánat, ebben a késői órára való tekintettel nem teljesen vagyok biztos, de a lényeg, tény: egy szóban kell írni)
    - átgurul

    Akkor most jöjjön is a lényeg, úgy magyarázom el, ahogy nekünk általános iskolában mutatta a tanárunk, mert így a legérthetőbb, és garantáltan egy életre megmarad az emberben, hogy kell írni. Aznap, amikor ezt vettünk hozott magával az órára egy kötényt, és azzal szemléltette, mikor írható egybe az ige az igekötővel. Előtte azt mondta, képzeljük el, hogy a köténye az igekötő, ő maga pedig az ige. Ha az kötényét átnyúlva az asztal fölött az asztal elé tartva egy méterre eltartja magától, akkor nem veheti fel – ugyanígy ha az igekötő és az igekötő közé más szó is beékelődik, mind a három külön írandó. Ha nem tartja olyan messzire, ha ott áll az asztal mögött és felveszi a kötényt, akkor összetartoznak: vagyis akkor, ha nincs az igekötő és az ige között semmi, akkor egybe kell őket írni. Ha viszont a háta mögé lógatja a kötényt, szintén nem tudja felvenni azt, így ha az igekötő az ige mögé kerül, szintén külön kell őket írni.
    Vagyis a fentebbi részletek így festenének helyesen:
    Belekaroltam Jobbról Tomba, balról pedig Billbe és besétáltunk…”
    Bill most kikönyörögte anyunál…
    …a leggusztustalanabbat(ezt is egyben írva!) kellett kipecáznia.
    bevágódtam a kocsimba, hogy átguruljak Billhez és Tomhoz

    És akkor innen át is kanyarodok a következő témára, a melléknevek fokozására. Ez is ugyanúgy csak egy apróság, mint az eddig megemlített hibácskák, de tudod: sok kicsi, sokra megy. A magyar nyelvben a mellékneveket a következőképpen fokozzuk:
    nagy, nagyobb, legnagyobb
    szép, szebb, legszebb
    Vagyis a „leg” mindig egyben írandó a középfokú melléknévvel, így képezzük a felsőfokot.
    Te ezeket írtad::
    „a leg gusztustalanabbat kellett ki pecáznia.
    „A bátyám az egyik leg nemesebb ember a világon és nagyon tud szeretni, és azokat, akiket szeret azokért a tűzbe is menne”
    Ezek helyesen így néznének ki:
    A leggusztustalanabbat kellett ki pecáznia.
    A bátyám az egyik legnemesebb ember a világon…

    Illetve szeretnék egy kicsit belejavítani a második mondatodba is, ha nem haragszol meg érte. Te ezt írtad:
    „A bátyám az egyik leg nemesebb ember a világon és nagyon tud szeretni, és azokat, akiket szeret azokért a tűzbe is menne”
    Ugye a legnemesebbet már kitárgyaltuk, de van két vesszőhibád is a mondatban, az „és” elé kell egy vessző, illetve az „azokért tűzbe menne” elé kellene még egy. Eddig így fest a mondatod:
    A bátyám az egyik legnemesebb ember a világon, és nagyon tud szeretni, és azokat, akiket szeret, azokért a tűzbe is menne.
    De ami miatt külön kiemeltem ezt a mondatodat, hogy rossz az „azokat” toldalékolása – illetve felesleges az a szó -, amit meg is látsz, ha máshogy tagolod egy kicsit a mondatodat: azokért menne tűzbe, akiket szeret. Ugye? És nem azokat menne tűzbe. Mivel az azokért ott van, így felesleges az „azokat”. Remélem, nem volt kusza a magyarázatom.
    Vagyis majdnem végső javítás után így néz ki helyesen ez a mondatod:
    A bátyám az egyik legnemesebb ember a világon, és nagyon tud szeretni, és akiket szeret, azokért a tűzbe is menne.
    Viszont nekem így meg kicsit szúrja a szemem a szeret ismétlése, így ha nem cseréled le a későbbiekben (ez a saját döntésed kell legyen), javaslom neked a tagmondatok felcserélését:
    A bátyám az egyik legnemesebb ember a világon, és nagyon tud szeretni, és azokért a tűzbe is menne, (akiket szeret.)
    Azért zárójeleztem, mert ez a részlet akár el is hagyható.

    VálaszTörlés
  11. Az ebéd előtti köszönések leírásánál volt egy apróbb képi zavarod is, amit nem nagyon értettem. Azt írtad, hogy „hangyányi lelkesedéssel a hangában ölelte vissza”. De nekem ez a kettő valahogy nem illett össze. Ha beszélt volna közben az anyukájuk, akkor érteném, de így nekem valahogy hiányosnak, furcsának tűnt.

    Volt pár vesszőhibád is, a teljesség igénye nélkül mutatok közülük párat:
    „Amennyire keménynek mutatja magát, annyira sebezhető”
    „hogy lefoglaljam addig is a szám mielőtt valami olyan gondolat csúszik ki rajta amilyennek nem kéne.”
    „Mászott ki elsőnek Tom a bokor mögül mikor kellő távolságba ért Molli”
    „Nem tudom mennyi ideje lehettem”
    „Azóta nem beszéltünk mióta ott hagytam őket az ebédnél.”
    „hogy már nagyfiú, tudja, mi a jó neki.”
    „Kutattam tekintetében az ésszerűség nyomait hátha felfogott valamit abból…”
    „Billnek néha jött egy fuvallat, ami teljesen kifújta a fejéből az eszét és nem gondolkozott csak tette, amit helyesnek vélt.”
    „Lehet, hogy félre ismertem őt és most hogy el fogod venni pár dolgot átgondoltam.”
    „Iszonyatosan sajnáltam abban a pillanatban és mocskosul utáltam magam pedig nem kellett volna”
    „Bill egy pillanat alatt előtte termett és egy behúzott neki egy akkorát hogy Marc megtántorodott tőle és a szék támlájába kapaszkodott meg egy pillanatra majd neki akart menni Billnek, de menet közben elkapta Tom jobbegyenese mitől padlót fogott.”
    „- Bill. édesem, kérlek, beszéljük meg! Ez egy baromi nagy félreértés. Én, szeretlek.”

    Ezek helyesen, felkiáltójellel helyezve a beillesztett vesszőket, és egy-egy magyarázattal is kifejtem majd az okukat:
    Amennyire keménynek mutatja magát,(!) annyira sebezhető
    hogy lefoglaljam addig is a szám,(!) mielőtt valami olyan gondolat csúszik ki rajta,(!) amilyennek nem kéne.
    Mászott ki elsőnek Tom a bokor mögül,(!) mikor kellő távolságba ért Molli
    Nem tudom,(!) mennyi ideje lehettem
    Azóta nem beszéltünk,(!) mióta ott hagytam őket az ebédnél.
    Ezekre a vesszőkre igen egyszerű magyarázatot adhatok neked, méghozzá azt, hogy a kérdő, mutató és a vonatkozó névmások elé vesszőt szoktunk tenni, amikor azokkal visszautalunk az előző tagmondatra, például itt van ez:
    Azóta nem beszéltünk,(!) mióta ott hagytam őket az ebédnél.
    Azóta-mióta

    Kutattam tekintetében az ésszerűség nyomait,(!) hátha felfogott valamit abból…
    Billnek néha jött egy fuvallat, ami teljesen kifújta a fejéből az eszét,(!) és nem gondolkozott csak tette, amit helyesnek vélt.
    Lehet, hogy félre ismertem őt ,(!)és most hogy el fogod venni,(!) pár dolgot átgondoltam.
    Iszonyatosan sajnáltam abban a pillanatban,(!) és mocskosul utáltam magam,(!) pedig nem kellett volna…
    Bill egy pillanat alatt előtte termett,(!) és egy behúzott neki egy akkorát,(!) hogy Marc megtántorodott tőle,(!) és a szék támlájába kapaszkodott meg egy pillanatra,(!) majd neki akart menni Billnek, de menet közben elkapta Tom jobbegyenese,(!) mitől padlót fogott.
    Ezeknél a vesszőhibánál (többségben) az volt a gond, hogy – sajnos nem tudom jobban megfogalmazni - egy-egy cselekvést két külön tagmondatba kell írni.

    Illetve volt olyan is, amikor oda írtál vesszőt, ahova nem kellett volna. Például, az „Én, szeretlek” megszólaláshoz, pedig ez egy mondat.

    Volt a novelládban helyesírási hiba is, például azt, hogy a „hasonlóképpen” egybe írandó, vagy a „mázott ki elsőnek Tom” részben a mászott szót elgépelted, illetve a „k” betűt lehagytad a ki kell békülniből, amikor azt írtad, hogy „első lépés szerint i kell békülnöm Billel”…

    Amire még szeretném felhívni a figyelmed, hogy a számokat irodalmi közegben betűvel szoktuk kiírni, mint például azt, hogy délután hét. Ugyanúgy, mint azt, hogy kilenc. Persze, ha azt a körülmények indokolttá teszik, akkor számmal is írhatjuk őket, mondjuk akkor, ha egy címről van szó, ahova menni kell, vagy egy telefonszámról, meg persze, logikusabb számmal írni, hogy „5240727”, mint betűvel, de az ilyen egyszerűbbeket illik rendesen legépelni.

    VálaszTörlés
  12. Ami még szúrta a szemem, hogy egyszer a „hogyot” egyszerű „h” betűnek rövidítetted, és nem tettél elé vesszőt sem:
    „Személy szerint mos az egyszer nem bántam h Bill úgy vezetett, mint egy őrült…”
    Kérlek, ilyet többet ne írj!

    Ezek után már csak két kisebb gondolat maradt, amit szeretnék tőled megkérdezni, mert nekem valahogy nem tűnt annyira logikusnak.
    Az egyik annyi volna, hogy nem lett volna egyszerűbb mondjuk lefényképezniük a telefonjukkal a lányt a parkban, amikor megcsalta Billt? Sokkal kíméletesebb megoldás szerintem egy képen látni ilyet, mint élőben. Bár sehogy sem egyszerű, az is tény…

    A másik, amit nem értek, hogy miért nem Tom vittel el az étterembe őt a húguk nélkül? Sokkal logikusabb lett volna, hiszen egyrészt így nem állt volna fenn a kockázata annak, hogy Bill nem megy el velük, másrészt így utólag egyértelmű, hogy ez a húguk terve volt, vagyis tényleg valahogy mégis ott marad a „tönkretevő” szerepben, még akkor is, ha jót akart, és ezt még Bill is belátja.

    És itt rá i térnék arra, hogy nagyon-nagyon szerettem a novellád tanulságát. Nagyon szép lett. :-)

    Ezek lettek volna az én észrevételeim. Neked sem tudnék mást írni, csak amit Dinának is írtam: attól függetlenül, hogy sokat írtam neked, hogy ilyen részletesen elemezgettem a hibáidat, hogy ennyire részletekbe menően magyaráztam mindent, még nagyon jól írsz, tetszett, amit csinálsz.

    És tényleg tudom, hogy soknak tűnik, hogy tényleg sokat írtam, hol kisebb, hol nagyobb hibákról, de hidd el, ez alapvetően nem is olyan sok. Hogy ezt szemléltessem is, hogy érezd, hogy nem írsz rosszul attól még, hogy most ilyen részleteibe menően írtam neked, elmesélem, én hogyan tanultam ezeket: Talán furcsa lesz tőlem ezt olvasni, talán nem, de egyáltalán nem írónak születtem, közöm sem volt ehhez – vagy legalábbis ez hosszú évekig nem akart megmutatkozni -, diszlexiás/diszgráfiás vagyok, alsó tagozatban nem volt hármasnál jobb másolás dolgozatom sem. Aztán amikor már a hatodik, vagy tán a hetedig osztályba jártam, leültem a gép elé, és írni kezdtem. Ma már nem is emlékszem, hogy miről, vagy milyen borzalmas minőségben alkottam, de élveztem, jól éreztem magam közben, úgyhogy másnap, harmadnap és hetekkel később is ugyanúgy a gép elé ültem, hogy aztán a billentyűket püföljem.
    Talán itt be is fejeződött volna az „írói pályafutásom”, mert sosem voltam híres a kitartásomról, de ez mégis egy olyan pontja lett az életemnek, egy olyan elemi része, amit nem tudtam volna feladni, így csak egyetlen másik út jutott nekem, méghozzá a tudatos önfejlesztés rögös, de mégis örömteli ösvénye. Ahogy az elsősök gyakorolják az ABC betűit, újra és újra ugyanazokat a vonalakat kanyarintva egy-egy sorba, úgy gyakoroltam én is a nyelvtant, a helyesírást, a szép szavak kardforgatását, a fogalmazást. Szó szerint gyakorló mondatokat írogattam, sokszor ugyanazt a mondatot, vagy ugyanazt a szókapcsolatot helyesen ezerszer újra és újra leírtam hol kézzel, hol géppel, attól függően, melyikhez volt kedvem. Lapozgattam A magyar helyesírás szabályait, és ahol rájöttem, hogy nem úgy használom az adott szabályt (és én majdnem mindenhol rádöbbentem erre), akkor begyakoroltam azt, hogy helyesen írjam, használjam legközelebb. Nekem nem egy kilenc oldalra rúgó kritika segített abban, hogy én ezt a kritikát most megírhassam, ami most „csak” ilyen hosszú lett, nekem egy egész könyvet be kellett magolnom és gyakorolnom. Így légy büszke arra, hogy csak ennyit írtam neked!

    Ügyes vagy, és csak remélni tudom, hogy egy pillanatra sem vettem el a kedved az írástól azzal, hogy ezeket leírtam, hiszen nem okoskodni szerettem volna, nem megbántani szerettelek volna, pláne nem elvenni a motivációidat, egyszerűen szerettem volna neked segíteni, hiszen látom benned az alapot, amire építhetsz egy kis gyakorlással és kitartással. És ehhez szeretnék neked nagyon-nagyon sok sikert kívánni, hiszen láttam, milyen jó fantáziád van, hogy választékosan, szóismétlések nélkül tudsz bánni a szavakkal, így már csak rajtad áll, hova tovább. Vagyis inkább, hogy milyen messzire jutsz tovább… :-)

    VálaszTörlés
  13. Én nagyon remélem, hogy olvashatok még tőled, hogy nem ez volt az utolsó írásod, és hogy ezzel a kritikával - amit tényleg jó szándékkal írtam, és egy pillanatra sem szerettelek volna megbántani! – segíthettem neked az úton egy kicsit előrébb jutni.

    Üdvözlettel:
    Nanó

    VálaszTörlés
  14. Az esetleges helyesírási hibáimért az elnézésed kérem, én most, ahogy visszaolvastam, már hármat is találtam és egy mondatvégi írásjelet is elszúrtam, úgyhogy ne haragudj érte, de már elég késő van. :-)

    VálaszTörlés